1966-os Formula–1 világbajnokság

1966-os FIA Formula–1 világbajnokság
Jack Brabham BT20-asa, amellyel Watkins Glenben és Mexikóvárosban állt rajthoz
Egyéni világbajnok
Jack Brabham	42
Konstruktőri világbajnok
Brabham	42
← 1965 1967 →

Az 1966-os Formula–1-es szezon volt a 17. FIA Formula–1 világbajnoki szezon. 1966. május 22-étől október 23-áig tartott. Ebben a szezonban mutatkozott be az új 3 literes formula, amelynek értelmében a motorok maximális hengerűrtartalma a tavalyi 1,5 literről a duplájára emelkedett. Az évad Jack Brabham sikerét hozta, aki a Formula–1 történetében egyetlen alkalommal lett világbajnok saját csapattal, a Brabhammel. A brit csapatok a Climax kilépése után más motorokkal indultak (Repco, Cosworth, Weslake, BRM). Bruce McLaren (McLaren) és Dan Gurney (Eagle) saját csapatot alapítottak. A BRM és a Lotus a szezon nagy részében 2 literes motorokat használt, a BRM H16-os motorja sikertelennek bizonyult, Clark Watkins Glenben aratott győzelme ellenére. Új szabályt vezettek be, amelynek értelmében nem klasszifikálják azon versenyzőket, akik nem teljesítették a versenytáv 90%-át.

A szezon menete

Az élcsapatoknál nem történt jelentősebb versenyzőváltozás 1965-höz képest. Bruce McLaren elhagyta a Coopert, és Gurneyhez hasonlóan saját csapatot alapított. A Lotusnál Peter Arundell lett Clark csapattársa.

A szezonnyitó monacói nagydíjon Clark szerezte meg a pole-t az 1965-ös Lotus-Climaxszal Surtees, Stewart és Hill előtt. Clark váltóhibával küszködött, ezért hátraesett a mezőnyben. A vezető Surtees a 15. körben differenciálműve meghibásodása után kiállt. Később Hulme és Brabham is kiesett, majd Rindt motorhibája után Clark már a negyedik volt, de a 60. körben felfüggesztési hiba miatt ő is kiállni kényszerült. Hill győzelmi esélyei megcsúszásával elszálltak, és harmadik lett. Jackie Stewart nyerte a futamot 40 másodperccel Lorenzo Bandini előtt. Bob Bondurant negyedik lett egy privát BRM-mel, 5 kör hátrányban.

A belga nagydíjon a pole-t Surtees szerezte meg a V12-es Ferrari 312-vel Rindt, Stewart, Brabham és Bandini előtt. Az első kör közepén hevesen elkezdett esni, aminek következtében a fél mezőny kiesett, beleértve Bonniert, Spence-t, Siffertet és Hulme-ot. Rindtnek ezután hatalmas megpördülése volt a Masta Kink kanyarban, de nem ütközött semminek, és folytatni tudta a versenyt. Stewart, Hill és Bondurant szintén elvesztette uralmát itt. Bondurant kisebb sérülésekkel megúszta, Hill autója sértetlen maradt, de megállt és segíteni próbált Stewartnak, aki megcsúszott és felborult BRM-jével, amelyből szivárgott az üzemanyag. Egy kis szikra is hatalmas tragédiát okozhatott volna. Stewartot előbb kimentették az autóból, mielőtt az lángra lobbant volna. Ennek ellenére Stewart kénytelen volt kihagyni a következő versenyt. Az első kör után hét autó maradt versenyben, a futam elején harc volt az első helyért, amelyet Rindt szerzett meg, de később lelassult, majd a 24. körben Surtees visszavette a vezetést, és végül nagy előnnyel győzött Rindt, Bandini, Brabham és Ginther előtt.

A francia nagydíjon Surtees már a Cooper csapattal állt rajthoz, miután kapcsolata megromlott a Ferrari csapatvezetőjével, Eugenio Dragonival. Az időmérő edzésen Jim Clark egy madárral ütközött, emiatt megsérült a szeme, és nem tudott részt venni a versenyen. A Lotus Pedro Rodríguezt ültette be a skót helyére. Az időmérést a világbajnokságot vezető Bandini nyerte a cooperes Surtees és az ő helyére beültetett ferraris Mike Parkes előtt. A rajt után Surtees vette át a vezetést, de az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt az 5. körben kiesett. Ezután Bandini vezetett Brabham és Parkes előtt. Bandini folyamatosan növelte előnyét, de a 32. körben technikai probléma miatt lelassult, így Jack Brabham megszerezte a Repco motor első győzelmét. Parkes második lett debütáló versenyén, míg a dobogó legalsó fokára Denny Hulme állhatott fel.

Brands Hatchben a Ferrari az olaszországi nehézipari dolgozók sztrájkja miatt nem tudott részt venni. A két Brabham indult az első két helyről Gurney Eagle-Climaxa előtt. A verseny előtt esett, de a rajtnál már száradóban volt a pálya. A mezőny nagy része normál gumival, a két Cooper, Rindt és Surtees azonban esőgumival indult. A rajt után Jack Brabham állt az élre Rindt és Surtees előtt, azonban ahogy száradt a pálya, Hill és Clark is elkezdte támadni őket. Amint a két Cooper egyre lassult, Hulme is csatlakozott az üldözőkhöz, majd a 40. körben feljött a 2. helyre. Clark technikai problémák miatt kiállni kényszerült a boxba, de visszaállása után az utolsó körökben utolérte Surteest és Rindtet is. A skót végül negyedik lett Brabham, Hulme és Hill mögött. Gurney a 10. körben motorhibával esett ki.

Zandvoortban ismét a két Brabhamé lett az első két rajthely Clark és Gurney előtt. Bruce McLaren nem tudott elindulni a versenyen, mert V8-as Serenissima motorja elromlott. Clark a rajtnál a második helyre jött fel, Hulme viszont közel maradt hozzá, míg az új-zélandinak gyújtásprobléma miatt kiállnia nem kellett. Brabhamet a 27. körben a lekörözendőkhöz érve feltartották, így Clark állt az élre és előnyét folyamatosan mindaddig növelte, míg motorproblémája nem adódott. Brabham a 76. körben így ismét az élre állt, és mindenkit lekörözve győzött Hill és a harmadik helyre visszaeső Clark előtt.

A Nürburgringen Clarké lett a pole Surtees és Stewart előtt. Az esős verseny első körében John Taylor privát Brabhamjével ütközött Jacky Ickx Matrájával. Mindkét autó kicsúszott, Taylor autója lángba borult, a versenyző egy hónappal később belehalt égési sérüléseibe egy koblenzi kórházban. Az első kör végén Brabham vezetett Surtees, Rindt és Bandini előtt. Clark és Stewart is jelentősen visszaesett a rajtnál. Hulme gyorsan jött fel a 15. helyről, de gyújtáshiba miatt kiállni kényszerült. Clark a 13. körben vezetői hiba miatt kiesett. A futam végéig megmaradt az első három sorrendje: Brabham nyert Surtees és Rindt előtt. A negyedik Gurneyt az utolsó körben motorprobléma hátráltatta, Hill, Stewart és Bandini is megelőzte.

Monzában a ferraris Parkes és Scarfiotti indult az élről Clark és Surtees előtt. Az első kör végén Bandini vezetett, Scarfiotti a hetedik, Clark a tizedik helyre esett vissza. Bandini a 2. körben üzemanyagcsöve meghibásodása miatt a boxba hajtott, ekkor Parkes vette át a vezetést, de Surtees megelőzte, majd ezután Brabham vezetett, amíg olajszivárgás miatt ki nem állt. Scarfiotti eközben egyre előrébb küzdötte magát, majd átvette a vezetést. A 17. körben Richie Ginther Hondájával a Curva Grandében kicsúszott, és a pályát övező fáknak ütközött. Az amerikai meglepő módon sértetlen maradt, de új autója tönkrement. A 32. körben Surtees a boxba hajtott, majd kiesett üzemanyagszivárgás miatt. Ő volt az egyetlen versenyző, aki ekkor még világbajnok lehetett volna Jack Brabham mellett (aki szintén kiesett), így az ausztrál bebiztosította egyéni címét. A versenyt Scarfiotti nyerte 6 másodperccel a második helyért szoros küzdelmet vívó Parkes és Hulme előtt. Rindt negyedik lett körhátrányban.

Az Egyesült Államokban a már háromszoros világbajnok Brabham indult az élről, Clark és Bandini előtt. A rajt után Bandini állt az élre, Ginther a nyolcadik rajtkockából a harmadik helyre lépett fel. Clark az első pozícióért folyó harcban a negyedik helyre esett vissza. Amikor 17. körben az élen állók Peter Arundell Lotusát körözték le, Surtees megcsúszott a lassabb lekörözendő autóval együtt. Surtees boxkiállása után a tizenharmadik helyre tért vissza. Bandini motorhiba miatt a 35. körben kiesett, ezután Brabham vezette a futamot Cark előtt, miközben előnyét egyre növelte. Az 56. körben azonban az ausztrál is motorhiba miatt kiállni kényszerült, így (végérvényesen) Clark állt az élre 30 másodperccel Rindt Cooper-Maseratija előtt. Rindt üzemanyaga az utolsó körben elfogyott, de így is a 2. helyen rangsorolták, míg Surtees a harmadik helyre jött fel megcsúszása és boxkiállása után. Clark saját maga és a H16-os BRM-motor egyetlen győzelmét szerezte a szezonban.

Az utolsó nagydíjon, Mexikóvárosban Surteesé lett a pole Clark és Ginther előtt. Ginther a rajt után átvette a vezetést, ahogy az előző évi mexikói nagydíjon is tette. Az amerikait Rindt, Brabham, Hulme, Surtees és Clark követte. A 2. körben visszaesett Rindt, Surtees és Hulme mögé, míg Brabhamé lett a vezetés. Surtees megelőzte Rindtet, majd a vezető Brabhamet kezdte üldözni, egy kör múlva már a élen autózott és dominálva megnyerte a versenyt. Rindt a 32. körben felfüggesztési hiba miatt a harmadik helyről kiesett. Pozícióját a mexikói Pedro Rodríguez örökölte, aki a 49. körben váltóhiba miatt feladni kényszerült a futamot. Ekkor Gintheré lett a harmadik pozíció, de Hulme az utolsó előtti körben megelőzte.

Az egyéni világbajnokság élén Brabham, Surtees, Rindt, Hulme, Hill, Clark és Stewart zárt. A konstruktőri világbajnokságot a Brabham nyerte a Ferrari és a Cooper előtt.

Futamok

#	Futam	Időpont	Helyszín	Pályarajz	Győztes versenyző	Konstruktőr	Összefoglaló
142	monacói nagydíj	Május 22.	Monaco		Jackie Stewart	BRM	Összefoglaló
143	belga nagydíj	Június 12.	Spa-Francorchamps		John Surtees	Ferrari	Összefoglaló
144	francia nagydíj	Július 3.	Reims-Gueux		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
145	brit nagydíj	Július 16.	Brands Hatch		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
146	holland nagydíj	Július 24.	Zandvoort		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
147	német nagydíj	Augusztus 7.	Nürburgring		Jack Brabham	Brabham-Repco	Összefoglaló
148	olasz nagydíj	Szeptember 4.	Monza		Ludovico Scarfiotti	Ferrari	Összefoglaló
149	amerikai nagydíj	Október 2.	Watkins Glen		Jim Clark	Lotus-BRM	Összefoglaló
150	mexikói nagydíj	Október 23.	Hermanos Rodríguez		John Surtees	Cooper-Maserati	Összefoglaló

Bajnokság végeredménye

Versenyzők

Pontozás:

(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)

Helyezés	Versenyző	MON	BEL	FRA	GBR	NED	GER	ITA	USA	MEX	Pontszám
1	Jack Brabham	Ki	4	1	1	1	1	Ki	Ki	2	42 (45)
2	John Surtees	Ki	1	Ki	Ki	Ki	2	Ki	3	1	28
3	Jochen Rindt	Ki	2	4	5	Ki	3	4	2	Ki	22 (24)
4	Denny Hulme	Ki	Ki	3	2	Ki	Ki	3	Ki	3	18
5	Graham Hill	3	Ki	Ki	3	2	4	Ki	Ki	Ki	17
6	Jim Clark	Ki	Ki	NI	4	3	Ki	Ki	1	Ki	16
7	Jackie Stewart	1	Ki		Ki	4	5	Ki	Ki	Ki	14
8	Mike Parkes			2		Ki	Ki	2			12
9	Lorenzo Bandini	2	3	HN		6	6	Ki	Ki		12
10	Ludovico Scarfiotti						Ki	1			9
11	Richie Ginther	Ki	5					Ki	HN	4	5
12	Dan Gurney		HN	5	Ki	Ki	7	Ki	Ki	5	4
13	Mike Spence	Ki	Ki	Ki	Ki	5	Ki	5	Ki	NI	4
14	Bob Bondurant	4	Ki		9		Ki	7	Kiz	Ki	3
15	Jo Siffert	Ki	Ki	Ki	HN	Ki		Ki	4	Ki	3
16	Bruce McLaren	Ki	NI		6	NI			5	Ki	3
17	Peter Arundell		NI	Ki	Ki	Ki	8	8	6	7	1
18	Jo Bonnier	HN	Ki	HN	Ki	7	Ki	Ki	HN	6	1
19	Bob Anderson	Ki		7	HN	Ki	Ki	6			1
20	John Taylor			6	8	8	Ki				1
21	Chris Irwin				7						0
22	Ronnie Bucknum								Ki	8	0
23	Chris Amon			8				NK			0
24	Guy Ligier	HN	HN	HN	10	9	NI				0
25	Geki							9			0
26	Chris Lawrence				11		Ki				0
—	Giancarlo Baghetti							HN			0
—	Pedro Rodríguez			Ki					Ki	Ki	0
—	Innes Ireland								Ki	Ki	0
—	Trevor Taylor				Ki						0
—	Moises Solana									Ki	0
—	Phil Hill							NK			0
Helyezés	Versenyző	MON	BEL	FRA	GBR	NED	GER	ITA	USA	MEX	Pontszám

Konstruktőrök

Helyezés	Konstruktőr	Gumi	Győzelmek	Dobogó	Első rh.	Leggy. kör	Pont
1	Brabham-Repco	G	4	9	3	2	42 (49)
2	Ferrari	F	2	6	4	3	31 (32)
3	Cooper-Maserati	D	1	6	1	2	30 (35)
4	BRM	F D	1	4	0	0	22
5	Lotus-BRM	F D	1	1	0	0	13
6	Lotus-Climax	F	0	1	1	1	8
7	Eagle-Climax	G	0	0	0	0	4
8	Honda	G	0	0	0	1	3
9	McLaren-Ford	F	0	0	0	0	2
10	Brabham-Climax	D	0	0	0	0	1
11	McLaren-Serenissima	D	0	0	0	0	1
12	Brabham-BRM	G	0	0	0	0	1
-	Eagle-Weslake	F	0	0	0	0	0
-	Shannon-Climax	D	0	0	0	0	0
-	Cooper-Ferrari	D	0	0	0	0	0

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz 1966-os Formula–1 világbajnokság témájú médiaállományokat.

• Összefoglaló (formula.hu)
• Az 1966-os Formula–1 világbajnokságról a formula1.com honlapon