Oroszország közigazgatási beosztása

Az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmánya szerint egyenjogú alkotóelemekből áll, melyeket összefoglalóan a föderáció alanyainak vagy szubjektumainak neveznek. Ezek száma az alapításkor 89 volt, mára az összevonások után 85-re csökkent.

Az alkotmány rendelkezik a helyi önkormányzatokról is, a szubjektumok ennek megfelelően önkormányzati területi egységekre oszlanak.

Az ország hatalmas területe és a föderáció alanyainak nagy száma miatt a fentieken kívül több más területi beosztás létezik igazgatási, gazdasági és statisztikai célból.

Oroszország föderatív felépítése

Az Oroszországi Föderáció 85 egyenjogú tagból (szubjektumok, vagy "a Föderáció alanyai") áll:

Az Oroszországi Föderáció tagjai
  46 terület (область)
  22 köztársaság (республика)
  9 határterület (край)
  4 autonóm körzet (автономный округ)
  3 szövetségi jelentőségű város (город федерального значения)
  1 autonóm terület (автономная область)
bélyeg

Ezek a szubjektumok néhány apró eltéréssel megfelelnek az OSZFSZK megelőző területi közigazgatási egységeinek.

Az Oroszországi Föderáció tagjainak élén a kormányzó áll, akit helyben választanak, de az elnök jóváhagyása kell kinevezéséhez. A tagok két-két képviselőt küldenek a Szövetségi Tanácsba, az orosz parlament felsőházába.

Valamennyi szubjektum kóddal rendelkezik, amelyet a rendszámtáblákon is feltüntetnek (hasonlóan Franciaországhoz vagy Törökországhoz). A felsorolásban ezek a kódok szerepelnek.

A területi beosztás kialakulása

Az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság (OSZSZSZK) közigazgatási területi beosztását 1917-től kezdve folyamatos reformok sora alakította 40 éven át, attól kezdve viszont nagyfokú stabilitás jellemezte. 1957-től Oroszország területén 16 autonóm szovjet szocialista köztársaság (ASZSZK), 6 határterület, 49 terület és 2 köztársasági irányítású város volt. Ezeken kívül 5 autonóm terület tartozott valamely határterülethez és 10 autonóm körzet valamely határterülethez vagy területhez.

Az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmánya a status quo alapján állt, a fennálló területi egységeket ismerte el az újonnan létrehozott Föderáció alanyaiként, figyelembe véve, hogy 1992-ben az egykori Csecsen-Ingus ASZSZK kettévált Csecsen és Ingus köztársaságra. Ezt követően egyetlen határkiigazításra került sor 1994-ben: az Ivanovói területtől a Nyizsnyij Novgorodi területhez került a Volga balpartján fekvő Szokolszkojei járás.

A területi változásoknál jelentősebb volt az egyes egységek státuszában bekövetkezett változás, mely az alábbiak szerint alakult.

Köztársaságok

A 21 köztársaságból 17 az egykori ASZSZK-kból alakult, beleértve a Csecsen-Ingus ASZSZK kettéválásával létrejött Csecsen és Ingus köztársaságot is, további négy pedig az OSZFSZK autonóm területeinek átalakulásával és a megfelelő határterülettől való elválásával jött létre (Adige – a Krasznodari határterülettől, Altaji – az Altaji határterülettől, Karacsáj-Cserkesz – a Sztavropoli határterülettől, Hakasz – a Krasznojarszki határterülettől). Kisebb-nagyobb arányban nem-orosz nemzetiségűek lakják őket, ezt rendszerint elnevezésük is tükrözi, bár a legtöbb ma már orosz többségű. A 2014-ben egyoldalúan annektált Krím félsziget - Szevasztopolt és környékét kivéve - szintén köztársasági státuszban csatlakozott az Orosz Föderációhoz.

Határterületek

Összesen kilenc határterület van: Altaji, Bajkálontúli, Habarovszki, Kamcsatkai, Krasznodari, Krasznojarszki, Permi, Sztavropoli, Tengermelléki

Területek

A területek az OSZFSZK hasonló nevű területi közigazgatási egységeiből jöttek létre, valamennyi orosz többségű, és többségüket székhelyükről nevezték el. Széles körű autonómiát 1991 után kaptak, bár jogaikat Putyin elnöksége idején csökkentették.

Szövetségi jelentőségű városok

Moszkva és Szentpétervár az OSZFSZK-ban „köztársasági irányítású város” jogállásúak voltak, tehát nem tartoztak az őket körülvevő megfelelő területekhez. A helyzet ma is hasonló, e két város „szövetségi jelentőségű város” címet kapott, és a Föderáció önálló szubjektumai. Érdekes módon Szentpétervár esetében a Leningrádi terület megtartotta régi nevét. A 2014-ben egyoldalúan annektált Krím félsziget legnagyobb kikötővárosa és körzete, Szevasztopol szintén „szövetségi jelentőségű város” címet kapott.

Autonóm terület

Jelenleg egyetlen autonóm terület van az Oroszországi Föderáció alanyai között, a Zsidó autonóm terület, amely a hasonló nevű területi egységből jött létre, elszakadva a Habarovszki határterülettől. Az OSZFSZK másik négy autonóm területe köztársasággá alakulva lett a Föderáció alanya.

Autonóm körzetek

A Szovjetunióban az akkoriban 10 autonóm körzet 1977-ig a nemzetiségi körzet (национальный округ) megnevezést viselte, azóta érvényes mai elnevezésük. Ezek mindegyike valamely terület vagy határterület részét képezte. Egy kivétellel (Csukcs AK, amely kivált a Magadani területből) az Oroszországi Föderációban ez a helyzet fennmaradt. A 2000 utáni években megkezdődött az autonóm körzetek megszüntetése, illetve teljes beolvasztása a megfelelő területbe vagy határterületbe, amire azonban kizárólag az érintett szubjektumok népszavazással megerősített elhatározása alapján kerülhet sor. A beolvasztási folyamatnak alapvetően két oka van. Egyrészt az autonóm körzetek döntő többsége képtelen saját polgárainak és gazdaságának erejéből fenntartani a Föderáció szubjektumaitól elvárt intézményrendszert, másrészt alkotmányjogilag különös helyzetet teremtett, hogy a Föderáció egyes alanyai más szubjektumok területébe és igazgatásába ágyazva működnek.

Az Oroszországi Föderáció alanyainak listája

Lásd még: Az Oroszországi Föderáció alanyainak zászlói

A listában az Oroszországi Föderáció 1993-ban elfogadott alkotmányának 65. cikkelye szerinti sorrendben szerepelnek az Oroszországi Föderáció alanyai.

Föderációs alany Zászló Címer Terület
(km²)
Lakosság
2002. október 9.
Székhely Adminisztratív beosztás az OKATO szerint OKATO kód
  Köztársaságok
01 Adigeföld
(Республика Адыгея)
7600 447 000 Majkop 7 járás és 2 város 79
02 Altaj köztársaság
(Республика Алтай)
92 600 203 000 Gorno-Altajszk 10 járás és 1 város 84
03 Baskíria
(Башкортостан)
143 600 4 103 000 Ufa 54 járás és 21 város 80
04 Burjátföld
(Бурятия)
351 300 981 000 Ulan-Ude 21 járás és 2 város 81
05 Dagesztán
(Дагестан)
50 300 2 584 000 Mahacskala 41 járás és 10 város 82
06 Ingusföld
(Ингушетия)
4 000 469 000 Magasz 4 járás és 4 város 26
07 Kabard- és Balkárföld
(Кабардино-Балкарская Республика)
12 500 901 000 Nalcsik 10 járás és 3 város 83
08 Kalmükföld
(Калмыкия)
76 100 292 000 Eliszta 13 járás és 1 város 85
09 Karacsáj- és Cserkeszföld
(Карачаево-Черкесская Республика)
14 100 440 000 Cserkesszk 8 járás és 2 város 91
10 Karélia
(Республика Карелия)
172 400 717 000 Petrozavodszk 16 járás és 13 város 86
11 Komiföld
(Республика Коми)
415 900 1 019 000 Sziktivkar 12 járás és 8 város 87
12 Mariföld
(Марий Эл)
23 200 728 000 Joskar-Ola 14 járás és 4 város 88
13 Mordvinföld
(Мордовия)
26 200 889 000 Szaranszk 22 járás és 7 város 89
14 Jakutföld
(Республика Саха)
3.103 000 948 000 Jakutszk 33 járás és 5 város 98
15 Észak-Oszétia
(Северная Осетия — Алания)
8 000 710 000 Vlagyikavkaz 8 járás és 1 város 90
16 Tatárföld
(Татарстан)
68 000 3 780 000 Kazany 43 járás és 14 város 92
17 Tuva
(Тыва (Тува))
170 500 306 000 Kizil 17 járás és 2 város 93
18 Udmurtföld
(Удмуртская Республика)
42 100 1 571 000 Izsevszk 25 járás és 5 város 94
19 Hakaszföld
(Хакасия)
61 900 546 000 Abakan 8 járás és 5 város 95
20 Csecsenföld
(Чеченская Республика)
15 300 1 100 000 Groznij 16 járás és 5 város 96
21 Csuvasföld
(Чувашская Республика)
18 300 1 314 000 Csebokszári 21 járás és 9 város 97
  Határterületek (Края Российской Федерации)
22 Altaji határterület
(Алтайский край)
169 100 2 607 000 Barnaul 60 járás és 11 város 01
23 Bajkálontúli határterület
(Забайкальский край)
431 500 1 156 000 Csita 31 járás és 5 város 67
24 Kamcsatkai határterület
(Камчатский край)
472 300 359 000 Petropavlovszk-Kamcsatszkij 11 járás és 3 város 30
25 Krasznodari határterület
(Краснодарский край)
76 000 5 124 000 Krasznodar 38 járás és 15 város 03
26 Krasznojarszki határterület
(Красноярский край)
2.339 700 2.966 000 Krasznojarszk 54 járás és 19 város 04
27 Permi határterület
(Пермский край)
160 600 2 824 000 Perm 33 járás és 14 város 57
28 Tengermelléki határterület
(Приморский край)
165 900 2 068 000 Vlagyivosztok 22 járás és 12 város 05
29 Sztavropoli határterület
(Ставропольский край)
66 500 2 731 000 Sztavropol 26 járás és 10 város 07
30 Habarovszki határterület
(Хабаровский край)
788 600 1 435 000 Habarovszk 17 járás és 6 város 08
  Területek (Области Российской Федерации)
31 Amuri terület
(Амурская область)
363 700 903 000 Blagovescsenszk 20 járás és 7 város 10
32 Arhangelszki terület
(Архангельская область) [1]
587 400 1 336 000 Arhangelszk 20 járás és 8 város 11
33 Asztraháni terület
(Астраханская область)
44 100 1 007 000 Asztrahán 11 járás és 3 város 12
34 Belgorodi terület
(Белгородская область)
27 100 1 512 000 Belgorod 21 járás és 6 város 14
35 Brjanszki terület
(Брянская область)
34 900 1 379 000 Brjanszk 27 járás és 5 város 15
36 Vlagyimiri terület
(Владимирская область)
29 000 1 525 000 Vlagyimir 16 járás és 10 város 17
37 Volgográdi terület
(Волгоградская область)
113 900 2 703 000 Volgográd 33 járás és 6 város 18
38 Vologdai terület
(Вологодская область)
145 700 1 270 000 Vologda 26 járás és 4 város 19
39 Voronyezsi terület
(Воронежская область)
52 400 2 379 000 Voronyezs 32 járás és 7 város 20
40 Ivanovói terület
(Ивановская область)
21 800 1 149 000 Ivanovo 21 járás és 6 város 24
41 Irkutszki terület
(Иркутская область)
767 900 2 582 000 Irkutszk 33 járás és 14 város 25
42 Kalinyingrádi terület
(Калининградская область)
15 100 943 000 Kalinyingrád 13 járás és 6 város 27
43 Kalugai terület
(Калужская область)
29 900 1 041 000 Kaluga 24 járás és 4 város 29
44 Kemerovói terület
(Кемеровская область)
95 500 2 900 000 Kemerovo 19 járás és 18 város 32
45 Kirovi terület
(Кировская область)
120 800 1 504 000 Kirov 39 járás és 5 város 33
46 Kosztromai terület
(Костромская область)
60 100 738 000 Kosztroma 24 járás és 8 város 34
47 Kurgani terület
(Курганская область)
71 000 1 020 000 Kurgan 24 járás és 9 város 37
48 Kurszki terület
(Курская область)
29 800 1 236 000 Kurszk 28 járás és 5 város 38
49 Leningrádi terület
(Ленинградская область)
84 000 1 671 000 Szentpétervár [2] 17 járás és 20 város 41
50 Lipecki terület
(Липецкая область)
24 100 1 213 000 Lipeck 18 járás és 2 város 42
51 Magadani terület
(Магаданская область)
461 400 183 000 Magadan 8 járás és 1 város 44
52 Moszkvai terület
(Московская область)
46 000 6 627 000 Moszkva [3] 38 járás és 56 város 46
53 Murmanszki terület
(Мурманская область)
144 900 893 000 Murmanszk 5 járás és 13 város 47
54 Nyizsnyij Novgorod-i terület
(Нижегородская область)
76 900 3 524 000 Nyizsnyij Novgorod 48 járás és 12 város
55 Novgorodi terület
(Новгородская область)
55 300 695 000 Velikij Novgorod 21 járás és 3 város 49
56 Novoszibirszki terület
(Новосибирская область)
178 200 2 692 000 Novoszibirszk 30 járás és 7 város 50
57 Omszki terület
(Омская область)
139 700 2 079 000 Omszk 32 járás és 6 város 52
58 Orenburgi terület
(Оренбургская область)
124 000 2 178 000 Orenburg 35 járás és 12 város 53
59 Orjoli terület
(Орловская область)
24 700 861 000 Orjol 24 járás és 3 város 54
60 Penzai terület
(Пензенская область)
43 200 1 453 000 Penza 28 járás és 5 város 56
61 Pszkovi terület
(Псковская область)
55 300 761 000 Pszkov 24 járás és 2 város 58
62 Rosztovi terület
(Ростовская область)
100 800 4 407 000 Rosztov-na-Donu 43 járás és 16 város 60
63 Rjazanyi terület
(Рязанская область)
39 600 1 228 000 Rjazany 25 járás és 4 város 61
64 Szamarai terület
(Самарская область)
53 600 3 240 000 Szamara 27 járás és 10 város 36
65 Szaratovi terület
(Саратовская область)
100 200 2 669 000 Szaratov 38 járás és 13 város 63
66 Szahalini terület
(Сахалинская область)
87 100 547 000 Juzsno-Szahalinszk 17 járás és 9 város 64
67 Szverdlovszki terület
(Свердловская область)
194 800 4 490 000 Jekatyerinburg 30 járás és 34 város 65
68 Szmolenszki terület
(Смоленская область)
49 800 1 051 000 Szmolenszk 25 járás és 2 város 66
69 Tambovi terület
(Тамбовская область)
34 300 1 180 000 Tambov 23 járás és 7 város 68
70 Tveri terület
(Тверская область)
84 100 1 473 000 Tver 36 járás és 12 város 28
71 Tomszki terület
(Томская область)
316 900 1 046 000 Tomszk 16 járás és 6 város 69
72 Tulai terület
(Тульская область)
25 700 1 676 000 Tula 23 járás és 9 város 70
73 Tyumenyi terület
(Тюменская область) [4]
1 435 200 3 266 000 Tyumeny 38 járás és 26 város (a két autonóm körzettel együtt) 71
74 Uljanovszki terület
(Ульяновская область)
37 300 1 382 000 Uljanovszk 21 járás és 6 város 73
75 Cseljabinszki terület
(Челябинская область)
87 900 3 606 000 Cseljabinszk 24 járás és 23 város 75
76 Jaroszlavli terület
(Ярославская область)
36 400 1 368 000 Jaroszlavl 17 járás és 6 város 78
  Szövetségi jelentőségű városok
77 Moszkva
(Москва)
1064 10 358 000 Moszkva 123 kerület és 12 körzet 45
78 Szentpétervár
(Санкт-Петербург)
1433 4 669 000 Szentpétervár 18 kerület 40
  Autonóm terület (Автономные области Российской Федерации)
79 Zsidó autonóm terület
(Еврейская автономная область)
36 000 191 000 Birobidzsan 5 járás és 1 város 99
  Autonóm körzetek (Автономные округа Российской Федерации)
80 Nyenyecföld
(Ненецкий автономный округ)[1]
176 700 41 000 Narjan-Mar 1 járás és 1 város 11
81 Hanti- és Manysiföld
(Ханты-Мансийский автономный округ)[4]
523 100 1 433 000 Hanti-Manszijszk 9 járás és 14 város 71
82 Csukcsföld
(Чукотский автономный округ)
737 700 54 000 Anadir 8 járás és 1 város 77
83 Jamali Nyenyecföld
(Ямало-Ненецкий автономный округ)[4]
750 300 507 000 Szalehard 7 járás és 7 város 71
A teljes Oroszországi Föderáció 17 075 400 145.182 000 Moszkva

Nemzetközileg nem elismert

Föderációs alany Zászló Címer Terület
(km²)
Lakosság
2013. becsült
Székhely Adminisztratív beosztás az "OKATO" szerint OKATO kód
  Köztársaságok
84 Krími Köztársaság
(Республика Крым)
26 100 1 967 119 Szimferopol 14 járás és 11 város
85 Donyecki Népköztársaság
(Донецкая Народная Республика)
26 510 4 200 461 Donyeck 18 járás
86 Luganszki Népköztársaság
(Луганская Народная Республика)
26 284 2 167 802 Luganszk 18 járás és 23 város
  Területek (Области Российской Федерации)
87 Herszoni terület
(Херсонская область)
28 461 1 055 600 Herszon 18 járás és 3 város
88 Zaporozsjei terület
(Запорожская область)
27 180 1 723 171 Zaporozsje 20 járás és 14 város
  Szövetségi jelentőségű város
89 Szevasztopol
(Севастoполь)
864 393 304 Szevasztopol 4 kerület

Önkormányzati rendszer

Oroszország önkormányzati rendszerének kialakulása egy 1991-ben elfogadott törvény alapján kezdődött meg, mivel azonban a Föderáció alanyai nagy önállóságot élveztek e téren, szinte követhetetlenül sokféle megoldást vezettek be. Ráadásul az egyes szubjektumok felfogása jelentősen különbözött az önkormányzatiság kiterjedését, szabadságát illetően is.

2003-ban új törvényt fogadtak el "A helyi önkormányzás általános elveiről az Oroszországi Föderációban" címmel.[5] Ennek alapján az átszervezés végrehajtásához adott hároméves átmeneti időszak után 2006. január elsejétől az ország egész területén az új szabályok szerint egységes elveken szervezett önkormányzatok (муниципальное образование) jöttek létre.

Önkormányzatok típusai

A törvény a helyi önkormányzatoknak öt típusát hozta létre.

A szövetségi jelentőségű városok (Moszkva, Szentpétervár) területén egyszintű önkormányzati rendszer működik, ami teljes egészében lefedi az érintett szubjektumok területét. A törvény szerint ezek elnevezése a szövetségi jelentőségű város városon belüli területe (внутригородская территория города федерального значения), a két városban azonban az elmúlt másfél évtizedben kialakult rend szerint kerület, illetve körzet a nevük: Moszkva 125 kerületre (район), Szentpétervár 111 körzetre (округ) tagolódik.

Az Oroszországi Föderáció többi alanyai (köztársaságok, határterületek, területek, autonóm terület és autonóm körzetek) a legritkábban lakott vidékeik kivételével községekre (поселение) tagozódnak, melyeknek két típusa van: falusi községek (сельское поселение) és városi községek (городское поселение). A községek egy vagy több, területileg összefüggő településből állnak úgy, hogy a községközpontba minden lakos egy nap alatt gyalogszerrel meg tudja járni az utat oda és vissza.

Az önkormányzati járás (муниципальный район) több (városi és falusi) községből áll, ezen kívül a ritkán lakott területeken úgynevezett településközi területek (межселенные территории) is tartozhatnak hozzá. A járási önkormányzat gondoskodik a több községre kiterjedő, térségi feladatok ellátásáról.

Az önkormányzatok ötödik típusa a városi körzet (городской округ). Ez tulajdonképpen olyan városi községet jelent, amely nem tartozik valamely önkormányzati járáshoz, hanem a községi mellett a járási önkormányzat jogait is gyakorolja, illetve feladait ellátja.

A föderáció alanyainak 2006. január 1-jéig kellett saját önkormányzati területi beosztásukat meghatározniuk, és ez néhány kivételtől (Csecsen köztársaság és Ingus köztársaság) eltekintve meg is történt. Majdnem 20 ezer falusi község, közel 1800 városi község, mintegy 1800 önkormányzati járás és több mint 500 városi körzet alakult Oroszország területén.

Speciális esetek

A legtöbb önkormányzati egység kialakításakor a korábbi közigazgatási-területi beosztást vették alapul, és ahol a 2003. évi törvényt megelőzően is működtek önkormányzatok, ott gyakran azok címét is megőrizték. Emiatt azonban a városi körzet elnevezés gyakran megtévesztő. Ez ugyanis nemcsak városi típusú települést jelenthet, amely mérete és jelentősége miatt kiválik a szomszédos járásból, hanem minden egyszintű önkormányzatot így kell elnevezni, amely a községi és a járási feladatokat egyszerre látja el. Csakhogy ez az előbb említett, magyar analógiával élve "járási jogú városnak" nevezhető típuson kívül előfordulhat még további három esetben.

Egyrészt a ritkán lakott vidékeken (távoli észak, szigetek stb.), ahol egymástól rendkívüli távolságokban elszórtan vannak apró települések, gyakran nem lehet a községeket járásokba csoportosítani. Erre jellegzetes példa a Novaja Zemlja városi körzet (городской округ Новая Земля), amely az Északi-sarki-óceán hatalmas szigetpárján terül el. Népessége mintegy 2700 fő, akik szinte kizárólag egyetlen településen élnek (Belusja Guba), területe viszont megközelíti Magyarországét (83 ezer km²).

A második speciális eset, amikor az elnevezés megtévesztő lehet, éppen az ellenkező véglet, az agglomerálódó területek. Sok helyen egyesítettek egy egész korábbi járást a központjában lévő nagyvárossal. Az így kialakított önkormányzat elnevezésében egyaránt viselheti a korábbi területi egység és az új törvény szerinti típusa megnevezését, mint például Ohai járás városi körzet (городской округ Охинский район, Szahalini terület).

A városi körzet harmadik különleges típusa az úgynevezett zárt közigazgatási egységekhez (закрытое административно-территориальное образование, ЗАТО) kapcsolódik. Ezek olyan katonai, nukleáris energetikai vagy hadiipari tevékenységek helyszínéül szolgáló települések, melyekre különböző korlátozások mellett lehet csak belépni. A 2003-as törvény e települések helyi önkormányzatát automatikusan a városi körzetként rendeli létrehozni.

Szövetségi körzetek

Szövetségi körzetek
Bővebben: Oroszország szövetségi körzetei

2000-ben az Oroszországi Föderáció elnöke egy rendeletben a föderáció alanyait 7 szövetségi körzetbe (федеральный округ) osztotta be, melyek az elnök által kinevezett, ún. meghatalmazott képviselők tevékenységi területét jelölik ki. E köztisztviselők az elnöki adminisztrációhoz tartoznak, feladatuk az elnök alkotmányos feladatainak ellátását biztosítani szövetségi körzetük területén. A szövetségi körzetek nem részei Oroszország közigazgatási-területi beosztásának. 2010 januárjában a Déli szövetségi körzet észak-kaukázusi szubjektumainak leválasztásával megalakították az Észak-kaukázusi szövetségi körzetet.

A nyolc szövetségi körzet a következő:

Jegyzetek

  1. a b    Az Arhangelszki területhez tartozik Nyenyecföld.
  2.    Az terület székhelye Szentpétervár városa nem tartozik a Leningrádi területhez.
  3.    Az terület székhelye Moszkva városa nem tartozik a Moszkvai területhez.
  4. a b c    A Tyumenyi területhez tartozik Hanti- és Manysiföld és Jamali Nyenyecföld.
  5. Федеральный закон от 6 октября 2003 года № 131-ФЗ «Об общих принципах организации местного самоуправления в Российской Федерации»

Források

Commons:Category:Maps of Russian federal subjects
A Wikimédia Commons tartalmaz Oroszország közigazgatási beosztása témájú médiaállományokat.
  • Az Oroszországi Föderáció Alkotmányának 3. fejezete.
Sablon:Oroszországi Föderáció
  • m
  • v
  • sz
Oroszország közigazgatási beosztása
A Föderáció alanyai
Köztársaságok
Oroszország címere
Határterületek
Területek
Szövetségi
jelentőségű városok
Autonóm terület
Autonóm körzetek
  1. Hovatartozása jelenleg vitatott. Ukrajna és a világ országainak többsége (köztük Magyarország) nem ismeri el a Krím Oroszországhoz való csatlakozásának legitimitását.