Hollán Ernő

Hollán Ernő
Született	Hollán György Ernő János 1824. január 13.[1] Szombathely
Elhunyt	1900. május 28. (76 évesen) Budapest[2]
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	politikus hadmérnök katona
Tisztsége	magyarországi parlamenti képviselő (1865. december 14. – 1875. május 24.) államtitkár (1867–1870, Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium) államtitkár (1870–1872, Honvédelmi Minisztérium) magyarországi parlamenti képviselő (1875. augusztus 30. – 1876. január 22.) a magyar főrendiház tagja (1886. november 3. – 1900. május 28.)
Iskolái	Theresianum Katonai Akadémia
A Wikimédia Commons tartalmaz Hollán Ernő témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Kislődi Hollán Ernő, teljes nevén Hollán György Ernő János (Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 28.) magyar hadmérnök, altábornagy, államtitkár, főrendiházi tag, valóságos belső titkos tanácsos, az MTA tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítója és első elnöke.

Családja

Hollán József orvos és Hohl Johanna gyermekeként született, Hollán Adolf orvos, miniszteri tanácsos és Hollán Hugó katonatiszt öccse. Neje békási Békássy Antónia.

Élete

A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1839-ben a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett, melynek csakhamar legjobb növendékei közé tartozott. 1844-ben hadnagy, 1846-ban főhadnagy lett a hadmérnöki karban. Lembergben állomásozott, mikor 1848. június 1-jén századosnak nevezték ki a kassai 9-ik honvéd zászlóaljhoz, majd „Vörössipkásaival” a délvidéki hadszíntérre vezényelték. Fehértemplomnál, majd Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth Lajos őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki Pétervárad várában. A vár erődítési munkálatainak köszönhetően egészen a szabadságharc bukásáig kitartott. Hollán továbbá jelentős szerepet játszott abban, hogy Csuha Antal várparancsnok a szerbek elől a várba menekült, de amúgy dinasztiahű cs. kir. tisztek nyomása ellenére nem kapitulált az ostromlók előtt.^[3] A világosi fegyverletétel után Kiss Pál vezérőrnagy feltételek nélkül átadta a várat a császáriaknak, ám Klapka komáromi kapitulációja után az ottani várőrség által kiharcolt kedvezményeket kiterjesztették Pétervárad védőire is.^[4]

Hollán szülővárosába tért vissza, ahol csakhamar internálták és szoros felügyelet alá helyezték, majd bebörtönözték. Szabadulása után Bécsben talajjavítással kezdett foglalkozni, ekkor írta első művét, a Taglalati (analytikus) mértant, melynek alapján a Magyar Tudományos Akadémia tagjának választotta. 1854-ben, a Marczibányi-jutalom megkapása évében megnősült.

Hollán korabeli társadalmi helyzetét és hírét jól jellemezte, hogy Derby akkori grófjának fia, Edward Stanley későbbi angol hadügyminiszter egy másik angol főúr fiával együtt 1857-ben azért tartózkodott Szombathelyen, hogy Hollán hadtudományi oktatásában részesülhessen.

Politikai pályafutása

A Bach-korszak után (1859) politikai kérdésekkel is foglalkozni kezdett. Memorandumot dolgozott ki a szerinte szükséges intézkedésekről, amellyel elnyerte Széchenyi tetszését; ezeket Rechberg miniszterrel is közölte. Ekkortól a Döblingben tartózkodó gróf bizalmával és barátságával dicsekedhetett.

Bizalmas viszonyban állt Deák Ferenccel is. Pestre ment a Déli Vasút magyarországi főinspektoraként. Ekkoriban keletkezett a magyar gazdasági egyesület részére kidolgozott emlékirata a magyarországi vasúti hálózatról. E fontos munkában a magyar vasúti politika fő elveit fejtegeti, ellentétben az osztrák kormány által követett, az ország érdekeinek nem mindenben megfelelő eljárással. (Megjelent a Budapesti Szemlében, 1862-ben). 1866-ban megalapította a magyar mérnökök és építészek egyletét.

Az országgyűlésnek 1865 óta tagja volt a felsőőri kerület képviselőjeként. A Deák-párthoz tartozott. Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15-ös bizottságnak is, ahol főként a hadügyi tárgyalásokon vett részt. Az alkotmányos kormány kinevezésekor, 1867. március 30-án mint államtitkár lépett a közlekedési minisztériumba, gróf Mikó mellé (ezen posztjáról 1870. április 6-án lemondott). Tevékenysége és szakképzettsége kiválóan alkalmassá tették őt erre az akkori viszonyok közt, mivel a sokévi mulasztást rohamosan kellett helyrehozni, mégis működésének éppen ezt az időszakát támadták leginkább abban az időszakban, amikor az Andrássy-éra felbuzdulását anyagi téren a teljes levertség váltotta fel. E támadásokat, amelyeknek a képviselőházban főleg Simonyi Ernő volt szószólójuk, és amelyeket a fúzió után még a kormány részéről is hangoztattak, igazolni látszott a közgazdasági pangás idején a különben is kimerült államkincstárra az államilag támogatott vasutak kamatjából háruló teher. Hangsúlyozták, hogy kellő politikai belátás nélkül, könnyelműen fogtak a nagy vállalkozásokba, és tekintet nélkül az állam pénzügyi helyzetére, képzett szakerők nélkül, túl nagy költséggel építettek. A tények azonban mást mutatnak: a vasúti építkezés rendszere valójában nagyon jól át volt gondolva, hisz az Széchenyi munkáján és az említett 1862-es memorandumon alapult, amelyhez az 1867. júniusi miniszteri előterjesztés majdnem betű szerint ragaszkodott. Igaz, hogy körülbelül 4000 kilométernyi vasút építése öt év alatt, 1875-ig nagyon megterhelte az államkincstárat, de leginkább azért, mert az 1867-68. évek nagy forgalma után több sovány év következett, és a vagonok üresen közlekedtek. Bár az új vonalak közt több nehéz, nagy munkát igénylő is volt, mint a károlyváros–fiumei, zólyom–ruttkai és a nagyvárad–kolozsvári, az átlagos költség mérföldenként nem volt nagyobb 900 000 forintnál. Az utólagos tőkeszaporítás és kamatemelés sem egész 20 milliót tett ki, az egész költségnek 3%-át. A garanciából 15 milliónyi évi teher hárult az államra, amit az akkor nagyon megsínylett, másrészt viszont nem lehet kétségbe vonni, hogy csakis a vasutak ilyen rohamos fejlesztése tette lehetővé az állami gazdaság későbbi rendkívüli kiterjesztését.

Arról is megfeledkeztek, hogy a képviselők és kerületeik igazi vasútépítési lázban szenvedtek, mindenki a maga portája elé követelte az állomást, és Hollánnak elég sok fáradságába került a túlzó követelések elutasítása. Mind e tekintetben csak a későbbi kor szolgáltatott neki teljesen igazságot, pedig, amint Lipthay Sándor mondja (Vasútépítéstan I. 25 l.), „közlekedési hálózatunknak a helyes alapon való kifejlesztése körül szerzett elévülhetetlen érdemeket”. Különös érdeme volt a törökországi vasúti csatlakozás ügyében. A magyar vonalak csatlakozását ő vitte keresztül egy, a király elnöklete alatt tartott koronatanácsban, amelyben Beust a boszniai, novii csatlakozás mellett foglalt állást. Szintén az ő érdeme volt a külön vasúti igazgatóság szervezése, a szakerők csoportosítása, az új tehetségek nevelése.

1870 májusában, Mikó visszalépésekor lemondott állásáról. A honvédségben felállításakor mint szabadságolt állományú ezredes szolgált, és részt vett a szegedi I. brigád gyakorlataiban.

1870 novemberében honvédelmi államtitkár lett Andrássy Gyula miniszterelnöksége alatt, és két éven át, Lónyay Menyhért miniszterelnök bukásáig maradt e tisztségben. Ezen időszakra esik a honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1871. évi VI. törvénycikk megalkotása, majd a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia szervezése, és a honvédlovasságnak nyolc századdal való szaporítása. Az 1871. évi hadgyakorlatok alkalmával Ferenc József kifejezte legfelsőbb megelégedését, Andrássy pedig távozásakor honvédelmi miniszternek ajánlotta Hollánt. Lónyay azonban magának tartotta fenn e tárcát, mert ebben is követni akarta Andrássy példáját. 1872 decemberében Hollán visszavonult, de megmaradt képviselőnek. Mint a delegáció tagja 1875-ben felszólalt az Uchatius-féle tábori tüzérségi anyag beszerzése mellett. 1875-ben soron kívül lett tábornok, 1876 elején pedig tényleges állományba lépett mint a székesfehérvári honvéd kerület parancsnoka. Ezzel parlamenti munkásságának vége szakadt. 1881-ben altábornagy lett, 1886-ban pedig nyugalomba vonult és tagja lett a főrendiháznak. Ott a legtöbb kérdésben a szabadelvű irányt támogatta. Élénken részt vett a közéletben a Magyar Tudományos Akadémia hadtörténeti bizottságának és a millenniumi kiállítás katonai csoportjának elnökeként. Haláláig a Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt. elnöke volt.

Elhunyt 1900. május 28-án éjfélkor, élete 77-ik, házasságának 46-ik évében szívszélhüdésben. Örök nyugalomra május 31-én Békáson helyezték, a Békássy család sírboltjába.

Írásai

• A mértan alapvonalai tudományosan rendszeresítve (Bécs, 1854)
• Magyarország vasúthálózatának rendszere (Das künftige Eisenbahn-System für Ungarn und Siebenbürgen in seinen Beziehungen zum Welthandel und den inneren Verkehr, Bécs, 1856)
• Zur ungarischen Frage: eine Denkschrift / von einem ungarischen Patrioten (Leipzig, Verlag von E. J. Steinacker, 1859)
• Magyarország forgalmi szükségletei s a vasutügyek ujabb kifejlődése (Pest, 1864)
• Az olcsó vasutakról (Pest, 1865)

Emlékezete

• Budapesten, az Újlipótvárosban utca viseli a nevét
• Szombathelyen utca viseli a nevét

Jegyzetek

Források

• Magyar műszaki alkotók. Bp.: Műszaki Könyvkiadó, 1964. 131-132.
• Bokor József (szerk.). Hollán, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 28. 
• Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 390–391. o. ISBN 963-85433-5-3
• Hajós György: Hollán Ernő a katona, a mérnök, az államférfi. Bp.: Építésügyi Tájékoztatási Központ, 2006. 152 p.
• Minisztertanácsi jegyzőkönyvek, 1867-1944
• OSZK gyászjelentések
• Életrajza az 1896-1901-es országgyűlés almanachjában
• Magyar Életrajzi Index

Külső hivatkozások

• Hollán Ernő, az MTA Hadtudományi Bizottságának első elnöke, Hadtudomány, X. évfolyam, 1. szám, 2000. március

További információk

• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. 2. jav., bőv. kiad. Bp., Zrínyi Katonai Kiadó, 1987
• Sziklay János: Dunántúli kulturmunkások. A Dunántúl művelődéstörténete életrajzokban. Bp., Dunántúli Közművelődési Egyesület, 1941
• Magyar életrajzi lexikon I-II. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Bp., Akadémiai Kiadó, 1967-1969
• Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993
• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825-2002. Szerzők: Markó László, Burucs Kornélia, Balogh Margit, Hay Diana. Bp., MTA Társadalomkutató Központ, 2003
• Magyarok a természettudomány és technika történetében. Főszerk. Nagy Ferenc, Nagy Dénes. (Bp., 1986)
• Nemes családok. Szerk. Pettkó Béla és ifj. Reiszig Ede. Bp., Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság, 1905
• H. Szabó Lajos: Pápa és környéke 1848-1849. Pápa, 1994. Pápai Nyomda Kft.
• Toth, Adalbert: Parteien und Reichtagswahlen in Ungarn 1848-1892. München, R. Oldenburg Verlag, 1973
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Bp., 1891-1914. Hornyánszky Viktor
• Tolnai új világlexikona. Bp., Tolnai, 1926-1933
• Újpest lexikon. Szerk. biz. elnöke Sipos Lajos, főszerk. Hirmann László. Újpest, Újpest Önkormányzata-Kossuth Kiadó, 2002
• Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub
• Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerk. Varga Béla. Veszprém, Veszprém Megyei Önkormányzatok Közgyűlése, 1998
• Világlexikon. A tudás egyeteme. Bp., Enciklopédia, 1925. 982 o.; 2. átdolg., bőv. kiad. 1927