Sülelmed

Sülelmed (Ulmeni, Ulmendorf)
A település két temploma 1921-ben
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Partium
Fejlesztési régió	Északnyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Rang	város
Községközpont	Ulmeni
Beosztott falvak	Lista Kelence Monó Szamosardó Szamoscikó Szamostóhát Szilágyújlak Vicsa
Polgármester	Lucian-Ioan-Titus Morar (Uniunea Națională pentru Progresul României), 2012
Irányítószám	437355
SIRUTA-kód	109265
Népesség
Népesség	2323 fő (2021. dec. 1.)[2] +/-
Magyar lakosság	1448 (20%, 2021)[3]
Község népessége	7110 fő (2021. dec. 1.)[1]
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 27′ 56″, k. h. 23° 18′ 01″47.465555555556, 23.30027777777847.465556°N 23.300278°EKoordináták: é. sz. 47° 27′ 56″, k. h. 23° 18′ 01″47.465555555556, 23.30027777777847.465556°N 23.300278°E
Sülelmed weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Sülelmed témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Sülelmed (románul: Ulmeni, korábban Șilimeghiu, németül: Ulmendorf) város Romániában, Máramaros megyében, a történeti Szilágyságban.

Fekvése

Nagybányától 57 km-re délnyugatra, Zsibótól 26 km-re északra, a Szamos bal partján fekszik.

Nevének eredete

Neve bizonytalan eredetű. Hivatalos román neve (ulm 'szilfa') vsz. Petri Mór feltevése alapján született, aki a névbe vármegye-monográfiájában a latin ulmus 'szilfa' szót látta bele. Első említése: Sylelmed (1405). Románul: Sulelmegyul (1733).

Története

A 15. században Közép-Szolnok vármegyei település volt a Jakcsi, ill. a Drágfi család birtokában, vásártartási joggal és a Szamoson révvel.

1447-ben Mátyás király meghagyta a kolozsmonostori konventnek, hogy a sülemedi vásáradó felébe és Szamoson szedett révbér felébe iktassa be Csaholyi Istvánt is.

1475-ben Sülemed mint Kővárhoz tartozó település volt említve.

1573-ban Gyulaffy László birtoka volt, a határában levő Gyükeres nevű szántófölddel együtt. 1593-ban Báthory Zsigmond a tizedeit is Gyulaffy Lászlónak adta. 1637-ben Gyulafi Sámuel Cseh várában kelt végrendeletében sülelmedi birtokait édesanyjára, Széchi Katára hagyta.

1682 előtt fölégették. 1720-ban 3 nemes, 10 jobbágy és 10 zsellér élt a faluban, 23 háztartásban. 1753-tól vásáros hely, román–magyar lakossággal.^[4] Vásárain főként szarvasmarhát adtak-vettek.^[5] Az 1797-ben végzett összeíráskor főbb birtokosai gróf Toldalagi László, gróf Bethlen Gergely, Báró Bornemissza József, gróf Gyulai József, gróf Toroczkai Pál és báró Naláczi József voltak.

1876-ban Szilágy vármegyéhez csatolták.

1897-ben 1876 holdnyi határának 50%-a volt szántó, 20%-a legelő és 8%-a erdő. 1899-ben vasúti csomópont lett, ami lendületet adott fejlődésének. A 20. század elején már jelentős ipari műhelyek működtek benne. A két világháború között mezővárosias jellegűvé vált, nagy malma, fonodája, tejfeldolgozó üzeme volt. 1938-ban alapították üveggyárát, amelyben 1940-ben 65 munkás dolgozott.

2004-ben kapott városi rangot.^[6]

Lakossága

1850-ben 383 lakosából 304 volt román (79%) és 68 magyar (18%) nemzetiségű; 304 görögkatolikus, 38 református és 11 zsidó vallású.
1900-ban 784 lakosából 534 volt román (68%) és 247 magyar (32%) anyanyelvű; 526 görögkatolikus, 116 református, 106 zsidó és 32 római katolikus vallású. 20%-uk tudott írni–olvasni, a román anyanyelvűek 10%-a beszélt magyarul.
2002-ben 1493 lakosából 1273 volt román (85%), 184 magyar (12%) nemzetiségű; 1200 ortodox, 147 református, 89 pünkösdista és 29 római katolikus vallású.

Látnivalók

• A Szent arkangyalok ortodox (korábban görögkatolikus)fatemplom 1720-ban épült. 1895-ben Nagysomkútról szállították át és állították fel újból.
• A református templom 1808 és 1812 között épült, 1912-ben felújították.
• Az 1940-es években római katolikus templomot is építettek.

Gazdaság

Üveggyára mára bezárt, de működik ruhaipari és félkész betonelemeket gyártó üzeme, van fa- és malomipara.

Oktatás

• Florian Ulmeanu Iskolacsoport (bentlakásos ipari szakiskola).
• George Pop de Băsești Magánlíceum.

Jegyzetek

Források

• Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája IV.: Szilágy vármegye községeinek története (L-Z). [Budapest]: Szilágy vármegye közönsége. 1902. 357–364. o. Online elérés
• Szabó Zsolt (szerk.): Szilágysági magyarok. Bukarest, 1999

Kapcsolódó szócikkek