Sir Richard John Roberts (született Derby, 1943. szeptember 6.) angol biokémikus és molekuláris biológus. 1993-ban Phillip Allen Sharppal megosztva orvostudományi Nobel-díjban részesült az eukarióta géneken belüli nemkódoló régiók, az intronok felfedezéséért.
Tanulmányai
Richard John Roberts 1943. szeptember 6-án született Derbyben, John Roberts autószerelő és felesége, Edna Allsop egyetlen gyermekeként. Négyéves korában a család átköltözött Bath városába. A középiskolát a City of Bath Boys' School-ban végezte. Gyerekkorában nyomozó, aztán pedig, miután ajándékba kapott egy kémiai készletet, vegyész szeretett volna lenni. Kémiából és matematikából mindig jeles volt az iskolában, de a fizikaérettségin először megbukott. A Sheffieldi Egyetemen tanult tovább, fő tárgya a kémia volt és 1965-ben kapta meg BSc fokozatát. 1969-ben védte meg doktori disszertációját szerves kémiai témából, egy brazíliai fafajban talált neoflavonoidokból írta. Ekkoriban olvasta John Kendrew könyvét a molekuláris biológia korai éveiről és felkeltette érdeklődését a terület iránt.
Tudományos munkássága
PhD fokozatának megszerzése után 1969-től a Harvard Egyetemen kapott biokémiai kutatói szerződést. Első munkája transzfer RNS-ek szekvenálása volt, amelyhez sikerrel alkalmazott egy új, gyorsabb, Angliában kifejlesztett módszert. Hároméves szerződésének lejárta után, 1972-ben James Watson hívta meg Cold Spring Harbor-i laboratóriumába, hogy határozza meg az SV40 bakteriofág DNS-ének szekvenciáját. A vírus genomja kb. 5000 bázispárt tartalmaz, ami a korabeli szekvenálási technikáknak túl nagy volt, ezért Roberts az akkoriban felfedezett restrikciós enzimekkel próbálta kezelhető darabokra vágni. Összegyűjtötte az akkor ismert enzimeket és ő maga is jó néhány restrikciós enzimet felfedezett és leírt. Végül azonban mégsem az SV40, hanem a megfelelőbb adenovírus-2 DNS-ét térképezték fel.
1974-ben felfedezte, hogy az adenovírus-2 DNS-e és a róla átíródó mRNS nem azonos szekvenciájú, a génen belül elszórva hosszabb szakaszok voltak, amik nem fordítódtak át RNS-sé. 1977-re kétségbevonhatatlan bizonyítékot is szerzett, radioaktívan jelölt mRNS-t hibridizáltatott a vírus DNS-éhez és elektronmikroszkóppal kimutatta, hogy nem egy, hanem több szakaszban kötődik hozzá. Későbbi munkája során bebizonyította, hogy az eukarióta sejtekben (és vírusaikban) a génekről csak egyes szakaszok íródnak át, amiket egy enzimrendszer mRNS-sé állít össze (ún. splicing).
1992-ben otthagyta a laboratóriumot és átment a New England Biolabs magáncéghez, amely kutatáshoz használt reagensek, elsősorban restrikciós endonukleázok gyártásával foglalkozott. Roberts még 1974-ben próbálta meggyőzni Watsont, hogy indítsanak hasonló céget, aki azonban nem látott fantáziát az ötletben.
Elismerései
Richard J. Roberts a gének szakaszos mivoltának felismeréséért 1993-ban orvostudományi Nobel-díjban részesült (Phillip Allen Sharppal megosztva). 1994-ben a Bathi Egyetem díszdoktorává választotta. 2005-ben róla nevezték el a Sheffieldi Egyetem újjáépített kémiai épületét, valamint a bathi középiskola természettudományos részlegét is, ahol valamikor diák volt.
2008-ban az angol királynő lovaggá ütötte.
Családja
Richard J. Roberts kétszer nősült, négy gyermek (Alison, Andrew, Christopher és Amanda) apja. Szabadidejében zenét hallgat és videojátékokat gyűjt.
Források
- Richard J. Roberts – Biographical NobelPrize.org
- Richard J. Roberts Notable Names Database
- Richard J. Roberts Biography (1943-) www. faqs.org
|
---|
1901–1925 | |
---|
1926–1950 | - 1926: Johannes Fibiger
- 1927: Julius Wagner-Jauregg
- 1928: Charles Nicolle
- 1929: Christiaan Eijkman, Frederick Gowland Hopkins
- 1930: Karl Landsteiner
- 1931: Otto Heinrich Warburg
- 1932: Charles Scott Sherrington, Edgar Douglas Adrian
- 1933: Thomas Hunt Morgan
- 1934: George Whipple, George Minot, William Parry Murphy
- 1935: Hans Spemann
- 1936: Henry Hallett Dale, Otto Loewi
- 1937: Szent-Györgyi Albert
- 1938: Corneille Heymans
- 1939: Gerhard Domagk
- 1943: Henrik Dam, Edward Adelbert Doisy
- 1944: Joseph Erlanger, Herbert Spencer Gasser
- 1945: Alexander Fleming, Ernst Boris Chain, Howard Florey
- 1946: Hermann Joseph Muller
- 1947: Carl Ferdinand Cori, Gerty Cori, Bernardo Houssay
- 1948: Paul Hermann Müller
- 1949: Walter Rudolf Hess, António Egas Moniz
- 1950: Edward Calvin Kendall, Tadeus Reichstein, Philip Showalter Hench
|
---|
1951–1975 | - 1951: Max Theiler
- 1952: Selman Waksman
- 1953: Hans Adolf Krebs, Fritz Albert Lipmann
- 1954: John Franklin Enders, Thomas Huckle Weller, Frederick Chapman Robbins
- 1955: Hugo Theorell
- 1956: André Frédéric Cournand, Werner Forßmann, Dickinson W. Richards
- 1957: Daniel Bovet
- 1958: George Wells Beadle, Edward Lawrie Tatum, Joshua Lederberg
- 1959: Severo Ochoa, Arthur Kornberg
- 1960: Frank Macfarlane Burnet, Peter Medawar
- 1961: Békésy György
- 1962: Francis Crick, James D. Watson, Maurice Wilkins
- 1963: John Carew Eccles, Alan Lloyd Hodgkin, Andrew Huxley
- 1964: Konrad Emil Bloch, Feodor Lynen
- 1965: François Jacob, André Michel Lwoff, Jacques Monod
- 1966: Francis Peyton Rous, Charles Brenton Huggins
- 1967: Ragnar Granit, Haldan Keffer Hartline, George Wald
- 1968: Robert W. Holley, Har Gobind Khorana, Marshall Warren Nirenberg
- 1969: Max Delbrück, Alfred HersheySalvador Luria
- 1970: Bernard Katz, Ulf von Euler, Julius Axelrod
- 1971: Earl W. Sutherland, Jr.
- 1972: Gerald M. Edelman, Rodney Robert Porter
- 1973: Karl von Frisch, Konrad Lorenz, Nikolaas Tinbergen
- 1974: Albert Claude, Christian de Duve, George Emil Palade
- 1975: David Baltimore, Renato Dulbecco, Howard Martin Temin
|
---|
1976–2000 | - 1976: Baruch Samuel Blumberg, Daniel Carleton Gajdusek
- 1977: Roger Guillemin, Andrew Schally, Rosalyn Sussman Yalow
- 1978: Werner Arber, Daniel Nathans, Hamilton O. Smith
- 1979: Allan McLeod Cormack, Godfrey Hounsfield
- 1980: Baruj Benacerraf, Jean Dausset, George D. Snell
- 1981: Roger W. Sperry, David Hunter Hubel, Torsten Wiesel
- 1982: Sune Bergström, Bengt Samuelsson, John Robert Vane
- 1983: Barbara McClintock
- 1984: Niels Kaj Jerne, Georges J. F. Köhler, César Milstein
- 1985: Michael Stuart Brown, Joseph L. Goldstein
- 1986: Stanley Cohen, Rita Levi-Montalcini
- 1987: Tonegava Szuszumu
- 1988: James W. Black, Gertrude B. Elion, George H. Hitchings
- 1989: John Michael Bishop, Harold E. Varmus
- 1990: Joseph Edward Murray, Edward Donnall Thomas
- 1991: Erwin Neher, Bert Sakmann
- 1992: Edmond H. Fischer, Edwin G. Krebs
- 1993: Richard J. Roberts, Phillip Allen Sharp
- 1994: Alfred G. Gilman, Martin Rodbell
- 1995: Edward B. Lewis, Christiane Nüsslein-Volhard, Eric F. Wieschaus
- 1996: Peter C. Doherty, Rolf M. Zinkernagel
- 1997: Stanley B. Prusiner
- 1998: Robert F. Furchgott, Louis J. Ignarro, Ferid Murad
- 1999: Günter Blobel
- 2000: Arvid Carlsson, Paul Greengard, Eric R. Kandel
|
---|
2001–2025 | - 2001: Leland H. Hartwell, Tim Hunt, Paul Nurse
- 2002: Sydney Brenner, H. Robert Horvitz, John E. Sulston
- 2003: Paul Lauterbur, Peter Mansfield
- 2004: Richard Axel, Linda Buck
- 2005: Barry Marshall, Robin Warren
- 2006: Andrew Fire, Craig Mello
- 2007: Mario Capecchi, Martin Evans, Oliver Smithies
- 2008: Harald zur Hausen, Françoise Barré-Sinoussi, Luc Montagnier
- 2009: Elizabeth Blackburn, Carol W. Greider, Jack W. Szostak
- 2010: Robert Geoffrey Edwards
- 2011: Bruce Beutler, Ralph Steinman, Jules Hoffmann
- 2012: John B. Gurdon, Jamanaka
- 2013: James Rothman, Randy Schekman, Thomas Südhof
- 2014: John O’Keefe, May-Britt Moser, Edvard Moser
- 2015: William C. Campbell, Ómura Szatosi, Tu Ju-ju
- 2016: Ószumi Josinori
- 2017: Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash, Michael W. Young
- 2018: James P. Allison, Hondzso Taszuku
- 2019: William Kaelin, Peter Ratcliffe, Gregg Semenza
- 2020: Harvey J. Alter, Michael Houghton, Charles M. Rice
- 2021: David Julius, Ardem Patapoutian
- 2022: Svante Pääbo
- 2023: Karikó Katalin, Drew Weissman
|
---|
Részletező sablonok: (1901–1925) · (1926–1950) · (1951–1975) · (1976–2000) · (2001–) |
Nemzetközi katalógusok | - VIAF: 12459768
- LCCN: n2020186313
- ISNI: 0000 0000 8357 531X
- ORCID: 0000-0002-4348-0169
- GND: 1172887764
- SUDOC: 085881813
- BNF: cb134903704
- BIBSYS: 90248465
|
---|