Dér Heni

Dér Heni
Életrajzi adatok
Születési névDér Henrietta
Született1986. április 17. (38 éves)
Csantavér, Jugoszlávia
Származásmagyar
HázastársaBakos Gergő 2019–
GyermekeiBendegúz (2021), Blanka (2023)
Pályafutás
MűfajokR&B, pop
Aktív évek2003–
EgyüttesSugarloaf
Hangszerénekhang
Tevékenységénekes

Dér Heni weboldala
Sablon • Wikidata • Segítség

Dér Henrietta (Csantavér, Jugoszlávia, 1986. április 17.[1] –) Vajdaságból származó magyar énekesnő, aki a Sugarloaf együttesben kezdte pályafutását.[1]

Kommunikáció-média szakos, valamint politológus és operaénekesi diplomával rendelkezik.[2]

Zenei karrier

2003-ban jelentkezett a TV2 Megasztár című műsorának első szériájába.[1] Több döntőn is továbbjutott, de a 8. helyen végül kiesett. 2006-ban megjelent az első albuma a Sugarloaf nevű zenekarral.[3] 2008-ban jelent meg a zenekar első koncert DVD-je Stereo címmel, ami több elismerést is kapott.[3] 2009-ben elkezdtek forgatni egy dokumentumfilmet, amelyben a zenekar életét több mint egy éven keresztül követik és rögzítik a készítők.[3] A filmet a nagyközönségnek várhatóan a 2011-es filmszemlén mutatták volna be.[3]

2013-ban szerepelt a Sztárban sztár legelső évadában, ahol a 2. adásban kiesett.

2014-ben az énekesnő bekerült A Dal 2014 eurovíziós nemzeti dalválasztó show elődöntőjébe Ég veled – Next please című dalával,[4] majd 2015-ben megint bejutott A Dalba, ezúttal Ébresztő című dalával.[5]

2016-ban A nagy duettben Kucsera Gáborral a 4. helyen végeztek.[6]

2024-ben Zsuzsival egy közös videoklipet készített Visszahívtalak volna címmel.

Videóklipek

  • 2006 Hajnalig még van idő: ez a szám bekerült az EURO 200 slágerlistájába is.
  • 2007 Szingli lány
  • 2008 Minden hozzád hajt
  • 2009 Barbie
  • 2010 Luftballon
  • 2011 Vadvirág
  • 2012 Dolce Vita
  • 2013 Ég Veled
  • 2014 Ébresztő
  • 2015 Még, Még, Még
  • 2016 Szedjük széjjel
  • 2017 Szemtelen (feat. Burai Krisztián x G.w.M.)
  • 2018 Meghalok[7]
  • 2018 Sztori
  • 2019 Pezseg a vér
  • 2019 Casanova
  • 2020 Dicaprio
  • 2021 Szeretemdal
  • 2024 Visszahívtalak volna

Elismerések

  • Kornay Mariann Művészeti-díj (2010)

Jegyzetek

  1. a b c Dér Henrietta (Dér Heni) zene.hu, 2008.08.24. (Hozzáférés:2010. október 30.)
  2. Dér Heni végre megkapta a diplomáját. nlcafe.hu, 2016. december 9. (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
  3. a b c d Sugarloaf biography Archiválva 2013. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben (Hozzáférés: 2010. október 30.)
  4. A Dal: Megvan a 30 magyar elődöntős. [2013. december 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. december 14.)
  5. Megvan a Dal elődöntőseinek teljes névsora. hirado.hu, 2014. december 13. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. december 14.)
  6. Könnyes búcsú Kucsera Gábortól és Dér Henitől. 24.hu, 2016. június 5. (Hozzáférés: 2016. június 6.)
  7. http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/klippremier-der-heni-meghalok

Külső hivatkozások

Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői
Sablon:A Dal (2014)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2014
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:A Dal (2015)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2015
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Show-műsorok
Sablon:A nagy duett
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Műsorvezető
Zsűri
Győztesek
Versenyzők
1. évad
Amatőrök
Profik
2. évad
Amatőrök
Profik
3. évad
Amatőrök
Profik
4. évad
Amatőrök
Profik
5. évad
Amatőrök
Profik
6. évad
Amatőrök
Profik
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Dancing with the Stars
Sablon:Megasztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
Műsorvezetők
Jelenlegi
  • Till Attila (1. évad–)
Korábbi
Zsűri
Korábbi
Győztesek
Nevesebb versenyzők
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Megatánc
  • Rising Star
  • Star Academy
  • The Voice – Magyarország hangja
Sablon:Sztárban sztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Műsorvezető
Jelenlegi
  • Till Attila (2. évad–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztesek
Versenyzők
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
5. évad
6. évad
7. évad
8. évad
9. évad
Kapcsolódó szócikkek
Sablon:Sztárban sztár +1 kicsi
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
Műsorvezető
  • Till Attila (1–2. évad)
Zsűri
Győztesek
  • Pál Dénes és Varga Vivien (1. évad)
  • Vastag Tamás és Varga Szabolcs (2. évad)
Felnőttek
1. évad
2. évad
Gyerekek
Kapcsolódó szócikkek
Nemzetközi katalógusok
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap