Berinkey Dénes

Berinkey Dénes
A Magyar (Nép)köztársaság igazságügy-minisztere
Hivatali idő
1918. november 4. – 1919. január 24.
ElődBuza Barna
UtódJuhász Nagy Sándor
A Magyar (Nép)köztársaság miniszterelnöke
Hivatali idő
1919. január 11. – január 18.
(ügyvezető kormányfő)
Hivatali idő
1919. január 18. – március 21.
ÁllamfőKárolyi Mihály
ElődKárolyi Mihály
UtódGarbai Sándor

Született1871. október 17.
Csúz, Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt1944. június 25. (72 évesen)
Budapest, Magyarország
SírhelyFarkasréti temető
PártPolgári Radikális Párt

Foglalkozás
A Wikimédia Commons tartalmaz Berinkey Dénes témájú médiaállományokat.

Berinkey Dénes Ottó (Csúz, Komárom vármegye, 1871. október 17.Budapest, 1944.[1] június 25.)[2] ügyvéd, jogtudós, polgári radikális politikus, miniszterelnök.

Életpályája

Az evangélikus református Berinkey család sarja. Berinkey Antal (18271899),[3] köz- és váltó ügyvéd, és hangai Szabó Erzsébet (18331911)[4] gyermekeként született. Jogi tanulmányainak befejezése után, 1918-ig az igazságügy-minisztérium nemzetközi osztályának vezetője volt. A Huszadik Század című folyóirat egyik alapító tagja. 1902. július 23-án Budapesten, a Józsefvárosban feleségül vette Takács Mária Eugénia Kamilla Ida Jozefa Antóniát.[5] 1918. november 4-étől 1919. január 18-áig Károlyi Mihály kormányában igazságügyminiszter, majd 1919. január 11-étől névlegesen, január 19-étől 1919. március 21-éig ténylegesen miniszterelnök és saját kormányában 1919. január 19-étől január 24-éig külügyminiszter.

Március 20-án Fernand Vix francia alezredes átadta neki az antant jegyzékét (Vix-jegyzék), amelyben követelik a Szatmárnémeti–Arad vonaltól keletre lévő magyar csapatok visszavonását a Tiszához. Mivel ez számára elfogadhatatlan feltétel volt, hiszen az ország területi integritást sértette, kormányával együtt lemondott. Ezzel lehetővé vált a Magyarországi Tanácsköztársaság megalakulása.

Berinkey Dénes és feleségének sírja Budapesten. Farkasréti temető: 28-1-67/68.

Berinkey lemondása után a politikai élettől visszavonultan élt: 1914–1918-ig a Keleti Kereskedelmi Akadémia tanára, majd 1920-tól ügyvéd volt. Tanulmányai jelentek meg a nemzetközi, a büntető- és a magánjog tárgyköréből. 1944. június 25-én hajnali három órakor hunyt el, halálát szívbénulás, szívkoszorúverőér-elmeszesedés okozta.

Sírja a Farkasréti temetőben található.

Jegyzetek

  1. Több lexikonban helytelenül az 1948-as évet adják meg halálozási éveként. Helyesen: 1944. Lásd sírjának fotóját, továbbá Múltkor portált: [1]
  2. Halálesete bejegyezve a Bp. III. ker. állami halotti akv. 374/1944. folyószáma alatt.
  3. familysearch.org Berinkey Antal gyászjelentése
  4. familysearch.org Berinkey Antalné gyászjelentése
  5. Budapest VIII. kerületi polgári házassági anyakönyvek, 1902. év, 669. folyószám.

További információk

  • Magyar életrajzi lexikon Archiválva 2005. január 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Az I. világháborús összeomlás és a polgári demokratikus Magyarország


Elődje:
Károlyi Mihály
Magyarország miniszterelnöke
1919
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Garbai Sándor
Sablon:Az első világháború osztrák–magyar politikusai
  • m
  • v
  • sz
Osztrák és magyar politikusok az első világháború kezdetétől a trianoni békeszerződésig
Az OMM külügyminiszterei
Az OMM hadügyminiszterei
Magyar miniszterelnökök
Magyar honvédelmi miniszterek
Magyar államfők
Politikusok
Tanácsköztársaság
Sablon:Magyarország kormányfői
  • m
  • v
  • sz
1848–49
Magyar Királyság
(1867–1918)
első köztársaság /
Magyar Népköztársaság · Tanácsköztársaság (1918–1919)
Magyar Királyság
(1919–1945/1946)
második köztársaság
(1945/1946–1947)
Magyar Népköztársaság
(1947–1989/1990)
harmadik köztársaság
(1990−)
Sablon:Magyarország külügyminiszterei
  • m
  • v
  • sz
Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc alatt
Az Osztrák–Magyar Monarchia
közös külügyminiszterei
Az I. Magyar Köztársaság alatt
  • 1918–1919: Károlyi Mihály
  • 1919: Berinkey Dénes
  • Harrer Ferenc
A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt
A Horthy-korszak alatt
A nyilas uralom alatt
  • 1944-1945: Kemény Gábor
Az ideiglenes nemzeti kormány
és a II. Magyar Köztársaság alatt
  • 1944–1947: Gyöngyösi János
  • 1947: Mihályfi Ernő
  • 1947–1948: Molnár Erik
A Rákosi-korszakban
  • 1948–1949: Rajk László
  • 1949–1951: Kállai Gyula
  • 1951–1952: Kiss Károly
  • 1952–1953: Molnár Erik
  • 1953–1956: Boldóczki János
  • 1956: Horváth Imre
Az 1956-os forradalom alatt
  • 1956: Horváth Imre
  • Nagy Imre
A Kádár-korszakban
  • 1956–1958: Horváth Imre
  • 1958–1961: Sík Endre
  • 1961–1973: Péter János
  • 1973–1983: Puja Frigyes
  • 1983–1989: Várkonyi Péter
  • 1989–1990: Horn Gyula
A rendszerváltás után
  • 1990–1994: Jeszenszky Géza
  • 1994-1998: Kovács László
  • 1998–2002: Martonyi János
  • 2002–2004: Kovács László
  • 2004–2006: Somogyi Ferenc
  • 2006–2009: Göncz Kinga
  • 2009–2010: Balázs Péter
  • 2010–2014: Martonyi János
  • 2014: Navracsics Tibor
  • 2014-től: Szijjártó Péter
Sablon:Magyarország igazságügy-miniszterei
  • m
  • v
  • sz
Az 1848–49-es forradalom és
szabadságharc alatt
Az Osztrák–Magyar Monarchiában
Az I. Magyar Köztársaság alatt
  • 1918 Buza Barna
  • 1918–1919 Berinkey Dénes
  • 1919 Juhász Nagy Sándor
A II. Magyar Királyság alatt
A II. Magyar Köztársaság,
majd a Népköztársaság alatt
A rendszerváltás után
(III. Magyar Köztársaság)
Nemzetközi katalógusok
  • Politika Politikaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap