Sediánszky Nóra

Sediánszky Nóra
Született1970. május 3.
Zebegény
Állampolgárságamagyar
SzüleiSediánszky János
Foglalkozása
Iskolái
Írói pályafutása
Az adatok megjelenítéséhez kattints a cím mellett található „[kinyit]” hivatkozásra.
Első művekönyv: Velence útvesztői – Hét séta és egy város (2014)

  • Facebook
  • PORT.hu
Sablon • Wikidata • Segítség

Sediánszky Nóra (Zebegény, 1970. május 3. –) magyar dramaturg és színházi rendező, műfordító, író. Bátran kísérletezik irodalmi anyagokkal, különböző műfajú zenékkel szellemi, művészi társításokat, asszociációkat hozva létre, gyakran felolvasó színház formájában.

Élete

Édesapja Sediánszky János rádiós újságíró, édesanyja Matula Ágnes[1] Kazinczy-díjas szerkesztő. Szülei szerint a különböző kultúrák megismerésének leghatékonyabb módja a nyelvtanulás, így ő maga is beszél olaszul, angolul és franciául is.

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban 1988-ban[2] érettségizett.

Előbb a Pécsi Tudományegyetemen, majd az ELTE magyar-olasz szakán tanult. 2000-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színháztudományi szakán – Osztovits Levente osztályában[3] – is diplomát szerzett. Szakdolgozatát Egy mítosz születése: a Don Juan-történet kialakulása és megvalósulási formái a XVII. században, különös tekintettel A sevillai szédelgőre[4] címmel írta. 2016-ban doktori értekezését készíti, aminek témája a velencei színház.

Már főiskolásként, 1998-tól három évet dolgozhatott Valló Péter mellett a Radnóti Miklós Színházban, ezt követően egy évadot a Vígszínházban, egyet pedig a tatabányai Jászai Mari Színházban töltött. 2003-ban már feltűnt a neve, de 2004–2011 között már a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja volt dramaturgként. 2011-től szabadúszó volt. 2016. február 25-től Kirják Róbert ügyvezető felkérésére a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója.

Dolgozott többek között a Stúdió K Színházban, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison is.

Szinte állandó dramaturgja, alkotótársa Koltai M. Gábornak,[5] de Ladányi Andreával, Tasnádi Csabával vagy Tóth Miklóssal is gyakran dolgozik együtt. Minden műfaj, művészeti ág érdekli. A Dühöngő című darabot John Osborne, a Tempefőit Csokonai nyomán írta. Megihlette már többek között Alfred de Musset, George Sand, Viszockij, Giacomo Casanova, Guillaume Depardieu élete, de írt darabot Jászai Mariról is. Rendezőként a Dumas műve nyomán, általa színpadra írt Kaméliás című darabban mutatkozott be.

2012 januárjától Mesterházy Fruzsinával és Csikós Attilával közösen egy alternatív színházi műhelyt működtetett, a Sötétkamrát, a VII. kerületi Sufni G’Art’N szórakozóhelyen. A hely bezárása után, 2013-ban Szöllősi Mátyás ötlete alapján, vele közösen a Szimpla kertben kezdtek felolvasó színházi sorozatba és négyen megalapították a Szimpla Színházat. Az előadások helyszíneként szolgált például a Bajor Gizi Színészmúzeum,[6] a Műcsarnok,[7] a Trafó Kontra Klubja vagy a Púder Bárszínház is.[8][9] 2014 őszétől a tematikus – a magyar és világirodalom klasszikusainak átirataival, újragondolásával foglalkozó – „Nagyítás estek” befogadója a Hunnia Bisztró lett.[10][11] Számos előadást a Tilos Rádió élőben is közvetített, mely műsorokban Sediánszky Nóra szerkesztőként is közreműködött.[12]

A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma 2017. április 23-i lekérdezéskor: szerzőként 13, fordítóként 12, rendezőként 3 és dramaturgként 87.[13]

Több évig tanított a veszprémi Pannon Egyetem színháztudományi szakán, illetve később a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vágóknak tartott vendégkurzust.

Művei

Dramaturgként

Felolvasószínházi művei

Fordítóként

Íróként

  • Dühöngő (író-dramaturg John Osborne Dühöngő ifjúság című műve alapján, Merlin Színház Fantom csoport, 2003)[55]
  • Tempefői (Koltai M. Gáborral, 2005)
  • Jászai (monodráma Jászai Mari naplói, levelei és egyéb írásai alapján, 2012)[56]
  • A Giacomo Casanova-hatás (lakásszínházi montázs Casanova, Márai Sándor, Arthur Schnitzler írásai és Federico Fellini filmje alapján, Kuglerart Galéria, 2016)[57]
  • A név: Carmen (feldolgozás a Prosper Mérimée-kisregény alapján, Móricz Zsigmond Színház, 2017)[58]
  • Frida Kahlo balladája (a Zsámbéki Színházi Bázis és az Anyaszínház produkciója, Zsámbéki Művelődési Ház, 2017)[59]

Kulturális és ismeretterjesztő útikönyvei

  • Velence útvesztői – Hét séta és egy város (Saxum Kiadó, 2014)[60]
  • Tékozló Párizs – Városnapló öt tételben (Saxum Kiadó, 2016)[61]
  • A fény felé - Kalandozások Normandiában és Bretagne-ban (Saxum Kiadó, 2018)[62]

Rendezései

  • Alexandre Dumas: Kaméliás (Thália Színház, 2010)
  • Ezerrel - Guillaume Dépardieu és Jean-Marc Fogiel beszélgetései (szerkesztő-rendező, hangoskönyv, Saxum Kiadó, 2011)[63]
  • Ennyi (Jean-Marc Fogiel Ezerrel című interjúkötete alapján Fantom Csoport, Sirály, 2011)[64]
  • Warren Adler: A rózsák háborúja (fordító, Szabad Tér Színház, 2012)[65]
  • A század gyermekei (felolvasószínház, Sufni G’ART’N Sötétkamra színpad, 2012)[37][38]
  • Viripajev: Illúziók (felolvasószínház, Jászai Mari Színház, Antré-estek, 2016)[66]
  • Mohácsi István: Francia rúdugrás (felolvasószínház, Jászai Mari Színház, Antré-estek, 2016)[66]
  • Joanna Owsianko, Pászt Patrícia: Tiramisu (felolvasószínház, Jászai Mari Színház, Antré-estek, 2016)[67]
  • Hans Christian Andersen meséje nyomán: A Hókirálynő ösvényén (felnőttmese, Hunnia Bisztró, 2017)[34]
  • Sediánszky Nóra: A név: Carmen (Móricz Zsigmond Színház, 2017)[58]

Díjai, elismerései

  • II. Debreceni DESZKA Fesztivál Ady-zsűri oklevél (Jászai, 2008.)[68]
  • FŐNIX-Tojás díj közönségszavazás - 2009–2010. színházi évad legjobb előadása (Tempefői, 2010)[19]

Jegyzetek

  1. Muszka Ágnes: Könyvtári éjszaka 12 órán keresztül Esztergomban, anyanyelvapolo.hu - 2014. február 24.
  2. Érettségi éve: 1988, Osztály jele: A, szegbp.sulinet.hu (hozzáférés: 2016. július 25.)
  3. SZFE hallgatói adatbázis: Sediánszky Nóra Archiválva 2016. április 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2016. július 25.)
  4. Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtára: Egy mítosz születése : a Don Juan-történet kialakulása és megvalósulási formái a XVII. században, különös tekintettel A sevillai szédelgőre[halott link] (hozzáférés: 2016. július 25.)
  5. Markó Róbert: „A siker oldalán" 2009/2010-es évad vidéken (253. oldal), Jelenkor LIII. évfolyam 6. szám (jelenkor.net) - 2010. június
  6. MTI: Viszockij és Marina Vlady - Felolvasószínház a Bajor Gizi Színészmúzeumban, infogyor.hu - 2013. február 13.
  7. Múzeumok Éjszakája 2015 - Itt és most – Kép­ző­mű­vé­szet, mucsarnok.hu (hozzáférés: 2016. július 30.)
  8. Szimpla zsongás, Kulturpart - 2014. április 15.
  9. Hangjátékok és kötetbemutató: a Szimpla Színház novembere, artnews.hu - 2014. november 7.
  10. Magyar Nemzet: Megnyílt egy új befogadó kisszínház - A Sufniról, szinhaz.hu - 2012. január 22.
  11. Folytatódnak a Nagyítás-estek a Hunnia kávézóban, szinhaz.hu - 2014. november 24.
  12. Felolvasószínház (rögzített előadások letöltése), blog.tilos.hu
  13. Színházi adattár: Előadások adatbázisa Archiválva 2016. május 30-i dátummal a Wayback Machine-ben
  14. Stuber Andrea: Biztos boldogtalan (színikritika), Színház 1999. XII., stuberandrea.hu
  15. Szántó Judit: Önmagáért beszélő színház, criticailapok.hu - 2000. június 12.
  16. kdk: Mirandolina a Vörösmarty Színházban Archiválva 2013. szeptember 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, magyarteatrum.hu - 2013. március
  17. a b Farkas Virág: Sznoboknak és/vagy értelmiségieknek (16-17. oldal), Criticai Lapok.hu IX. évfolyam 11-12. szám, criticailapok.hu - 2000.
  18. Budapest Transzfer 3. nemzetközi irodalmi fesztivál: Metamorfózis – Átváltozás most, pim.hu - 2008. szeptember
  19. a b FŐNIX-Tojás Díj 2010. Archiválva 2012. június 26-i dátummal a Wayback Machine-ben, fonixx.hu - (hozzáférés: 2016. július 25.)
  20. PIM OPAC Gyűjteményi katalógusok, bibliográfiák Tempefői : Csokonai Vitéz Mihály művei nyomán, (hozzáférés: 2016. július 25.)
  21. A kétfejű fenevad színlapja Archiválva 2016. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu
  22. Tizenkét dühös ember színlapja Archiválva 2016. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu
  23. A Danton-ügy színlapja, studiokszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. szeptember 16.)
  24. Kár, hogy kurva színlap. magyarszinhaz.hu. [2013. november 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 25.)
  25. Szegény Dzsoni és Árnika színlapja Archiválva 2016. augusztus 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu
  26. Jelenetek a vidéki életből (Ványa bácsi) színlapja, studiokszinhaz.hu
  27. Játsszuk azt, hogy... ALMA szerelmek, vallomások, gyónás - szöveg, zene, tánc Nagy András Alma című műve alapján színlapja, thaliaszinhaz.sk (hozzáférés: 2016. július 28.)
  28. a b Bertalan Melinda: Egyszerre gyarlók és jók, vehir.hu - 2014. március 21.
  29. Tizenkét dühös ember színlapja, vorosmartyszinhaz.hu
  30. Először látható Budapesten A hold foglyai, szinhaz.hu - 2015. április 19.
  31. Frankenstein színlapja Archiválva 2016. június 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, pestimagyarszinhaz.hu
  32. Szálinger Balázs KÖZTÁRSASÁG a Köztársulás és a Zsámbéki Színházi Bázis koprodukciója, zsambekiszinhazibazis.hu - 2016. (hozzáférés: 2016. július 1.)
  33. Szálinger Balázs: Köztársaság, trafo.hu(hozzáférés: 2023. augusztus 13.)
  34. a b [1], bpgo.hu (hozzáférés: 2017. április 23.)
  35. Znajkay Zsófia: Rendezői változat - Pécsi Országos Színházi Találkozó Archiválva 2020. június 15-i dátummal a Wayback Machine-ben, poszt.hu - 2017.
  36. A főnökök Archiválva 2017. augusztus 10-i dátummal a Wayback Machine-ben színlap, moriczszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 10.)
  37. a b A század gyermekei, port.hu (hozzáférés: 2016. szeptember 22.)
  38. a b A Sufni G’ART’N Sötétkamra színpadának programja 2012. március. sufnipub.hu, 2011. május 5. [2012. március 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. szeptember 22.)
  39. Sámánének (autentikus indián szövegek és Jim Morrison versei alapján) esemény a Madártávlat és békaperspektíva szervezésében a Facebookon - 2012.
  40. madartavlat: 2012.10.09. VLADVISZOCKIJ – egy szerelem margójára 2012. október 11.
  41. madartavlat: 2012.12.08. és 2013.01.01. A Bolyongó és a Kővendég, blog.tilos.hu - 2013. január 9.
  42. A Giacomo Casanova hatás - Felolvasószínház a Színészmúzeumban, szinhaz.hu - 2013. április 17.
  43. A GYANÚ ÉJSZAKÁJA Facebook esemény, Sediánszky Nóra, Csikós Attila és FrUzsina Mesterházy szervezésében (hozzáférés: 2016. szeptember 16.)
  44. Antré-estek: A gyanú éjszakája felolvasószínház, youtube.com
  45. madartavlat: 2013.08.27. Ha egy éjszakán két utazó ( felolvasószínház ism.), blog.tilos.hu - 013. szeptember 6.
  46. madartavlat: Cyrano A hold lovagja – élő felolvasószínház 2014.02.25., blog.tilos.hu - 2014. március 5.
  47. A Hold lovagja (Cyrano-variációk), port.hu (hozzáférés: 2016. szeptember 16.)
  48. Antré-estek: Piknik felolvasószínház április 26-án Archiválva 2016. szeptember 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, jaszaiszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. szeptember 16.)
  49. Frida, theater.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 8.)
  50. Tarján Tamás: Carlo Goldoni: Mirandolina "Holnap Livorno!" (24-24. oldal) Színház folyóirat 2000. július
  51. Port.hu
  52. Az emberbarát színlapja[halott link] (Budapesti Kamaraszínház - Ericsson Stúdió és dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója), szervet.szinhaz.org (hozzáférés: 2016. július 1.)
  53. Kabaré színlapja Archiválva 2016. augusztus 12-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu (hozzáférés: 2016. július 1.)
  54. Warren Adler: A rózsák háborúja Archiválva 2013. október 13-i dátummal a Wayback Machine-ben színlapja, szabadter.hu - 2012. július 19.
  55. Helmeczi Hédi: Borul a fotel Archiválva 2010. november 27-i dátummal a Wayback Machine-ben (A Dühöngő ifjúság a Tháliában, a Dühöngő a Merlinben), kontextus.hu - 2003.
  56. rKissNelli: Monodráma Jászai Mariról Archiválva 2018. április 16-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu - 2012. május 25.
  57. A Giacomo Casanova-hatás Archiválva 2016. szeptember 21-i dátummal a Wayback Machine-ben, Kuglerart.com - 2016. március 15.
  58. a b A név: Carmen Archiválva 2017. augusztus 10-i dátummal a Wayback Machine-ben, moriczszinhaz.hu (hozzáférés: 2017. augusztus 8.)
  59. Frida Kahlo balladája a Facebookon
  60. Velence útvesztői, saxumkiado.hu (hozzáférés: 2016. július 26.)
  61. Tékozló Párizs, saxumkiado.hu (hozzáférés: 2016. július 26.)
  62. A fény felé, saxumkiado.hu (hozzáférés: 2018. október 10.)
  63. Hangoskönyv készült Depardieu elhunyt fiáról. 7ora7.hu, 2011. május 5. [2015. június 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 28.)
  64. Puskás Anna: Az életunt lázadó, Revizor - a kritikai portál - 2012. augusztus 12.
  65. A rózsák háborúja a József Attila Színházban PREMIER Archiválva 2012. december 14-i dátummal a Wayback Machine-ben, szabadter.hu - 2012.
  66. a b Crespo Rodrigo igazgatói pályázat Jászai Mari Színház, Népház 2015. (16. oldal, online: docplayer.hu), hozzáférés: 2016. szeptember 16.
  67. Antré-estek: Tiramisu felolvasószínház február 10-én, jegy.hu (hozzáférés: 2023. augusztus 13.)
  68. Az Ady-zsűri díjai a II. Debreceni Deszka Fesztiválon, dramairo.hu - 2008. február 25.

Források

  • Sediánszky Nóra a PORT.hu-n (magyarul)
  • Rab LászLó: Csak hanggal játszani[halott link] - Páros interjú, Népszabadság; 2011. június 3.
  • Mics Ildikó: Nem pusztán egy Szimpla éjszaka Archiválva 2014. november 23-i dátummal a Wayback Machine-ben, marieclaire.hu - 2013. október 9.
  • Nagy Sára: A felolvasó színházi hagyomány felfrissítése Interjú a Szimpla Színház szervezőivel, KULTer.hu – 2013. szeptember 9.
  • Szabados Éva: Velence útvesztői – Hét séta és egy város Interjú Sediánszky Nórával, gyoriszalon.hu - 2015. november 3.
  • Sediánszky Nóra a Móricz Zsigmond Színház új művészeti tanácsadója, szinhaz.hu - 2016. február 26.
  • KM-SZA: „Megtanultam tisztelni és becsülni a munkájukat”, kelet.hu - 2016. március 8.
  • Sz. Kántor Éva: Művészeti tanácsadó a színházban (12. oldal) Nyíregyházi Napló XXIII. évfolyam 9. szám, nyiregyhaza.hu - 2016. március 4.

További információk

  • Sediánszky Nóra a Facebookon Szerkesztés a Wikidatán
  • Sediánszky Nóra a PORT.hu-n (magyarul) Szerkesztés a Wikidatán
  • Sediánszky Nóra a tutimagantanar.hu-n
  •  Duna tér kulturális ajánló (Jászai a Spinóza házban) (video) [Duna TV]. nava.hu. A jelenet helye a filmen: 05:04-07:50. (Hozzáférés ideje: 2016-07-29.)
  •  Duna tér kulturális ajánló (Sediánszky Nóra, író, dramaturg és Menszátor Héresz Attila, színművész, rendező) (video) [Duna TV]. nava.hu. A jelenet helye a filmen: 00:30-04:25. (Hozzáférés ideje: 2016-07-29.)
  •  Kikötő - kulturális magazin (Hangoskönyv formájában is megjelent a Guillaume Depardieu életéről szóló könyv) (video) [Duna TV]. nava.hu. A jelenet helye a filmen: 04:45-08:03. (Hozzáférés ideje: 2016-07-25.)
  •  Kultikon kulturális-művészeti műsor (Sediánszky Nóra felolvasószínházi estje(i)) (video) [Duna TV]. nava.hu. A jelenet helye a filmen: 08:25-11:10. (Hozzáférés ideje: 2016-07-29.)
  • Guillaume Depardieu: egy tragikus sorsú tehetség Archiválva 2022. január 19-i dátummal a Wayback Machine-ben, francianyelv.hu - 2011. június 7.
  • Végh Nóra: Antré-estek a Jászai Mari Színházban, kultura.hu - 2014. október 9.
  • KSH Központi Könyvtár online Találati lista: Sediánszky Nóra[halott link]
  • A Köztársaság Zsámbékon villáminterjú Sediánszky Nórával és Horváth Illéssel, szinhaz.hu - 2016. augusztus 7.
  • Sediánszky Nóra az oktass.hu magántanár keresőn
  • Tillmann Virág: Van egy-két olyan történet, amit én szeretnék elmesélni” – Interjú Sediánszky Nórával, 1367.hu a PTE EHÖK magazinja - 2023. február 23.
Sablon:A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2000-ben oklevelet szerzett hallgatói
  • m
  • v
  • sz
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2000-ben oklevelet szerzett hallgatói
Színészek
Betz István •  Dobó Dániel •  Kokics Péter •  Melkvi Bea •  Nagy Zsolt •  Pálfi Kata •  Pavletits Béla •  Pikali Gerda •  Ruttkay Laura • Szabó Zoltán •  Széles Zita •  Tari Teréz •  Turek Miklós
Osztályvezető tanár: Kerényi Imre
Színházrendezők
Bodnár Zoltán •  Dézsi F. Szilárd •  Forgács Péter •  Réthly Attila •  Rusznyák Gábor •  Schilling Árpád

Osztályvezető tanár: Székely Gábor

Guelmino Sándor •  Koltai Gábor •  Réczei Tamás •  Szákás-Tóth Péter

Osztályvezető tanár: Babarczy László
Színháztudomány
Blastik Noémi Judit •  Divinyi Réka •  Győrei Zsolt •  Ruttkay Zsófia •  Sediánszky Nóra •  Taschler Andrea •  Trencsényi Katalin •  Világos Beatrix
Osztályvezető tanár: Osztovits Levente
Színházelmélet
Antoni Andrea •  Bagu Géza •  Bognár László •  Heindl Vera •  Hódos Edina •  Kellner Anikó •  Kocsis László Levente •  Kocsis Rozi •  Krizbai Judit •  Ledőné Dolmány Mária •  Nagy Gábor •  Nagy Károly •  Papp Melinda •  Poór Mária •  Sarkadi Lívia Borbála •  Sárosi Péterné Orbán Edit •  Tóth Zsuzsanna
Osztályvezető tanár: Lengyel György
Évfolyamok · 1999 · 2000 · 2001 · 2002 · 2003 · 2004 · 2005 · 2006 · 2007 · 2008 · 2009 · 2010 ·
Nemzetközi katalógusok
  • irodalom Irodalomportál
  • művészet Művészetportál