Polgár Odett

Odett
Életrajzi adatok
Születési névPolgár Odett
Született1988. szeptember 8. (35 éves)
Zalaegerszeg
Pályafutás
Műfajokpop
Aktív évek2005–
Hangszerénekhang
Tevékenységénekes
A Wikimédia Commons tartalmaz Odett témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Polgár Odett, művésznevén Odett (Budapest, 1988. szeptember 8.) magyar énekesnő és zeneszerző; a Megasztár harmadik szériájában tűnt fel. Apja Polgár Péter zeneszerző-gitáros-producer.

Élete

Általános iskolai tanulmányait a zalaegerszegi Mindszenty-iskolában végezte, majd a szintén megyeszékhelyi Zrínyi Miklós Gimnázium diákja lett. A középiskola után a fővárosba vitte a sorsa. A MODART iskola hallgatója volt (divattervezést tanult), ám tanulmányait nem fejezte be.

Zenei karrier

2005-ben 17 évesen jelentkezett a TV2 zenei tehetségkutató műsorába, a Megasztárba. Első albumát 2008-ban az Odett és a go girlz! zenekarral adta ki Takáts Eszter és Varga Zsuzsa közreműködésével. 2010-től szólókarrierbe kezdett és ki is adta a kislemezét Pötty a kockán címen. Itt már csak simán Odett néven mutatta be és a dalokat Müller Péter Sziámi és Polgár Péter írta. Első, nagylemezét a Hanyatt, homlok, egyenest 2011-ben adta ki. Ez a lemeze tette őt híressé. Hanyatt című száma az albumról hónapokig szerepelt a Petőfi Rádió TOP-listáján, sőt a lemez 2013-ban a Fonogram-díjat is érdemelt. Következő nagylemezét 2014-ben adta ki Csillagtérkép címen. 2013-ban szerepelt A Dalban a Ne engedj el című számával a elődöntőig jutott. 2016-ban is szerepelt A Dalban, ahol a Stardust számával a válogatón kiesett. 2018-ban ismét szerepet benne, az Aranyhal című dalával ismét az elődöntőig jutott. Továbbá a 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon volt a nemzetközi zsűri egyik magyarországi tagja Pierrot, Milkovics Mátyás, Hrutka Róbert és Fábián Juli mellett. HBO saját gyártású sorozatának a Társasjátéknak főcímdalát illetve a WestEnd reklámok zenéjét énekelte el. 2018-ban a Sztárban sztárban is szerepelt, ahol a 2. élő show után távozott.

Diszkográfia

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Források

  • Polgár Odett a PORT.hu-n (magyarul)
  • MédiaKlikk
Eurovíziós Dalfesztivál és selejtezői
Sablon:A Dal (2013)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
A Dal 2013
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:A Dal (2016)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
Zsűri
Győztes
Freddie – Pioneer
Versenyzők
Első elődöntő
Második elődöntő
Harmadik elődöntő
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:A Dal (2018)
  • m
  • v
  • sz
Műsorvezetők
Zsűri
Győztes
Versenyzők
Első válogató
Második válogató
Harmadik válogató
A Dal Kulissza
Kapcsolódó cikkek
Félkövér: Bejutott a döntőbe
Sablon:Sztárban sztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Műsorvezető
Jelenlegi
  • Till Attila (2. évad–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztesek
Versenyzők
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
5. évad
6. évad
7. évad
8. évad
9. évad
Kapcsolódó szócikkek
Nemzetközi katalógusok
  • ISNI: 0000 0004 6293 9195
  • MusicBrainz: d0952dc0-e339-4029-9f53-9b5096d9fcc3
  • Könnyűzene Könnyűzenei portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap