Bárdossy-kormány
| Bárdossy-kormány (1941. április 3. – 1942. március 9.) | |||||
| Időhossz | 11 hónap | ||||
| Kormányfő | Bárdossy László (miniszterelnökként) | ||||
| Államfő | Horthy Miklós (kormányzóként) | ||||
| Államforma | királyság | ||||
| Pártok | Magyar Élet Pártja | ||||
A Bárdossy-kormány 1941. április 3. és 1942. március 7. között működött Bárdossy László vezetésével. A kormány hivatali ideje alatt csatlakozott Magyarország a tengelyhatalmak balkáni hadműveleteihez, aminek keretében az ország visszafoglalta Jugoszláviához csatolt területeinek egy részét. Magyarország júniusban önkéntesen csatlakozott a Szovjetunió elleni támadásához, ezzel belépve a második világháborúba. Emellett a magyar kormány hadat üzent az Egyesült Királyságnak és az Amerikai Egyesült Államoknak.
A magyar politika szélsőjobbra tolódásából következett a harmadik zsidótörvény elfogadása, valamint a zsidók kitoloncolásának megkezdése, ami a kamenyec-podolszkiji mészárláshoz vezetett. 1942 elején zajlott le az újvidéki razzia, ami később komoly belpolitikai hullámokat váltott ki.
Végül Horthy döntött arról, hogy leváltja Bárdossyt, mivel a miniszterelnök nem támogatta terveit a fiának szánt kormányzóhelyettesi pozíció létrehozására. A leváltás utáni két napban a kormányt ideiglenesen a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc vezette.[1]
Megalakulása
A Teleki-kormány egyensúlyozni kívánt a két hatalmi tömb között, ezért került sor részükről a magyar–jugoszláv örök barátsági egyezmény aláírására. Viszont 1941 tavaszán Hitler már célszerűnek látta a jugoszláv állam felszámolását, és ebben hazánk katonai részvételét kérte. A Teleki-kormányra hatalmas nyomás nehezedett: Németország a hadsereg vezérkarán keresztül gyakorolt befolyást, és újabb revíziós sikereket helyezett kilátásba Magyarország számára, ugyanakkor az Egyesült Királyság egyértelműen kinyilvánította, hogy minden Jugoszlávia elleni katonai lépés hadüzenetet jelent hazánk számára. A miniszterelnök összeomlott a lehetséges következmények súlya alatt, és 1941. április 3-án öngyilkos lett, búcsúlevelében Horthyt vádolva a kialakult helyzetért.[2]
Teleki Pál öngyilkossága után a kormányzó Bárdossy Lászlót, az előző kormány külügyminiszterét bízta meg az új kormány megalakításával. Az új miniszterelnök átvette a Teleki-kabinet legtöbb miniszterét. A korabeli beszámoló kiemeli, hogy a kormány irányvonala változatlan.
Az új kormány 1941. április 4-én tette le esküjét a kormányzónak. Az esküt a hagyománnyal szakítva nem díszmagyarban, hanem Teleki halála miatt érzett gyászt kifejezve zsakettben tették le.[3]
Külpolitikája
 | Bővebben: Magyarország a második világháborúban |
Jugoszlávia megtámadása
| Bővebben: Délvidék magyar uralom alatt 1941–1944 és Bécsi_döntések#További magyar területi revíziók |
Az új kormány egyik első tette a revíziós politika jegyében Délvidék megszállása volt, amit általában a Jugoszláviával kötött örökbéke-szerződés megszegéseként értelmeznek.
Horthy április 10-i kiáltványa minden felelősséget Jugoszláviára hárított. A szöveg szerint a horvát bábállam kikiáltásával „Jugoszlávia megszűnt létezni és alkotó elemeire bomlott”, s így érvénytelennek nyilvánította az alig néhány hónapja aláírt örökbarátsági szerződést, valamint felszólította a hadsereget a mozgósításra. A kormány április 10-i ülésén egyhangúlag hozzájárult a kormányzói kiáltványhoz.
A katonaság bevetésének módja nem felelt meg az akkori törvényeknek sem, a korabeli dokumentumok meg sem jelölik a katonai akciók jogi alapját. Bárdossy parlamenti bemutatkozó beszédében sem kérte a Nemzetgyűlés támogatását a jugoszláv katonai bevonuláshoz, ahogy a törvények kötelezték volna;[4] egyedül a támadás tényét jelentette be:
| „ | Tisztelt Ház! Hála kitűnő honvédségünknek, hála a minden tekintetben elismerésre méltó katonai vezetésünknek. Szabadka, Zombor, Zenta, Újvidék újra a mienk (hosszantartó, lelkes taps), mint ahogy a miénk volt a magyar vér jogán ezer éven át az a terület, amelyen magyar kéz munkája építette és tartotta fenn ezeket a városokat. Szeretettel és örömmel köszöntöm a megpróbáltatás nehéz évei után hozzánk visszatért véreinket és más anyanyelvű testvéreinket, különösen a hozzánk mindig hű németeket, bunyevácokat és sokácokat. Isten áldása kísérje ennek a területnek a visszatérését. (Nagy éljenzés.) | ” |
| – Bárdossy László nemzetgyűlési bemutatkozó beszédének részlete, 1941. április 24. | ||
Az újonnan elfoglalt területek lakosainak mintegy 39%-a volt magyar nemzetiségű. A bevonulással a magyar etnikai revízió céljai megvalósultak, mivel nem maradt az ország határain kívül egységes magyar népességű tömb.
Hadüzenet a Szovjetuniónak
| Bővebben: Kassa bombázása |
A Barbarossa hadművelet megkezdésének napján, 1941. június 22-én Magyarország a tengelyhatalmakkal való szolidaritásból megszakította a diplomáciai kapcsolatot a Szovjetunióval. A háborúban való magyar részvétel kérdésében szemben állt Werth Henrikkel, a honvéd vezérkar főnökével, Bartha Károly honvédelmi miniszterrel, közös platformot alkotva Horthy Miklóssal és Szombathelyi Ferenccel. Kassa bombázása után, miután Horthy már döntött a katonai megtorló akcióról, rendkívüli minisztertanácsi ülést tartottak.
| „ | Az európai keresztény kultúra védelme ennek a harcnak a célja. Egész Európa áll itt szemben az istentelenség és a pusztítás démonával. Az európai népek együttes építő ereje, a tengelyhatalmak céltudatos vezetése alatt, vívja diadalmas harcát azokért az elvekért, amelyek a valóságos szociális igazság és a szolidaritás jegyében akarják újjáépíteni a maguk nemzeti életén át egész Európát. | ” |
– Bárdossy László rádiószózata, 1941. szept. 11. | ||
A minisztertanácsi ülésen Keresztes-Fischer Ferenc és Radocsay László a belépés ellen foglaltak állást. Varga József és Bánffy Dániel a támadást csak feltételesen támogatta, a megtorló válaszcsapás erejéig, tehát nem akartak a háborúba lépni. A miniszterelnök elhallgatta Kristóffy József moszkvai követ sürgönyét Vjacseszlav Molotov szovjet külügyminiszter kijelentéséről, miszerint a Szovjetuniónak nincsenek követelései Magyarországgal szemben, utóbbi semlegessége esetén pedig a Szovjetunió megértően lesz a Romániával szembeni esetleges további területi igényekkel kapcsolatban. Az ülés végén a miniszterelnök kijelentette, hogy hadiállapotban állunk a Szovjetunióval.[1] A hadüzenet kinyilvánítása a Nemzetgyűlés előzetes jóváhagyásának hiányában alkotmányellenes volt.[4]
A háború kezdetén a magyar kormány úgy gondolta, hogy elég lesz egy kisebb alakulatot a frontra küldeni. Az 1941 nyarán kiküldött Gyorshadtest súlyos vereségeket szenvedett el. Bebizonyosodott, hogy az ország nem rendelkezik megfelelő kapacitásokkal egy ilyen háború megvívására, így 1942 januárjában kormánya a kellő felhatalmazásokat megszerezve, német kérésre hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra.
A Bárdossy-kormány engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be.
Hadiállapot a nyugati hatalmakkal
A brit diplomácia 1941. november 29-én ultimátumban követelte a magyar kormánytól, hogy december 5-ig vonja ki alakulatait a Szovjetunió területéről. Mivel ez a feltétel nem teljesült, az Egyesült Királyság 1941. december 7-én hadat üzent Magyarországnak. A következő napon Új-Zéland, Kanada, Ausztrália és Dél-Afrika is hadat üzent Magyarországnak.
1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül a kormányfő bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Amerikai Egyesült Államokkal. Erre a lépésre a korábban aláírt háromhatalmi egyezmény kötelezte az országot, ám közvetlen oka a német és olasz nyomás volt.[5]
| „ | Felemeljük tiltakozó szavunkat, hogy hazánkban ilyen tömeges hatósági atrocitások történhessenek és tesszük ezt, mint emberek, mint keresztények és mint magyarok. [...] Mint magyarok, nem tűrhetjük szó nélkül a magyar becsületnek azt a bemocskolását, amit ezek a szörnyűségek jelentenek. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog, az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. | ” |
– Gróf Apponyi György, Slachta Margit, dr. Szabó Imre és gróf Szapáry Erzsébet úti beszámolója a kárpátaljai deportálás körülményeiről, 1941. augusztus 20. | ||
Belpolitikája
Zsidó menekültek deportálása
| Bővebben: Zsidó holokauszt Magyarországon és Kamenyec-podolszkiji tömegmészárlás |
A Bárdossy-kormány idejére esik a kamenyec-podolszkiji mészárlás, amely a magyarországi holokauszt első állomása.
Az 1939 márciusában elfoglalt Kárpátalján nagyszámú zsidó lakosság élt, amelynek egy gyarapodó része a külföld viszontagságai elől odamenekült személy volt. A kárpátaljai kormányzói biztosban, Kozma Miklósban már korábban felmerült a szegény zsidó lakosság kitelepítésének gondolata.[6]
Bartha Károly hadügyminiszter és Werth Henrik vezérkari főnök javaslatára a minisztertanács 1941. július 1-i ülésén hagyta jóvá az ún. galíciai zsidók áttelepítését Magyarországról a Szovjetuniótól elfoglalt területekre.
A minisztertanács határozata alapján Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság dolgozta ki a kitelepítés részleteit. A rendelet fő célja az volt, hogy „az országba főként az utóbbi időben beszivárgott lengyel és orosz zsidók minél nagyobb számban és minél előbb elszállításra kerüljenek."[7]
A vezérkari főnök július 7-i utasítására a Kárpát-csoport parancsnoksága nekilátott a Galíciából bevándorolt nem magyar állampolgár zsidó lakosság kitelepítésének. Utasítása szerint azt is meg kellett vizsgálni, hogy van-e lehetőség további zsidók kitelepítésére, mert Werth tervbe vette a Magyarország egyéb területén lévő nem magyar állampolgár zsidóknak, elsősorban az internálótáborokban lévőknek kitelepítését is.[8] 1941 nyarán a mintegy húszezer zsidót a magyar hatóságok rendkívül mostoha körülmények között Ukrajnába deportáltak. A deportálandók mindössze 30 pengőt, háromnapi élelmet és személyi használatra szolgáló holmijukat vihették magukkal.[7] Az akció során számos visszaélés történt, például magyar állampolgársággal rendelkező lakosokat is kitelepítettek (pl. Ötvösfalván, Alsószinevéren, Majdánkán).[9]
A végrehajtás módszere, a térségben uralkodó körülmények ismertek voltak az akkori döntéshozók számára.[10] A deportált zsidókat augusztus 27-28-án SS-alakulatok agyonlőtték. Ez volt a holokauszt első jelentős tömeggyilkossága.
Harmadik zsidótörvény
| Bővebben: 1941. évi XV. törvénycikk |
Júniusban terjesztette be a parlamentben a nürnbergi törvények által ihletve a „harmadik zsidótörvény” javaslatát, amelyet a parlament az 1941. évi XV. törvénycikként fogadott el. A törvény faji alapon határozta meg a „zsidó” fogalmát, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát és házasságon kívüli nemi érintkezését, amit „fajgyalázásnak” minősített; és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot.
A törvény miatt több katolikus egyházi személy is zsidónak minősült, így például Sík Sándor piarista szerzetes is. A felsőház konzervatív és legitimista többsége, valamint a főpapság igyekezett megbuktatni a törvényt.[11] Az egyházi vezetők főleg azzal érveltek, hogy az előző két zsidótörvénnyel szemben a kormány a házasság szabályozásával egyházi ügyekbe avatkozik. A katolikus főpapság végül a szavazás napján nem ment el a felsőházi ülésre, a protestáns egyházi elöljárók nemmel szavaztak,[12] ez viszont kevésnek bizonyult a törvényjavaslat ellen. (Az izraelita felekezet felsőházi képviseletét már 1940 októberében megszüntették.)[13]
Egyéb zsidóellenes intézkedések
- 1941. április 16-án a zsidók katonai szolgálatáról szóló kormányrendelet intézményesítette a zsidó különálló munkaszolgálatát. Ennek értelmében zsidónak tekintendő hadköteles a hadsereg kötelékében „kisegítő szolgálatot” végeznek. A kisegítő szolgálatra kötelezettek a szolgálatot rendfokozat nélkül teljesítik, még akkor is, ha korábban tiszti vagy magasabb rangjuk volt.
- 1941 júliusában törvény korlátozta az ügyvédi kamarai választásra jogosult zsidó tagok arányát. Később hasonló rendelkezés született az orvosi kamarákra vonatkozóan is.
- Egy 1941 végén elfogadott törvény megszüntette a zsidók törvényhatósági bizottsági és községi képviselő-testületi tagságát.
A következő két törvényjavaslatot a Bárdossy-kormány idején dolgozták ki, de a Kállay-kormány idején fogadták el:
- 1941. október 23-án nyújtotta be a pénzügyminiszter az 1914-1918. évi hadikölcsönök rendezéséről szóló törvényjavaslatot, amely a zsidók számára a valorizációt csak korlátozott mértékben tette lehetővé.
- 1941. december 5-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter törvényjavaslatot nyújtott be, aminek értelmében az izraelita vallásfelekezetet nem bevett, hanem törvényesen elismert felekezetnek nyilvánult és megszüntette a felekezet, valamint iskoláinak anyagi támogatását.[13]
Újvidéki vérengzés
| Bővebben: Újvidéki vérengzés (1942) |
1941 novemberében a Bácskában felerősödött a jugoszláv partizánok tevékenysége. 1942 januárjában a partizánok ellen indult razzia keretében magyar katonai alakulatok etnikai alapú tömeggyilkosságot követtek el, több mint 3300 áldozattal.
1942. január 12. és 15. között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Grassy József vezérőrnagy, Deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő partizánok és a nem megbízhatónak gondolt személyek felkutatására; később a razziát önhatalmúlag kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23. között sok partizánt, kommunistát és több ezer teljesen ártatlan polgári, többségében szerb, zsidó személyt lőttek agyon a nyílt utcán, vagy géppuskáztak a jeges Dunába, vagy a Tiszába. Az áldozatok között kisebb számban magyarok is voltak. Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-én táviratilag utasította Feketehalmy-Czeydnert, hogy a törvénytelenségeket szüntesse meg, ám január 26-ig még folytak a razziák.
Január 29-én Bajcsy–Zsilinszky Endre a Képviselőház külügyi bizottságában követelte a történtek kivizsgálását, a felelősök megbüntetését és az ártatlanok kártalanítását. Szombathelyi 1942. február 4-én rendelte el az ügy (első) vizsgálatát.[1]
Bukovinai székelyek áttelepítése
| Bővebben: Bukovinai székelyek |
A második bécsi döntés után jogi lehetőséggé vált a Romániában maradt magyarok számára az optálás, tehát az állampolgárság megváltoztatása. Ennek a folyamata viszont meglehetősen költséges volt, így sok romániai magyar a szükséges jogi előkészületek hagyta el Romániát.
1940 végén kezdett nagyobb mérvűvé válni a bukovinai székelyek átköltözése: csak Kosnánál a magyar-román határt november 10. és december 13. közt 518 személy lépte át. Ehhez hozzájárult a második bécsi döntés utáni romániai közélet szélsőjobbra tolódása, az állandóvá vált magyarellenesség is. 1940-től több magyarországi egyesület szorgalmazta a romániai magyarok áttelepítését, ekkor már a Teleki-kormány is foglalkozott az üggyel.
Mire ténylegesen megkezdődött a szervezett, tömeges áttelepítés, a bukovinai székely népesség nagyjából harmada magától eltávozott Bukovinából. Az andrásfalvi református székelyek nem szerettek volna etnikailag vegyes területre települni, céljuk a Dunántúl és Pápa városa volt, az ott lévő református kollégium miatt. Kérésük ellenére a Bárdossy-kormány az újonnan az országhoz csatolt Bácskába telepítette őket, Bácsfeketehegy (Feketics) és Bácskossuthfalva (Ómoravica) mellé. 1941. május 11-én Budapest és Bukarest képviselői aláírták a bukovinai székelyek áttelepítéséről szóló megállapodást, amely viszont a költözéshez kapcsolódó kérdéseket, pl. a hátrahagyott ingó és ingatlan vagyon kérdését nyitva hagyta.[14]
Áttérés a jobb oldali közlekedésre
| Bővebben: Jobb és bal oldali közlekedés |
A bécsi döntések után komoly zavart okozott, hogy a visszacsatolt Észak-Erdély és a Felvidék területén jobbra tartó közlekedés volt, míg az anyaországban balra tartó. Emellett az idegenforgalom és a forgalombiztonság területén is problémát jelentett az eltérés.
A kormány a belügyminiszter, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter rendeletével döntött a jobb oldali közlekedési rendről.[15] 1941. július 6-tól az ország legnagyobb részén erre álltak át. A főváros több időt kapott: Budapesten és 30 kilométeres körzetében maradt a régi rend, egészen november 9-ig. Az átállás költsége nagyságrendileg 12 millió pengő volt. Magyarország áttérésével a kontinentális Európa területén egyedül Svédország maradt a bal oldalon közlekedők táborában.[16][17]
Emigránsok megfosztása állampolgárságuktól
Az Amerikában az esetleges emigráns kormány előkészítésére kiküldött politikust, a korábbi kisgazdapárti Eckhardt Tibort a belügyminiszter javaslatára 1941. október 8-án megfosztották magyar állampolgárságától. Mellette más, emigrációban tevékenykedő magyar közéleti személyiségeket is megfosztottak magyar állampolgárságuktól (Pelényi János, Vámbéry Rusztem, gróf Almásy Kálmán, Zsilinszky Antal stb.).[18]
A levente-rendelet előkészítése
| Bővebben: Leventemozgalom |
A Bárdossy-kormány készítette elő a levente-rendeletet, aminek értelmében leventeköteles ifjú semmiféle politikai tevékenységet nem végezhet, nem lehet párt tagja sem. A rendeletet végül csak a Kállay-kormány fogadta el, 1942. május 21-én lépett hatályba. A törvény miatt később a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetét fel kellett oszlatni és a leventeköteles tagokat kihúzni a párt tagjai közül.[19][20]
Ellenzéki reakciók
Szélsőjobboldali ellenzék
Az 1939-es választáson megerősödött szélsőjobboldali ellenzék a zsidók ellen foganatosított törvények és határozatok ellenére is további intézkedéseket követelt, például az 1942. évi költségvetés képviselőházi tárgyalása során. Ezek között szerepelt a zsidók elkülönítése céljából karszalaggal való megjelölésük, az országgyűlés „zsidótlanítása”, az igazságszolgáltatásból a zsidók és a zsidó feleséggel rendelkező nemzsidók eltávolítása, a zsidó tőke ellenőrzése.[13]
A nyilasok mellett a korábbi miniszterelnök, Imrédy Béla 1940 óta az egyértelműen a németek mellett elkötelezett Magyar Megújulás Pártjának vezetőjeként támadta a kormányt.
| „ | A harc örök, mert ebben a földi világban mindig lesznek önző szenvedélyek, amelyek mások szabadságából és munkájából akarják felépíteni hatalmuk sziklavárát s ezért mindegyik nemzedéknek, századok egymást követő láncolatában, egyformán résen kell lennie, hogy az ő korában korszerű támadásokat a természettörvény ellenében visszautasítsa. | ” |
– Részlet Szekfű Gyulának a Népszava 1941 karácsonyi számába írt cikkéból | ||
Demokratikus ellenállás Magyarországon
A Szovjetunió megtámadását követően Magyarországon a függetlenségi mozgalom, amely egyértelműen polgári irányultságú volt, jobbközép és balközép pártok és demokratikus szervezetek részvételével. A mozgalom célja a fegyveres semlegesség, a világháborúból való kilépés, az ország szuverenitásának visszaszerzése volt. Az Országos Ifjúsági Bizottság által szervezett megmozdulások, például a Batthyány-örökmécsesnél 1941. október 6-án tartott tüntetés, a demokratikus és antifasiszta irányultságról tett tenúbizonyságot.[21] Halottak napján több száz ember gyűlt össze a Kerepesi temetőben, hogy megkoszorúzzák Kossuth Lajos, Táncsics Mihály és Teleki Pál sírját.[11]
1942 februárjában belügyminiszteri engedéllyel, kommunista, szociáldemokrata, kisgazdapárti politikusok, írók, újságírók, művészek, közéleti személyiségek, munkások, parasztok és diákok részvételével jött létre a Magyar Történelmi Emlékbizottság, Szekfű Gyula elnökletével.[21][22]
Slachta Margit, a Keresztény Női Tábor parlamenti képviselője társaival személyesen látogatta meg az ország területéről kiutasítandó zsidók táborát Kőrösmezőn, akik nagy részét később lemészárolták. Júliusban és augusztusban levelet ír a kormányzó feleségének, Horthy Miklósnénak, melyben segítséget kér az ügyben.[23]
Bajcsy-Zsilinszky Endre kisgazdapárti képviselő két memorandummal próbálta felhívni az ország vezetésének figyelmét arra, hogy az általuk követett veszélyes külpolitika milyen veszélyeket hordoz magában a revíziót tekintve.[24]
Czettler Antal történész véleménye szerint figyelemre méltó jelenség, hogy az angolbarátnak nevezett körök a Bárdossy-kormány külpolitikai cselekvéseivel kapcsolatban nem fogalmaztak meg véleményt a nyilvánosság előtt. A külpolitika azért maradhatott tabutéma, mert a magyar közvéleményben meggyőződés volt, hogy a hadüzenet német nyomásra történt.[25]
Illegális kommunista ellenzék
A Kommunisták Magyarországi Pártja a továbbiakban is illegalitásban működött, újságukat, a Szabad Népet is illegálisan adták ki. Az újság szerkesztőjét, Rózsa Ferencet később letartóztatták, tisztázatlan körülmények között a fogságban halt meg.
A KMP háború alatt kiadott jelszavai: „Le a Bárdossy-kormánnyal!", „Azonnali különbékét!", „Egy magyar katonát sem Hitlernek!", „Le a drágasággal!", „Több bért!", „Földosztást!", „Független, szabad, demokratikus Magyarországot!"[26] A Szovjetunióban élő magyar kommunisták által irányított Kossuth-rádió 1941 szeptembere óta közvetítette a békepárti üzenetet. Az emigráns magyar kommunista vezetők, írók és művészek felhívást is megfogalmaztak a magyar néphez, ellenállásra szólítva fel őket.[27]
Bárdossy bukása, utóélete
A magyar politikai vezetés konzervatív szárnya végül megelégelte Bárdossy-kormány németek felé tett engedményeit, az egyre inkább a szélsőjobboldalra tolódó magyar belpolitikát. Horthy akkor vesztette el végleg bizalmát a kormányfő iránt, mikor az nem támogatta a Horthy fiára, az angolbarát Horthy Istvánra szabott kormányzóhelyettesi intézmény bevezetését.[1]
| „ | A magyar királyi miniszterelnöknek megrendült egészségi állapotával megindokolt lemondását, valamint ennek következtében a minisztérium tagjainak előterjesztett lemondását elfogadván, a miniszterelnöki és a külügyminiszteri teendők ideiglenes ellátásával a magyar királyi belügyminisztert, az ügyek további vitelével pedig a kormány tagjait megbízom. | ” |
| – Horthy Miklós, 1942. március 7. | ||
1942. március 7-én Horthy kívánságára Bárdossy lemondott a miniszterelnökségről. A kormányzó a nyilvánosság előtt sajnálkozását fejezte ki a miniszterelnök távozása miatt, valamint a távozó Bárdossynak a Magyar Érdemrend Szent Koronával ékesített nagykeresztjét adományozta. Bárdossy távozásával a Magyar Élet Pártjának vezetéséről is lemondott.[28]
Helyére a kormányzó Kállay Miklóst nevezte ki. A korabeli beszámoló hangsúlyozza, hogy a miniszterelnök személyének cseréje nem jelent kormányválságot, hiszen a miniszterek személye és a kormány világnézete változatlan maradt.[28]
| „ | Ha egy hibás, rossz, nemzetellenes döntésért a fő felelősséget a mérvadó politikai vezető kör viseli, úgy az 1941. június 26-27-i történelmi léptékű tévedés ódiuma formailag ugyan a kormányzóra, az ő hű tájékoztatásának hiányában azonban mégis elsősorban a miniszterelnökre (és mellette az őt is manipuláló vezérkari főnökre) hárul vissza. | ” |
– Ormos Mária (2001). „A nemzetközi erőviszonyok és Magyarország, 1941”. História (1. sz.), 14–16. o. | ||
Utóélete
Bárdossy volt kormányfőként megtartotta képviselői mandátumát, még a nyilas hatalomátvétel idején is. A háborús front elől Svájcba menekült, ahonnan kiutasították.
A háború végével a Népbíróság kormányfői tevékenységéből fakadóan több háborús és népellenes bűnnel vádolta: az 1941. áprilisi délvidéki bevonulással, a parlamenti hozzájárulás nélküli hadüzenet küldésével a Szovjetuniónak, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elleni hadiállapot kinyilvánításával, az 1942-es újvidéki vérengzésekkel, a nyilasokkal való együttműködéssel, a harmadik zsidótörvény elfogadtatásával és zsidók deportálásával. A Népbíróság végül valamennyi vádpontban bűnösnek találta és halálra ítélte.
Kormányának másik két tagját, Hóman Bálintot a Népbíróság életfogytig tartó börtönbüntetésre, Reményi-Schneller Lajost halálra ítélte.
A kormány tagjai
Források
- Bölöny József: Magyarország kormányai 1848–2004. Az 1987–2004 közötti időszakot feldolgozta és sajtó alá rendezte Hubai László. 5. bővített és javított kiadás. Budapest: Akadémiai Kiadó. 2004. ISBN 963-05-8106-X
- Ormos Mária (2001). „A nemzetközi erőviszonyok és Magyarország, 1941”. História (1. sz.), 14–16. o
- Randolph L., Braham: A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA – A Holocaust Magyarországon. Belvárosi Könyvkiadó
Hivatkozások
- ↑ a b c d Magyarország a második világháborúban • Lexikon A-ZS. Budapest: PETIT REAL Könyvkiadó
- ↑ Tarján M. Tamás: 1941. április 3. | Teleki Pál öngyilkosságot követ el (magyar nyelven). Rubicon. (Hozzáférés: 2023. december 2.)
- ↑ (1941. április 5.) „A Bárdossy-kormány letette az esküt”. Függetlenség 9. évf. (78. sz.), 1. o.
- ↑ a b Szente Zoltán (2016). „Magyarország második világháborús hadba lépésének alkotmányosságáról”. Századok (6. sz.), 1383–1393. o.
- ↑ Kovács Tamás (2015). „Magyarország és a világ 1945-ben. Előzmények, tervek, kilátások”. Levéltári Közlemények 86. évf., 15–32. o.
- ↑ Ormos Mária. Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. 1-2. kötet. Budapest: Polgart [2000]
- ↑ a b Randolph L., Braham. A NÉPIRTÁS POLITIKÁJA - A Holocaust Magyarországon. Belvárosi Könyvkiadó, 200–202. o. (1997)
- ↑ (2013) „Menekülés a népirtás elől. Az 1941-es deportáltak hazatérési kísérletei és a magyar állam ellenintézkedései”. Betekintő (3. sz.).
- ↑ Az első tömegmészárlás: Kamenyec-Podolszkij. Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
- ↑ Schweitzer András: „Azért írok, mert Pesten nem tudnak erről semmit sem” (magyar nyelven). hvg.hu, 2011. szeptember 1. (Hozzáférés: 2023. november 30.)
- ↑ a b Sásdi Tamás: Magyarország a második világháború idején :: Korok. korok.webnode.hu. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Bán Ervin: A harmadik “törvény”. Szombat Online, 2023. december 1. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ a b c Ladányi Andor (2011). „A „végső megoldás”-hoz vezető út újabb állomásai”. Múlt és Jövő 22. évf. (1. sz.).
- ↑ Vincze Gábor (2001). „A bukovinai székelyek és kisebb moldvai csángó-magyar csoportok áttelepedése Magyarországra (1940-1944)”. Pro Minoritate (3. sz.), 141–187. o.
- ↑ A m. kir. belügyminiszternek és a m. kir. kereskedelem- és közlekedésügyi miniszternek 1941. évi 187.000. B. M. számú rendelete, a közúti közlekedésrendészeti szabályoknak a jobboldali haladásra áttéréssel kapcsolatos módosításáról.. Rendeletek tára, 1941 pp. 2122. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Miért a "jobbra tarts" szerint közlekedünk? (magyar nyelven). 24.hu, 2022. július 7. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Amikor Magyarország áttért a jobb oldali közlekedésre (magyar nyelven). Múlt-kor történelmi magazin, 2016. július 6. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Két emigráns egy minisztertanácson – Eckhardt Tibor és Vámbéry Rusztem állampolgárságának ügye – Napi Történelmi Forrás. ntf.hu. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ A m, kir. minisztérium 1942. évi 3.050. M. E. számú rendelete. Rendeletek tára, 1942 pp. 887-888. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Svéd László (2008). „Ságvári Endre mártíriumának körülményei dokumentumok tükrében”. Múltunk – politikatörténeti folyóirat 53. évf. (1. sz.), 86–87. o.
- ↑ a b Dr. Ravasz István: Ellenállás Magyarországon. Magyarország és a Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914 – 1945. Puedlo Kiadó. (Hozzáférés: 2023. december 1.)
- ↑ Pintér István (1982. március 13.). „A „ másik Magyarország” márciusa - Emlékezés 1942. március 15-re”. Népszabadság.
- ↑ HOLOKAUSZT, CSEND, BESZÉD, EMLÉKEZET, ÜZENET. Universitas-Szeged Kiadó, 201. o. [2019. április 28.]
- ↑ Tilkovszky Loránt (2001). „Bajcsy-Zsilinszky két memoranduma Bárdossy miniszterelnökhöz”. Századok, 649. o.
- ↑ Borbándi Gyula (2001). „Magyarország sorsdöntő három éve 1941-1944 - Czettler Antal: A mi kis élethalál kérdéseink”. Magyar Szemle 10. évf. (7–8. sz), 158–170. o.
- ↑ Zágoni Ernő (1962). „A munkásegységfront problémái Magyarországon a Szovjetunió elleni háborúba lépés idején”. Történelmi Szemle 5. évf. (2. sz.), 246–271. o.
- ↑ (1977. július 6.) „A magyar népfront története dokumentumokban 1942. március 15.”. Magyar Nemzet 33. évf. (157. sz.), 5. o.
- ↑ a b (1942. március 11.) „A Bárdossy-kormány lemondott. Kállay Miklós az új miniszterelnök.”. Pesti Hírlap 64. évf. (57. sz.), 1–6. o.
