Kisfaludy Zsófia

Kisfaludy Zsófia
Született1989. április 21. (35 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiHűvösvölgyi Ildikó
Kisfaludy András
Foglalkozásamusicalszínész
Iskolái
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2013–

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Kisfaludy Zsófia (Budapest, 1989. április 21. –) magyar színésznő, magánénekes, közgazdász.

Pályafutása

1989-ben született. A gimnáziumi érettségije után 2007–2011 között a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelem és marketing szakán tanult tovább, mellette a Bartók Béla Konzervatórium magánének szakán is tanult (2007–2010). Egyetemi tanulmányai alatt fél évet töltött el Hollandiában, Hágában. Később beiratkozott a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolába, ahol 2013-ban végzett zenés színész szakon. 2013-tól a Budapesti Operettszínház tagja volt, mellette szerepelt a Madách Színház és a Turay Ida Színház előadásaiban, valamint vidéken, Győrben, Sopronban és Békéscsabán is.[1][2][3][4][5][6] 2016–2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt.[7] 2021-ben Színháztudomány mesterszakon szerzett diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen.[8]

2020-2023 között a Soproni Petőfi Színház tagja volt.[9] 2023-tól a Pesti Magyar Színház színésznője.[10]

Édesapja Kisfaludy András zenész, édesanyja Hűvösvölgyi Ildikó színésznő.[11]

Film- és tévészerepei

Fontosabb színpadi szerepei

Pesti Magyar Színház

  • Martin-Jilo-Adenberg: A kincses sziget - Fanny Osbourne/Mrs. Hawkins
  • Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi - Tíanító néni/Eladó/Anyuka
  • Geszti-Monori-Tasnádi: Ezeregy éjszaka - Háremhölgy
  • Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár - Josefa
  • K. Del Aguila-G. Noriega-J.Someillan: Madagaszkár - Közlegény pingvin
  • R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A muzsika hangja - Elsa Schraeder
  • Lionel Bart: Oliver! - Mrs. Corney, a dologház igazgatónője

Soproni Petőfi Színház

  • Lerner–Loewe: My Fair Lady - Eliza Doolittle
  • Tamási–Tolcsvay: Ördögölő Józsiás - Dilló tündér
  • Dés–Nemesː Valahol Európában - Suhanc
  • Presser–Sztevanovity–Horváth: A padlás - Kölyök
  • Szarka–Szálinger: Zenta, 1967 - Hajós Annazentai asszony, Laczó Tamás felesége
  • Ábrahám–Gründwald–Löhner Beda: Bál a Savoyban - Daisy Parker
  • Szente Vajk - Bolba Tamás - Galambos Attila: Csoportterápia - Natasa
  • Fosse - Kander - Ebb: Chicago - Velma Kelly

Győri Nemzeti Színház

  • Simon–Weller–Korie–Powers: Doktor Zsivágó - Lara Antipova
  • Szörényi–Bródy: István, a király - Gizella
  • Huszka–Bakonyi–Martosː Bob herceg - Annie
  • Szabó Magda–Pozsgaiː Abigél - Murai Tünde

Turay Ida Színház

  • Kálmán–Marton–Bródyː Zsuzsi kisasszony - Zsuzsi, postáskisasszony
  • Masteroff–Kander–Ebbː Kabaré - Sally Bowles
  • Topolcsányi–Berkes: Salsa, szivar, szerelem... - Claudia

Egyéb

  • Schönberg: Miss Saigon - Ellen
  • Lajtai–Békeffi: A régi nyár - Zsuzsi, Mária lánya
  • Stewart–Ballard–Rubin: Ghost - Clara (Budapesti Operettszínház)
  • Dumas–Pozsgai–Szomor: Monte Cristo grófja - Mercedes
  • Alan Menken: A szépség és a szörnyeteg - Belle, a Szépség; Teamama (Németország)
  • T. S. Eliot – A. L. Webber: Macskák - Bombalurina (Madách Színház)
  • Lévay–Kunzeː Marie Antoinette - La Motte
  • Brecht–Weilː Koldusopera - Kocsma Jenny (Békéscsabai Jókai Színház)
  • Niccolo Machiavelli: Mandragóra - Lucretia (Art-Színtér)
  • Egressy–Sebestyén–Müller: Vadak ura - Szerafina, rókaúrnő
  • Szikora–Lezsák: Az ég tartja a földet - Waltraud (Erkel Színház)
  • Comden–Green–Freed–Brown: Ének az esőben - Lina Lamont (Budapesti Operettszínház)

Jegyzetek

  1. Kisfaludy Zsófia hivatalos oldala (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  2. Archivált másolat. [2017. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  3. Budapesti Operettszínház. www.operett.hu. [2017. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  4. Archivált másolat. [2017. május 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  5. Alkotók | Spirit Színház. spiritszinhaz.com. [2017. április 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  6. „Nekem kellett megtalálnom a saját utamat”Beszélgetés Kisfaludy Zsófiával :: Kulissza”, Kulissza (Hozzáférés: 2018. július 9.) (magyar nyelvű) 
  7. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Kisfaludy Zsófia (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2017. április 21.)
  8. pmsz-admin: Kisfaludy Zsófia (magyar nyelven). pestimagyarszinhaz.hu, 2023. június 15. (Hozzáférés: 2023. június 19.)
  9. Társulat - Soproni Petőfi Színház - Sopron, Petőfi Színház, társulat (magyar nyelven). Soproni Petőfi Színház. (Hozzáférés: 2020. augusztus 26.)
  10. Belépés a Facebookra (magyar nyelven). Facebook. (Hozzáférés: 2023. június 15.)
  11. http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2015/01/05/mi_is_itt_vagyunk_kisfaludy_zsofia/

Források

További információk

  • Hivatalos Facebook oldala
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Bajor Lili · Fehér András · Hajdu Tibor · Hevesi László · Koller Krisztián · Konfár Erik · Koroknai Sándor · Kurely László · Nagy Katica · Szalay Bence
Osztályvezető tanár: Börcsök Enikő, Zsótér Sándor
Színművész – zenés színész
Színházrendező – zenés színházi rendező
Kukk Zsófia · Szokol Judit · Tarnóczi Jakab · Tárnoki Márk · Varga Bence
Osztályvezető tanár: Ascher Tamás
Televíziós műsorkészítők
Aranyosi Zsolt · Bácskai Júlia · Bodogán Anna · Dezső Bálint · Farkas Gergely Ferenc · Gólya Ágnes · Kovács Krisztián · Lukács Luca · Majoros Mirtill · Perecz Árpád · Prokob Apor · Rosanics Patrik Ruben · Roszik Fruzsina
Osztályvezető tanár: Bárdos András
Színházi rendezőasszisztens
Almay Zsófia · Barok Andrea · Dávid Áron · Efstratiadu Zoé · Faludi Beatrix · Kónya Klára Szilvia · Perényi Luca Lúcia · Rezek Borbála · Rohály Hanna Mária  · Szilágyi Brigitta Mária
Osztályvezető tanár: Csató Kata
Drámainstruktor – színjáték
Angler Balázs · Bakonyi Alexa · Bánovits Vivianne · Edelényi Vivien · Fehér Ákos · Gubik Petra · Gulyás Hermann Sándor · Hábermann Lívia · Jancsó Dóra · Kádárné Nyirkó Tünde · Káli Gergely · Kalocsányi Gábor · Kisfaludy Zsófia · Kocsis Dénes · Kőszegi Mária · Kováts Dóra · Krausz Gábor · Magyar Cecília · Mahó Andrea · Matta Lóránt · Mihályi Orsolya · Nagy Barbara · Rusznák Adrienn · Seszták Szabolcs · Szina Kinga · Tőkés Nikoletta · Varga Ádám · Varga Andrea · Várnagy Kinga · Zakariás Máté
Osztályvezető tanár: Csizmadia Tibor, Kocsis Gergely
Filmoperatőr művész (MA)
Dobray Máté · Fecske Flóra · Galambos Eszter · Gyuricza Mátyás · Juhász Péter · Székely Robert · Vajda Gergely Balázs
Osztályvezető tanár: B. Marton Frigyes, Vecsernyés János
Filmrendező művész (MA)
Baranyi Gábor Benő · Dávid Attila · Hajmási Péter Áron · Jurdi Bernadett Leila · Király Anna · Oláh-Badi Levente · Schnabel Annabella Stefánia
Osztályvezető tanár: Schwechtje Mihály, Gothár Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020
  • Művészet Művészetportál
  • Könnyűzene Könnyűzeneportál
  • Filmművészet Filmművészetportál