Sziklagyepek

Budaörsi sziklagyep

A sziklagyepek (lithophyta) a középhegységek csekély talajborítású területeinek pionír társulásai. A sziklák befüvesedését a gyöngyperje (Melica ciliata) készíti elő. A sziklák jelenléte miatt a növényzet csak foltokban fordul elő. A nedves, mohos sziklákon gyakran a ligeti perje (Poa nemoralis) a domináns faj.

Rendkívül különböző növénytársulásokba tömörülnek a szilikátos kőzeteken megtelepülő és a karbonátos kőzeteken (mészkő és dolomit) növő sziklagyepek. Utóbbiak közül a mészkövön létrejött gyepek kevesebb reliktum növényt tartalmaznak, mivel ezeket az élőhelyeket benépesítették a fák, és kiszorították a gyepek fajait. A dolomit nehezebben erdősül be, mert mállása főleg aprózódás. A fás szárú növények nem tudtak gyökeret verni, ezért megmaradtak a ritkaságuk miatt értékes növények.

A szilikátsziklagyepekben a zuzmók és a mohák mellett gyakoriak a páfrányok közül:

Sok a pozsgás növény:

Uralkodó gyepalkotó a sziklai csenkesz (Festuca pseudodalmatica), helyenként jellemző a magyar kőhúr (Minuartia frutescens).

A mészkősziklagyepek jellemző fajai:

A dolomitsziklagyepekben gyakoriak a reliktum és az endemikus fajok, alfajok. Leghíresebb képviselőik:

További, jellemző fajok:

  • Szent István király-szegfű (Dianthus plumarius subsp. regis-stephani),
  • deres csenkesz (Festuca pallens),
  • szürke napvirág (Helianthemum canum),
  • kövér daravirág (Draba lasiocarpa),
  • korongpár (Biscutella laevigata),
  • ezüstvirág (Paronychia cephalotes),
  • lappangó sás (Carex humilis),
  • homoki pimpó (Potentilla arenaria),
  • homoki ternye (Alyssum tortuosum).

A fajösszetételre jelentősen hat a morfológiai helyzet és talajok vízháztartása is.

Rendszertani felosztásuk

A sziklagyepeket növénytársulástani szempontból némely pusztai gyepekkel vonják közös rendszertani egységbe: ez a száraz és félszáraz sziklai és pusztai gyepek (Festuco-Brometea Br-Bl. et R. Tx. ex Klika et Hadač, 1944) társulástani osztálya. Ezt az osztályt 3 rendre bontják:

  • szubkontinentális sziklai gyepek (Stipo pulcherrimae-Festucetalia pallentis Pop, 1968),
  • szubkontinentális száraz gyepek (Festucetalia valesiacae Br-Bl. & R. Tx. ex Br-Bl., 1949),
  • szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek (Brometalia erecti Br-Bl., 1936).

Amint látható, ezek közül sziklagyepek az első és részben a harmadik rend társulásai.

1. A szubkontinentális sziklai gyepeken belül erősen különböznek egymástól a mészkerülő (szilikátos kőzeteken növő) és a mészkedvelő (mészkövön, illetve dolomiton megtelepülő) társulások.

A mészszegény, savanyú kémhatású szilikátsziklagyepek két, vikariáns társuláscsoportja:

  • a nyugat-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Alysso saxatilis-Festucion pallentis), aminek egyetlen, Magyarországon is előforduló növénytársulása a
    • sziklai ternyés (Alysso saxatilis – Festucetum pallentis Klika ex Čeřovský, 1949 corr. Gutermann & Mucina, 1993) és
  • a kelet-közép-európai szilikátsziklagyepeket (Asplenio septentrionalis – Festucion pallentis) három növénytársulással:
    • gyöngyperjés szilikátsziklagyep (Asplenio septentrionali – Melicetum ciliatae (Soó, 1940) Máthé & M. Kovács, 1964),
    • magyar perjés sziklagyep (Poëtum scabrae Zólyomi, 1936),
    • nyílt szilikátsziklagyep (Minuartio – Festucetum pseudodalmaticae (Mikyska, 1933) Klika, 1938).

A karbonátos kőzeteken a kőzet típusánál nagyobb különbségeket okoz a növényföldrajzi helyzetük, és ennek megfelelő a három társulástani csoport:

  • északi mészkősziklagyepek (Diantho lumnitzeri – Seslerion albicantis (Soó, 1971) Chytry et Mucina 1993) nyolc társulással:
    • gyöngyperjés mészkősziklagyep (Asplenio rutae-murariae – Melicetum ciliatae Soó, 1962),
    • kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo divergentiformis – Festucetum pallentis Zólyomi, 1966),
    • északi zárt mészkősziklagyep (Poo badensis – Caricetum humilis Dostál, 1933 em. Soó, 1971),
    • budai nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum sadlerianae Soó ex Zólyomi, 1936),
    • magyar nyúlfarkfüves dolomitsziklagyep (Seslerietum heuflerianae – hungaricae Zólyomi, (1936) 1966),
    • nádtippan-tarka nyúlfarkfű sziklagyep (Calamagrostio variae – Seslerietum variae Vojtkó, 1998),
    • peremizs-magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Inulo ensifoliae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998),
    • rekettyés magyar nyúlfarkfű sziklagyep (Genisto pilosae – Seslerietum hungaricae Vojtkó, 1998);
  • szubmediterrán mészkő-dolomitsziklagyepek (Bromo – Festucion pallentis Zólyomi, 1966) hat társulással:
    • nyílt dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Festucetum pallentis Zólyomi, (1936) 1958),
    • árvalányhajas dolomitsziklagyep (Stipo eriocauli – Festucetum pallentis (Zólyomi, 1958) Soó, 1964),
    • karbonátos homokkősziklagyep (Cleistogeni – Festucetum pallentis Csiky, 2003),
    • dolomit sziklafüves lejtő (Chrysopogono – Caricetum humilis Zólyomi, (1950) 1958),
    • magyar rozsnokos dolomitsziklagyep (Seselio leucospermi – Brometum pannonici (Mészáros-Draskovits, 1967) Borhidi Attila, 1996),
    • zárt dolomitsziklagyep (Festuco pallenti – Brometum pannonici Zólyomi, 1958);
  • nyugat-balkáni mészkő-dolomitsziklagyepek (Chrysopogono – Festucion dalmaticae Borhidi Attila, 1996) öt társulással:
    • dalmátcsenkeszes sziklagyep (Sedo sopianae – Festucetum dalmaticae Simon, 1964),
    • mecseki sziklafüves lejtő (Serratulo radiatae – Brometum pannonici Borhidi Attila, 1996),
    • nyílt mecseki dolomitsziklagyep (Artemisio saxatilis – Festucetum dalmaticae Borhidi Attila, 1996),
    • zárt villányi dolomitsziklagyep (Chrysopogono – Festucetum dalmaticae Dénes in Borhidi Attila & Dénes, 1997),
    • zárt villányi mészkősziklagyep (Inulo spiraeifoliae – Brometum pannonici Dénes, 1998).

2. A szubmediterrán sziklai, száraz és félszáraz gyepek társulástani rendjében egy jellemző sziklagyep társulást találunk:

  • sziklai perje – hegyi sás félszáraz dolomitgyep (Poo badensis – Caricetum montanae V. Sipos & Varga, 1996).

A száraz gyepek és a sziklagyepek közötti, átmeneti jellegű társulás:

  • hegyi szálkaperjerét (Lino tenuifolii – Brachypodietum pinnati (Dostál 1933) Soó Rezső 1971

Források

  • Természettudományi lexikon VI. Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1968. p.137.
  • Turcsányi Gábor, Turcsányiné Siller Irén: Növénytan 23. Növényföldrajz: A talajvíz által befolyásolt intrazonális erdők
  • Borhidi Attila, 2003: Magyarország növénytársulásai