Schwechtje Mihály

Schwechtje Mihály
Született1978 (46 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiSzegedi Tudományegyetem
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rendezői pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2003-

  • weboldal
  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Schwechtje Mihály (Budapest, 1978 –) magyar filmrendező, színházrendező, bölcsész, egyetemi tanársegéd.

Életpályája

Többszörösen díjazott színházi és filmrendező.

1978-ban született Budapesten. 2010-ben szerezte meg filmrendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán.[1] Első diplomáját a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán, elektronikus sajtó szakirányon szerezte, és az ELTE filmelmélet-filmtörténet szakát is elvégezte. 2011–2014 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója volt filmelmélet szakon.[2] 2013–2021 között az intézmény oktatója, DLA-fokozatát 2019-ben szerezte meg.[3] Doktori értekezésének címe: A filmrendező-oktatás a történetfejlesztés alkotói folyamatán keresztül.

Első nagyjátékfilm-rendezése, a tinédzserek elleni internetes zaklatásokkal foglalkozó Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) 2018 őszén került a hazai mozikba.[4]

Felesége Petrovits Genovéva producer. Gyermekeikː Matild és Jónás.[5]

Filmrendezői munkái

  • Egy szép nap (2004)
  • Büfé két ablakkal (2005)
  • Az utolsó férfi (2006)
  • Az alma (2007)
  • Örvény (2008)
  • Hideg berek (2008)
  • Ünnep (2009)
  • Szép magyar szó-kép-tár (2010)
  • Porcukor (2010)
  • A pingvinkonstrukció (2013)
  • Terápia (2017)
  • Aki bújt, aki nem (2018)
  • Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) (2018)
  • Védelem alatt (2020)

Kötetei

  • Félúton Berlinbe; Tilos az Á Könyvek, Bp., 2022

Díjak

  • Kortárs Magyar Dráma-díj (2020)
  • A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című film kapcsán:
    • Legjobb forgatókönyv díja és legjobb elsőfilm díja, 2019 – Magyar Filmkritikusok Szövetsége
    • Legjobb fiatal közönségnek szóló film díja, 2018 – Just Film fesztivál, Tallinn, Észtország
    • Zsűri különdíja, 2018 – REC filmfesztivál, Tarragona, Spanyolország
  • A Hideg berek című film kapcsán:
    • Legjobb kisjátékfilm díja a 40. Magyar Filmszemlén (2009)

Jelölések

  • A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) című film kapcsán:
    • 5 jelölés a 4. Magyar Filmdíj-versenyben. Jelölt volt legjobb forgatókönyv, legjobb elsőfilm, legjobb film, legjobb rendező, legjobb vágó kategóriákban.
  • A Hideg berek című film kapcsán:
    • Legjobb kisjátékfilm-jelölés a Clermont-Ferrand Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon

Színházrendezői munkái

  • Az örökség, bemutató: 2019. 02. 28., Jurányi Ház[6]
  • Gina, bemutató: 2020. 09. 26., Radnóti Színház[7]
  • Hajtűkanyar autósiskola, bemutató: 2021, Jurányi Ház
  • Szex. Újra. El. bemutató: 2022, Örkény Stúdió

Jegyzetek

  1. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Schwechtje Mihály (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 18.)
  2. Schwechtje Mihály - ODT hallgatói adatlap (magyar nyelven). doktori.hu. (Hozzáférés: 2018. szeptember 18.)
  3. Újabb 26 oktató mondott fel az SZFE-n az őszi félév végén (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2021. február 22.)
  4. Úgy teszünk, mintha a tinédzserek nem élnének szexuális életet. magyar.film.hu. (Hozzáférés: 2018. október 3.)
  5. Egy bébiszitter szorongással teli napjáról forgat filmet Schwechtje Mihály. filmhu - a magyar moziportál. (Hozzáférés: 2022. szeptember 22.)
  6. https://juranyihaz.hu/hu
  7. http://radnotiszinhaz.hu/repertoar/gina/

Források

  • Adatlapja a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapján
  • Honlapja
Színház- és Filmművészeti Egyetem
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2010-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2010-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Barabás Richárd •  Farkas Dénes •  Fehér Tibor •  Földes Eszter •  Juhász Lujza •  Mohai Tamás •  Molnár Áron •  Ruzsik Katalin •  Alberti Zsófi •  Szatory Dávid •  Tarr Judit
Osztályvezető tanár: Gálffi László, Ács János
Mozgókép - hangmester
Bőhm Dániel •  Bükki Bence •  Dévényi Tamás •  Gáspár Szabolcs •  Korompai Bence •  Kristóf Márton •  Mohai György •  Pótári József •  Rajna György •  Szász Barna
Osztályvezető tanár: Balázs Gábor, Erdélyi Gábor
Drámapedagógusok
(levelező szak)
Benkő Nóra •  Cseke Lajos •  Csobánka Zsuzsa •  Czagányné Pásztor Anikó •  Dr. Mizerák Katalin •  Farkasné Ponyi Beatrix •  Fenyvesi Judit •  Gerda Ágnes •  Guba Rita •  Juhászné Székely Hajnalka •  Király Dóra •  Kiss Zsuzsanna •  Kovács Zsuzsanna •  Kovácsné Mester Ágnes •  Meleg Gábor •  Mucsa Angéla •  Nagyné Hajdú Györgyi •  Pete László •  Pusztai Gyula •  Rozbroy Viktor •  Soha József •  Szabó Irén •  Tölgyesi Katalin •  Tóth Noémi •  Valaskáné Nagy Andrea
Film- és televíziórendezők
Bagota Béla •  Császi Ádám •  Cserhalmi Sára •  Janisch Vera Eszter •  Jung Lídia Beáta •  Lóth Balázs •  Schwechtje Mihály •  Zsemberi Zsófia
Osztályvezető tanár: Grunwalsky Ferenc
Film- és televízió operatőrök
Blaumann Edit Katalin •  Csepeli Eszter •  Nagy Bálint •  Perlaki Márton •  Reich Dániel •  Szandtner Gábor Dániel •  Szigethy Márton •  Vass Gergely
Osztályvezető tanár: Kende János
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 · 2011 · 2012 ·
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Bajor Lili · Fehér András · Hajdu Tibor · Hevesi László · Koller Krisztián · Konfár Erik · Koroknai Sándor · Kurely László · Nagy Katica · Szalay Bence
Osztályvezető tanár: Börcsök Enikő, Zsótér Sándor
Színművész – zenés színész
Színházrendező – zenés színházi rendező
Kukk Zsófia · Szokol Judit · Tarnóczi Jakab · Tárnoki Márk · Varga Bence
Osztályvezető tanár: Ascher Tamás
Televíziós műsorkészítők
Aranyosi Zsolt · Bácskai Júlia · Bodogán Anna · Dezső Bálint · Farkas Gergely Ferenc · Gólya Ágnes · Kovács Krisztián · Lukács Luca · Majoros Mirtill · Perecz Árpád · Prokob Apor · Rosanics Patrik Ruben · Roszik Fruzsina
Osztályvezető tanár: Bárdos András
Színházi rendezőasszisztens
Almay Zsófia · Barok Andrea · Dávid Áron · Efstratiadu Zoé · Faludi Beatrix · Kónya Klára Szilvia · Perényi Luca Lúcia · Rezek Borbála · Rohály Hanna Mária  · Szilágyi Brigitta Mária
Osztályvezető tanár: Csató Kata
Drámainstruktor – színjáték
Angler Balázs · Bakonyi Alexa · Bánovits Vivianne · Edelényi Vivien · Fehér Ákos · Gubik Petra · Gulyás Hermann Sándor · Hábermann Lívia · Jancsó Dóra · Kádárné Nyirkó Tünde · Káli Gergely · Kalocsányi Gábor · Kisfaludy Zsófia · Kocsis Dénes · Kőszegi Mária · Kováts Dóra · Krausz Gábor · Magyar Cecília · Mahó Andrea · Matta Lóránt · Mihályi Orsolya · Nagy Barbara · Rusznák Adrienn · Seszták Szabolcs · Szina Kinga · Tőkés Nikoletta · Varga Ádám · Varga Andrea · Várnagy Kinga · Zakariás Máté
Osztályvezető tanár: Csizmadia Tibor, Kocsis Gergely
Filmoperatőr művész (MA)
Dobray Máté · Fecske Flóra · Galambos Eszter · Gyuricza Mátyás · Juhász Péter · Székely Robert · Vajda Gergely Balázs
Osztályvezető tanár: B. Marton Frigyes, Vecsernyés János
Filmrendező művész (MA)
Baranyi Gábor Benő · Dávid Attila · Hajmási Péter Áron · Jurdi Bernadett Leila · Király Anna · Oláh-Badi Levente · Schnabel Annabella Stefánia
Osztályvezető tanár: Schwechtje Mihály, Gothár Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2021-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Színházrendező
  • Antal Bálint
  • Benkő Claudia Ágota
  • Dyssou Bona Lembe
  • Sándor Dániel Máté
  • Vilmos Noémi
  • Walters Lili
    Osztályvezető: Bagossy László
  • Kovács D. Dániel
Színházi dramaturg
  • Bódi Zsófia
  • Dohy Balázs
  • Herczeg Dániel
  • Komán Attila
  • Kovács Blanka
  • Oláh Borbála Luca
  • Törley-Havas Sára
  • Vass Alexandra
    Osztályvezető: Garai Judit
  • Róbert Júlia
  • Radnai Annamária
  • Németh Gábor
Filmoperatőr művész MA
  • Bedécs Lola Liza
  • Császár Dániel
  • Kapitány Frigyes Oszkár
  • Meister Natália Nóra
  • Papp Tamás
  • Podányi Dániel
  • Szebeni Gábor
    Osztályvezető: B. Marton Frigyes
  • Vecsernyés János
Filmrendező művész MA
  • Karácsony Péter
  • Korom Anna Beatrix
  • Ladányi Jancsó Jakob
  • Olasz Renátó
  • Rudolf Olivér
  • Török Marcell
  • Vermes Dóra
    Osztályvezető: Schwechtje Mihály
Látványtervező művész MA
  • Artim Rebeka Zita
  • Gaál Krisztina
  • Heppes Áron István
  • Horváth Dominika
  • Pintér Adrienn
  • Szemes Zsanett
    Osztályvezető: Pálfi Szabolcs
  • Radák Judit
Mozgókép – Operatőr
  • Csillag Marcell Benjámin
  • Farkas Áron
  • Kis Márton
  • Lobenwein Marcell Tamás
  • Tóth-Heyn Máté
  • Vértes Ákos
    Osztályvezető: B. Marton Frigyes
  • Babos Tamás
Színházi rendezőasszisztens
  • Birkenstock Rebeka
  • Borhi Lilla
  • Csala Károly
  • Darányi-Fehrentheil Hanna Rebeka
  • Dr. Kóti Eszter Petra
  • Égető Fanni
  • Gerstmár Anna
  • Györkei Barbara
  • Kátai Orsolya
  • Rangits Bernadett
  • Solténszky Ráhel
  • Vincze Petra

  • Osztályvezető: Csató Kata
Televíziós műsorkészítő
  • Berecz Márton Álmos
  • Bozsó Ágnes Erzsébet
  • Kicsák Blanka
  • Marjanovic Mira
  • Mihálykövi Sára
  • Pál Ákos
  • Petike Áron
  • Podpinka Dorina Zsuzsanna
  • Prokob Boróka
  • Sas Virág
  • Szén Benjamin
  • Vincze Kata
  • Zsigmond Géza Benjámin

  • Osztályvezető: Máté Krisztina
  • Pistyur Veronika
Drámainstruktor - drámajátékos szakirány
  • Antal Bálint
  • Csernai Mihály
  • Fahn Rebeka
  • Hlinyánszky Domonkos
  • Horváth Lilla Melinda
  • Kabdebon Dominik Bence
  • Milovits Hanna
  • Mlynarik Júlia Virág
  • Stern Lili Hanna
  • Unger Judit
  • Zétényi Karolina Lenke
    Osztályvezető: Neudold Júlia
  • Gyombolai Gábor
  • Évfolyamok: 2010
  • 2011
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
  • 2020
  • 2021
  • 2022
  • Category Kategória
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap