Charles Nicolle

Charles Nicolle
Született	1866. szeptember 21. Rouen
Elhunyt	1936. február 28. (69 évesen) Tunisz
Állampolgársága	francia
Nemzetisége	francia
Szülei	Eugène Nicolle
Foglalkozása	orvos, mikrobiológus
Tisztsége	professzor
Iskolái	Lycée Pierre-Corneille Pasteur Intézet (–1893, orvosdoktor)
Kitüntetései	orvosi Nobel-díj (1928)
A Wikimédia Commons tartalmaz Charles Nicolle témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Charles Jules Henry Nicolle (Rouen, 1866. szeptember 21. – Tunisz, 1936. február 28.) francia mikrobiológus. 1928-ban fiziológiai Nobel-díjban részesült, mert felfedezte, hogy a tífusz kórokozóját a tetvek közvetítik.

Tanulmányai és munkahelyei

Charles Nicolle 1866. szeptember 21-én született Rouenben, apja Eugène Nicolle a helyi kórház orvosa volt. Charles a helyi Lycée Corneille-be járt iskolába, majd három évig a roueni egyetemen tanult orvostudományt. Ezután Maurice bátyja példáját követve (aki később az isztambuli bakteriológiai intézet igazgatója, majd a párizsi Pasteur Intézet professzora lett) Párizsban tanult tovább. Közben a Pasteur Intézetben is dolgozott és 1893-ban megkapta orvosi diplomáját. Ezután visszatért Rouenbe és az orvosi tanszéken talált állást. 1896-ban kinevezték a bakteriológiai laboratórium élére. Sok nehézséggel kellett megküzdenie, állása nem volt véglegesítve, kollégái nehezen fogadták el a bakteriológia vívmányain alapuló új módszereket és halláskárosodása miatt nem tudta használni a sztetoszkópot sem. 1902-ben meghirdették a tuniszi Pasteur Intézet igazgatói állását, amit először bátyjának, Maurice-nak ajánlottak fel, és miután ő elutasította, Charles már sikerrel pályázta meg. Ezt a tisztségét egészen 1936-os haláláig megtartotta.

Tudományos tevékenysége

Nicolle pályafutása korai szakaszában a rákkutatás iránt érdeklődött, majd Rouenben a diftéria elleni szérumon dolgozott. Vezetése alatt a tuniszi Pasteur Intézet a fertőző betegségek kutatásának világszerte elismert központjává vált. Az észak-afrikai francia gyarmatokon nagy problémákat jelentettek a különböző járványok, elsősorban a tífusz szedett sok áldozatot. Az orvosok egyharmada – különösen vidéken – halt bele a betegségbe. Nem sokkal megérkezése után Nicolle-t két kollégájával együtt egy börtönben kitört járványhoz hívták, ő azonban az utolsó pillanatban lemondta az utat. A másik két orvos a börtönben töltötte az éjszakát és mindketten megbetegedtek és meghaltak.

A tuniszi kórházban megfigyelte, hogy a betegek addig fertőzőek, amíg felveszik őket. Miután megfürödtek és átöltöztek a kórházi köntösökbe, nem adták tovább a betegséget; viszont az ápolók közül azok is elkapták a tífuszt, akik a betegek eredeti ruháit kezelték. Mindezek alapján Nicolle azt a következtetést vonta le, hogy a ruhákban megbúvó tetvek terjesztik a fertőzést. Elmélete igazolására barátjától, a párizsi Pasteur Intézetben dolgozó Émile Roux-tól kísérleti csimpánzokat kért, amiket tífuszos betegek vérével injekciózott be. A beteg állatok vérét makákókba oltotta tovább, amikre tetveket tett, majd a tetveket újabb, egészséges makákókra vitte tovább. A kísérlet végén ezek a majmok is betegek lettek, így Nicolle bebizonyította, hogy a tetvek képesek a tífuszkórokozó továbbvitelére.

Eredményeit 1909-ben közölte a Francia Tudományos Akadémiával. Egyúttal lehetővé vált a betegség elkülönítése a patkánybolhák terjesztette egértífusztól is. Felfedezésének hatalmas jelentősége lett az alig öt évvel később kitörő első világháborúban, a megelőző intézkedések révén számos járvány vált elkerülhetővé.

A világháború végén hatalmas áldozatokat szedő spanyolnátha-járvány vette kezdetét. Nicolle a betegek baktériumszűrővel megszűrt és szűretlen köpetét majmokba és önkéntes emberekbe injekciózta, akikben egyes esetekben lázas betegség fejlődött ki. A kísérletét megismétlő más kutatók nem mindig tudták reprodukálni eredményét és az influenzavírusokat csak egy évtizeddel később izolálták, de Nicolle fontos szerepet játszott az influenzakutatás korai szakaszában.

Nicolle kidolgozta a brucellózis preventív vakcinációját, felfedezte a kullancsláz közvetítőjét, sikerült kitenyésztenie a skarlát kórokozóját, a Streptococcus pyogenest; jelentős eredményei voltak a keleti marhavész, kanyaró, influenza, tuberkulózis és trachóma kutatásában. Kidolgozta a Leishmania donovani és a Leishmania tropica mesterséges táptalajon való tenyésztésének módszerét. Számos technikai és módszertani újítást is meghonosított a bakteriológiában.

Charles Nicolle a tífusz terjedési módjának felfedezéséért 1928-ban elnyerte a fiziológiai Nobel-díjat. Ezenkívül számos tudományos díjat birtokolt, 1931-ben megkapta a Becsületrendet, 1928-ban a Francia Természettudományi Akadémia, 1932-ben pedig a Collège de France soraiba választották.

Családja

1895-ben feleségül vette Alice Avice-t. Két gyermekük született, Marcelle (1896) és Pierre (1898). Nicolle filozófiai műveket (Destin des maladies infectieuses (1933); La nature; conception et morale biologiques (1934); Responsabilités de la médecine (1936); La destinée humaine (1941)) és regényeket is írt (Le pâtissier de Bellone (1913), Les deux larrons (1929), Les contes de Marmouse et de ses hôtes (1930)).

Charles Nicolle 1936. február 28-án halt meg Tuniszban, 69 éves korában.

Emlékezete

Charles Nicolle-ról utcát neveztek el Párizsban, Béziers-ben és Savigny-le-Temple-ben. Az ő nevét viseli a roueni egyetemi kórház, a tuniszi Charles Nicolle Kórház, valamint az orvosi kutatásokat segítő Charles Nicolle Alapítvány.

Források

• Charles Nicolle – Biographical Nobelprize.org
• M. G. Schultz, D. M. Morens: Charles-Jules-Henri Nicolle Emerging Infectious Diseases, Volume 15, Number 9, September 2009
• Szállási Árpád: A ruhatetű „titkos" szerepe és leleplezése Orvosi Hetilap 1998,139 (36), 2146-2148.