Kocsis Dénes

Kocsis Dénes
Született1988. május 29. (35 éves)
Makó
Állampolgárságamagyar
HázastársaMészáros Petra
(h. 2021–)
GyermekeiFülöp
Foglalkozása
IskoláiSzínház- és Filmművészeti Egyetem (2016–2019)
Színészi pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Aktív évek2002–
Műfajokmusical

  • IMDb
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Kocsis Dénes (Makó, 1988. május 29. –) magyar színész, musicalénekes.

Életpályája

Az éneklés és színészet szeretete már fiatal korában megmutatkozott. Tizenhárom évesen játszott A Hídember című filmben mint Zichy fiú, majd Harsányi Gábor színiiskolájának, később a Bubik István színkörnek volt a tagja. 2006-ban az Erzsébetvárosi iskola dráma szakán érettségizett.

Az érettségi évében fél éven át szerepelt a Barátok közt című tv-sorozatban mint Jankovics Máté.

A Marquise együttessel 16 éves kora óta szerepel magyar és nemzetközi fesztiválokon mint prózai szereplő.

A középiskola elvégzése után közvetlenül a Budapesti Operettszínház Pesti Broadway Stúdiósa lett. Azóta az Operettszínházban játszik. Először kisebb szerepekben (Szépség és a szörnyeteg, Rudolf, Rómeó és Júlia, Szép nyári nap, Elisabeth, Hair), majd 2009-ben megkapta első főszerepét a Tavaszébredés című musicalben. 2010 decemberétől a Pécsi Nemzeti Színházban a Rudolf musical címszerepében látható.

2011-ben a Lévay Szilveszter Nemzetközi Énekverseny Duna Tv különdíjasa lett. Ezt követően két főszerepet is kapott a Miss Saigon és a Rómeó és Júlia című musicalekben.

2012-ben mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház a West Side Story című musicalt, amelyben Juronics Tamás Kossuth-díjas rendező rábízta a darab férfi főszerepét /Tony/.

2016–2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt.[1]

Magánélete

Felesége Mészáros Petra pszichológus, akivel 2021-ben házasodtak össze.[2] Ez évben megszületett gyermekük: Fülöp.[3]

Színházi szerepei

Darab Szerep Színház Bemutató
Óz, a csodák csodája
Gyáva oroszlán
Budapest Bábszínház
2003.
A dzsungel könyve (musical)
Maugli
Bubik István színkör
2004.
A dzsungel könyve (musical)
Balu
Bubik István színkör
2005.
Vásári komédia
Bubik István színkör
2005.
A dzsungel könyve (musical)
Sír Kán
Bubik István színkör
2004.
Grease
Kenickie
Bubik István színkör
2004.
The Minotour
Dionüszosz
Budavári Labirintus
2006
La Fontaine mesejáték
Monsieur Plie
Grassalkovich-kastély (Gödöllő) barokk színház
2006.
Pathelin mester
Joceaulme
Győri Barokk Esküvő
2006.
István a király
Szent István
Vígszínház
Fame
Nick
Pesti Broadway Stúdió
2008.
Fame
Joe
Pesti Broadway Stúdió
2008.
Anna Karenyina
Vronszkij
Pesti Broadway Stúdió
2009.
Tavaszébredés
George
Nyugati Teátrum
2009.
Tavaszébredés
Melchior Gabor
Budapesti Operettszínház
2009.
Erdei kalamajka
Huszár
Budapesti Operettszínház
2010.
Csókos asszony
János
Budapesti Operettszínház
2010.
Hair
Mc Donald újonc
Szegedi Szabadtéri Játékok
2010.
Rudolf (musical)
Rudolf
Pécsi Nemzeti Színház
2010. december 10.
Miss Saigon
Chris
Budapesti Operettszínház
2011. szeptember 21.
Rómeó és Júlia
Rómeó
Budapesti Operettszínház
2011. november 16.
Kaukázusi krétakör
Első ügyvéd és más szerepek
Budapesti Operettszínház
2011. december 2.
West Side Story
Tony
Szegedi Nemzeti Színház
2012.
Bohém Casting
Kálmán
Budapesti Operettszínház
2012.
Elisabeth
Rudolf
Budapesti Operettszínház
2012.
Ördögölő Józsiás
Bakszén
Budapesti Operettszínház
2013.
A régi nyár
Miklós
Budapesti Operettszínház
2013.
Elfújta a szél
Tony Fontaine
Budapesti Operettszínház
2013.
Mozart
Wolfgang Mozart
Budapesti Operettszínház
2014.
Szép nyári nap
Sanya
Budapesti Operettszínház
2014.
Fame
Nick
Budapesti Operettszínház
2015.
Mágnás Miska
Alsótrécsei Trécsei Mixi
Budapesti Operettszínház
2015.
Sybill
Poire
Budapesti Operettszínház
2015.
Marie Antoinette
Jacques Hébert
Budapesti Operettszínház
2016.
Nők az idegösszeomlás szélén
Carlos
Átrium Filmszínház
2016.
Lady Budapest
Szovjet kapitány
Budapesti Operettszínház
2016.
A Notre Dame-i toronyőr
Phoebus de Martin kapitány
Budapesti Operettszínház
2017.
Szegény Dzsoni és Árnika
Szegény Dzsoni
Budapesti Operettszínház Raktárszínháza
2017.
Dorian Gray
Dorian Gray
Kálmán Imre Teátrum
2018.
Maya
Rudi
Budapesti Operettszínház
2018.
István, a király
István
Budapesti Operettszínház
2018.
Menyasszonytánc
András
Budapesti Operettszínház
2019.
Elisabeth
Halál
Győri Nemzeti Színház
2019.
La Mancha lovagja
Sancho
Budapesti Operettszínház
2020.
Puskás, a musical
Puskás Ferenc
2020.
Hegedűs a háztetőn
Mótel Kamzolj, szabólegény
Budapesti Operettszínház
2021.
Veszedelmes viszonyok
Valmont vikomt
Budapesti Operettszínház
2022.
Egyedül nem megy
6Szín
2022.
Mária Evangéliuma
Jézus
Győri Nemzeti Színház / Csiky Gergely Színház
2022.
Monte Cristo grófja
Ifj. Edmond Dantes
Budapesti Operettszínház
2023.

Filmjei

Játékfilmek

  • A Hídember (2002) – Zichy gyerek
  • Tréfamester (2010) – Újházi Dénes
  • Pappa Pia (2017)

Tévéfilmek

  • Barátok közt (2005–2006, 2009, 2021) Jankovics Máté, Székely Csongor
  • Ördögölő Józsiás – TV változat [2013] Bakszén
  • 200 első randi (2019)

Együttesei

  • Marquise Együttes (2005-napjainkig) – Ceremóniamester, prózai szereplő
  • Pop Up (2010) – szóló énekes

Díjai, elismerései

  • Duna TV különdíja (2011) – Nemzetközi Lévay Szilveszter Musical Énekverseny
  • Operettszínház Marsallbot díj (2012) – Az évad legígéretesebb ifjú színésze díj
  • Honthy-díj (2019) – Az évad férfi főszereplője

Hang- és videófelvételek

  • https://www.youtube.com/user/kocsisdenes#p/u/24/PGaL7OSDaTM

Szinkronszerepei

Jegyzetek

  1. http://szfe.hu, SZFE -: Színház- és Filmművészeti Egyetem | Drámainstruktor -színjáték (2016-2019) (hu-HU nyelven). szfe.hu. (Hozzáférés: 2017. április 24.)
  2. Violetta, Orbán: Kocsis Dénes és párja titokban összeházasodtak: Petra kisbabát vár (magyar nyelven). femina.hu, 2021. június 17. (Hozzáférés: 2021. június 18.)
  3. Apa lett Kocsis Dénes, megmutatta a kis Fülöpöt (magyar nyelven). nlc.hu, 2021. november 1. (Hozzáférés: 2021. november 3.)

Források

  • https://web.archive.org/web/20120411184145/http://www.wix.com/marquisemusic/kocsisdenes
  • https://web.archive.org/web/20120429211658/http://www.operett.hu/operett.php?pid=artist&szId=40970

Külső hivatkozások

  • http://kocsisdenes.blogol.hu/
  • Kocsis Dénes a PORT.hu-n (magyarul)
  • https://web.archive.org/web/20110416041628/http://www.marquise.hu/
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színművész
Bajor Lili · Fehér András · Hajdu Tibor · Hevesi László · Koller Krisztián · Konfár Erik · Koroknai Sándor · Kurely László · Nagy Katica · Szalay Bence
Osztályvezető tanár: Börcsök Enikő, Zsótér Sándor
Színművész – zenés színész
Színházrendező – zenés színházi rendező
Kukk Zsófia · Szokol Judit · Tarnóczi Jakab · Tárnoki Márk · Varga Bence
Osztályvezető tanár: Ascher Tamás
Televíziós műsorkészítők
Aranyosi Zsolt · Bácskai Júlia · Bodogán Anna · Dezső Bálint · Farkas Gergely Ferenc · Gólya Ágnes · Kovács Krisztián · Lukács Luca · Majoros Mirtill · Perecz Árpád · Prokob Apor · Rosanics Patrik Ruben · Roszik Fruzsina
Osztályvezető tanár: Bárdos András
Színházi rendezőasszisztens
Almay Zsófia · Barok Andrea · Dávid Áron · Efstratiadu Zoé · Faludi Beatrix · Kónya Klára Szilvia · Perényi Luca Lúcia · Rezek Borbála · Rohály Hanna Mária  · Szilágyi Brigitta Mária
Osztályvezető tanár: Csató Kata
Drámainstruktor – színjáték
Angler Balázs · Bakonyi Alexa · Bánovits Vivianne · Edelényi Vivien · Fehér Ákos · Gubik Petra · Gulyás Hermann Sándor · Hábermann Lívia · Jancsó Dóra · Kádárné Nyirkó Tünde · Káli Gergely · Kalocsányi Gábor · Kisfaludy Zsófia · Kocsis Dénes · Kőszegi Mária · Kováts Dóra · Krausz Gábor · Magyar Cecília · Mahó Andrea · Matta Lóránt · Mihályi Orsolya · Nagy Barbara · Rusznák Adrienn · Seszták Szabolcs · Szina Kinga · Tőkés Nikoletta · Varga Ádám · Varga Andrea · Várnagy Kinga · Zakariás Máté
Osztályvezető tanár: Csizmadia Tibor, Kocsis Gergely
Filmoperatőr művész (MA)
Dobray Máté · Fecske Flóra · Galambos Eszter · Gyuricza Mátyás · Juhász Péter · Székely Robert · Vajda Gergely Balázs
Osztályvezető tanár: B. Marton Frigyes, Vecsernyés János
Filmrendező művész (MA)
Baranyi Gábor Benő · Dávid Attila · Hajmási Péter Áron · Jurdi Bernadett Leila · Király Anna · Oláh-Badi Levente · Schnabel Annabella Stefánia
Osztályvezető tanár: Schwechtje Mihály, Gothár Péter
Évfolyamok: 2010 · 2011 · 2012 · 2013 · 2014 · 2015 · 2016 · 2017 · 2018 · 2019 · 2020