Silla (ókori királyság)

Hasonló cikkcímek és megnevezések: Silla (egyértelműsítő lap).

Ebben a szócikkben a koreai nyelvű szavak átdolgozott latin betűs és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Silla
megszűnt
신라, 新羅 i. e. 57. június 8.[1] – 935. december 11.[2]
Silla címere Silla zászlaja
Silla (kék) kiterjedése 576-ban
Általános adatok
Fővárosa	Szorabol (Kumszong) (Seorabeol (Geumseong))
Hivatalos nyelvek	ókoreai sillai nyelvjárás
Vallás	koreai sámánizmus koreai buddhizmus
Államvallás	mahájána
Kormányzat
Államforma	monarchia
Uralkodó	király (lista)
Elődállam Utódállam ←   →
A Wikimédia Commons tartalmaz Silla témájú médiaállományokat.

Silla (IPA szerint ɕilːa) egyike volt Korea három királyságának. Fennállása alatt szinte folyamatosan hadban állt a másik két koreai királysággal, Kogurjóval (Goguryeo) és Pekcsével (Baekje). A három királyság közül Sillának sikerült elsőként egyesítenie a Koreai-félsziget nagy részét, de végül Kogurjo (Goguryeo) utódállama, Korjo (Goryeo) leigázta az országot és véget vetett az évezredes Silla-kornak.

Kezdetben az ország a félszigetnek csak délkeleti részét uralta, majd folyamatosan terjeszkedett észak és nyugat felé. Az északi területek többször kínai fennhatóság alá kerültek, míg délen a japánok akartak hídfőállásokat létesíteni Kjúsún keresztül, a félszigeten alapított Mimanából kiindulva. Kínából nagy számú kínai lakosság vándorolt ide és telepedett le. Sillát viszonylag kis területe ellenére története során mindvégig rendkívül gazdag kultúra, fejlett ipar és pezsgő tudományos élet jellemezte, a fémművesség, kiváltképp az arany megmunkálásához kapcsolódó tudomány például világszinten is kiemelkedő volt. A kínai felfedezések és találmányok gyorsan eljutottak az országba, ahol továbbgondolták és sokrétűen alkalmazták azokat.

Silla neve többször változott. A kínaiak Sze-lu (Sī Lú) (斯盧) alakban írták, ezt vették át handzsában, ennek ókoreai ejtése azonban Sza-ro (Saro) (hangul 사로) volt. Előfordul Sze-lo (Sī Luó) (斯羅, Sza-ra (Sara) 사라), Hszü Na-fa (Xú Nà Fá) (徐那伐 Szonabol (Seonabeol) 서나벌), Hszü Je-fa (Xú Yē Fá) (徐耶伐 Szojabol (Seoyabeol) 서야벌), Hszü Lo-fa (Xú Luó Fá) (徐羅伐 Szorabol (Seorabeol) 서라[벌) és Hszü Fa (Xú Fá) (徐伐, Szobol (Seobeol) 서벌) változatban is. Csidzsung (Jijeung) uralkodása idején, 503-tól a handzsa 新羅 (Hszün-lu (Xīn Luó)) koreai ejtése, a Szinla (hangul 신라, majd Szilla, végül Silla) vált kizárólagossá.

Története

Silla történelmét hagyományosan három fő szakaszra osztják. Ezek a korai Silla (i. e. 57 – i. sz. 654), középső Silla vagy virágzó Silla (654–780) és késői Silla (780–935).

Korai Silla (i. e. 57–654)

A koreai tankönyvek szerint i. e. 57 óta állt fenn Silla. Azonban ez nem több egyelőre a Szamguk szagi (Samguk Sagi) mítoszainál és a hivatalos 20. századi koreai történetírás túlzásánál.^[3] Az állam létrejöttének dátuma homályos, az i. e. 1. században még Csin (Jin), az 1–2. században Csinhan (Jinhan) – a későbbi Silla magterületén –, Je (Ye) majd Tongje (Dongye), Okcso (Okjeo) és Pjonhan (Byeonhan), majd a 3. században ezek konglomerátuma, a Szamhan (Samhan) szövetség állt a helyén, amely nem azonos Sillával, de már Szorabol (Seorabeol) – Puszan (Busan) kikötőjétől északra – volt a székhelye. A 4. század elején már létezhetett, osztozva a korábbi Jin (Yin) területén Je (Ye) és Kaja (Gaya) államokkal.^[3][4]

Silla magja a hat településből és hat nemzetségből álló Szaroguk (Saro Guk) volt, amely a tizenkét tagú Csinhan (Jinhan) szövetséghez tartozott.^[3][4] Ez a terület a Koreai-félsziget délkeleti partvidékétől a Naktong (Nakdong) felső folyásáig terjedt.^[4]

Silla legendás alapítója Csi-lung (Jī Lóng) (鸡龙) azaz Kjerjong (Gyeryong) (계룡) volt. A beszélő név jelentése „sárkánycsibe”, mivel a mítosz szerint a leendő főváros közelében egy sárkánytojásból kelt ki. Ezért nevezik néha Sillát Csi-lin (Jī Lín)nek (鸡 林), Kjerim (Gyerim)nek (계림) is („csibeerdő”). Feltételezett történeti alapítója a Pak (Park) klán első ismert tagja, Hjokkosze (Hyeokgeose) (i. e. 69–4, vagy i. e. 57–4), akitől a koreaiak a Pak (Park) családnevet eredeztetik. Hjokkoszét (Hyeokgeosét) választotta vezérnek a hat klán. Bő két évszázadig a Pak (Park) és Szok (Sok) klánok váltották egymást a térség irányításában. A jelenlegi történelmi bizonyítékok alapján ebben a korban még szó sem lehet államról, ezt a történetet a Szamguk szagi (Samguk Sagi) 12. századi szerzője, Kim Busik azért kreálta, hogy a rivális koreai királyságoknál régebbi történetet mesélhessen el. Az állam a 2. század körül jöhetett létre, ám még a 3. századi kezdeti terjeszkedések is lehetnek egyszerűen a legerősebb városállam körüli háborúk és laza szövetségek. A félsziget nyugati részén azonban a Mahan szövetséget központosította Pekcse (Baekje) és erős szomszéd államot hozott létre. Délnyugaton Pjonhan (Byeonhan) helyét a Kaja (Gaya) foglalta el. Északon Kogurjo (Goguryeo) az 1. században elűzte az utolsó kínai helyőrségeket és a 3. századra erős, fenyegető hatalommá lett.^[4]

A Kim-nemzetség már az első Szok (Sok) király, Thalhe (Thalhae) uralkodása idején feltűnik Kim Busik művében, ekkorra teszi Kim Aldzsi (Kim Alji) legendás születését. Ezt a történetet a Szamguk szagi (Samguk Sagi) után a Szamguk jusza (Samguk Yusa) is közölte. A Pak (Park) és Szok (Sok) klánok három évszázados küzdelmét végül a Kim klán döntötte el, amely mindkét riválist legyőzte és Silla további történetében – a kezdeti nehézségek leküzdése után – folyamatosan regnált.

A 262-ben trónra lépő Micshu (Michu) volt az első közülük. A dinasztia székhelye Szorabol (Seorabeol), amely egyben a királyság fővárosa is volt. A királyság ideje alatt Szorabol (Seorabeol)nak, azaz „fővárosnak” nevezték. Egy etimológiai hipotézis szerint a késő középkori Sjobul (Syeobeul) (셔블 „királyi székhely”) és Sjoul (Syeoul) (셔울) alakon át ebből ered Szoul (Soul) (서울), a mai főváros neve. 356-ban Nemul (Naemul) maripkan (maripgan) trónra lépésével kezdődik Silla történelmi jelenléte. Ekkor jött létre a sillai örökletes monarchia. A 4. századra tehető a rivális koreai államok megszilárdulása is, Kogurjo (Goguryeo) 313-ban a korábbi törzsszövetség helyén, Pekcse (Baekje) pedig 346-ban a félsziget nyugati részén alakult meg. Nemul (Naemul) diplomáciai kapcsolatokat létesített Kínával és Kogurjóval (Goguryeóval) is, ami egyúttal az állam önállóságának elismerését is jelentette partnerei részéről. Ekkor Silla nyugati határa a Naktong (Nakdong) volt. A kis számú település a déli részeken összpontosult. A népesség jelentős részét alkották a japánok, amelyet még a jelenkori DNS-tesztek is igazolnak.^[3][4][5]

Nyugati szomszédja, Kaja (Gaya) a 4. században elzárta Japántól Sillát, majd háború is kitört, melynek hatására Silla 399-ben szövetséget kötött Kogurjóval (Goguryeóval). A szövetséges azonban dél felé kívánt terjeszkedni, kogurjói (goguryeói) hadsereg állomásozott Sillában. A kogurjói (goguryeói) király, Kvanggetho (Gwanggaeto) (391–413) nevének jelentése „a király, aki kiterjesztette a birodalmat”, Silla pedig erőtlen volt Kogurjóhoz (Goguryeóhoz) képest. A szövetség idején a „nagy” melléknevű Kvanggetho (Gwanggaetho) 65 erődítményt és 1400 települést foglalt el, valamint a japánok ellen harcolt Silla segítségével. 427-ben Kogurjo (Goguryeo) Phjongjangot (Pyeongyangot) tette meg fővárosának, ekkor Nuldzsi (Nulji) a már közvetlen fenyegetés és nyomás hatására kénytelen volt Pekcséhez (Baekjéhez) fordulni.^[3][4][6]

A Kim klán Silla történetének szerencsés időszakában került hatalomra. Korábban a kontinensi hódításokra vágyó Japán, a kínai kultúrához közeli volta miatt erős Pekcse (Baekje) és a nagy területű Kogurjo (Goguryeo) közé szorult. Azonban az egymás ellen forduló Pekcse (Baekje) és Kogurjo (Goguryeo) kölcsönösen meggyengítették egymást. A félsziget addigi legerősebb állama, Pekcse (Baekje) kénytelen volt elfogadni Nuldzsi (Nulji) szövetségi ajánlatát, majd mindkét ország csatlakozott Kajához (Gayához), létrehozva a déli három állam védszövetségét, a Kaja (Gaya)-szövetséget. Ez időben Kogurjo (Goguryeo) déli határai egész a Han, a Kum (Geum) és Naktong (Nakdong) folyók vízválasztóin húzódtak, mélyen a Koreai-félsziget déli részén.^[4] A déli unió azzal járt, hogy Silla is szorosabb kapcsolatba került Kínával – megszűnt a földrajzi akadály –, ugrásszerű kulturális és gazdasági fejlődésnek indult az 5. században. Ez lehetőséget adott a Japánnal szembeni hatékonyabb védekezésre is, a források szerint 433-ban egy igen veszélyes inváziós kísérletet sikerült megakadályozniuk. Az 5. század közepétől majdnem egy évszázadon át Silla és Pekcse (Baekje) szövetsége háborúzott Kogurjóval (Goguryeóval). A hármas szövetség elég erősnek bizonyult. A 6. századra, Pophung (Beopheung) idején Silla északon meghódította Kogurjo (Goguryeo) félszigetre nyúló részeit. Ekkor a Kaja (Gaya)-szövetség széthullott, Silla pedig legyőzte Kaját (Gayát) és bevette fővárosát, Kumgvan Kaját (Geumgwan Gayát) (532). 551-ben újabb hadjárat indult Kogurjo (Goguryeo) ellen, majd a kaja (gaya)-szövetségi Te Kaját (Daegayát) (562) is meghódították. 553-ban megszűnt a 120 éves szövetségesi viszony Pekcse (Baekje) és Silla között, mivel immár Silla sikerei félemlítették meg a pekcse (baekje)i vezetőket. A győzelmek azonban még így is lehetővé tették, hogy Silla ismét a japánok ellen fordulhasson és 562-ben sikerült felszámolni a japán hídfőállást, Mimanát is.^[3][5]

Kogurjo (Goguryeo) azonban még a Pekcse (Baekje)–Silla-szövetség számára is túl erős ellenfél maradt, végleges legyőzéséről a 6. században szó sem lehetett. Sőt a kogurjói (goguryeói) hadsereg 598-ban átkelt a Liao (Liáo) folyón és vereséget mért Jang Csien (Yáng Jiān) kínai uralkodó seregére és ezzel a Liaotung-félsziget (Liáodōng-félsziget)et fenyegette. Silla szövetséget kötött a kínai Szuj-dinasztiával (Suí-dinasztiával) Jang Kuang (Yáng Guǎng) idején, amely kapcsolat fennmaradt a gyors kínai dinasztiaváltás után is. A Tang Birodalom beavatkozásával Kogurjo (Goguryeo) két tűz közé került, és ez már felemésztette erőit.^[3][5]

612-ben Jang Kuang (Yáng Guǎng) hatalmas hadsereget vezetett Kogurjóba (Goguryeóba), amelyet a kínai flotta is támogatott a Tedong (Daedong) torkolatából, fenyegetve ezzel a fővárost (ma Phenjan (Pyongyang)). A Szuj szu (Suí Shū) („Szuj (Sui) könyve”) szerint 1 133 000 katonával indult Kína a hadjáratra. Silla délről segítette az akciót, azonban Kogurjo (Goguryeo) itt fejtette ki a legnagyobb ellenállást. Ez a kísérlet kudarcot vallott, mivel Kogurjo (Goguryeo) seregét egy tehetséges hadvezér, Uldzsi Mundok (Eulji Mundeok) (mh. 618) vezette, emellett gyakorlatilag népfelkelés tört ki a kínai–sillai erők ellen. Jang Kuang (Yang Guang)nak haza kellett térni a hátországban kitört felkelések – elsősorban Jang Hszüan-kan (Yang Xuangan) tábornok (mh. 612) lázadása – miatt, végül belebukott a koreai vereségbe.^[3][5][4]

Középső Silla (654–780)

A Tang-dinasztia hatalomra jutása után nem sokkal, 645-ben, Szondok (Seondeok) királynő idején újultak ki a harcok. Kína elfoglalta Dél-Mandzsúriát és egyelőre megtorpant. Ekkor Kogurjo (Goguryeo) Sillára támadt, de az új kínai hadjárat miatt sikertelenül. Ebben az időben Pekcse (Baekje) szövetségest váltott és Silla helyett Kogurjót (Goguryeót) támogatta. A 7. század közepén ezért Kína taktikát váltott és a Sárga-tengeren keresztül Pekcse (Baekje) felől támadta meg Kogurjót (Goguryeót). Ez a taktika Mujol (Muyeol) utolsó uralkodási évében, 660-ban Pekcse (Baekje) végleges bukásához vezetett. Három évi ellenállás után Kína, Japán és Silla együttes támadásai miatt Pekcse (Baekje) ideiglenesen Kína fennhatósága alá került. A Tang–Silla-szövetségben Munmu hadvezére, Kim Jusin (Kim Yushin) 668-ra felszámolta Kogurjót (Goguryeót) is. Silla a kínaiak elleni lázadásra buzdította a kogurjóiakat (goguryeóiakat) és 671-ben annektálta Pekcse (Baekje) területét, kiszorítva onnan a Tang erőket. Ezek hatására Kína 676-ban végleg kiürítette a Tedong (Daedong)tól délre eső, még felügyelete alatt lévő területeket, amelyet Silla vett birtokba. Kogurjo (Goguryeo) nagy részben Kína területe lett. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a helyi nemesség inkább Kínát, mint Sillát választotta és a kínai fennhatóságot ismerték el. De Vu Cö-tien (Wu Ze Tian) (690–705) intermezzója Kína átmeneti gyengülését eredményezte – 698-ban Ko Vang (Go Wang), a korábbi uralkodóház egyik tisztviselője itt alakította meg Palhét (Balhaét). Palhe (Balhae) irányította az északi térséget 698-tól 926-ig.^[3][5] Jelentős katonai erőt képviselt, Silla már 721-ben falakat épített északi határai mentén, nagyjából Phenjan (Pyongyang) és Vonszan (Wonsan) között.^[3]

Ezt követően, mint egységes Silla (vagy más néven késői Silla) a Koreai-félsziget legnagyobb részét ellenőrzése alatt tartotta. Azonban a királyi hatalom gyengülése már megkezdődött, a nemesség több összeesküvést, fegyveres felkelést szervezett az uralkodóház ellen. Ennek egyik oka, hogy a központosítási kísérletek a hivatalnokréteg földhöz juttatásával és kínai mintájú államszervezettel jártak, az arisztokrácia féltette gazdasági és politikai hatalmát az új előkelőségtől. Kim Degong (Kim Daegong) felkelése három évig tartott. A 8. század végére a folytonos magán-belháborúk és rebelliók miatt az uralkodóház elvesztette gazdasági alapját, ezzel párhuzamosan befolyását a dolgok menetére. 780-ban Hjegong (Hyegong) király merénylet áldozata lett egy hosszadalmas polgárháború során. Hjegong (Hyegong) volt Mujol (Muyeol) ágának utolsó uralkodója és halála idején a királyi hatalom gyakorlatilag nem létezett. Újabb ötéves folyamatos polgárháborúval telt Szondok (Seondeok) király uralkodási ideje, majd trónra lépett Vonszong (Wonseong).

Késői Silla (780–935)

A lázadások és felkelések aláásták Silla haderejét és gazdaságát is. Északon Palhe (Balhae) átlépte a Jalut (Yalut) és mindkét partját ellenőrizte. Egészen addig, míg egy kitaj támadás 926-ban váratlanul felszámolta Palhét (Balhaét).^[3]

Sillából kivált két országrész, kialakult Korea kései három királysága (Silla, Hubekcse (Hubaekje), azaz „kései Pekcse (Baekje)”, 892/900–936 és Thebong (Taebong), azaz „második Kogurjo (Goguryeo)”, 901–918). A „kései Pekcsét (Baekjét)” Csinszong (Jinseong) királynő uralkodása idején Kjon Hvon (Gyeon Hwon) szabadságharca szakította el Sillától. Thebong (Taebong)ot Honan (Heonan) vagy Kjongmun (Gyeongmun) sillai királyok fia, Kung Je (Gung Ye) választotta el az anyaországtól. Kungjét (Gung Yét) egyik hadvezére – egyesek szerint a fia –,^[3] Vang Gon (Wang Geon) 918-ban meggyilkolta és elfoglalta a trónját Thedzso (Taejo) néven, ezzel megalapította a Korjo (Goryeo)-dinasztiát, amely újra egyesítette a félszigetet.^[4][7]

Hubekcse (Hubaekje) 935-ben olvadt be Korjóba (Goryeóba), az utolsó sillai király, Kjongszun (Gyeongsun) pedig még ugyanebben az évben átadta a hatalmat a Korjo-dinasztiának (Goryeo-dinasztiának), s ezzel az aktussal a koreai három királyság ismét egybe forrt. Korjo (Goryeo) királysága (918–1392) kiterjesztette uralmát az egész félszigetre, és a 14. század végi fennállásig, a mongol befolyásig így tartotta. Korea neve ebből a Korjo (Goryeo) dinasztianévből eredeztethető.^[7][8]

Silla területváltozásai

• 
  Silla előzménye, Jinhan (Yinhan) és a Szamhan (Samhan)-szövetség többi régiója (Tongje (Dongye), Mahan, Pjonhan (Byeonhan))
• 
  Korea az i. e. 1. században
• 
  Korea az 1. században
• 
  Korea a 4. század első felében
• 
  Korea az 5. század végén
• 
  Silla 6. századi sikerei után
• 
  Palhe (Palhe) és Silla a 9. században

Az állam élete

Az 5. században megerősödő, központosított és egységesen vezetett államiság fellendítette az ország gazdaságát. Az öntözéses földművelés egyre nagyobb teret hódított, a növekvő termelékenység lehetővé tette az adminisztratív és kereskedelmi központok kialakulását. A korai Sillában kis számú állandó katonaság volt, a királyi testőrség. Háború idején a nemesség alkotta a fő haderőt.^[4][5]

A 6. század nagy sikerei közigazgatási reformokkal jártak. A megnövekvő területű országot már tartományokra, megyékre és járásokra osztották. Mind a hat tartomány kapott egy-egy állandó katonai helyőrséget védelmi és helyi rendfenntartási célokra. A közigazgatási rendszer kínai alapokon nyugodott, még a tisztségek nevei is kínaiak voltak. Az országban feudális jellegű társadalmi rend épült ki. A 7. századra az állam teljes földterülete az állam tulajdonában volt, ebből használatra utaltak ki földeket a nemességnek. A földeken jobbágyi státuszú parasztok dolgoztak. A központi hatalom azonban elkerülhetetlenül meggyengült attól, hogy az állami földek gyakorlatilag magántulajdonúak lettek azzal, hogy örökölhetővé váltak. A 9. században feudális anarchiává fajult az új földbirtokosok rendszere. Magánhadseregek alakultak a birtokok védelmére és további birtokok szerzésére, a közbiztonság gyakorlatilag megszűnt.^[5][3] A sillai központi hatalom sosem vált kizárólagossá az országban az uralkodók minden erőfeszítése ellenére. Az „egységes Silla” idején volt a legerősebb a királyi hatalom, de az arisztokrácia ekkor is befolyásos maradt. A politikailag erős nemesség Korea további történetére is jellemző.^[9]

A félsziget 7. századi egyesítése elsősorban egy hosszabb békés periódus kezdetét jelentette. A békés viszonyok biztonságossá tették az utakat, így a belföldi távolsági kereskedelem és a külkereskedelem is virágzásnak indult. Sillában kínai és japán árucikkek terjedtek, sőt Kínán keresztül arab kereskedők is meglátogatták. Az arab források gazdag országként számolnak be róla. Al-Maszúdi 947-ben „Az aranymezők és drágakőbányák” című munkájában ír róla.^[10] Virágzott a kézműipar, termékeik között használati tárgyak (edények, tükrök), ékszerek (fejdíszek, függők, gyűrűk) és fegyverek (tőrök, kardok, lándzsák) is szerepelnek. A selyemhernyó-tenyésztés átvételével a selyemipar is jelentőssé vált, ezen belül is a brokátszövetek gyártása jelentős. Évente követségeket küldtek Kínába, egyesek közülük ott is maradtak tanulni és a kínai viszonyokkal ismerkedni.^[5][3]

A 6. században jelent meg a buddhizmus is, Pophung (Beopheung) uralkodásának végétől, 535-től államvallás – mintegy másfél évszázaddal elmaradva Pekcsétől (Baekjétől), ahol 384-től. A hierarchikus rendszerű és központosított irányítású buddhizmus elősegítette a centralizációs törekvéseket, azért az uralkodóház és a nemesség általában támogatta a buddhizmus terjedését. A buddhista templomok számára harangokat öntöttek, ezek közül a 7. század elején öntött egyik, mintegy két méter átmérőjű harang messze földön híres lett. A buddhista szerzetesek is gyakran utaztak Kínába, sőt Indiába is.^[5][3] Pophung (Beopheung) utódja, Csinhung (Jinheung) pedig megalkotta a hvarang (hwarang)-rendszert, amely egyfajta keveréke a buddhizmusnak és konfucianizmusnak és alapvető ideológiájává vált a sillai hadseregnek. A hvarang (hwarang) nagyjából az európai lovagsággal azonos, elit arisztokrata katonák és parancsnokaik alkották.^[3]

Silla fővárosa hatalmas várossá nőtte ki magát. Egyenes utcái háztömböket választottak el egymástól, és e tömbökből a fénykorban 1360-nál több volt, a Szamguk jusza (Samguk Yusa) – a 13. században – 178 936 házhelyről írt,^[11] ami egymilliós lélekszámra enged következtetni. A főváros egyik neve Kumszong (Geumseong) volt, ami „Arany Várost” jelent. Közepén emelkedett a „Holdpalota”, a királyi lakhely, amelyet sok kisebb palota vett körül. Itt építették fel a 7. század elején Kelet-Ázsia legelső csillagvizsgáló tornyát, a Cshomszongdét (Cheomseongdaét). A nagyobb városokban konfuciánus és buddhista iskolák működtek, ahol kínai irodalmat tanulmányoztak és a tökéletes államigazgatást tanulták.^[3] A 7. század végén alakult ki az első endemikus koreai írásrendszer, az idu írás. Ez kínai írásjeleket használt fel szótagok jelölésére.^[7] Az Aranyváros szépítésének tetőpontja a Szokpulsza (Seokbulsa)-templom 742–750-es átépítése. Ekkortól Szokkuram (Seokguram) a neve. Modellje egy kínai barlangtemplom volt.^[12]

A legújabb régészeti leletek alapján a korai Sillában a 4. század környékén szokásos lehetett az emberáldozat, a Volszong (Wolseong) palota ásatásán Kjongdzsu (Gyeongju)ban rituálisan eltemetett halottakat találtak palota bejárata alatt állatcsontokkal és különféle tárgyakkal elhelyezve. A régészek szerint feltételezhető, hogy a palota építkezésének sikere végett áldozták fel az alacsonyabb osztályból származó embereket.^[13]

Művészete

Irodalom

Lásd még: koreai irodalom

A három királyságként emlegetett Silla, Pekcse (Baekje) és Kogurjo (Goguryeo), valamint az őket követő Egyesített Silla korának irodalmában a meghatározó műfaj a hjangga (hyangga) (향가) volt, melyet népdalként lehetne leginkább definiálni. A 7. századtól az idu írás bevezetésével a korábban szájhagyomány útján terjedő dalokat le is jegyezték. A 9. század végén Szamdemok (Samdaemok) (삼대목, 三代目) címmel hjangga (hyangga)gyűjtemény is készült Sillában, azonban a 13. századi mongol invázió idején sok más feljegyzéssel együtt ez is elpusztult. Mára csupán néhány korabeli hjangga (hyangga) maradt fenn.^[14]

A kínai hatás nem csak az írásjegyek használatában mutatkozott meg, de kínai hagyományok szerint történt az egyes államok történelmének feljegyzése is. Számos óriás kőfaragvány született ebben a korszakban, melyekre neves személyek, királyok tetteit vésték fel, szintén kínaiul. A konfucianizmus és a buddhizmus terjedése az irodalmi témaválasztást is befolyásolni kezdte. Akárcsak a politikai életben, az irodalom és a művészetek területén is Silla volt a vezető állam a térségben, és bár valószínűleg a másik két államnak is voltak saját dalai, költeményei, ezek írásos emléke nem található.^[15] A fennmaradt sillai hjangga (hyangga)-költeményekre nagy hatással volt a buddhizmus és számos szól a hvarangok (hwarangok), az állam elit lovagjainak hőstetteiről.^[16]

Az Egyesített Silla korban több kiemelkedő íróról is tudomása van az irodalomtörténetnek. Egyikük Szol Cshong (Seol Chong) (설총), a Hvavanggje (Hwawanggye) (화왕계, 花王戒; „Intelem a Virágok Királyának”) című példázat szerzője, valamint a Tang-kori Kínában tanult Cshö Cshivon (Choi Chi-won) (최치원), aki kínai nyelven írt költeményeket.^[15]

Építészet

Az Egységesített Silla időszakában virágzott a buddhizmus, Kjongszang (Gyeongsang) tartományban egyre-másra épültek a templomok. Silla fővárosát, Kjongdzsu (Gyeongju)t a kor szokásainak megfelelően Csangan (Chang'an), a Tang-dinasztia fővárosa után modellezték, így széles egyenes utakat kapott, melyek téglalap alakú rácsot alkottak. A művészetek központja északról, az egykori Kogurjo (Goguryeo) területéről délkeletre tevődött át.^[17] Szigorú szabályok működtek osztályhovatartozás alapján, meghatározott méretű épületeket építhettek ennek megfelelően, és még a tetőcserepek, a felhasznált anyagok és a bútorok milyenségét is szabályozták.^[18]

A sillai templomépítészet legjobban megőrzött példája a Pulguksza (Bulguksa), mely a 8. században épült és két komplexumból áll, pagodákkal kiegészülve. A jelenleg látható faszerkezetek a 17. századból származnak, a kőépítmények – beleértve az épületek alapjait, a lépcsőket és a kőpagodákat – viszont eredetiek.^[17] Az ugyanitt található Szokkuram (Seokguram)-barlanggal együtt a templom az UNESCO világörökség részét képezi,^[19] valamint Dél-Korea történelmi látványosságai közé tartozik.^[20] A pagodaépítészet tekintetében a pekcse (bakje)i pagodákat átvették, de egyes elemeket elhagytak vagy leegyszerűsítettek, az emeletek számát pedig a legtöbb esetben háromra csökkentették. A Pulguksza (Bulguksa) templom Szokkathap (Seokkatap) pagodája („Sakjamuni pagoda”) jól illusztrálja a 8. századi sillai pagodák szinte tökéletes arányosságát, az emeletek szélessége alulról felfelé 4:3:2 arányú.^[17]

A palotaépítészetet is magas fokon művelték a sillai mesteremberek. Ennek egyik kiváló példája a Voldzsi (Wolji) tó a Kjongdzsu (Gyeongju)ban található silla-kori palotakertben, mely egy, a 7. században létrehozott mesterséges tó. Amikor 1976-ban a tó medrét a helyreállítási munkálatok során kikotorták, felszínre került az eredeti, kőből épített part, valamint a tó vizének frissességét szabályzó komplex szerkezet is.^[17]

Uralkodói

Lásd még: Korea uralkodóinak listája

Jegyzetek

Források

• ↑ Allen: Allen, Chizuko T.: Prince Misahŭn: Silla's Hostage to Wa from the Late Fourth Century. Project Muse. (Hozzáférés: 2014. február 25.)
• ↑ Britannica: The Three Kingdoms period and unification: 57 bce–935 ce. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2013. december 8.)
• ↑ Britannica-Építészet: Korean Architecture. Encyclopædia Britannica. (Hozzáférés: 2021. augusztus 31.)
• ↑ Cumings: Cumings, Bruce. Korea's Place in the Sun: A Modern History. New York: W.W. Norton & Company (1997). ISBN 0-393-31681-5 
• ↑ Doopedia: 거서간 (koreai nyelven). Doosan Encyclopedia. (Hozzáférés: 2013. október 23.)
• ↑ Jackson–Koehler: Benn Jackson, Robert Koehler. Korean Architecture: Breathing with Nature (e-könyv), Korea Essentials Book 12, Seoul Selection/The Korea Foundation (2015). ISBN 9781624120473 
• ↑ Lee Ki-baek: Lee, Ki-baek – Tr. by E.W. Wagner & E. J. Schulz. A new history of Korea (1984). ISBN 89-337-0204-0 
• ↑ Lee: szerk.: Peter H. Lee: A History of Korean Literature. Cambridge University Press (2003). ISBN 9781139440868 
• ↑ Nahm: Nahm, Andrew C. Korea: Tradition and Transformation — A History of the Korean People, második kiadás, Elizabeth, NJ: Hollym International (1996). ISBN 1-56591-070-2 
• ↑ Shboul: Shboul, Ahmad M. H. Al-Masudi & his world: a Muslim humanist and his interest in non-Muslims. Ithaca Press (1979). ISBN 0903729342 
• ↑ Shilla: Shilla – shilla.or.kr (koreaiul)
• ↑ Szidorova 1967-3: Konrad, Nyikolaj Joszifovics.szerk.: Szidorova, Nyina Alekszandrovna: Világtörténet tíz kötetben, II. kötet, II/3. Korea. Kossuth Kiadó, 46–50. o. [1957] (1963) 
• ↑ Szidorova 1967-4: Udalcova, Zinaida Vlagyimirovna.szerk.: Szidorova, Nyina Alekszandrovna: Világtörténet tíz kötetben, II. kötet, XVIII/4. Korea. Kossuth Kiadó, 294–295. o. [1957] (1963) 
• ↑ TEA: The Bone Ranks and Hwabaek. Teach English in Asia. [2017. június 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. február 25.)
• ↑ World History: Encylopedia of World History, Vol II. Koryo Dynasty

További információk

• A Wikimédia Commons tartalmaz Silla témájú kategóriát.

Kapcsolódó szócikkek

• Korai Silla kasztrendszer a 4. és a 6. század között Koreában