Abbászidák

Abbászidák
750 – 1517
Általános adatok
Vallás	Szunnita iszlám
Kormányzat
Államforma	Kalifátus
Dinasztia	Abbászida
Elődállam Utódállam ←

Az Abbászidák (Abbász-törzs) a mekkai Kurajs-törzs egyik klánját alkották, amely közeli rokonságban állt Mohamed prófétával – alapítója, a névadó al-Abbász éppúgy Abd al-Muttalib fia volt, mint Mohamed apja, Abdalláh. Politikailag sokáig nem képviseltek súlyt, majd a 8. században szervezkedni kezdtek az Omajjádok ellen, és végül ők álltak annak a mozgalomnak az élére, mely 750-ben végleg megdöntötte az első kalifadinasztia hatalmát. A hatalmi centrumot Szíriából Irakba áthelyező új dinasztia kezdettől fogva számos vallási és szociális jellegű belső zavargással kellett, hogy szembenézzen, ami azt eredményezte, hogy hatalma a 9. század közepén hanyatlásnak indult. Addig azonban asz-Szaffáh (749/750–754) utódai félelmetes erővel rendelkeztek. A legismertebb Abbászida, az Ezeregyéjszaka meséiben is helyet kapó Hárún ar-Rasíd (786–809) még adófizetésre kényszerítette a Bizánci Birodalmat és még Nagy Károly frank császárral is szívélyes diplomáciai kapcsolatban állt.

A válság nyitánya ar-Rasíd fiainak polgárháborúja volt, melyet különféle hadúri emírdinasztiák felemelkedése követett. Ezek ellensúlyozására a kalifátus rabszolgaseregek (ld. gilmán) felállításával kísérletezett, ami katasztrofális hatással volt az események kimenetelére: a zömmel törökökből álló haderő elsődleges politikacsinálóvá lépett elő a század második felében. Ekkor még kemény harcok árán úgy-ahogy sikerült megállítani a hadurak önállósodását, de 905 után ismét rohamos hanyatlás indult meg: 936-ban a kalifa maga kérte egy környékbeli sejk, Ibn ar-Ráik védelmét, 945-ben pedig végleg az egyik katonadinasztia, az iráni Buvajhidák felügyelete alá került a kalifátus. Szerepe pusztán az egyes részfejedelmek hatalmának legalizálása volt, hiszen a hatalom alapja elméletileg a kalifa által kiadott kinevezés volt.

Az 1258-as mongol hódításig a bagdadi kalifák csupán névlegesen uralkodtak. Ezt követően az egyiptomi mamelukok vették őket magukhoz, és egészen 1517-ig itt gyakorolták névleges hatalmukat minden politikai súly nélkül. Amikor III. al-Mutavakkiltól a hódító I. Szelim, az Oszmán Birodalom szultánja 1517-ben megszerezte maga és utódai számára a tisztséget, ennek már semmiféle politikai jelentősége nem volt.

Eredetük

Bár al-Abbász Mohamed nagybátyja volt, az abbászidák szorosan véve nem tartoztak a szűk családhoz, az ún. ahl al-bajthoz (ezt elsősorban az alidák, Ali kalifa és Fátima bint Muhammad utódai hangsúlyozták), és nem is játszottak komolyabb szerepet az arab és iszlám világ történetében egészen a 9. századig. Maga al-Abbász a szahába, a prófétai társak közé tartozott. Két fiát, Fadlot és Abdalláhot szintén a társak közé számítják, ő maga kiváló vallástudós és hagyományozó volt; az első fitna során unokatestvére, Ali pártját fogta.

Abdalláh utódai áttelepültek Palesztina területére, és a tudósítások szerint II. Jazíd (720–724) kalifátusa alatt kezdték meg agitációjukat az Omajjádok ellen. Ostorozták az uralkodó körök vallástalanságát és korrupcióját, illetve az iszlám egységét hirdetve elítélték azok maválíval – iszlámra áttért, mégis másodrangú alattvalóként (mavla = kliens) kezelt alattvalókkal – szembeni bánásmódját. Hisám kalifa idejére elsősorban Horászánban folytatott, Kúfa hagyományosan Omajjád-ellenes városából irányított agitációjuk mind látványosabbá vált, ezért a központi hatalom több hívükkel és családjukkal szemben is megtorlást alkalmazott.

Történetük

Az abbászida forradalom

Szervezkedésüket megkönnyítette, hogy Muhammad ibn al-Hanafijja fia, Abú Hásim halála után Abdalláh ibn al-Abbász unokáját, Muhammad ibn Alit ismerték el utódjának a hajdani Muhtár-féle – egyébként síita – mozgalom hívei. Ez a központi mag Hurászánt választotta szervezkedésének helyszínéül, mely az alidák törekvéseitől mindeddig mentes maradt – azaz a népességnek nem volt kifogása az abbászidákkal, mint „családhoz nem tartozókkal” szemben –, jelentős számú maválí élt itt, és a népes arab katonaságot törzsi ellentétek (ld. kalbiták és kajsziták) osztották meg. Ráadásul ez a távoli, belső és külső harcokkal terhelt vidék viszonylag rejtve volt a központi hatalomtól is. Az abbászidák követelései, valamint a tény, hogy elutasították a próféta családjának természetfelettiségét, azaz elhatárolódtak a túlzó síitáktól, a térség számos muszlimja számára nagyon rokonszenves volt. Emellett igyekeztek a síitákat is megnyerni ügyüknek, akik bizonyos Muhammad ibn Abdalláhot, a „tiszta lelket” (an-Nafsz az-Zakiyya), Ali al-Haszan nevű fiának dédunokáját tervezték trónra juttatni.

A mozgalom vezetésében kulcsszerepet játszott a kúfai vezető, Abú Szaláma, de még inkább a karizmatikus, később is rengeteg saját hívet maga mögött tudó mervi perzsa, Abú Muszlim. Abú Muszlim vezetésével 747-ben bontottak fekete zászlót az abbászidák – vezetőjük ekkor Ibráhím, Muhammad ibn Ali fia – hívei. II. Marván, aki a családja, illetve síita és háridzsita lázadók ellenében egyaránt kénytelen volt helytállni, Naszr ibn Szajjár hurászáni helytartó 748-as halálát követően kénytelen volt azzal szembesülni, hogy Irán elveszett számára, és az abbászidák betörtek Irakba. Hiába fogták el és ölték meg Ibráhímot a börtönben, fivérét, Abú l-Abbászt kalifává kiáltották ki Kúfában. 750 januárjában a Nagy-Záb menti csatában Marván kimerült és demoralizált hadseregét szétverték az abbászidák. Marván Egyiptomba menekült, ahol a nyáron megtalálták és meggyilkolták. Abú l-Abbász nem bízta a véletlenre helyzete biztosítását, ezért egy békülési lakoma során legyilkoltatta az összes Omajjádot, és a kegyes II. Omár valamint a nagy hódító I. Muávija kivételével elődjeik maradványait is kihantolták. Csak egy tudott megmenekülni, Hisám unokája, Abd ar-Rahmán, aki 756-ban önálló emírséget szakított el a maga számára az Ibériai-félszigeten.

A berendezkedés

Abú l-Abbász az Omajjádok legyilkolásáért érdemelte ki az asz-Szaffáh („a mészáros”) melléknevet. Később minden utódja uralkodói melléknevén kormányzott. 754-es halála után fivére, a két trónkövetelővel szemben is diadalt arató al-Manszúr (754–775) volt az, aki ténylegesen megszilárdította pozícióját: a síita Kúfából 762-ben az újonnan épített fővárosába, Bagdadba költözött. Ezáltal a nyugati térség (Észak-Afrika, Egyiptom és Szíria) veszített súlyából a birodalmon belül. Itt kapott helyet a kalifa udvara, tekintélyes adminisztrációja és a központi hadsereg, az ún. hurászáni gárda.

Az Omajjádok bukásával számos elégedetlenkedő csoport maradt talpon, sőt újak születtek. Az arab törzsi viszálykodás nem szűnt meg, bár súlyát vesztette, ugyanis a maválí egyenjogúsításával az arab alattvalók befolyása jelentősen csökkent. A háridzsiták fundamentalista elképzeléseit természetesen az abbászidák sem kívánták megvalósítani, és a síiták is kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy kihasználták őket és hazudtak nekik. 755-ben a veszedelmesen nagy hatalomra szert tett Abú Muszlim meggyilkolásával majdnem fél évszázadig tartó lázongás vette kezdetét a keleti tartományokban, melynek ideológiai hátterét különféle szinkretisztikus nézetek képezték. Az Omajjádok hívei is gyakorta lázongtak Szíriában és Egyiptomban.

A fénykor

Al-Manszúrt a fia, al-Mahdí (775–785) követte a trónon. Az ő idejére annyira megerősödött a központi hatalom, hogy a különféle lázongások ellenére megkezdődtek a Bizánci Birodalom elleni hadjáratok, melyekben már trónörökösként kitűnt a kalifa kisebbik fia, Hárún ar-Rasíd, aki 782-es hadjáratával a Boszporuszig hatolt, és adófizető vazallussá tette a képrombolási harcokkal foglalkozó császárságot. Az Ezeregyéjszaka elbeszéléseiben szereplő Harun ar-Rasíd (ur. 786-809) uralkodása idején a birodalom ügyeit a mindennapokban a vezírek igazgatták, akik a Barmakidák családjából kerültek ki, s nagy befolyásra tettek szert és a kalifákat igyekeztek a háttérbe szorítani. Harun ar-Rasid fellépett ellenük és leverte az ellene szított felkeléseket Iránban, Egyiptomban és Horászánban. Az uralkodó haladás melletti elkötelezettségét jelzi, hogy 793-ban Bagdadban papírgyártó üzem létesülhetett.

Az abbászida hatalom gyengülése

Harun ar-Rasíd halála után fiai, Amín és Mámún marakodtak a trónért, melyet végül az utóbbi Bagdad feldúlása után 813-ban a horászáni, iráni katonaság segítségével ragadott el a fivérétől. A bagdadi arab lakosság és az iráni katonák közötti állandó összetűzések miatt aztán a kalifátus központját Bagdadból Szamarrába kellett költöztetni, ahol 847 és 869 között működött. A hatalomért dúló belviszályokat súlyosbította a 9. században több síita felkelés is. A központi hatalom gyengülése nyilvánult meg abban, hogy a kalifa a tartományok élére általában iráni származású katonai parancsnokokat, emíreket nevezett ki, akik hűségesküt tettek a kalifának és adót fizettek neki. Ezen kívül azonban gyakorlatilag független uralkodóként viselkedtek. Így aztán a tartományokban helyi dinasztiák jöttek létre. (Túlúnidák,Ihsídidák, Aglabidák, Táhiridák,Szaffáridák,Számánidák) . A 10. században az abbászida kalifák lényegében csak Irakban tartották kezükben a politikai hatalmat. Az állam vezetése az Emír al-Umara (főemír) kezébe került 936-tól. E század éveiben az iszlám világ nagy részében a síiták jutottak hatalomra. A Fátimidák Kairóban új kalifátus alapítottak, és ők tartották uralmuk alatt Észak-Afrikát, majd Egyiptomot és Szíriát is. Irakban és Perzsiában a szintén síita Buvajhidák kaparintották meg a vezetést és 945-ben csapataikkal bevonultak Bagdadba, s az abbászida kalifák lényegében a bábok szerepére kényszerültek.

A dinasztia hanyatlása

Az abbászidák központi területére már a 8. századtól folyamatos volt a török népek beszivárgása. A 9. században már valamennyi iszlám udvarban a paloták testőrségét a törökök alkották. 1055-ben a szeldzsuk törökök felmentették a kalifátus központi területeit a szektás vallási nyomás alól, ám a tényleges politikai hatalom mégsem került vissza a kalifák kezébe. Csupán a 12. században, amikor a szeldzsukok egymás elleni harcai domináltak és ez által katonai erejük meggyengült, sikerült al-Muktafi és an-Nászir kalifáknak Irán és Ny-Perzsia felett a vezetést a kezükbe venni. 1258-ban a mongol hadak, Hülegü vezetésével egész Irakot elfoglalták, felégették Bagdadot és az utolsó bagdadi kalifát, al-Musztaszimot pedig megölték. Az Abbászida Birodalom a mongol pusztítás hatására megszűnt. Az Egyiptomban és Szíriában uralkodó mamlúk szultán, Bajbarsz ugyan al-Musztanszir néven kalifának kiáltott ki egy Abbászidát, s ennek leszármazottai még egészen az oszmán-török hódításig viselték a kalifa címét, de tényleges hatalmat már nem gyakorolhattak, mindössze a katonaság által hatalomra juttatott szultánok beiktatása volt a feladatuk.

Gazdasági és kulturális fejlődés az abbászidák uralkodása alatt

A korszakot az iszlám fénykorának, egyesek az iszlám reneszánsznak nevezik. A 9-10. századi politikai zűrzavar ellenére széles körű volt a gazdaság és a kereskedelem fejlődése. A művek gazdagsága jellemezte az irodalom, a teológia, a filozófia és a természettudományok területét. Iszlám kultúrközpontok jöttek létre Bagdadban, Damaszkuszban, Kairóban, Mekkában és Szamarkandban, ahol az arab tudósok és művészek egybeolvasztották a keleti és a hellenisztikus tudományos és kulturális értékeket, s megteremtették az iszlám tudomány és kultúra alapjait, melyek mindenekelőtt Spanyolországon keresztül befolyást gyakoroltak a kereszténységre is. Ezekhez a kulturális hagyományokhoz a beáramló törökök is asszimilálódtak és iszlamizálódtak.

Abbászida kalifák listája (750 – 1258)

Kép vagy Pénzérme	Uralkodó	Uralkodott Székhely	Arab név	Megjegyzés
	ABDALLÁH asz-Szaffáh * 721/722 † 754. június 9.	750 – 754 Kúfa	أبو العباس عبد الله السفاح	Székhelye Kúfa volt.
	ABDALLÁH al-Manszúr * 712 † 775. október 7.	754 – 775 Kúfa, Bagdad	أبو جعفر عبد الله المنصور	Asz-Szaffáh fivére. Nevéhez fűződik Bagdad felépítése 762-ben.
	MUHAMMAD al-Mahdi * 744/745 † 785. augusztus 4.	775 – 785 Bagdad	أبو عبد الله محمد المهدي	Al-Manszúr fia.
	MÚSZA al-Hádi * 764. április 26. † 786. szeptember 14.	785 – 786 Bagdad	أبو محمد موسى الهادي	Al-Mahdi fia.
	HÁRÚN ar-Rasíd * 763. március 17. vagy 766 februárja † 809. március 24.	786 – 809 Bagdad	أبو جعفر هارون الرشيد	Al-Hádi fivére.
	MUHAMMAD al-Amín * 787 áprilisa † 813. szeptember 24./25.	809 – 813 Bagdad	أبو عبد الله محمد بن هارون الرشيد الامين	Ar-Rasíd fia.
	ABDALLÁH al-Mamún * 786. szeptember 13. † 833. augusztus 9.	813 – 833 Bagdad	أبو العباس عبد الله	Al-Amín fivére.
	MUHAMMAD I. al-Mutaszim * 796 októbere † 842. január 5.	833 – 842 Bagdad, Szamarra	أبو إسحاق محمد المعتصم بالله	Al-Mamún fivére. 836-ban áttette székhelyét új fővárosába, Szamarrába.
	HÁRÚN I. al-Vászik * 812. április 18. † 847. augusztus 10.	842 – 847 Szamarra	أبو جعفر هارون الواثق بالله	I. al-Mutaszim fia.
	DZSAFAR I. al-Mutavakkil * 822 márciusa † 861. december 11.	847 – 861 Szamarra	أبو الفضل جعفر المتوكل على الله	I. al-Vászik fivére.
	MUHAMMAD al-Muntaszir * 837 novembere † 862. június 25.	861 – 862 Szamarra	أبو جعفر محمد المنتصر بالله	I. al-Mutavakkil fia.
	AHMAD I. al-Musztaín * 831 † 866. október 17.	862 – 866 Szamarra	أبو العباس أحمد المستعين بالله	I. al-Mutaszim unokája. Lemondott a trónról.
	MUHAMMAD al-Mutazz * 847 † 869 júliusa/augusztusa	866 – 869 Szamarra	أبو عبد الله محمد المعتز بالله	I. al-Mutavakkil fia. Meggyilkolták.
	MUHAMMAD al-Muhtadi * 833 † 870. június 21.	869 – 870 Szamarra	أبو إسحاق محمد المهتدي بالله	I. al-Vászik fia. Meggyilkolták.
	AHMAD al-Mutamid * 842/844 † 892. október 15.	870 – 892 Szamarra	أبو العباس أحمد المعتمد على الله	Al-Mutazz fivére.
	AHMAD I. al-Mutadid * 857 † 902. április 5.	892 – 902 Szamarra, Bagdad	أبو العباس أحمد المعتضد بالله'	Al-Mutamid unokaöccse. Székhelyét visszahelyezte Bagdadba.
	ALI al-Muktafi * 877/878 † 908. augusztus 13.	902 – 908 Bagdad	أبو محمد علي بن أحمد المكتفي بالله	I. al-Mutadid fia.
	DZSAFAR al-Muktadir * 895. november 13. † 932. október 31.	908 – 929 Bagdad	أبو الفضل جعفر المقتدر بالله	al-Muktafi fivére.
	MUHAMMAD al-Káhir * 899 † 950. október 18.	929 Bagdad	أبو منصور محمد القاهر بالله	Al-Muktadir fivére.
	DZSAFAR al-Muktadir (2x)	929 – 932 Bagdad	أبو الفضل جعفر المقتدر بالله	Második uralkodása.
	MUHAMMAD al-Káhir (2x)	932 – 934 Bagdad	أبو منصور محمد القاهر بالله	Második uralkodása.
	AHMAD ar-Rádi * 909 decembere † 940. december 19.	934 – 940 Bagdad	أبو العباس محمد الراضي بالله	Al-Muktadir fia.
	IBRÁHÍM al-Muttakki * 914 † 968 júliusa	940 – 944 Bagdad	أبو إسحاق إبراهيم المتقي لله	Ar-Rádi fivére. Trónfosztották.
	ABDALLÁH I. al-Musztakfi * 903 † 949 szeptembere	944 – 946 Bagdad	أبو القاسم عبد الله المستكفي بالله	Al-Muktafi fia. Trónfosztották.
	AL-FADL al-Mutí * 914 † 974 szeptembere/októbere	946 – 974 Bagdad	أبو القاسم الفضل المطيع لله	Al-Muttakki fivére. Lemondott a trónról halála évében.
–	ABD AL-KARÍM at-Tái * 932 † 1003. augusztus 3.	974 – 991 Bagdad	أبو بكر عبد الكريم الطائع بالله	Al-Mutí fia. Trónfosztották.
–	AHMAD al-Kádir * 947/948 † 1031. november 29.	991 – 1031 Bagdad	أبو العباس أحمد القادر بالله	Al-Muttaki fia.
–	ABDALLÁH I. al-Káim * 1001 szeptembere † 1075. április 2.	1031 – 1075 Bagdad	أبو جعفر عبد الله القائم بأمر الله	Al-Kádir fia.
–	ABDALLÁH al-Muktadi * 1056 † 1092. február 4.	1075 – 1094 Bagdad	أبو القاسم عبد الله المقتدي بأمر الله	I. al-Káim unokája.
–	AHMAD al-Musztazhir * 1078 áprilisa/májusa † 1118. augusztus 6.	1094 – 1118 Bagdad	أبو العباس أحمد المستظهر بالله	Al-Muktadi fia.
–	AL-FADL al-Musztarsid * 1092 áprilisa † 1135. augusztus 29.	1118 – 1135 Bagdad	أبو المنصور الفضل المسترشد بالله	Al-Musztazhir fia.
–	AL-MANSZÚR ar-Rásid * 1109 † 1138. június 6.	1135 – 1136 Bagdad	أبو جعفر منصور الراشد بالله	Al-Musztarsid fia. Trónfosztották.
	MUHAMMAD al-Muktafi * 1096. április 9. † 1160. március 12.	1136 – 1160 Bagdad	أبو عبد الله محمد المقتفي لأمر الله	Al-Musztarsid fivére.
–	JÚSZUF I. al-Musztandzsid * 1116. augusztus 13. † 1170. december 20.	1160 – 1170 Bagdad	أبو المظفر يوسف المستنجد بالله	Al-Muktafi fia.
	AL-HASZAN al-Musztadi * 1142. március 23. † 1180. március 27./30.	1170 – 1180 Bagdad	أبو محمد الحسن المستضئ بأمر الله	I. al-Musztandzsid fia..
	AHMAD an-Nászir * 1158. augusztus 6. † 1225. október 5.	1180 – 1225 Bagdad	ابو العباس أحمد بن المستضيء الناصر لدين الله	Al-Musztadi fia.
–	MUHAMMAD az-Záhir * 1176 † 1226. július 10.	1225 – 1226 Bagdad	أبو النصر محمد الظاهر بأمر الله	An-Nászir fia.
–	AL-MANSZÚR I. al-Musztanszir * 1192. február 17. † 1242. december 5.	1226 – 1242 Bagdad	أبو جعفر منصور المسنتصر بالله	Az-Záhir fia.
	ABDALLÁH al-Musztaszim * 1213 † 1258. február 20.	1242 – 1258 Bagdad	أبو أحمد عبد الله المستعصم بالله	I. al-Musztanszir fia. Halála évében trónfosztották.

Kései, névleges kairói Abbászida kalifák listája (1261 – 1517)

A bagdadi Abbászida kalifátust a mongol Hülegü ilhán semmisítette meg 1258-ban. Nem sokkal később Az-Záhir Bajbarsz egyiptomi szultán saját hatalma legitimálása céljából egy Szíriába menekült Abbászida-sarjat kiáltatott ki kalifának és Egyiptomba hozatta. Az új kalifa cserébe a szultánt Egyiptom, Szíria, Dijár-Bekr, Hidzsász, Jemen és az Eufrátesz vidékének uralkodójává nevezte ki. A későbbi kalifák is Egyiptomban éltekː politikai hatalmuk nem volt, elsősorban a vallásos alapítványok felügyeletét látták el, nevük szerepelt a pénzérméken és a pénteki imaszövegben. Amikor I. Szelim oszmán szultán 1517-ben meghódította Egyiptomot, IV. al-Mutavakkil kalifát Konstantinápolyba vitette „vendégként”.^[1] Ő volt az utolsó Abbászida kalifa, tisztségét a későbbi oszmán szultánok használták.

Kapcsolódó szócikkek

• Kalifák listája
• Abbászida Kalifátus
• Omajjádok
• Az iszlám aranykora

Jegyzetek

1. ↑ Germanus Gyulaː Az arab irodalom története (3., átdolgozott, bővített kiadás), Gondolat Kiadó, Budapest, 1979, 217–218. o.

Források

• The Cambridge History of Islam, I/A kötet. Szerk.: P. M. Holt, Ann K. S. Lambton, Bernard Lewis.
• Lapidus, Ira M.: A History of Islamic societies. Cambridge University Press, 1988.
• Cahen, Claude: Az iszlám a kezdetektől az oszmán birodalom létrejöttéig. Budapest, Gondolat, 1989.
• Magyar Nagylexikon 1. kötet. (1993) Budapest. Akadémiai Kiadó ISBN 963 05 6612 5
• Az emberiség krónikája (1990) Budapest. Officina Nova ISBN 963 78 3560 1
• Kronológia. (2006) Budapest. Magyar Nagylexikon Kiadó. ISBN 963 05 6611 7

Ez az iszlámmal kapcsolatos lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!