Porosz Királyság

Porosz Királyság
Német Szövetség állama (1815–1866) Északnémet Szövetség állama (1867–1871) Német Császárság tagállama (1871–1918)
Königreich Preußen (németül) 1701 – 1918
Poroszország nagycímere A Porosz Királyság zászlaja
Nemzeti himnusz: Heil dir im Siegerkranz (Üdvözöllek a győztesek királyságában)
Általános adatok
Fővárosa	Berlin Königsberg (1806)
Terület	348 779 km² (1871)
Népesség	40 169 219 fő (1918)
Államvallás	protestantizmus
Kormányzat
Államforma	abszolút monarchia (1701–1848) alkotmányos monarchia (1848–1918)
Uralkodó	porosz király
Dinasztia	Hohenzollern
Kormányfő	miniszterelnök
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Porosz Királyság témájú médiaállományokat.

A Porosz Királyság (németül: Königreich Preußen) egy történelmi porosz államalakulat volt, ami 1701 és 1918 között állt fenn, és jelentette a német egyesítést követően 1871-ben kikiáltott Német Császárság vezető tagállamát egészen az 1918-as, első világháborút követő felbomlásáig.^[1] Ugyan a nevét a történeti porosz régióról kapta, ám székhelye és főbb elterülése a Brandenburgi őrgrófság területén volt, amivel a porosz állam 1618 óta alkotott perszonáluniót, Brandenburg–Poroszország néven. Fővárosa Berlin volt,^[2] államfőjét, a porosz királyt a Hohenzollern-ház tagjai adták.

A Porosz Királyság az egységes Német Birodalom (1871–1945) jogelődjének tekinthető, ezzel a mai Német Szövetségi Köztársaság elődállama.^[1] Poroszországot a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947-ben végleg felszámolta, ám az első világháború után alakult Porosz Szabadállam (1918–1947) jelentős demokratikus erő volt a Weimári Németországon belül az 1932-es nacionalista puccsig. A Királyság 1815 és 1866 között a Német Szövetség, 1867 és 1871 között az Északnémet Szövetség, 1871-től pedig a Német Császárság vezető tagállama volt.

Általános

Poroszország nevének eredete

Poroszország neve egy balti nép nevéből ered. A porosz a Balti-tenger partvidékén élő balti nép volt, melyet az odatelepülő német lovagok, a Német Lovagrend megalapítói „germanizáltak”.

Poroszország névvel kezdetben csak a birodalmi határon kívül eső területeket illették, melyeket később Nyugat-, és Kelet-Poroszország néven illesztettek a német fennhatóság alatt álló területekbe. 1446 és 1772 között ezeken a területeken két államalakulat létezett: A Német Lovagrend és a Királyi Poroszország. Utóbbi a német hódításig lengyel fennhatóság alatt állott.

Csupán a 18. századtól kezdve hívták a Hohenzollern család uralma alatt lévő területeket egységesen Poroszországnak.

Brandenburg

A 17. század elején Brandenburg kiterjedt fejedelemség volt, egy töredezett államalakulat Észak-Németország területén. Fővárosa az 1240-ben alapított Berlin volt. A fejedelemség nagyszámú kisvárosában sok kézműves élt, de az ország sem a 15., sem a 18. században nem volt iparilag fejlettnek mondható. A szomszédos Porosz Hercegséget a Német Lovagrend bukása után az eredetileg sváb származású, Brandenburgban jelentős befolyással bíró Hohenzollern-dinasztia uralta. 1618-ban azonban kihalt a Hohenzollern-család porosz ága, így Kelet-Poroszország egyesült Brandenburggal. Az 1648-as vesztfáliai béke értelmében megkapta Pomeránia területét és több kisebb tartományt is. A fejedelemség ügyesen a maga javára fordította a vallási üldözések miatti népmozgásokat. Frigyes Vilmos nagy számban telepített le az országban külföldieket, akik főleg Franciaországból és a katolikus fejedelemségekből érkeztek: hugenottákat, zsidókat, és protestánsokat. A képzett iparos bevándorlók nagy száma fellendítette a porosz ipart, megkezdődött a fejlődés. A bevándorlás a növekvő adóbevételek révén megerősítette a porosz államot.

Poroszország felemelkedése

A spanyol örökösödési háborúban I. Lipót császár szorongatott helyzetbe került, amikor francia csapatok gyülekeztek az osztrák tartományok határánál. Ezt a helyzetet kihasználva, III. Frigyes brandenburgi választófejedelem (1688–1713) Ausztriának nyújtott segítsége fejében kialkudta, hogy az uralma alatt lévő területeken megalapítsa a Porosz Királyságot. 1701. január 18-án fejére tette a koronát és I. Frigyes néven Poroszország királyává kiáltotta ki magát. Ezzel az eseménnyel megkezdődött Poroszország felemelkedése helyi hatalomból európai hatalmi tényezővé.

Területi gyarapodás

Az első uralkodó alatt a Porosz Királyság viszonylag szerény méretű területekkel gyarapodott. I. Frigyes az Orániai-házból való édesanyjától örökölte a Lingeni Grófságot Vesztfália tartományban, melyet összekapcsoltak Tecklenburggal. Uralkodása alatt I. Frigyest a Svájc nyugati részében található Neuenburg-ban is fejedelemmé választották, és a mindenkori porosz királyok meg is tartották ezt a címet 1848-ig, egy rövid időszak kivételével a napóleoni háborúk alatt.

I. Frigyes Vilmos porosz király (1713–1740), a „katonakirály”, uralkodása alatt a Porosz Királyság területe jelentősen gyarapodott. Frigyes Vilmos az ún. „északi háború” során megszállta Elő-Pomerániát, mely tettét azzal magyarázta, hogy a Svédországgal harcban álló oroszok ellen akarta megvédeni a területet. A megszállás XII. Károly svéd királynak sem tetszett, így Poroszország hamarosan a svédellenes szövetségben találta magát.

Az északi háborút lezáró stockholmi békében Svédország a Porosz Királyságnak átadta Szczecin (Stettin) városát, és Elő-Pomeránia keleti területeit egészen a Peene folyóig.

A spanyol örökösödési háborút lezáró 1713-as utrechti béke rendelkezése értelmében Poroszország megkapta a Gelderni Hercegség egy részét.

A Porosz Királyság igazán jelentős területi gyarapodása Nagy Frigyes (1740–1786) uralkodása alatt ment végbe. Frigyes király uralkodását Szilézia megszerzésével kezdte, melyet az Ausztria ellen vívott háborúban szerzett meg. A háborús győzelem eredményeként megkapta Mária Teréziától Glatz Grófságot is. Egy későbbi háborúban Frigyes megvédte ezeket a szerzeményeket.

1744-ben Nagy Frigyes király megszállta Kelet-Frízföldet is, melyet egy korábbi béke a hollandoknak ítélt, utóbbiak azonban nem kívánták a területet országukhoz csatolni.

A Porosz Királyság keleti terjeszkedésére Lengyelország három felosztása során került sor. 1772-ben, az első felosztás során szerzett területekkel kialakult a szárazföldi kapocs a korábbi Brandenburg és Kelet-Poroszország között.

A terjeszkedést II. Frigyes Vilmos (1786–1797) folytatta, akire öröklés révén frank területek szálltak. Ennek során 1791-ben porosz uralom alá kerültek Ansbach és Bayreuth hercegségei, azonban a területeket 1806-ban át kellett adni Bajorországnak.

1793-ban, Lengyelország második felosztása során Poroszország hatalmas területekkel gyarapodott keleti irányba. A királysághoz került Nagy-Lengyelország tartomány Poznań, Kalisz és Łódź városokkal.

1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása során porosz kézbe került Mazóvia Varsóval, valamint Białystok. Ezeket a tartományokat Új-Kelet-Poroszország (Neuostpreußen) néven szervezték meg.

1815-ben, a bécsi kongresszus értelmében a Lengyelország felosztása során szerzett területekből mindössze Nyugat-Poroszország maradt meg Danziggal.

Az 1803-ban elfogadott birodalmi döntés, az ún. Reichsdeputationshauptschluß értelmében számos enklávé területet és kisebb hercegséget Poroszországhoz csatoltak. III. Frigyes Vilmos (1797–1840) uralkodása alatt ennek során kerültek porosz kézbe az észak-németországi egyházi birtokok, valamint Erfurt, Eichsfeld, Hildesheim, Paderborn, Münster egyes részei, Quedlinburg, Essen, valamint a következő városok: Mühlhausen, Nordhausen és Goslar.

A bécsi kongresszus döntései értelmében Elő-Pomeránia nyugati része, Rügen sziget, valamint a Szász Királyság egy nagyobb darabja szintén porosz kézbe került.

További területi döntések alapján Nassau és Hessen-Darmstadt átadta a Porosz Királyságnak töredezett területeit északon, így létrejöhetett Poroszország területén az egységes Rajnavidék (Rheinland).

Franciaország a napóleoni háborúk lezáródása után átadni kényszerült Saarbrücken és Saarlouis városait a hozzájuk tartozó területekkel.

Az egykori Gelderni hercegségnek a Maas folyótól minden nyugatra fekvő része, a Maas folyótól keletre egy keskeny sáv és az exklávék és Eltentől nyugatra és északra fekvő határmenti területek (Huissen (klevei nyelvjárás: Hüüsse), Malburgen (Malburg), Zevenaar (Sevenaer), Lobith és Wehl (Weel)), valamint a Waaltól délre fekvő Kekerdom és Leuth (Loeth) véglegesen Hollandiához került.

Egyúttal azonban Poroszországhoz is kerültek holland területek: Schenkenschanz (Schenkenschans) exklávé és Borghees, Speelberg, Leegmeer és a Klein-Netterden községek, amelyek ma Emmerich am Rhein-hez (Emmerik aan de Rijn) tartozó kerületek.

IV. Frigyes Vilmos alatt (1840–1858) a német délnyugaton, Svábországtól délre található Hohenzollern tartomány is Poroszország részévé vált egy államközi szerződés értelmében.

I. Vilmos királysága alatt (1861–1888) zajlott a dán–német háború, melynek során Poroszország megszerezte Schleswig és Lauenburg tartományokat. A háborúba Ausztria is belekeveredett a dánok oldalán, a poroszok azonban győzelmet arattak a Habsburgot felett, így megszerezték Holstein tartományt is. Az osztrákokkal szembeni büntetésként I. Vilmos király beolvasztotta államába a Hannoveri Választófejedelemséget, a Hesseni Hercegséget, Nassaut, Frankfurt am Main szabad várost, valamint a Hesseni Nagyhercegség jelentős területeit.

I. Vilmos uralkodásának legjelentősebb motívuma a német egység megvalósítása porosz vezetéssel.

II. Vilmos (1888–1918) immáron császársága alatt egy 1890-ben Nagy-Britanniával kötött nemzetközi szerződés során Poroszországhoz kerültek a Helgoland szigetek. Poroszország cserébe lemondott Zanzibár gyarmatáról.

A területi gyarapodás számszerű illusztrációja

Jól illusztrálja Poroszország területi gyarapodását, hogy míg 1440-ben, a brandenburgi választófejedelem 29 478 km² felett uralkodott, addig Vilmos császár 348 437 km² felett gyakorolt hatalmat.

• 
  Poroszország a bécsi kongresszus (1815) után
• 
  Poroszország a porosz–osztrák háború után (1866)
• 
  Poroszország az első világháború után (1919)

Poroszország az I. világháborús vereség után

A Porosz Királyság a háborús vereség után köztársasággá alakult, hivatalos elnevezése Porosz Szabadállam (Freistaat Preußen, 1918–1947) lett. Egy 1929-es népszavazás értelmében Waldeck és Pyrmont államok csatlakoztak Poroszországhoz.

Poroszország utolsó miniszterelnöke a bajor származású Hermann Göring volt, aki azonban hiába próbált Hitlernél különleges pozíciót kialkudni^[forrás?] a legnagyobb német állam számára. Hitler hatalomra jutása után a birodalom szövetségi jellegét hamarosan felszámolták, majd a közigazgatás területi rendszerét is átalakították, megszüntetve az egyes német államokat, így Poroszországot is. Az új felosztás egységeinek elnevezése Gau volt, Poroszország helyén többet is kialakítottak, de határaik a német államok korábbi egymás közötti határaira sem voltak tekintettel.

Németországnak a második világháború utáni, a megszálló szövetséges hatalmak által irányított területi újrarendezése szintén csak nagy vonalakban vette figyelembe a történelmi német államok határait, Poroszországot pedig a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése feloszlatta. A 18 új német tartomány (állam) szinte mindegyike kapott belőle kisebb-nagyobb részt, ahogy Németország új keleti határán túl Lengyelország és a Szovjetunió is.

A porosz állam megszűnése

A második világháború után a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947. február 25-i 46-os számú döntése kimondta a porosz állam megszűnését.

A határozat szövege

A porosz állam megszűnéséről

A porosz állam, mely a militarizmus és német reakcionizmus mindenkori hordozója, ezúton megszűnik. A népek békéjének és biztonságának fenntartását szem előtt tartva, valamint azzal a szándékkal, hogy a politikai életet Németországban ismét demokratikus alapokra helyezzük, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság a következő határozatot hozza:

I. Cikkely

A porosz állam központi kormányával és alárendelt hatóságaival ezúton megszűnik.

Porosz királyok listája

A Porosz Királyság királyai:

• I. Frigyes, 1688–1713 (1701-től a királyi cím viselője)
• I. Frigyes Vilmos, 1713–1740
• II. "Nagy" Frigyes, 1740–1786
• II. Frigyes Vilmos, 1786–1797
• III. Frigyes Vilmos, 1797–1840
• IV. Frigyes Vilmos, 1840–1858
• I. Vilmos, 1858-1888 (1871-től császár)
• III. Frigyes, 1888
• II. Vilmos, 1888–1919

Poroszország uralkodóinak teljes listájáról lásd a Poroszország és Brandenburg uralkodóinak listája c. szócikket.

Népesség

Poroszország népességi és területi fejlődése az 1640 és 1939 közötti időszakban erősen növekvő tendenciát mutat.^[3]

A 17. és 18. század folyamán végbement erős népességnövekedés a területszerzésnek tudható be.

Jegyzetek

Források

• Manfred Scheuch: Historischer Atlas Deutschland: Vom Frankenreich bis zur Wiedervereinigung. Augsburg: Weltbild. 1997. 165–166. o. ISBN 3-8289-0358-4  
• Klaus Wiegrefe: Reformen von 1807: Wie Preußen zur Großmacht wurde. www.spiegel.de. (németül) Spiegel Online (2007. augusztus 13.) (Hozzáférés: 2017. november 19.)
• Sebastian Haffner: Poroszország egy porosz szemével. Budapest: Európa. 2010. ISBN 978-963-07-8694-2  
• Preussen-Chronik.de

Kapcsolódó szócikkek

• Brandenburg történelme

Ez a történelmi tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!