Kozmológia

A nagy bumm és az állandó állapot elmélete

A kozmológia a világegyetemmel mint egésszel foglalkozó tudomány, emiatt a fizika és filozófia tudományának is része. A csillagászatnak az az ága, amely a világegyetem tér- és időbeli szerkezetével, a világmindenség egészének kialakulásával foglalkozik. Ezen belül a hozzá szorosan kapcsolódó kozmogónia az egyes égitestek kialakulására próbál fényt deríteni.[1] A modern kozmológia kiindulópontjául a természettudományok (csillagászat, fizika) eredményei szolgálnak.[2]

Ez a szócikk csak a fizikai kozmológiát érinti.

Etimológia

Eredete a κοσμος - világ, univerzum és a λογος - tudomány, tanulmány összetétele. Szokás úgy is értelmezni, hogy a Kozmoszról (=rendezett világról) való értelmes beszéd.

A standard modell (Ősrobbanás)

Bővebben: Ősrobbanás

A Világegyetem keletkezésére általánosan elfogadott elmélet, a kozmológia standard modellje szerint a Világegyetem egy nagyon sűrű és forró állapotból indult, azóta folyamatosan tágul. A kezdeti folyamatot nevezzük Ősrobbanásnak (angol nyelven Big Bang). A modell megmagyarázza a következő megfigyeléseket:

  1. Az elemek gyakorisága: az ősi nukleoszintézis alatt az ősrobbanás után nem sokkal (10−2 s) az anyag nagyon forró volt, kvarkokból és gluonokból állt, mely a hűlés során protonokká és neutronokká alakult. Az ezt követő 1 másodperc alatt összeálltak a legkönnyebb atommagok (2H, 3He, 4He, 7Li), a 1H atommag máris létezett, hiszen az a proton. Ez a folyamat nagyjából 3 perc alatt véget ért. Az akkor kialakult elemösszetétel megmaradt egészen az első csillagok születéséig.
  2. A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást (angolul Cosmic Microwave Background Radiation, CMBR): 1948-ban jósolta meg Ralph Alpher és Robert Hermann. Ez a háttérsugárzás abból az időből származik, amikor a Világegyetem átlátszó lett. Ezelőtt átláthatatlan ionizált anyagból állt. A közvélemény ezt az előrejelzést helytelenül George Gamownak tulajdonítja.[3] Magát a 2,73 K-es hőmérsékleti sugárzást 1964-ben Arno Penzias és Robert Woodrow Wilson mérte meg; jelentőségét Robert Henry Dicke fedezte fel. Inhomogenitását többek között a COBE és a WMAP mérte. Penzias és Wilson 1978-ban, a COBE csapat két vezetője (Mather és Smoot) 2006-ban kapott fizikai Nobel-díjat eredményeiért.
  3. A Világegyetem tágulása: Edwin Hubble 1929-ben kimutatta a tágulást a galaxisok színképében mutatkozó vöröseltolódás segítségével. A tágulásból visszaszámolható a Világegyetem kora.

WMAP adatok

A háttérsugárzást mérő műhold, a WMAP (Wilkinson Microwave Anisotropy Probe) méréseiből néhány kozmológiai mennyiségre a következő értéket kapták [Térkép a mikrohullámú háttérsugárzásról, Meteor évkönyv 2004, 195. old.]:

a Világegyetem sűrűsége ρ/ρkrit. 1,02 ± 0,02
1-nél sík Világegyetem
A sötét energia a teljes sűrűség 73 ± 4%-a
Hubble-állandó, H 74 3 + 4 {\displaystyle 74_{-3}^{+4}} km/s/Mpc
a háttérsugárzás lecsatolódása 380 000 évvel az Ősrobbanás után
z=1089±1 vöröseltolódásnál
A Világegyetem kora 13,82 milliárd év[4]

A WMAP mérései 2006 végéig folytatódtak, a kozmológiai modelleket ez alapján is ellenőrizték.

Kapcsolódó szócikkek

Jegyzetek

  1. Arcanum
  2. Új Magyar Lexikon, Budapest, 1962
  3. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, pp. 29–30. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
  4. Planck reveals an almost perfect Universe 2013-03-22

Irodalom

  • Stephen W. Hawking: Az idő rövid története, Maecenas Könyvek, Budapest, 1989, 1993, 1995, 1998; ISBN 963-9025-74-7, ISBN 963-8396-10-5 (középiskolás tudással érthető)
  • Stephen Hawking, Roger Penrose: A tér és az idő természete, Talentum, Budapest, 1999; ISBN 963-645-023-4 A Cambridge-i Egyetemen 1994-ben lezajlott vita a kvantumgravitációról. (nehezebb olvasmány)
  • William J. Kaufmann: Relativitás és kozmológia, Gondolat, Budapest, 1985; ISBN 963-281-552-1 (középiskolás tudással érthető)
  • Fred Hoyle: Stonehenge-től a modern kozmológiáig, Magvető Kiadó, Budapest, 1978; ISBN 963-270-756-7
  • Steven Weinberg: Az első három perc.
  • Mészáros Attila: Napjaink kozmológiája, Meteor Csillagászati Évkönyv, 2002, 203. old. 40 oldalas összefoglaló a friss eredményekről.
  • Frei ZsoltPatkós András: Inflációs kozmológia, Typotex, 2005., ISBN 963-9548-47-2
  • ELTE Interaktív Csillagászati Portál: Bevezetés a fizikai kozmológiába. Világhálós (archív: Wayback Machine) jegyzet. [1]
  • Gábli Cecília: Plinius Kozmológiája. Lomart, Pécs 2006, (170. p.) Bibliotheca Pliniana 41. ISBN 978-963-9632-03-5
  • Csabai István, Purger Norbert, Dobos László, Szalay A. Sándor, Budavári Tamás: Az Univerzum szerkezete, Fizikai Szemle, LVII. (2007) december

További információk

  • Kozmológiai hírek A Hírek.Csillagászat.hu rovata
  • Guido Tonelli: Idő. Khronosz megölésének álma; ford. Balázs István; Corvina, Bp., 2023
Sablon:Fizika
  • m
  • v
  • sz
Részterületek
Kapcsolódó tudományágak
Alapfogalmak
Alapvető kölcsönhatások
Javasolt elméletek
Módszerek
Alapelvek
Fizikai táblázatok
Nemzetközi katalógusok
  • LCCN: sh85033169
  • GND: 4114294-9
  • NKCS: ph114989
  • BNF: cb119317955
  • KKT: 00574083
  • Csillagászat Csillagászatportál
  • Fizika Fizikaportál