Mádai Vivien

Mádai Vivien
SzületettMádai Vivien
1989. április 10. (35 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaSzabó Zoltán
Foglalkozásaműsorvezető
Iskolái

  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Mádai Vivien (Budapest, 1989. április 10. –) magyar műsorvezető.

Életpályája

A gimnáziumot a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium dráma tagozatán végezte, majd ezután kiment Dániába és ott a Vraa Hojskole-be járt. Az egyetem miatt visszatért Magyarországra, és a Színház-és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorkészítő szakán tanult.

Karrierje 2010-ben kezdődött, amikor megkapta az egyik műsorvezetői posztot a Való Világ című valóságshow délutáni beszélgetős műsorában, a NekedValó-ban, ahol Istenes Bence volt a műsorvezetőtársa, és a kiesett villalakókkal, valamint a hozzájuk kapcsolódó emberekkel beszélgettek. A NekedValó vége után olyan műsorokba hívták, mint a Reggeli vagy a Reflektor. 2013 márciusában a csatornával közös megegyezés alapján Vivien kilépett a Reflektorból, helyét a Viva Tv egykori műsorvezetője, Pintér Adrienn vette át.

Magánélete

2011 nyarán feleségül ment szintén a televíziónál dolgozó Dávid Bencéhez egy trópusi szigeten, ám nyolc hónap után úgy döntöttek, hogy elválnak.

Műsorai

  • NekedValó (2010-2011)
  • Reggeli (2011)
  • Reflektor (2011-2013)
  • Legenda (2013)
  • Fem3 Café (2017-2018)
  • Mokka (2017-2022)
  • Ninja Warrior Hungary (2017)
  • Nicsak, ki vagyok? (2020) nyomozó

Források

  • Mádai Vivien a PORT.hu-n (magyarul)
  • Mádai Vivien hivatalos Facebook oldala
  • Mádai Vivien Instagram oldala
  • Mádai Vivien Sztárlexikon

További információk

  • Mádai Vivien. digitalhungary.hu. [2019. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 31.)
  • Mádai Vivien: Jó dolog az öregedés, én egyáltalán nem félek tőle. borsonline.hu. (Hozzáférés: 2019. március 31.)
  • Mádai Vivien elmondta, mennyi idős - Pachmann Péter ledöbbent rajta - videó. blikk.hu. [2019. március 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. március 31.)
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2012-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2012-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Színházi dramaturgok
Filmdramaturgok
Televíziós műsorkészítők
  • Biró Katalin
  • Csák Tamás
  • Filutás Anna Flóra
  • Forró Bence
  • Koroknyai Kata
  • Mádai Vivien
  • Magyar Bálint
  • Maksai Kinga
  • Meggyes Krisztina
  • Mészáros Balázs
  • Mórocz-Ócsai Dorottya
  • Németh Andrea
  • Szabó Anna Eszter
  • Vincze Máté
    Osztályvezető tanár: Bárdos András
Látványtervező művészek
  • Évfolyamok 2010
  • 2011
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • Category Kategória
Show-műsorok
Sablon:A nagy duett
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Műsorvezető
Zsűri
Győztesek
Versenyzők
1. évad
Amatőrök
Profik
2. évad
Amatőrök
Profik
3. évad
Amatőrök
Profik
4. évad
Amatőrök
Profik
5. évad
Amatőrök
Profik
6. évad
Amatőrök
Profik
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Dancing with the Stars
Sablon:Nicsak, ki vagyok?
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
Műsorvezető
  • Till Attila (1–2. évad)
Csapatok
1. csapat
1. évad
2. évad
2. csapat
1. évad
2. évad
Győztesek
  • 1. csapat (1. évad)
  • 2. csapat (2. évad)
Versenyzők
1. évad
2. évad
Kapcsolódó szócikkek