Kálmán herceg

Kálmán
UralkodóházÁrpád-ház
Született1208
Magyar Királyság
Elhunyt1241. május
(32–33 évesen)
Zágráb
ÉdesapjaII. András magyar király
ÉdesanyjaMerániai Gertrúd
HázastársaLengyelországi Salome
Vallásanyugati keresztény
A Wikimédia Commons tartalmaz Kálmán témájú médiaállományokat.

Kálmán (1208 – Zágráb, 1241. május) az Árpád-házból származó magyar királyi herceg, Szlavónia hercege, II. András magyar király és Merániai Gertrúd királyné másodszülött fia, Halics királya 1215 és 1219 között, ám a címet egészen 1241-es haláláig viselte. A muhi csata során szerzett sérüléseibe halt bele. Feleségétől, Salome lengyel hercegnőtől nem születtek gyermekei.

A halicsi királyság

Kálmán gyermekként lett Halics királya. II. András 1205-től többször is háborúzott Halicsban, amelyre a lengyel Leszek is igényt tartott. A két uralkodó 1214-ben a Szepességben találkozott, s e találkozó eredményeként a hatéves Kálmán eljegyezte, majd később feleségül is vette Leszek ekkor hároméves leányát, Szalómét. András ezután Leszekkel együtt vezetett hadat Halicsba, majd az ottani urak egy részével elismertette középső fia, Kálmán uralmát, akit 1217-ben János esztergomi érsekkel koronáztatott királlyá. A gyermek Kálmán királysága csak két évig tartott: 1219-ben az ellene fellépő oroszok fogságba ejtették. Névleges címét azonban megtartotta, és egészen haláláig királyként emlegették őt.[1]

Kálmán és Béla

Kálmán az Árpád-házban szokatlan módon soha nem tört bátyja, IV. Béla ellen, hanem mindig hű volt hozzá és elismerte királyságát. Már apjuk, II. András életében megmutatkozott ez a vonása, amikor 1226-ban András elvette a szlavóniai hercegséget Bélától, és Kálmánnak adta, Bélát pedig Erdély hercegévé tette. A kor szokása szerint ekkor már megkoronázott Bélának ugyanis saját pártja és udvartartása volt. András talán ezzel a lépéssel akarta a vele viszályban álló Bélát eltávolítani szlavóniai híveitől, és feszültséget szítani a két herceg között. Kálmán azonban András várakozásával ellentétben nem az ő, hanem Béla érdekeit képviselte Szlavóniában, és támogatta Bélát a birtokvisszavételi politikában is. (Kálmán szlavóniai hercegségével a halicsi trónigény a harmadik fivérre, az ifjabb Andrásra szállt át.)

II. András halála után Kálmán nem lépett fel trónigénnyel, és Bélához való viszonyát mutatja, hogy a Béla-ellenes párt sem próbálta meg kijátszani őt. Bátyja koronázásán Kálmán vitte a királyi kardot, és ezután is mindenben elfogadta Béla elsőségét, aki meghagyta Kálmánt a szlavóniai hercegségben.

A muhi csata és Kálmán halála

Kálmán azon kevesek egyike volt, akik a mongol betöréskor is Béla mellett álltak, s aktívan részt vettek a harcban. A muhi csata közvetlen előzményeként 1241. április 10-én éjszaka a tatárok átkeltek a Sajón. Az ellenséget Kálmán és Ugrin kalocsai érsek csapatai szorították vissza a folyóba, illetve a túlpartra. A részleges győzelmen elbizakodva a magyar harcosok többsége aludni tért, és csak kevesen virrasztottak fegyverben, köztük Kálmán és Ugrin. A tatárok azonban több ponton ismét átkeltek a folyón, és bekerítették a magyar tábort. Kezdetét vette a muhi csata. Miközben a magyarok többsége csak a menekülésre gondolt, a herceg és az érsek nagy személyes bátorságot tanúsítva harcolt, és mindketten súlyos sebeket szereztek. Ugrin belehalt a sebeibe.

Kálmán kivágta magát a bekerítésből, és Pest felé menekült, majd a Dunán átkelve a somogyi Segesdre ment. Innen Zágrábba vitték, ahol a hainburgi fogságából szabaduló IV. Béla is tartózkodott. 1241 májusa során itt halt bele a muhi csatában szerzett sebeibe. A Pozsonyi Krónika szerint Iváncs faluban (ma Kloštar Ivanić Horvátországban) a beginák templomában temették el.[2]

Származása

Kálmán herceg ősei
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
16. II. Béla magyar király
 
 
 
 
 
 
 
8. II. Géza magyar király
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
17. Ilona magyar királyné
 
 
 
 
 
 
 
4. III. Béla magyar király
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
18. I. Msztyiszlav kijevi nagyfejedelem
 
 
 
 
 
 
 
9. Eufrozina magyar királyné[3]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
19. Ljubava Dmitrijevna
 
 
 
 
 
 
 
2. II. András magyar király
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
10. Rajnald antiókhiai fejedelem
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
5. Châtillon Anna magyar királyné
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
22. II. Bohemund antiókhiai fejedelem
 
 
 
 
 
 
 
11. Konstancia antiókhiai fejedelemnő
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
23. Aliz antiókhiai fejedelemné
 
 
 
 
 
 
 
1. Kálmán herceg[4]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
24. Bertold diesseni gróf
 
 
 
 
 
 
 
12. Bertold isztriai őrgróf
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
25. Zsófia isztriai őrgrófnő
 
 
 
 
 
 
 
6. IV. Bertold merániai herceg
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
26. IV. Ottó wittelsbachi gróf
 
 
 
 
 
 
 
13. Hedvig wittelsbachi grófnő[6]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
27. Heilika pettendorf–lengenfeldi grófnő
 
 
 
 
 
 
 
3. Gertrúd magyar királyné[5]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
28. Konrád meisseni őrgróf
 
 
 
 
 
 
 
14. III. Dedo lausitzi őrgróf
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
29. Luitgard elchingen–ravensteini grófnő
 
 
 
 
 
 
 
7. Rochlitzi Ágnes[7]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
30. II. Goswin heinsbergi gróf
 
 
 
 
 
 
 
15. Matild heinsbergi grófnő[8]
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
31. Adelheid sommerschenburgi palotagrófnő
 
 
 
 
 
 

Jegyzetek

  1. Kálmán halicsi uralkodásának kezdetére és végére ellentmondásos adatokat lehet találni, itt Kristó Gyula adatát közöljük.
  2. Közli: A tatárjárás emlékezete. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 204-206. oldal
  3. Miroslav Marek: Rurikids 8 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. november 25. [2013. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
  4. Miroslav Marek: Arpad 2 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. május 4. [2023. február 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
  5. Miroslav Marek: Diessen 1 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2003. december 2. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
  6. Miroslav Marek: Wittelsbach 1 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2005. január 20. [2012. július 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
  7. Miroslav Marek: Wettin 1 (angol nyelven). Genealogy.eu, 2005. január 20. [2015. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. július 4.)
  8. Miroslav Marek: Geldern-Heinsberg (angol nyelven). Genealogy.eu, 2004. március 30. (Hozzáférés: 2013. július 4.)

Források

  • Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada, Gondolat, 1981. ISBN 963-280-641-7
  • Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpád-ház uralkodói, I.P.C. KÖNYVEK Kft., 1996. ISBN 963 7930 973
  • Zsoldos Attila: Az Árpádok és alattvalóik, Csokonai Kiadó, 1997. ISBN 963-260-103-3
  • Wertner Mór: Kálmán halicsi király, In: W. M.: Az Árpádok családi története, Nagy-Becskerek, Pleitz Ferencz Pál Könyvnyomdája, 448–450, 1892.

További információk

  • Foundation for Medieval Genealogy/Hungary Kings Genealogy – 2011. március 27.
  • Euweb/Arpad family Archiválva 2023. február 13-i dátummal a Wayback Machine-ben – 2011. március 27.
  • Genealogie-Mittelalter/Salome von Polen Fürstin von Halicz[halott link] – 2011. március 27.
  • Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története, V. fejezet: A tatárjárás – 2011. március 27.
  • Műemlékek Info: Kálmán herceg szobra – 2011. március 27.
Előző
II. András
Halicsi király
1215 – 1219
Következő
I. Dániel
Sablon:Árpád-ház
  • m
  • v
  • sz
Magyar fejedelmek
Árpád  · Zolta  · Falicsi  · Taksony  · Géza  · István
Magyarország királyai
I. Szent István  · I. Fehér András  · I. Bajnok Béla  · Salamon  · I. Magnus Géza  · I. Szent László  · Könyves Kálmán  · II. István  · II. Vak Béla  · II. Géza  · III. István  · II. László  · IV. István  · III. Nagy Béla  · Imre  · III. László  · II. Jeruzsálemi András  · IV. Béla, a második honalapító  · V. István  · IV. Kun László  · III. Velencei András
Uralkodók házastársai
Árpád-házi Adelhaid cseh fejedelemné  · Árpád-házi Zsófia szász hercegné  · Árpád-házi Ilona horvát királyné  · Árpád-házi Eufémia morva hercegné  · Árpád-házi Irén bizánci császárné  · Árpád-házi Zsófia bihari ispánné  · Árpád-házi Adelhaid cseh fejedelemné  · Árpád-házi Erzsébet lengyel nagyhercegné  · Árpád-házi Erzsébet cseh fejedelemné  · Árpád-házi Ilona osztrák hercegné  · Árpád-házi Margit bizánci császárné  · Árpád-házi Konstancia cseh királyné  · Árpád-házi Anna Mária bolgár cárné  · Árpád-házi Erzsébet türingiai tartománygrófné  · Árpád-házi Jolán aragóniai királyné  · Árpád-házi Kinga lengyel fejedelemné  · Árpád-házi Anna macsói hercegné  · Árpád-házi Jolán kaliszi hercegné  · Árpád-házi Konstancia halicsi hercegné  · Árpád-házi Erzsébet bajor hercegné  · Árpád-házi Erzsébet szerb királyné  · Árpád-házi Katalin szerb királyné  · Árpád-házi Mária nápolyi királyné  · Árpád-házi Anna bizánci császárné
Egyéb személyek
Árpád-házi Levente magyar hadvezér  · Árpád-házi Tarkacsu magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Jelek magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Jutocsa magyar fejedelmi herceg · Árpád-házi Teveli magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Tas magyar hadvezér  · Árpád-házi Termecsü magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Lehel magyar hadvezér  · Tar Zerind  · Koppány vezér  · Árpád-házi Mihály magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Judit magyar fejedelmi hercegnő  · Árpád-házi Vazul magyar fejedelmi herceg  · Árpád-házi Ottó magyar trónörökös  · Árpád-házi Henrik magyar trónörökös  · Árpád-házi Levente magyar királyi herceg  · Árpád-házi Zsófia magyar királyi hercegnő  · Árpád-házi György  · Árpád-házi Lampert magyar királyi herceg  · Árpád-házi Dávid magyar királyi herceg  · Árpád-házi Álmos magyar királyi herceg  · Árpád-házi Borisz Kalamanosz magyar trónkövetelő  · Árpád-házi Géza magyar királyi herceg  · Árpád-házi Kálmán halicsi király  · Árpád-házi András magyar királyi herceg  · Árpád-házi Béla magyar trónörökös  · Árpád-házi Béla magyar királyi herceg  · Árpád-házi Utószülött István magyar királyi herceg
Szentek, boldogok
Kapcsolódó házak
Anjou-ház  · Přemysl-ház  · Wittelsbach-ház
  • középkor Középkorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap