Sarkady János

Sarkady János
Életrajzi adatok
Született1927. december 31.
Biharkeresztes
Elhunyt2006. szeptember 5. (78 évesen)
Budapest
Ismeretes mintfordító
Nemzetiségmagyar
Állampolgárságmagyar
Pályafutása
Szakterületókori történelem
Akadémiai tagságMagyar Tudományos Akadémia

Sarkady János (Biharkeresztes, 1927. december 31. – Budapest, 2006. szeptember 5.) klasszika-filológus, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.

Élete

1947-ben kezdte meg tanulmányait Debreceni Egyetem magyar-latin szakán. 1948-ban Szabó Árpád (1913–2001) professzor közbenjárására Budapestre került a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemre mint göröglatin szakos diák. Az Eötvös Kollégiumban szobatársa volt Ritoók Zsigmond.

Oktatói tevékenysége

1951-ben a görög–latin szakos diplomájának megszerzése után az egyetemen Marót Károly (1885–1963) professzor mellé került gyakornokként. 1952-ben tanársegéd lett a Borzsák István (1914–2007) vezette Ókori Történeti Tanszéken. 1954 és 1958 között egyetemi adjunktus volt majd 1958-tól 1964-ig középiskolai tanárként dolgozott.

1964-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem klasszika-filológia tanszékére került, amelyet ekkor régi-új munkatársa Borzsák István vezetett. Még ugyanebben az évben kandidált. 1966-tól 1979-ig az Ókortörténeti Tanszék docense, majd 1979-től egyetemi tanár lett. 1969 és 1987 között az egyetem Ókortörténeti Tanszékének vezetője volt.

1987-ben az ELTE Ókortörténeti Tanszékének egyetemi tanára lett. 1988-tól 1995-ig ugyanitt tanszékvezető volt. 1998-ban nyugdíjba vonult, de egészen haláláig tanított mint professzor emeritus.

Szervezeti tagság

1994-től 1997-ig az MTA Közgyűlési képviselője, az Ókortudományi Bizottság tagja.

Kutatási területe

Korai és klasszikus görög történelem és kultúra.

Főbb publikációi

  • A világirodalom története In: Ókor (1955)
  • A demokrácia bölcsője (Gondolat, Budapest, 1960)
  • Arisztotelész: Poétika (ford., 1963)
  • Reise in das alte Athen (1964)
  • A görög kultúra aranykora - társszerzők: Ritoók Zsigmond, Szilágyi János György; (Gondolat, Budapest, 1968, 1984) ISBN 963-281-297-2
  • Aiszóposz: Mesék (ford. 1969)
  • Gazdasági élet az ókori Görögországban (Gondolat, Budapest, 1970)
  • Görög vallás, görög istenek (Gondolat, Budapest, 1974) ISBN 963-280-050-8
  • A korai Attika történeti forrásai I-III. (1985-87)
  • A görög föld ős- és koratörténete (1991)
  • A korai athéni állam alkotóelemei (1994)
  • A polis eredete (1995)
  • Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig - társszerzők: Hegyi Dolores, Németh György, Kertész István; (Osiris, Budapest, 1995, 2005) ISBN 9633897998
  • Studies in Greek Heortology (1998)
  • Genosok a korai Athénben (2000)
  • Róma a Kr. e. 5. században (2003)
  • Théseustól Solónig (2004)
  • Görög művelődéstörténet - társszerzők: Németh György, Ritoók Zsigmond, Szilágyi János György; (Osiris, Budapest, 2006) ISBN 9789633898727

Források

  • Elhunyt Sarkady János ókorkutató Múlt-kor történelmi portál, 2006. szeptember 18.
  • Sarkady János 1927-2006 ELTE-BTK Ókortörténeti Tanszék
  • Sarkady János az MTA Történeti Adattárában Archiválva 2016. október 28-i dátummal a Wayback Machine-ben
Nemzetközi katalógusok