Udránszky László

Udránszky László
Életrajzi adatok
Született1862. október 12.
Budatin
Elhunyt1914. március 21. (51 évesen)
Budapest
Ismeretes mint
  • orvos
  • fiziológus
Pályafutása
Szakterületorvostudomány
Kutatási területélettan
Munkahelyek
Kolozsvári M. Kir. Ferenc József TEnyilvános rendes tanár, dékán, rektor
Budapesti Tudományegyetemnyilvános rendes tanár
Szakmai kitüntetések
MTA, l. tag, 1909
A Wikimédia Commons tartalmaz Udránszky László témájú médiaállományokat.

Udránszky László (Budatin,[1] 1862. október 12. – Budapest, 1914. március 21.) orvos, fiziológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja.

Életpályája

Trencsén vármegyében született. Középiskoláit a budapesti I. ker. állami és a kegyesrendi főgimnáziumban végezte, az egyetemi tanulmányait pedig a budapesti tudományegyetemen. 1883-ban szerezte meg orvosi oklevelét. 1883–1886 között gyakornok volt a pesti I. sz. belklinikán, a Korányi Frigyes orvostanár klinikáján. 1886–1890 között külföldi tanulmányúton volt, és tanársegédként működött Hoppe-Seyler professzor strasbourgi intézetében. 1887-ben a freiburgi egyetemre ment, ahol 1889-ben magántanári képesítést nyert orvosi kémiából. 1890-től ismét a pesti I. sz. belklinikán dolgozott, a laboratórium vezetője volt. 1891-ben megszerezte a vegytan magántanára képesítést, 1892-ben kinevezték kolozsvári egyetemre az élettan nyilvános rendes tanárává, és a vegytan előadója is volt.

Több külföldi tanulmányúton vett részt Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Svájcban. 1894 telén a belügyminisztérium megbízásából Németországban tanulmányozta a fertőző betegségek kutatásával foglalkozó intézetek szervezetét.

Az 1895–1896 és 1902–1903 években az orvosi kar dékánja volt, 1909–1910-ben pedig az egyetem rektora.

1909. április 29-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, a király pedig ugyanazon év végén kinevezte a budapesti egyetem orvosi karára az élettan nyilvános rendes tanárává, ahol haláláig működött.

Munkássága

A szénhidrátok kimutatására kidolgozott reakcióival nemzetközi elismertséget szerzett. Kimutatta a ptomainok jelenlétét a vizeletben cisztinúria esetén. Kimutatta, hogy a glicerin az erjedésnél mint főtermék keletkezik. Tisztázta az urohelanin képződését. Jelentősek a hőérzésre, a látásra vonatkozó kutatásai is. Az Akadémiai Almanach 1910-es kiadásában a hazai és külföldi szaklapokban és folyóiratokban 1879–1910 között megjelent 71 munkáját sorolja fel.

Tudományos közleményei

  • A furfurolreakcióról (Mathem. és Term. tud. Ért., 1888)
  • Über die Identität des Putrescins und des Tetramethylen­diamins (Berichte der Deutschen Chemischen Gesellschaft, 1888)
  • Az ép élettani glycosuria kérdésének mai állásáról és az emberi vizelet össz-szénhydráttartalmának meghatározásáról (Orv. Hetil., 1889)
  • A glycerin képződéséről a szeszes erjedésnél (Mathem. és Term. tud Ért., 1889)
  • Az épélettani szénhydrátkiválasz­tás szakaszos ingadozásairól (in: Korányi Frigyes működésének megünneplésére kiadott jubiláris dolgozatok, Bp., 1891)
  • A száj szerveinek melegérzékenysége és meleg-fájdalom-érzékenysége (in: Dolgozatok Purjesz Zsigmond negyedszázados tanári működésének emlékére, Bp., 1906)
  • A látás élettana (in: A szemészet kézikönyve, I. köt., Bp., 1909)
  • A fájdalom egységértékének kérdése (Mathem. és Term. tud. Ért., 1911)

Jegyzetek

  1. Bizonyos dokumentumokban Budetin szerepel (l Budatin története).

Források

  • [https://web.archive.org/web/*/http://abcd.hu/szemelyi-nevter/?id=268845&date=2021-02-28 268845&date=2021-02-28 Udránszky László] a Magyar Nemzeti Névtér oldalon
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.  
  • Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X  
  • Kislexikon [Tiltott forrás?]
  • Gaal György: Egyetem a Farkas utcában: A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem előzményei, korszakai és vonzatai. Kolozsvár: Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság. 2001.  

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • Erdély Erdély-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap