Mihail Illarionovics Kutuzov

Mihail Illarionovics Kutuzov
Született	1745. szeptember 16. Szentpétervár
Meghalt	1813. április 28. (67 évesen) Bunzlau
Sírhely	Kazanyi-székesegyház
Állampolgársága	orosz
Nemzetisége	orosz
Fegyvernem	gyalogság, lovasság
Szolgálati ideje	1759–1813
Rendfokozata	tábornagy
Csatái	1787–1792 orosz-török háború Napóleoni háborúk Dürrenstein Austerlitz Borogyino Tarutyino
Kitüntetései	Szent György-rend, Szmolenszk hercege
Házastársa	Yekaterina Golenishcheva-Kutuzova (1778–)[1]
Gyermekei	Elizaveta Khitrovo Praskovya Kutuzova Darya Golenishcheva-Kutuzova Anna Golenishcheva-Kutuzova Ekaterina Mikhaylovna Golenishcheva-Kutuzova
Szülei	Anna Golenishcheva-Kutuzova Illarion Golenishchev-Kutuzov
Iskolái	Strasbourgi Egyetem
Mihail Illarionovics Kutuzov aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Mihail Illarionovics Kutuzov témájú médiaállományokat.

Mihail Illarionovics Golenyiscsev-Kutuzov (cirill betűkkel Михаил Илларионович Голенищев-Кутузов, Szentpétervár, 1745. szeptember 16. – Bunzlau, 1813. április 28.) a napóleoni háborúk leghíresebb orosz tábornoka, kora egyik legjelentősebb katonai zsenije. Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata során ő csalta tőrbe és semmisítette meg az óriási francia sereget, és ez végül a hódító császár bukásához vezetett.

Életrajza a napóleoni háborúkig

Illarion Matvejevevics Golenyiscsev-Kutuzov (1717–1784) tábornok és szenátor egyetlen fiaként katonacsaládba született. Kutuzov 1759 júliusában a családi hagyományoknak megfelelően a nemesi tüzér és katonamérnöki iskolába került, majd tanulmányai végeztével (1761. február) egy rövid ideig matematika tanárként vállalt munkát.Tizenhat éves korában lépett a hadseregbe, öt év múlva zászlós lett. A lengyelek ellen vezetett hadjáratokban (1764–1769) vett részt, majd 1770-től kezdve a törökök ellen harcolt. Ekkor, a Krímben súlyosan megsebesült fején s egyik szemét elvesztette. Ezután külföldre utazott és hosszabb ideig távol volt hazájától.1778-ban vette el feleségül Jekatyerina Bibikovát. 1784-ben vezérőrnagy lett, s az általa szervezett Bug-menti vadászhadtest élén vett részt az 1787-91-es újabb török háborúban. Harcolt Odessza és Bender ostromában, a rimniki csatában (1790) is hősiesen viselkedett.

Izmail ostrománál újra megsebesült. Szuvorov tábornok ebben az évben egy jelentésében különös figyelemmel emelte ki, és részletesen ecsetelte Kutuzov bátorságát, valamint rátermettségét. 1792-ben II. Katalin orosz cárnő Konstantinápolyba küldte, majd Finnország kormányzójává nevezte ki, ő képviselte hazáját a Poroszországgal és Svédországgal folytatott tárgyalásokon. I. Pál 1799-től Litvánia, 1801-től Szentpétervár katonai kormányzói posztjával bízta meg, de I. Pál meggyilkolása után, 1802-ben kegyvesztett lett és vidéki birtokára vonult vissza.

A napóleoni háborúk idején

A harmadik Napóleon-ellenes koalíciós háború idején I. Sándor visszahívta, és kinevezte az orosz hadsereg élére. Feladata az osztrák erők támogatása, a Bécs ellen törő franciák megállítása volt, ám mielőtt a két sereg egyesülhetett volna, Napóleon Ulmnál megverte az osztrákokat. Az 1805 novemberében Dürrensteinnél győzedelmeskedő Kutuzov visszavonult, de a helyszínre érkező cár a harc mellett döntött. December 2-án Austerlitznél „a három császár csatájában” az oroszok és osztrákok katasztrofális vereséget szenvedtek.

Bővebben: Austerlitzi csata

Kutuzov ugyan sikeresen megmentette seregeit a teljes szétveréstől, mégis bűnbakká tették és leváltották. A kijevi, majd litvániai katonai kormányzó posztjára helyezték. Amikor kiderült, hogy Napóleon Oroszország ellen készül, és a felkészülést akadályozza a török háború, 1811 márciusában I. Sándor Kutuzovot nevezte ki a moldovai hadsereg főparancsnokává. Itt új stratégiát fejlesztett ki: az erődítmények ostroma helyett a mozgékonyságra helyezte a hangsúlyt, és fogságba ejtette az egész török sereget.

Bővebben: oroszországi hadjárat (1812)

Napóleon 1812. június 22-én megindította csapatait Oroszország ellen. Kutuzov ekkor a pétervári, majd moszkvai népfelkelők élén állt. A cár augusztusban nevezte ki a hadsereg főparancsnokává, akkor, amikor a visszavonulásért sokat bírált elődje, Barclay de Tolly már Szmolenszket is feladta. Ezen a taktikán egy ideig Kutuzov sem változtatott. Tudta, hogy a franciákat csak úgy győzheti le, ha minél messzebb kerülnek bázisaiktól és utánpótlási vonalaik megnyúlnak, a francia császár így szinte zavartalanul hatolt előre. Kutuzov a cári udvar határozott nyomására végül csak Moszkva közelében vette fel a harcot. A két hadsereg Borogyino mellett rendkívül véres csatát vívott. Az ütközet döntetlenre végződött, mindkét fél győztesnek hirdette magát.

Bővebben: Borogyinói csata

Napóleonnak először támadtak kétségei a végső sikerben, Kutuzov pedig bebizonyította: az ellenség kimerítése a megfelelő módszer. A csata után az oroszok újra visszavonultak. Feladták Moszkvát is, de előbb felgyújtották a várost. A haditanácsban Kutuzov így érvelt: Moszkva elestével még nem veszett el Oroszország, de a hadsereg elvesztésével igen. Sikerült megőriznie csapatainak harckészségét, a franciáknak viszont – főleg az utánpótlás hiánya miatt – meg kellett hátrálniuk.

A Grande Armée 1812. október 19-én hagyta el Moszkvát, mivel Napóleon hiába várta a békeszerződést, és katonai döntést sem tudott elérni. A francia császár délnyugat felé elindult, hogy termékeny és érintetlen területen vonulhasson vissza, de Kutuzov elállta az útját, és a korábban már elpusztított, felperzselt vidékre terelte.

Bővebben: Tarutyinói csata

A franciák nem találtak elegendő élelmet, mozgásukat pedig az orosz rajtaütések mellett a partizánok tevékenysége is nehezítette, így a visszavonulás fejveszett menekülésbe torkollt. Ehhez hozzájárult a korán jött, kemény fagy is. Kutuzov több, kisebb-nagyobb ütközetben mért vereséget a hátráló franciákra, ám döntő összecsapást továbbra sem vállalt. Davout és Ney egyesült hadait is legyőzte Szmolenszk mellett, ezért megkapta a szmolenszki herceg címet. A franciákat Kalischig (Kalisz) üldözte, és onnan kiáltványt intézett egész Európához (1813. március 25.), hogy üzenjenek Napóleonnak irtóháborút. Sikereiért megkapta a Szent György-rend első fokozatát.

Az Oroszországra támadó francia hadseregből decemberre csak kb. 20–40 000 ember tudott hazavergődni. Napóleon ekkor már – katonáit hátrahagyva – Párizs felé tartott. 1813 elején Kutuzov folytatta a franciák üldözését Lengyel- és Poroszországban, eközben érte a halál 1813. április 28-án Bunzlaunál (ma Boleslawiec, Lengyelország).

Koporsóját másfél hónapon át vitték Szentpétervárra, de a város előtt öt versztával a nép kifogta a lovakat, és a koporsót vállukon vitték a Kazanyi-székesegyházba, ahol ünnepélyesen eltemették.

Emlékezete

• Lev Tolsztoj a Háború és békében emlékezik meg róla (Kutuzov birtokai a Tolsztoj családéi lettek).
• Kutuzov-rend a második világháború idején alapított, ma is az egyik legmagasabb orosz katonai kitüntetés
• Róla nevezték el a Mihail Kutuzov nevű hajót.

Érdekességek

A törökök elleni háborúkban kétszer, 1774-ben és 1788-ban kapott fejlövést. Az első golyó megsemmisítette a homloklebenyét, ami szeszélyes magatartást és kiszámíthatatlan döntéshozatalt idézett elő nála.^[2]

Jegyzetek

Források

• Bokor József (szerk.). Kutuzov, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 
• http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&id=11519&PHPSESSID=6732d9660797c90573d8fba89a213f95
• Kutuzov, Mihail Illarionovics – Múlt-Kor, 2005. szeptember 16.