Steindl Imre

Steindl Imre
Pollák Zsigmond metszetén (1884)
Született	1839. október 29. Pest Budapest
Elhunyt	1902. augusztus 31. (62 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Nemzetisége	magyar
Iskolái	Bécsi Műszaki Egyetem Bécsi Képzőművészeti Akadémia Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Munkái
Jelentős épületei	Országház
Jelentős projektjei	Vajdahunyad várának rekonstrukciója
Díjai	Függer-féle aranyérem
A Wikimédia Commons tartalmaz Steindl Imre témájú médiaállományokat.

Steindl Imre (teljes nevén: Steindl Imre Ferenc Károly, németül néhol Emerich Steindl vagy Emmerich Steindl),^[1] (Pest, 1839. október 29. – Budapest, 1902. augusztus 31.)^[2] magyar építész, a magyar Országház tervezője, műegyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

A 19. század második felének, de különösen a századvégnek Ybl Miklós és Schulek Frigyes mellett legjelentősebb építésze. Követője kora stílusának, a romantikus életszemléletben gyökerező historizmusnak. Legismertebb művét, az Országházat sokan a főváros szimbólumának tekintik, bár a tervek miatt sok bírálat is érte az építészt. Kétségtelen, hogy Steindl Imre a dualista Magyarország legjellemzőbb művét teremtette meg két évtizedig tartó munkájával. A Parlament épülete méreteivel az ezeréves, erejének teljében levő hazát akarta szimbolizálni.

Életpályája

Édesapja, Steindl Károly (1802–1886) jó nevű ékszerész volt a Kígyó utcában, édesanyja Wagner Rozina (1808–1876). Steindl műegyetemi diplomájának megszerzése után rövidesen Bécsbe ment a Képzőművészeti Akadémiára. Itt húszéves korától (két év budai egyetemi megszakítással) hét éven keresztül korának legjobb építésztanáránál volt növendék. Schmidt Frigyesnél, a bécsi Stephansdom átépítőjénél és a bécsi Városháza építészénél érték azok a stíluseszményt adó hatások, melyek pályáján meghatározóak lettek. Mesterének kedvence volt. Kitüntetéssel végzett, és mielőtt elkezdte volna tervezőpályáját, műemlékeket tanulmányozott a Rajna mentén és Franciaországban. Hazatérve előbb helyettes, majd 1870-től nyilvános rendes tanára volt a középkori építészet történetének a Műegyetemen. Ezen a poszton harminckét éven át, egészen haláláig dolgozott. Közben elkezdte gyakorlati építészi tevékenységét is. Első műveinek egyike a gróf Gyulay család monumentális síremléke volt a vízivárosi temetőben.

Épített néhány bérházat és vidéki kastélyt. Első igazán nevezetes műve a Váci utcai Új Városháza (1875) volt. Az épületet gót stílusban tervezte. Már javában folyt az építkezés, amikor a főváros utasítást adott a palota reneszánsz stílusban való áttervezésére. Steindl olyan gyorsan és rutinnal dolgozott, hogy nem volt szükség a munka felfüggesztésére. Folyamatosan – már az új, neoreneszánsz tervek szerint – vezette tovább az építkezést. Különösen az épület díszterme és a főlépcsőház kovácsoltvas díszítményei sikerültek jól. Ebben az időben építették fel tervei szerint a budai Kereskedelmi és Iparbankot a Fő utcában és a Margit híd hídfőházait. Elismerést kapott a berlini parlament tervpályázatán.

Éveken át járta tanítványaival az országot és felmérte a műemlékeket, ötszáz rajzzal illusztrálva. Így szerzett tapasztalatai megalapozták kiemelkedően gazdag restaurátori tevékenységét. Kezdettől (1872) fogva részt vett a Műemlékek Országos Bizottságának munkájában, és tagja volt a Mátyás-templom építőtestületének is. Schultz Ferenctől átvéve a munkát ő restaurálta a Vajdahunyad várát, amit sajnos nem fejeztek be. Több templomot épített újjá: a szegedi ferences rendházat, a bártfai, a máriafalvi és az iglói templomokat. 1877-ben elkészítette a kassai gótikus székesegyház helyreállításának terveit. Húsz év munkájával, restaurátori tevékenységének koronájaként el is készült a dóm, igaz, a második torony elhagyásával.

1881-ben Trefort Ágoston kultuszminiszter megbízásából az Állatorvosi Főiskola Rottenbiller utcai épületeit építette fel. Itt mutatkozott meg a mester különös erőssége, kolorista tehetsége. A pavilonrendszerű egyetemi épületek vöröstégla és terrakotta burkolatot kaptak. Következő alkotása a Budáról Pestre helyezett Műegyetem neoreneszánsz, belül is nagyon tetszetős kétemeletes épülete volt a Múzeum körúton.

Steindl Imre hírneve, kitüntetéseinek száma egyre nőtt. Díjakat kapott a bécsi és a párizsi világkiállításon. Elnyerte a francia akadémia érmét, itthon pedig a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. Eddigi munkái azonban, talán az Új Városházát és a kassai gótikus székesegyház helyreállítását leszámítva, csak magas színvonalú rutinmunkák voltak. Az igazi feladat még csak ekkor következett. Szokatlanul nagy szorgalma és a hagyományőrző, a múlt művészeti értékeit felújító kor lehetővé tette számára, hogy létrehozza nagy művét, megtervezze az Országházat.

Az Országgyűlés egy állandó országház építésére 1880-ban hozott törvényt. A korábbi ideiglenes képviselőházat Ybl Miklós tervei alapján, 1864-ben néhány hónap alatt építették fel a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcában. Itt ülésezett a parlament alsó háza, a főrendiház pedig a szomszédos Nemzeti Múzeumban. 1881-ben tehát egy országos bizottságot alakítottak az új országház építését előíró törvény végrehajtására. 1883. február 1-jei határidővel nemzetközi tervpályázatot írtak ki egy, az országgyűlés mindkét házát befogadó, a közös üléseknek valamint az ún. delegációnak (osztrák és magyar küldöttekből álló vegyes törvényhozó testület) helyet adó parlament felépítésére. A tizenkilenc pályázó között volt Hauszmann Alajos, Schickedanz Albert és Otto Wagner is. Steindl Imre is indult, és negyedmagával megosztott első díjat kapott. A kivitelezésre újbóli és módosított tervezési elveket állapítottak meg, és a végleges tervek ezek szerinti elkészítésével őt bízták meg. 1885-ben megtörtént az alapkő letétele. Az építkezés tizenkilenc évig tartott. Eredetileg a millenniumra szerették volna átadni az épületet, de a részmunkákkal 1896-ra nem készültek el, így csupán az együttes ünnepi országgyűlést tudták benne megtartani.

A Parlament Steindl elképzelésében gótikus stílusban fogant, és hogy végül az ő tervét valósították meg, abban nagy szerepe volt gróf Andrássy Gyula korábbi miniszterelnök londoni tapasztalatainak. A gróf a Temze-parti gótikus angol parlament hatására a szintén folyóparti és ugyancsak neogót elképzelés mellett állt ki, a komor középkorias szellem pedig tetszésre talált az uralkodónál. Steindl később, valószínűleg a bírálók befolyására is, sok engedményt tett az oldottabb, színesebb kedélynek a belső terek kialakításában. A 235 méter hosszan elnyúló épületben északon a főrendek tanácsterme, délen a képviselőházi ülésterem van, középen a kupola az egyesítő alkotmányt és az egységes törvényhozást szimbolizálja, miként a Szent Korona az állam rendjeinek szabadságát.

Steindlnek szinte minden idejét lekötötte az építkezés felügyelete, a részletek pontos kidolgozása. Életében már nem vállalt nagyobb feladatot, tanított az egyetemen. Nyilván csak a kivételes alkalom – hogy végre templomot, egy a saját stílusának, a gótikának leginkább megfelelőt építhessen – vette rá, hogy pályázzon az erzsébetvárosi Rózsák terére szánt plébániatemplom kivitelezésére. Öt tervet nyújtott be. Elnyerte a megbízást, és a legmagasabb állami kitüntetést is életművéért. 1900-ban a művészeknek adható legelőkelőbb Pro Litteris et Artibus-díjban részesült. Ekkor már tagja volt a brit és a magyar akadémiának is. Művészi elképzeléseit akadémiai székfoglalójában így fogalmazta meg: „Én az Új Országházzal új stílust nem akartam teremteni, mert kőbe alkalmazható építészeti formáink nemzeties jellegének nyoma sincs sehol, s egy ilyen századokra szóló monumentális épületet ephemer részletekkel nem kezelhettem, hanem igenis arra törekedtem, hogy a középkornak e remek stílusába szerény módon, óvatosan, mint azt a művészet mindenkor okvetetlenül megkívánja, nemzeti és egyéni szellemet hozzak be. E célból eddig létező síkdíszítményeink összes motívumait, falfelületek stb. díszítésére góth stílus szellemében használtam fel hazánk flóráját, mezőink, erdőink és rónáink növényzetét, annak formáit pedig többé-kevésbé stilizálva alkalmaztam…”

Fő műve felavatását, mint a kortárs Ibsen Solness építőmestere, már nem érhette meg. 1902 nyarának végén halt meg. A Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Halála után öt héttel avatták fel az Országházat, a részletmunkák még 1904-ig elhúzódtak. Tanítványai meleg szívét, kedvességét dicsérték. Még kritikusai is tisztelték szorgalmát és mesterségbeli tudását. Néhány év alatt azonban megfeledkeztek róla. Emlékét csak a követőiből alakult Steindl céh ápolta. Manapság szívesebben veszünk el fő műve részleteiben, mert ilyen tekintetben igazán tipikusan gótikus ez a mi Parlamentünk. Láthatatlan helyeken is jelentőséggel felruházott szobrok, párkányok, kiugrók vannak, mint ahogy új országunk háza is épül a sok ismeretlen lélekből, láthatatlanból láthatóvá.

Galéria

• 
  Az Országház homlokzata Buda felől
• 
  Az Országház főbejárata
• 
  Országház-enteriőr
• 
  Országház-belső

Ismert épületeinek listája

Saját épületei

• 1870–1875: A pesti (budapesti) Új Városháza, (Budapest V., Váci u. 62–64.) neoreneszánsz stílusú,
• 1872: Kereskedelmi és Iparbank,
• 1876: Agorasztó-ház (Bp. V., Kecskeméti u. 3.), neoreneszánsz stílusú,
• 1870-es évek: Margit híd hídfői,
• 1870-es évek: SZIE Állatorvos-tudományi Kar (ma: Állatorvostudományi Egyetem) 19. századi épületei (Budapest VII., István utca 2.),
• 1882: Budapest VIII., Múzeum krt. 6–8., József műegyetem (ma Múzeum körúti egyetemi épületek, ELTE Természettudományi Kar, illetve Bölcsészkar),
• 1885–1903: Országház, Budapest, Kossuth Lajos tér 1–3.
• 1893–1901: Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, Erzsébetváros (1893–1901), l. [1]
• ?: Rakovszky Géza kocsóci kastélya (ma Szlovákiában) Archiválva 2007. november 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
• ?: az aradi Városháza
• ?: Buda Gyulay-mauzóleum, (budai régi vízivárosi katonai temető),^[3]

Felújítások, átépítések

• 1870–1874: Az erdélyi Vajdahunyad várának felújítása (Schulcz Ferenctől vette át annak halála miatt),
• 1876: Szeged, ferences templom felújítása,
• 1877: Kassa, Szent Erzsébet-dóm felújítása,
• 1870-es évek: az Iglói templom felújítása,
• 1878: a Bánfai templom felújítása egyszerű neogótikus stílusban,
• 1881: a Jáki templom felújítása,
• 1882: a Debreceni Grand Hotel Aranybika átépítése,
• 1878–1899: Máriafalva (ma Burgenland tartományban) a Mária Mennybemenetele tiszteletére szentelt római katolikus templom felújítása neogótikus stílusban, pécsi Zsolnay-majolikából készült főoltárral,
• 1899: a Bártfai Szent Egyed-templom újjáépítése,

Díjai, elismerései

• Elismerő oklevél magánépületek tervezéséért (1865)
• Függer-féle aranyérem középületek tervezéséért (1866)

Szervezeti tagságai

• Az Országos Képzőművészeti Tanács tagja (1871–74)
• Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja (1871–74)
• Az Országos Magyar Iparegyesület építész- és építés-ipari szakosztályának elnöke (1878–88)

Emlékezete

• Steindl-céh művészeti egyesület, melyet Steindl barátai alapítottak a magyar artisztikus törekvések támogatására. Iparművészeti, építészeti ösztöndíjakat adtak és előadásokkal egybekötött társas összejöveteleket rendeztek.
• Az Országház épületében az egyik mellszobor Steindl Imrének állít emléket, Strobl Alajos alkotása.

Források

Írásos művei

• A kassai székesegyház, Bp., 1896
• Építész terveinek fényképészeti másolatai, Bp., é. n. 1 1ev., 102 t. [BME Könyvtár]
• Magyarországi műemlékek, Bp. 1878. 1 1ev., 15 t. [BME Könyvtár]
• Az új Országházról, Akadémiai Értesítő, 1899. 1. sz. 117–125. o.

Róla szóló irodalom

Könyvek

• Csányi Károly – Birchbauer Károly: Az új Országház. Bp., 1902. Pátria. 38 o., 2 1ev., 63 t. Online
• Egry Margit – Wellisch Judit: Az Országház. Bp., 1956. Képzőműv. Alap. 72 o.
• Müller Pál: Emlékbeszéd Steindl Imréről. Bp., 1935. Steindl céh. 15 o.
• Neÿ Béla: A magyar Országház, Steindl Imre alkotása. Bp., 1904. DivaId. 46 I. 62 t.
• Sisa József: Steindl Imre, Holnap Kiadó, Bp., 2005

Cikkek

• Csányi Károly: Steindl Imre = Építő Ipar. 1902. 229. o.
• Csányi Károly: Steindl Imre = Művészet. 1902. 334–339. o.
• Csányi Károly: Steindl Imre emlékezete = Technika. 1939. 10. sz. /KIny. is./
• Csányi Károly: Steindl Imre emlékezete. III. = Magyar Építőművészet. 1952. 89–91. o.
• Déry Attila – Merényi Ferenc: Magyar építészet : 1867–1945. Budapest : Urbino, 2000. 270 o. ISBN 9630034905
• Fábián Gáspár: Az Országház és alkotója = F. G.: Nagy magyar építőművészek. Bp. 1936. Szerző kiad. 12–14. o.
• Foerk Ernő: Steindl Imre emlékezete = A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közleményei. 1927. 303–308 o.
• Gábor Eszter: A historizmus utóélete. A historizmus késői szakaszának építészei. Steindl Imre = Magyar Művészet. 1890-1919. 1. köt. Szerk. Németh Lajos. Bp. 1981. Akad. Kiadó. 189–191. o.
• Gelléri Mór: Steindl Imre = G. M.: Ipartörténeti vázlatok. Bp. 1906. Singer és Wolfner. 636–642. o.
• Hieronymi Károly: A Steindl emlék leleplezése = Építő Ipar. 1904. 171. o.
• Kóbór Adolf F.: Steindl Imre. A Hét. 1894. 18. sz. 277–278. o.
• Látzay Fritz Oszkár: Steindl Imre = Építő Ipar. 1927. 177–178. o.
• Lyka Károly: Steindl Imre = Új Idők. 1902. 2. köt. 217–218. o.
• Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983. 353. o.
• Ney Béla: Steindl lmre = Építő Ipar. 1904. 165–167. o.
• Pap János: Hatvan éve halt meg az Országház építője = Közalkalmazott. 1962. 8. sz. 5. o.
• Steindl Imre = A Hét. 1902. 577–578. o.
• Steindl Imre = Vasárnapi Újság. 1902. 572. o.
• Steindl Imre emlékezete = Vállalkozók Lapja. 1939. 49. sz. 3. o.
• Új magyar életrajzi lexikon V. (P–S). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2004. 1278–1279. o. ISBN 963-547-414-8  

Jegyzetek

További információk

• Csányi Károly: Steindl Imre nekrológja
• Síremléke a Kerepesi temetőben
• Tarján Tamás: 1839. október 29. | Steindl Imre születése (Rubicon folyóirat)
• Steindl Imre (1839–1902) építész, műegyetemi tanár emlékezete. Steindl Imre születésének 150. évfordulója alkalmából a BME Építészettörténeti és Elméleti Intézete által 1989. május 16.-án rendezett tudományos konferencia előadásai; szerk. Horváth Alice; BME, Bp., 1989 (Konferencia kiadványok)
• Sisa József: Steindl Imre; Holnap, Bp., 2005 (Az építészet mesterei)
• Kismarty-Lechner Jenő: Építőművészetünk a XIX. század második felében, Egyetemi Nyomda, Budapest, 1945, 63-70. o.

Kapcsolódó szócikkek

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjainak listája