Schoblocher Barbara

Schoblocher Barbara
Életrajzi adatok
Született1993. március 13. (31 éves)
Baja[1]
Pályafutás
Kapcsolódó előadó(k)Blahalouisiana
Tevékenységénekes
Sablon • Wikidata • Segítség

Schoblocher Barbara (Baja, 1993. március 13.[2]) jazz-ének szakon végzett magyar énekesnő, a 2011-ben alakult Blahalouisiana együttes egyik alapítója és kezdetektől fogva frontember-énekese. Országos ismertséget 2023-ban szerzett, miután a Sztárban sztár kilencedik évadának összes adásából továbbjutott, végül a zenei vetélkedő második helyezettje lett.

Élete

Bajai származású. Bár a családjában senki sem zenélt aktívan – csak egyik nagynénje tanult zongorázni –, szülei a kezdetektől fogva támogatták zenei karrierje építésében. 11 évesen már énektanárhoz járt, majd bekerült iskolájának amatőr színtársulatába, ahol főként naiva szerepeket játszott. Az így szerzett színpadi tapasztalat segítette a bejutását a főiskolai jazz tanszakra, ahol aztán tovább tökéletesíthette énektudását. Egyik korai kedvence volt Britney Spears – egy interjújában arról beszélt, hogy nélküle talán nem is lépett volna zenei pályára –, tízes évei derekán felfedezte a gitárzenét, kamaszkorában pedig nagyon sokat hallgatott nála jóval idősebb előadókat.[3]

2011 őszén, a Kodolányi János Főiskola jazz szakán ismerkedett meg a székesfehérvári Jacked zenekar tagjaival, akik mintegy másfél évvel korábban énekes nélkül maradtak. Találkozásuk eredményeként született meg új együttesük, melynek a Blahalouisiana nevet adták, és amelynek az alakulása óta ő az énekes-frontembere. Rögtön az első számuk, a 2012-es The Wanderer három héten keresztül vezette a MR2 Top 30-as listáját; első albumukat 2016-ban jelentették meg. Az azóta eltelt időszakban zenekar a magyar fesztiválok és klubok rendszeres fellépője lett, teljesítményüket a szakma Junior Artisjus- és Fonogram-díjjal is elismerte. Az együttes repertoárjában angol és magyar nyelvű szerzemények is szerepelnek, angol nyelvű dalaikkal főleg a külföldi hallgatóikat igyekeznek megszólítani, míg az anyanyelviekkel a hazai hallgatóság szívéhez kívánnak szólni.[4]

Élettársa Áron András zenész[5], akivel közös dalaik 2019-ben debütáltak, majd 2020 óta állandó tagja lett az Áron András & the Black Circle Orchestra zenekarnak is.

2023-ban a TV2 Sztárban sztár című zenés show-műsor kilencedik évadának egyik versenyzőjévé választották; az első hét adás mindegyikéből továbbjutott, s ezzel a döntő négy versenyzőjének egyike lehetett, sőt (a vendégelőadók produkcióit és a finálét leszámítva) az ő egyéni versenyszáma (Céline Dion All By Myself című dala) volt e versenyévad záró előadása. A versenyévadnak végül ő lett a második helyezettje.

Ez a zenével kapcsolatos személyről szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!


Jegyzetek

  1. GLAMOUR (angol, francia és német nyelven). Condé Nast
  2. https://kocsma.blog.hu/2015/10/14/schoblocher_barbara
  3. Takács Dalma: Igazi stílusikon szerepel a Glamour májusi divatanyagában: Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője. Glamour.hu, 2021. április 19. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
  4. Ők is hisznek magunkban #3 „Tudtam, hogy ha szépen csináljuk a dolgunkat, annak meglesz az eredménye.”. MyErste.hu, 2018. augusztus 1. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
  5. Tollas Tímea: Íme Schoblocher Barbara párja: a Sztárban Sztár énekesnője egy zenészbe szeretett bele. femina.hu, 2023. március 1. (Hozzáférés: 2023. március 28.)
Sablon:Sztárban sztár
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
  • 7
  • 8
  • 9
Műsorvezető
Jelenlegi
  • Till Attila (2. évad–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztesek
Versenyzők
1. évad
2. évad
3. évad
4. évad
5. évad
6. évad
7. évad
8. évad
9. évad
Kapcsolódó szócikkek