Tardos Júlia

Tardos Júlia
Született1946. június 18. (77 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszerkesztő
riporter
újságíró
tanár
IskoláiApáczai Csere János Gimnázium (1964)
ELTE TTK (1970)
Politikai Főiskola (1981)
KitüntetéseiSzocialista Kultúráért (1978)[1]
Sablon • Wikidata • Segítség

Tardos Júlia (Budapest, 1946. június 18. –) magyar újságíró, rádiós és televíziós szerkesztő-riporter, műsorvezető, tanár.

Életpályája

Budapesten született 1946-ban. Az Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett 1964-ben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán matematika szakon diplomázott 1970-ben. A Politikai Főiskolán nemzetközi politika szakon szerezte második diplomáját 1981-ben. 1970-től dolgozott a Magyar Rádiónál, kezdetben riporterként, majd szerkesztő-műsorvezetőként is. Tudósítóként, a belpolitikai események mellett csaknem másfél évtizedig rendszeresen tudósított Romániából, valamint hazai vonatkozású politikai, gazdasági illetve kulturális eseményekről. 14 éven át a Kossuth Rádió Reggeli Krónika című műsorának szerkesztő-műsorvezetőjeként ébresztette az országot. 1985-től a Magyar Televízió Híradójánál szerkesztőségvezetőként dolgozott, a riporterek főnöke volt, emellett egyéni tudósítói munkáját a korábbi profillal folytatta. Később a Falutévé című műsoraiban elsőként készített sorozatot az Európai Unióról, az uniós belépéssel a magyar mezőgazdaságra váró helyzetről. A tévésorozatra alapozva rovatot gondozott a Magyar Mezőgazdaság című szaklapban, amelynek állandó külső munkatársaként több mint ezer szakcikket publikált. Kommunikációs tanácsadóként Faluvégi Lajos felkérésére az Országos Tervhivatal elnökének titkárságán dolgozott, kialakítva a sajtó és az addig zárt hivatal rendszeres kapcsolatát. A későbbiekben az itt megszerzett tapasztalatok alapján rendszeresen felkérték nagyvállalatok (pl. 1992-től a Dunaferr [2] ) tanácsadójának. Ezt a tevékenységet azóta is – saját céget alapítva – folytatta, a cég megbízói között kiemelten nagy hazai tulajdonú vállalkozások is szerepeltek. 1996-tól a Magyar Szocialista Párt sajtófőnökeként dolgozott, majd a Magyar Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja volt. Részt vett a Marton Frigyes alapította Rádió 11 [3] (az első magyar magánrádió) kiépítésében, a Rádió Bridge hírszolgálatának megszervezője volt, folyamatosan oktatott a Komlósi Oktatási Stúdióban (KOS), különböző kommunikációs tréningeken tanít, főként válságkommunikációt.


Rádiós munkáiból

  • Reggeli krónika (Magyar Rádió, Kossuth adó 1971–1985) – műsorvezető, szerkesztő
  • Atlasz (külpolitikai magazin) (Rádió Bridge)

Televíziós munkáiból

Publikációiból

  • Magyar Mezőgazdaság (Agrárgazdasági hetilap)
  • Kertészet és Szőlészet
  • Magyar Sajtó
  • Népszabadság

Díjai, elismerései

  • Szocialista kultúráért (1978)

Jegyzetek

  1. Petőfi Irodalmi Múzeum névtér. (Hozzáférés: 2024. április 2.)
  2. Esti Hírlap, 1996. július 25. (41. évfolyam, 152. szám) Tardos Júlia kalandjai – Nem felejtette el a politikát
  3. Pest Megyei Hírlap, 1989. december 2. (33. évfolyam, 285. szám) Adás indul: Rádió 11 – Ez a Marton mindenkit megbolondított

Források

Nemzetközi katalógusok