Garbai Sándor

Garbai Sándor
Vajda M. Pál (Vajda Manó) felvétele)
Vajda M. Pál (Vajda Manó) felvétele)
A Magyarországi Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsának elnöke
Hivatali idő
1919. március 21. – 1919. augusztus 1.
HelyettesDovcsák Antal (június 24-től augusztus 1-ig)
ElődKárolyi Mihály
államfő
Berinkey Dénes
kormányfő
UtódPeidl Gyula
ügyvezető államfő, kormányfő

Született1879. március 27.
Kiskunhalas
Elhunyt1947. november 7. (68 évesen)
Párizs
PártMSZDP

HázastársaPötördi Zsófia
Foglalkozáskőműves, politikus
Vallásreformátus
A Wikimédia Commons tartalmaz Garbai Sándor témájú médiaállományokat.
Garbai Sándor és családja 1917-ben

Garbai Sándor (Kiskunhalas, 1879. március 27.Párizs, 1947. november 7.) szociáldemokrata politikus, a Magyarországi Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács elnöke, a Peidl-kormány közoktatásügyi minisztere volt.

Életútja

Kiskunhalasi református családban nőtt fel, édesapja Garbai Gábor, édesanyja Vili Julianna volt. A kőművessegédként, napszámosként dolgozott, már nagyon fiatalon. Már szülővárosában megismerkedett a munkásmozgalommal. A jobb élet reményében 15 évesen ment dolgozni Budapestre, ahol hamar jó viszonyba került a baloldali szervezetekkel. Mivel jó szónok volt, az egyik szószólója, vezetője lett a fővárosi szociáldemokrata gyűléseknek. 1905. március 5-én Budapesten, a Józsefvárosban vette nőül Pötördi Zsófia pátyi születésű, református vallású munkásnőt, Pötördi Mihály és Márton Julianna leányát.[1]

A munkásmozgalomban

Eredeti foglalkozása kőműves. 1901 – 1919 között az MSZDP vezetőségi tagja, 1903-tól a Magyar Építőmunkások Országos Szövetségének (MÉMOSZ) elnöke, 1903-tól 1919-ig a Munkásbiztosító Intézet elnöke, 1907-től az Országos Munkásbiztosító Pénztár alelnöke, 1910-től elnöke. 1907-től ő szerkesztette az Építőmunkás című szaklapot. 1908-tól a Munkásbiztosító Pénztár elnöke, 1918 – 1919 között az Országos Lakásügyi Tanács elnöke.

A Tanácsköztársaság alatt

Helyeselte a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt egyesülését. 1919. március 21-étől augusztus 1-jéig a Forradalmi Kormányzótanács elnöke volt. A Tanácsköztársaság legmagasabb tisztségét viselte, így irányítója, vezetője volt az 1919-es államnak.

Emigrációban

1919. augusztus 1-jétől augusztus 6-áig közoktatásügyi miniszter a Peidl-kormányban. Majd ebben a hónapban román fogságba esett. A kiadatástól tartva 1920-ban Kolozsvárról szökött meg, és álnéven menekült Csehszlovákiába. Innentől emigrációba kényszerült, először Pozsonyban majd Bécsben élt. Az emigráció centrista irányzatának egyik vezetője volt. A bolsevik-kommunista eszmékkel szembefordult, és "visszatért" a szociáldemokráciához.

Bécsben családjával vendéglőt nyitott. Itt vendégül látott egykori kommunista és más baloldali vezetőket. Vendéglője rövidesen csődbe jutott, mivel működtetéséhez hiányzott a kellő szakértelem és szorgalom. Hatalmas volt az anyagi vesztesége és ettől kezdve nyomorúságosan kellett élnie családjával.

Ausztria fokozatos jobbratolódása miatt 1934-től Pozsonyban, majd 1938-tól francia földön élt. Párizsban némileg rendeződött anyagi helyzete. Franciaország német megszállása idején nem vett részt az ellenállási mozgalomban, bár próbálták beszervezni, s a megszállók sem háborgatták.

Miután a németeket kiűzték Magyarországról, Garbai szeretett volna hazatérni, de ezt a hazai szociáldemokraták sem támogatták. 1947-ben halt meg.

Művei

  • Garbai Sándor–Weltner Jakab: A nemzeti uralom vívmányai. Népbutítás. A sajtószabadság letiprása. A fogyasztási adók felemelése; Világosság Ny., Bp., 1906
  • Építőmunkások zsebkönyve (összeállító, Budapest, 1907-1911)
  • A választójogi törvények : az 1918. évi I., 1919. évi XXV. és XXVI. néptörvények és a velük összefüggő törvények szövege, magyarázatokkal... (Garbai Sándor előszavával) (1919)
  • Új utakon a hatalomért; Munkásakadémia, Bratislava, 1935
  • Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról. Válogatás a Forradalmi Kormányzótanács elnökének visszaemlékezéseiből; szerk. Végső István; Clio Intézet, Bp., 2021 (Clio kötetek)

Jegyzetek

  1. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VIII. ker. polgári házassági akv. 234/1905. folyószáma alatt.

Források

Fájl:Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Garbai Sándor témában.
  • Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967.  
  • Garbai Sándor iratai, Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár, PIL 810. f.
  • Végső István: Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról. Válogatás a Forradalmi Kormányzótanács elnökének visszaemlékezéseiből. Clio Kötetek 3., Clio Intézet, Budapest, 2021


Elődje:
Berinkey Dénes
Magyarország miniszterelnöke
1919
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Peidl Gyula
Sablon:Az első világháború osztrák–magyar politikusai
  • m
  • v
  • sz
Osztrák és magyar politikusok az első világháború kezdetétől a trianoni békeszerződésig
Az OMM külügyminiszterei
Az OMM hadügyminiszterei
Magyar miniszterelnökök
Magyar honvédelmi miniszterek
Magyar államfők
Politikusok
Tanácsköztársaság
Sablon:Magyarország államfői
  • m
  • v
  • sz
‡ = ideiglenes államfő
Kormányzóelnök (királyság, 1849)
Királyi helytartó (királyság, 1918)
Elnök (népköztársaság, 1918–1919)
  • Károlyi Mihály
Forradalmi Kormányzótanács elnöke
(tanácsköztársaság, 1919)
  • Garbai Sándor
Kormányzó (királyság, 1919–1944)
Nemzetvezető (királyság, 1944–1945)
Elnök (köztársaság, 1945–1949)
Elnöki Tanács elnöke (népköztársaság, 1949–1989)
Elnök (köztársaság, 1989–)
Sablon:Magyarország kormányfői
  • m
  • v
  • sz
1848–49
Magyar Királyság
(1867–1918)
első köztársaság /
Magyar Népköztársaság · Tanácsköztársaság (1918–1919)
Magyar Királyság
(1919–1945/1946)
második köztársaság
(1945/1946–1947)
Magyar Népköztársaság
(1947–1989/1990)
harmadik köztársaság
(1990−)
Sablon:Magyarország oktatásügyi miniszterei
  • m
  • v
  • sz
Nevelésügyi miniszterek,
vallás- és közoktatási miniszterek
  • Eötvös József (1848)
  • Batthyány Lajos (1848)
  • Szász Károly (1848–1849)
  • Horváth Mihály (1849)
Vallás- és közoktatásügyi miniszterek
Vallásügyi miniszter
  • Vass János (1919)
Közoktatásügyi miniszter
A Magyar Tanácsköztársaság
közoktatásügyi népbiztosai
Vallás- és közoktatásügyi miniszterek
Népművelési,
vallás- és (köz)oktatásügyi miniszter
Népművelési miniszterek
  • Révai József (1950–1951)
  • Darvas József (1950–1951)
Közoktatási miniszter
  • Darvas József (1951–1953)
Felsőoktatási miniszter
Oktatásügyi miniszterek
Oktatás- és művelődésügyi miniszter
Művelődésügyi miniszterek
Oktatási és kulturális miniszterek
Nemzeti kulturális örökség miniszterei
Oktatási miniszterek
  • Pálinkás József (2001–2002)
  • Magyar Bálint (2002–2006)
Oktatási és kulturális miniszter
  • Hiller István (2006–2010)
Nemzeti erőforrás minisztere
Emberi erőforrások miniszterei
Belügyminiszter
  • Pintér Sándor (2022–)
Nemzetközi katalógusok
  • Politika Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap