Pierre Mauroy
| Pierre Mauroy | |
 | |
| Franciaország miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1981. május 21. – 1984. július 17. | |
| Elnök | François Mitterrand |
| Előd | Raymond Barre |
| Utód | Laurent Fabius |
| Szocialista Párt első titkára | |
| Hivatali idő 1988. május 14. – 1992. január 9. | |
| Szocialista Internacionálé elnöke | |
| Hivatali idő 1992. szeptember 17. – 1999. november 10. | |
| Született | 1928. július 5. Cartignies |
| Elhunyt | 2013. június 7. (84 évesen) Clamart |
| Sírhely | cimetière de l’Est |
| Párt | SFIO Szocialista Párt |
| Foglalkozás | tanár |
| Iskolái | National Normal School of Apprenticeship |
| Halál oka | tüdőrák |
| Vallás | katolicizmus |
| Díjak |
|
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Mauroy témájú médiaállományokat. | |
Pierre Mauroy (Cartignies, 1928. július 5. – Clamart, 2013. június 7.) francia politikus, az Ötödik Francia Köztársaság 8. miniszterelnöke.
Ifjúkora
Apja szocialista eszméket valló tanító volt, édesanyja hű maradt a katolicizmushoz.
1945-ben csatlakozott az Ifjú szocialistákhoz (Jeunesses socialistes). A katolikus keresztény kultúra iránti tisztelete kiváltotta a maroknyi trockista ellenszenvét. Ennek hatására jött rá arra, hogy a szocialista eszmerendszert össze kell kapcsolni a dogmákat nem ismerő humanista elvekkel. 1949 és 1958 között az Ifjú szocialisták országos főtitkára volt. Szakközépiskolai tanári diplomát szerzett, először műszaki tárgyakat, majd irodalmat és történelmet tanított szakiskolákban. 1952-ben részt vett Franciaország egyik legfontosabb népnevelő mozgalmának az alapításában.
Politikai karrierje
A Második Internacionálé francia szekciójában először Nord megye titkáraként működött, 1963-ban csatlakozott a párt országos irodájához és központi bizottságához. 1966–69 között főtitkárhelyettesi funkciót töltött be. 1967 és 1973 között Nord megye tanácsának elnökhelyettese, 1973-tól parlamenti képviselője volt. 1973-tól Lille polgármestere, 2001-ben Martine Aubry vette át a város vezetését.
Mauroy központi szerepet játszott a francia baloldal egyesítésében. 1971-ben indult a szocialista formációkat egyesítő épiney-i kongresszusi választáson, de elegendő szavazat hiányában visszalépett, és François Mitterrand kerülhetett a Szocialista Párt élére. 1981-ben Mauroy volt Mitterrand választási kampányának szóvivője. Mitterrand elnök megválasztása után Mauroy-t nevezte ki miniszterelnökké, aki 1981. július 8-i beszédében Jean Jaurès nyomán kifejtette, hogy „mi (a szocialisták) jelöljük ki a fejlődés irányát, mechanizmusát. A mi feladatunk, hogy végre az emberek szolgálatába állítsuk. Haladnunk kell az eszményi felé, és megérteni a valóságot”. A munkanélküliség visszaszorítása lett a kormány elsődleges feladata. A hatékonyság érdekében költségvetési szigort és infláció elleni intézkedéseket jelentett be.
Második kormányába meghívott négy kommunista minisztert a közlekedésügy, a közigazgatás, az egészségügy és a szakképzés élére. Mitterrand választási kampányának ígéreteit igyekezett megvalósítani (39 órás munkahét, a 4 hetes fizetett szabadság egy héttel történő meghosszabbítása, a tisztviselők és közalkalmazottak számának növelése, a közigazgatási rendszer decentralizációja, államosítás, a vagyonra kivetett szolidaritási adó, a halálbüntetés eltörlése). Kormányzása idején 345 törvénytervezetet szavaztak meg a nemzetgyűlésben, az Ötödik Köztársaság legaktívabb kormányát vezette. A pragmatikus Mauroy makroökonómiai politikáját a körülményekhez igazította. Sokáig a Mitterrand-nak annyira kedves gazdaságpolitikát folytatta, amely a belföldi fogyasztással igyekezett fellendíteni a gazdasági növekedést, de rájött ennek az erőltetett keynesianizmusnak a korlátaira. Kétszer is leértékelték a frankot, Mitterrand-nak azt tanácsolták, hogy lépjen ki Franciaország az Európai monetáris rendszerből, amit Mauroy ellenzett és egyben felajánlotta lemondását. Az elnök elfogadta Mauroy érvelését és 1983-ban megkezdődtek a nagy megszorítások. Javaslata, a vallástól független egységes oktatás bevezetése a magán és állami iskolák összevonásával heves tüntetéseket váltott ki az országban. Ezért Mitterrand 1984. július 17-én Laurent Fabiust nevezte ki a kormány élére, Mauroy pedig visszatért Lille polgármesteri székébe.
1988 májusában a Szocialista Párt első titkárává választották, annak ellenére, hogy Mitterrand Fabiust támogatta. 1992–1999 között a Szocialista Internacionálét vezette. 1992 és 2011 között Nord megyét képviselte a francia szenátusban. Szintén 1992-ben létrehozta a Jean Jaurès Alapítványt, amelynek elnöki tisztségét is betöltötte.
Halála után, 2013. június 21-én Lille-ben labdarúgó-stadiont neveztek el róla.
Kitüntetései
- francia Becsületrend
- Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendje
- Belga Lipót-rend
- Belga Koronarend
- Krisztus Lovagrendje
- Québec Nemzeti Rend
Írásai
- Héritier de l’avenir, 1977
- C'est ici le chemin, 1982
- Lille l’Européenne, Service Communication et information municipal de la ville de Lille
- À gauche, Marabout, 1985
- Lettre à tous les Français, 1988
- Paroles de Lillois, 1994
- Léo Lagrange, Denoël, 1997
- Refonder l’action publique locale, rapport au Premier ministre, 2000
- Mémoires - Vous mettrez du bleu au ciel, 2003
- Ce jour-là, 2012
Források
- Pierre Mauroy (francia nyelven). Gouvernement.fr. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
- Claude Jacquemart: Mort de Pierre Mauroy, le socialiste loyale (francia nyelven). Le Figaro, 2013-06-07. (Hozzáférés: 2015. június 23.)
Kapcsolódó szócikk
Politikaportál
Franciaország-portál
