This Is Love

This Is Love
Demy Kijevben
Demy Kijevben
Adatok
Év2017-es Eurovíziós Dalfesztivál
Ország Görögország
Előadó(k)Demy
Nyelvangol
Dalszerző
  • John Ballard
  • Dimitris Kontopoulos
  • Romy Papadea
Szövegíró
  • John Ballard
  • Dimitris Kontopoulos
  • Romy Papadea
Eredmények
Elődöntő10. hely, 115 pont
Döntő19. hely, 77 pont
Kronológia
ElőzőUtopian Land (2016)
KövetkezőOniro mou (2018) ►

A This Is Love (magyarul: Ez szerelem) a görög Demy dala, mellyel Görögországot képviselte a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Kijevben. A dal egy háromdalos nemzeti döntőben nyerte el az eurovíziós indulás jogát.[1]

Eurovíziós Dalfesztivál

A dal a 2017. március 6-án rendezett görög nemzeti döntőben nyerte el az eurovíziós indulás jogát.[2] Március 2-án, a nemzeti döntőt megelőző napokban kiszivárgott az interneten a This Is Love című versenydal demóverziója, és a hozzá tartozó videótklip is, az ERT azonban úgy döntött, hogy az válogatót a tervek szerint folytatják.[3][4] A Demy által előadott három dal közül magas különbséggel ez a dal végzett az első helyen, és így képviselhette Görögországot a nemzetközi versenyen.

A dalt az Eurovíziós Dalfesztiválon először a május 9-i első elődöntőben adta elő,[5] fellépési sorrendben tizedikként a Portugáliát képviselő Salvador Sobral Amar pelos dois című dala után és a Lengyelországot képviselő Kasia Moś Flashlight című dala előtt. Az elődöntőből a tizedik helyen jutott tovább a május 13-i döntőbe, ahol fellépési sorrendben tizenötödikként lépett fel az Ausztráliát képviselő Isaiah Don’t Come Easy című dala után és a Spanyolországot képviselő Manel Navarro Do It for Your Lover című dala előtt. A pontozás során a zsűri szavazáson összesítésben a tizennyolcadik helyen végzett 48 ponttal (Ciprustól és Montenegrótól maximális pontot kapott), míg a nézői szavazáson a tizenhatodik helyen végzett 29 ponttal (Ciprustól maximális pontot kapott), így összesítésben 77 ponttal a verseny tizenkilencedik helyezettje lett.

A következő görög induló Yianna Terzi Oniro mou című dala volt a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

Jegyzetek

  1. Jiandani, Sanjay: Watch now: Greece decides Demy's song for Kyiv!. ESCToday, 2017. március 6. [2022. augusztus 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 23.)
  2. Davies, Megan: Greece: Demy to sing 'This Is Love' in Kyiv. Eurovoix, 2017. március 6. [2022. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 26.)
  3. Vranis, Michalis: Greece: competing song leaks online; ERT's reaction. ESCToday, 2017. március 2. [2022. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 26.)
  4. Melas, Grigoris: Θρίλερ με την Eurovision! Διέρρευσε ένα από τα τραγούδια του ελληνικού τελικού! (görög nyelven). NewsIt, 2017. március 2. [2022. szeptember 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. szeptember 26.)
  5. Jordan, Paul: Semi-Final Allocation draw to take place in Kyiv. eurovision.tv, 2017. január 25. (Hozzáférés: 2017. január 25.)

Kapcsolódó szócikkek

  • Dalszöveg
  • A dal videoklipje. YouTube-videó, Eurovision Song Contest, 2017. március 13.
  • A dal előadása a dalfesztivál első elődöntőjében. YouTube-videó, Eurovision Song Contest, 2017. május 9.
  • A dal előadása a dalfesztivál döntőjében. YouTube-videó, Eurovision Song Contest, 2017. május 13.
Sablon:Görögország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1974: Krasi, Thalassa Kai T' Agori Mou
  • 1976: Panagia Mou, Panagia Mou
  • 1977: Mathima Solfege
  • 1978: Charlie Chaplin
  • 1979: Sokrati
  • 1980: Autostop
  • 1981: Feggari Kalokerino
  • 1983: Mou Les
  • 1985: Miazoume
  • 1987: Stop
  • 1988: Clown
  • 1989: To Diko Sou Asteri
  • 1990: Horis Skopo
  • 1991: I Anixi
  • 1992: Olou Tou Kosmou I Elpida
  • 1993: Ellada, Chora Tou Fotos
  • 1994: To Trehandiri
  • 1995: Pia Prosefhi
  • 1996: Emeis Forame to Himona Anixiatika
  • 1997: Horepse
  • 1998: Mia Krifi Evesthisia
  • 2001: Die For You
  • 2002: S.A.G.A.P.O.
  • 2003: Never Let You Go
  • 2004: Shake It
  • 2005: My Number One
  • 2006: Everything
  • 2007: Yassou Maria
  • 2008: Secret Combination
  • 2009: This Is Our Night
  • 2010: Opa
  • 2011: Watch My Dance
  • 2012: Aphrodisiac
  • 2013: Alcohol Is Free
  • 2014: Rise Up
  • 2015: One Last Breath
  • 2016: Utopian Land
  • 2017: This Is Love
  • 2018: Oniro mou
  • 2019: Better Love
  • 2020: SUPERG!RL
  • 2021: Last Dance
  • 2022: Die Together
  • 2023: What They Say
  • 2024: Zari
Sablon:2017-es Eurovíziós Dalfesztivál
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Döntő
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
Visszalépett
Dalok
Döntő
Első elődöntő
(nem továbbjutók)
Második elődöntő
(nem továbbjutók)
Visszalépett
  • Oroszország Flame Is Burning
  • Eurovízió Eurovíziós Dalfesztivál portál
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál