Zimány Linda

Dr. Zimány Linda
Életrajzi adatok
Született1986. március 29. (38 éves)
Nagykanizsa, magyar
Foglalkozásamodell, műsorvezető, jogász

Dr. Zimány Linda (Nagykanizsa, 1986. március 29. –) modell, műsorvezető, jogász.[1]

Életrajza

Szülővárosában élt egészen 18 éves koráig (2004). A Batthyány Lajos Gimnázium tanulója volt. 2005 óta dolgozik modellként a tanulás mellett. 2014-ben jogászként diplomázott a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, Budapesten él.

Kilenc évig járt zeneiskolába, zongorázni, szolfézsra, 2 évig tanult énekelni. Angol középfokú nyelvvizsgája van, ezenkívül németül beszél még.

Korábban a Duna Televízión, később a Cool TV-ben műsorvezető. A Playboy 2008. szeptemberi számában vált meg ruháitól,[2] majd ezt követően több férfimagazinban vállalt szereplést.

2017-ben megcsillogtatta énektudását a Tv2 A nagy duett című műsorában, Oláh Gergő oldalán.

Magánélete

Zimány magánélete soha sem kerülte el a média érdeklődését. Fiatal lányként szerepelt a V-Tech egyik videoklipjében, és az együttes énekesének, Kefírnek volt a barátnője.

2010 decemberében másfél éves kapcsolat után szakított Kaló Dénes pókerjátékossal. Linda egy interjúban "komoly kapcsolatnak" nevezte az együttlétet. Még ugyanebben a hónapban Zimány és Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó a Tabu TV bulvár csatorna díjátadó gáláján először vállalta fel nyíltan, hogy egy párt alkotnak. 2012. december 15-én a lapok megírták, hogy Zimány Linda, miután szakított Dzsudzsákkal, Kedves Ferenc milliárdossal volt együtt.

Eredményei

  • 2001 Miss Cyberspace Hungary Gála szépe
  • 2002 Miss Teen Hungary
  • 2002 Miss Teen Bikini World
  • 2002 Miss Bikini World 1st runner up
  • 2002 Miss Alpe-Adria
  • 2002 Miss Alpe-Adria International (Europe)
  • 2003 Model of the world 2nd runner up (Hungary)
  • 2003 Miss Balaton különdíj
  • 2005 Miss Bikini Hungary
  • 2006 Miss Balaton

Jegyzetek

  1. Zimány Linda ledoktorált
  2. Playboy fotó, kep.cdn.indexvas.hu

Források

  • ORSZÁGOS SZÉPSÉG KÖNYVTÁR, oszk.com
Elődje:
Gombosi Adrienn
Miss Balaton
2006
Utódja:
Pintér Szilárd
Show-műsorok
Sablon:A nagy duett
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Műsorvezető
Zsűri
Győztesek
Versenyzők
1. évad
Amatőrök
Profik
2. évad
Amatőrök
Profik
3. évad
Amatőrök
Profik
4. évad
Amatőrök
Profik
5. évad
Amatőrök
Profik
6. évad
Amatőrök
Profik
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Dancing with the Stars
Sablon:Dancing with the Stars (Magyarország)
  • m
  • v
  • sz
Dancing with the Stars (Magyarország)
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
Műsorvezetők
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Vendég
Győztesek
Versenyzők
(amatőrök)
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
Profi táncosok
Kapcsolódó cikkek