Galambos Dorina

Galambos Dorina
Galambos Dorina a Mrs.Colombo egy 2010-es fellépésén
Galambos Dorina a Mrs.Colombo egy 2010-es fellépésén
Életrajzi adatok
Született1983. november 12. (40 éves)
Budapest
HázastársaPély Barna (2013–2018)
IskoláiLiszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (–2010)
Pályafutás
Műfajokpop/rock
Aktív évek2003–
EgyüttesMrs. Columbo
Hangszerének
Hangszoprán
Tevékenységénekes
KiadókMagneoton-Warner
A Wikimédia Commons tartalmaz Galambos Dorina témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Galambos Dorina (Budapest, 1983. november 12. –) magyar énekesnő, a Mrs. Columbo együttes tagja.

Pályája

Édesapja és nagybátyja fiatal koruktól kezdve gitároztak, így Dorina már korán elhatározta, hogy énekesnő lesz, 16 éves korától énektanárhoz járt. A Megasztár első szériájában 2003-ban bekerült a döntőbe, a legjobb 12 előadó közé. 2005-ben kiadta első albumát Játékország címmel, melynek első kislemeze, az Instant nő lett.

2008-ban Hudák Zsófi nagybőgőssel megalapították a Mrs. Columbo zenekart, mely kezdetben pop-rock slágereket dolgozott át jazzbe. Közben 2010-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán diplomázott és a zenekar is egyre nagyobb népszerűségre tett szert, kedvelt szereplői lettek fesztiváloknak és kluboknak itthon és külföldön egyaránt. Első lemezük, a (re)make up, 2013-ban Fonogram Díjat nyert "Az év hazai jazzalbuma" kategóriában. Dorina és a zenekar 2012-től már saját szerzeményeket is jegyez, melyek közül az első, a Játszd Újra!, rögtön bekerült a 2012-es Eurovíziós Dalverseny legjobb 30 dala közé.

2014 márciusában jelent meg a zenekar első koncert dvd-je Mrs. Columbo Live címmel, melyet a Budapest Jazz Clubban rögzítettek.

Galambos Dorina másik zenekara a 2015-ben alakult, pszichedelikus blues-rockot játszó River of Lust.

Hobbija a főzés. Ennek következtében 2011 őszén Péterfi-Nagy Évivel gasztro videóblogot indított, UFF!, azaz Unokáink is főzni fogják címmel. 2014-től blogjukkal a life.hu sztárszerzői lettek. Ennek célja, hogy megmutassák, két fiatal feleség is feltalálhatja magát a konyhában, és nem kell mesterszakácsnak lenni ahhoz, hogy valami finomság kerüljön az asztalra.

Férje, a United és B the First együttes frontembere Pély Barna volt, akivel az első Megasztár alatt ismerkedett meg 2003-ban. 2013-ban házasodtak össze.[1][2] 2018-ban elváltak.[3]

Albumok

Év Album Legmagasabb helyezés Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez
2005 Játékország -

Jegyzetek

  1. Összeházasodott Galambos Dorina és Pély Barna. Kultúrpart, 2013. augusztus 4. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
  2. Stop.hu/Hír24: Bréking! Összeházasodott Pély Barna és Galambos Dorina. Hír24, 2013. augusztus 3. [2013. augusztus 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 4.)
  3. Válik Pély Barna és Galambos Dorina (hu-HU nyelven). 24.hu, 2018. május 22. (Hozzáférés: 2018. december 22.)

Források

  • zene.hu
  • mrscolumbo.eu
  • uffblog.hu
  • life.hu
  • Rajongói oldal
Sablon:A Dal (2013)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2013
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Show-műsorok
Sablon:Megasztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
Műsorvezetők
Jelenlegi
  • Till Attila (1. évad–)
Korábbi
Zsűri
Korábbi
Győztesek
Nevesebb versenyzők
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Megatánc
  • Rising Star
  • Star Academy
  • The Voice – Magyarország hangja
Sablon:Sztárban sztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Műsorvezető
Jelenlegi
  • Till Attila (2. évad–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztesek
Versenyzők
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
5. évad
6. évad
7. évad
8. évad
9. évad
Kapcsolódó szócikkek
Nemzetközi katalógusok
  • könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap