Antonio Amantea

Antonio Amantea
Született1894. szeptember 28.
Olaszország Lecce
Meghalt1983. július 13. (88 évesen)
Olaszország Lecce
Állampolgársága
NemzetiségeOlaszország Olasz
FegyvernemTüzérség, Légierő
Rendfokozataezredes
Egysége43ª, 71ª
CsatáiElső világháború
KitüntetéseiBronz és Ezüst Katonai Vitézségért Érem

Antonio Amantea (Lecce, 1894. szeptember 28. – Lecce, 1983. július 13.) egy olasz származású vadászpilóta volt, szolgálata során 5 igazolt és 4 igazolatlan légi győzelmet szerzett. Az 1983-ban bekövetkezett haláláig ő volt az utolsó[1] élő olasz első világháborús ászpilóta.

Élete

1894-ben született az olaszországi Lecce-ben.

1914 szeptemberében megkapta behívóját, előtte mint villanyszerelő dolgozott. Az alapkiképzés után a tüzérséghez osztották be, a 13. tüzér ezredbe. Később azonban áthelyezték a légierőbe, ahol a 43a (Squadriglia 43) repülő osztag pilótája lett. Már a pilótaképzés előtt is tudott repülőt vezetni, ezt az bizonyítja, hogy katonai pilótává képzése előtt már 173 harci bevetésen volt túl.

1917 márciusában a 71a (Squadriglia 71) tagja lett, majd augusztus 2-án megszerezte első légi győzelmét. Augusztus 23-án 1 igazolatlan, augusztus 24-én pedig 1 igazolt, és egy igazolatlan légi győzelmet könyvelhetett el, azonban Amantea roppant igazságtalannak tartotta, hogy nem tehette igazolttá győzelmét.

A háborút végül 5 igazolt és 4 igazolatlan légi győzelemmel fejezte be. Az első világháborút követően Amantea lemondott hadnagyi rangjáról és elhagyta az olasz hadsereget. 1922-ben azonban visszatért és 1946-ig szolgálta hazáját. Számos kisebb-nagyobb csetepatéban részt vett.

1983-ban hunyt el 89 éves korában, szülővárosában.

Légi győzelmei

Sorszám Dátum Egység Ellenfél Csata helye
1
1917. augusztus 2.
71ª
Ismeretlen Arsiero
Igazolatlan 1917. augusztus 23.
71ª
Ismeretlen Monte Pasubio
2
1917. augusztus 24.
71ª
Albatros D.III Forte Luserna
Igazolatlan 1917. augusztus 24.
71ª
Ismeretlen Monte Verena
3
1917. november 18.
71ª
Ismeretlen Monte Spitz
Igazolatlan 1917. november 18.
71ª
Ismeretlen Tonezzo
Igazolatlan 1918. január 28.
71ª
Ismeretlen Val Frenzea
4
1918. március 22.
71ª
Ismeretlen Pasubio
5
1918. május 3.
71ª
Ismeretlen Tonezza

Források

  • Antonio Amantea életrajza és légi győzelmei (angol nyelven). The Aerodrome.com. (Hozzáférés: 2011. május 21.)
  1. Amantea életrajza és légi győzelmei (The Aerodrome.com). (Hozzáférés: 2011. május 21.)
Sablon:Az első világháború legeredményesebb olasz katonai pilótái
  • m
  • v
  • sz
Az első világháború legeredményesebb olasz katonai pilótái
Pilóták (légi győzelmek)
Francesco Baracca (34)  · Silvio Scaroni (26)  · Pier Piccio (25)  · Flavio Baracchini (21)  · Fulco Ruffo di Calabria (20)  · Marziale Cerutti (17)  · Ferruccio Ranza (17)  · Giovanni Ancillotto (11)  · Antonio Reali (11)  · Giovanni Nicelli (9)  · Flaminio Avet (8)  · Ernesto Cabruna (8)  · Alvaro Leonardi (8)  · Carlo Lombardi (8)  · Gastone Novelli (8)  · Luigi Olivari (8)  · Leopoldo Eleuteri (7)  · Mario Fucini (7)  · Orazio Pierozzi (7)  · Cosimo Rennella (7)  · Antonio Riva (7)  · Aldo Bocchese (6)  · Alessandro Buzio (6)  · Antonio Chiri (6)  · Bartolomeo Costantini (6)  · Guglielmo Fornagiari (6)  · Attilio Imolesi (6)  · Cesare Magistrini (6)  · Guido Nardini (6)  · Luigi Olivi (6)  · Giorgio Pessi (6)  · Cosimo Rizzotto (6)  · Mario Stoppani (6)  · Romolo Ticconi (6)  · Michele Allasia (5)  · Antonio Amantea (5)  · Sebastiano Bedendo (5)  · Umberto Calvello (5)  · Giulio Lega (5)  · Federico Martinengo (5)  · Guido Masiero (5)  · Amedeo Mecozzi (5)  · Giorgio Michetti (5)  · Alessandro Resch (5)  · Giovanni Sabelli (5)
Megjegyzés: A háborúban életüket vesztett pilóták dőltt betűvel szerepelnek

  • Első világháború Az első világháború portálja
  • Történelem Történelemportál
  • Hadtudomány Hadtudományi portál