Baldacci Manó

Baldacci Manó
Született1807. október 3.
Kolozsvár
Elhunyt1852. július (44 évesen)
Olomouc
Sablon • Wikidata • Segítség

Végvezekényi báró Baldacci Manó (Kolozsvár, 1807. október 3. – Olmütz, 1852. július) honvédtábornok.

Élete

Katonacsaládban született, de anyja – Thoroczkay Borbála grófnő – révén rokonságban állt az erdélyi főúri családokkal. Tanulmányait a bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémiánán végezte, majd 1827-ben hadnagyként lépett a császári hadseregbe. 1848-ban a kolozsvári 51. (Károly Ferdinánd) gyalogezred parancsnokaként felesküdött a magyar alkotmányra. Jelentős szerepe volt a nemzetőrség szervezésében. Batthyány Lajos utasítására április 21-én létrejött a nemzetőrség irányítását ellátó Országos Nemzetőrségi Haditanács, melynek elnöke Ottinger Ferenc, majd május 15-étől Baldacci Manó lett. Szeptember 23-án a haditanács élén Nádosy Sándor ezredes váltotta fel, őt pedig októbertől az észak-erdélyi magyar csapatok parancsnokságával bízták meg.

Miután Erdélyben Puchner Antal megtagadta az engedelmességet a magyar kormánynak, Vay Miklós királyi biztos javaslatára – további két erdélyi ezredparancsnokkal, Dobay Károllyal és Sombori Sándorral együtt – az Országos Honvédelmi Bizottmány vezérőrnaggyá léptette elő. A székelyek november 5-ei marosvásárhelyi ütközetben elszenvedett veresége és a székelyföld elvesztése után megnyílt a császári csapatok útja Kolozsvár felé. Baldacci november 13-án Szamosújvárnál megkísérelte feltartóztatni a közeledő Karl Urban ezredes csapatait, de vereséget szenvedett és visszahúzódott Kolozsvárra. Miután megérkezett a híre, hogy Kolozsvár felé délkeleti irányból is császári csapatok közelednek, a Baldacci és Vay elnökletével tartott haditanácson a város feladása és az Erdélyből való kivonulás mellett döntöttek. A magyar csapatok november 25-ére a Csucsai-szorosig húzódtak vissza.

November 30-án felmentették beosztásából és Kolozsvár indokolatlan feladásáért Pesten hadbíróság elé állították. 1849. január 5-én Windisch-Grätz herceg fővárosba bevonuló csapatainak fogságába esett. A császári haditörvényszék előbb ezredesi rangban nyugalmazta, később azonban a szabadságharcban való részvétele miatt két évi várfogságra ítélte és katonai rangjától is megfosztotta. Olmützi fogságban halt meg.

Források

  • Magyarország hadtörténete két kötetben (főszerkesztő: Liptai Ervin), Zrínyi Katonai Kiadó – 1985, ISBN 9633263379
  • Új magyar életrajzi lexikon I. (A–Cs). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2001. 311–312. o. ISBN 963-547-414-8  
  • Révai nagy lexikona
Sablon:Magyar vezetők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején
  • m
  • v
  • sz
Kormányzóelnök
miniszterelnökök
Batthyány Lajos · Szemere Bertalan
miniszterek
politikusok
Ábrányi Emil, id. · Almásy Pál · Berzenczey László · Bezerédj István · Beöthy Ödön · Csernovics Péter · Csernátony Lajos · Csertán Sándor · Csillagh Lajos · Deák Ferenc · Dedinszky József · Fejérváry Miklós · Gáspár András · Gorove István · Hajnik Pál · Házmán Ferenc · Irányi Dániel · Janitsáry Szilárd · Kovács Lajos · Mikó Imre · Nemeskéri Kiss Miklós · Nyáry Pál · Palóczy László · Pulszky Ferenc · Sárosi Gyula · Séllyey Elek · Sümeghy Ferenc · Szacsvay Imre · Széchenyi István · Táncsics Mihály · Tolnay Károly · Újházy László · Varga Ferenc · Zichy Ödön
altábornagyok
vezérőrnagyok
Aulich Lajos · Bakonyi Sándor · Baldacci Manó · Blagoevich Imre · Czetz János · Csuha Antal · Damjanich János · Dessewffy Arisztid · Friedrich Eder · Esterházy Sándor · Fackh József · Gál Sándor · Gáspár András · Guyon Richárd · Gyulai Gaál Miklós · Kiss Pál · Klapka György · Kmety György · Knezić Károly · Lahner György · Lázár György · Leiningen-Westerburg Károly · Lenkey János · Majthényi István · Nagysándor József · Perczel Mór · Pigeti Ágost · Poeltenberg Ernő · Répásy Mihály · Schweidel József · Török Ignác · Vécsey Károly · Józef Wysocki · Johann Zahn
ezredesek
Amsberg György · Asbóth Lajos · Aschermann Ferenc · Asztalos Sándor · Bánffy János · Bangya János · Bátori-Schulcz Bódog · Bayer József Ágost · Bene Lajos · Beniczky Lajos · Berzsenyi Lénárd · Bethlen Gergely · Csapó Vilmos · Csutak Kálmán · Dobay József · Dunyov István · Földváry Károly · Forró Elek · Gál László · Hadik Ágoston · Ivánka Imre · Kollmann József · Korponay János · Peter Giron · Horváth János · Hrabovszky György · Inczédy László · Kazinczy Lajos · Kosztolányi Mór · Lázár Vilmos · Lukács Dénes · Makk József · Máriássy János · Mesterházy István · Mikes Kelemen · Nemeskéri Kiss Miklós · Németh János · Ormai Norbert · Perczel Miklós · Schneider Antal · Szathmáry Mihály · Stein Miksa · Teleki Sándor · Tóth Ágoston Rafael · Władisław Zamoyski
alezredesek
Asbóth Sándor · Balogh János · Flór Ferenc · Josef Fockner · Johann May · Görgey Kornél · Ihász Dániel · Katona Miklós · Mihálóczy Károly · Pongrácz László · Prágay János · Hadik Ágoston · Maderspach Ferenc · Mieczysław Woroniecki · Rosty István
őrnagyok
Albert Anzelm · Almásy Ernő · Baróthy László · Bauer Lajos · Bethlen Miklós (újságíró) · Csemegi Károly · Csomortányi Lajos · Csúzy Pál, ifj. · Dedinszky Antal · Dembinski Tivadar · Fiala János · Figyelmessy Fülöp · Fornet Kornél · Gerster Antal · Hollán Ernő · Kabos Károly · Keményffy József · Kerkapoly Mór · Kompolti · Kovács István · Mednyánszky László · Nemegyei Bódog · Németh Albert · Noszlopy Gáspár · Ordódy Kálmán · Schoepf Albin · Utassy Károly · Waagner Gusztáv ·
századosok
Ács Gedeon · Balatoni Farkas János · Baróthy Zoltán · Báthory Ignác · Bulyovszky János · Chandory Viktor · Cseh Imre · Csemegi Ignác  · Csillagh László · Czigány Bertalan · Deák Lajos · Dedinszky Károly · Duka Tivadar · Esterházy Miguel · Fráter Alajos · Gállfy-Gállik András · Görgey István · Hertelendy Kálmán · Hollán Hugó · Hubay Gusztáv · Kalapsza János · Kappner Ignác · Kerkapoly Tivadar · Kinizsi István · Kiss Gusztáv · Komáromy György · László Károly · Mészáros Imre · Mihalotzy Géza · Molnár Márton · Myck Lajos · Nagy József · Németh József · Giuseppe Paganini · Podharádszky Károly · Pomucz György · Radnich Imre · Radnich János · Reményfi János · Rőzsényi Farkas · Szende Béla  · Vándor József · Zeyk Albert · Zeyk Domokos · Zeyk Ferenc · Zeyk László · Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville · Nedeczky István · Skublics István · Török Lajos
főhadnagyok
hadnagyok
Apáthy István · Csermelyi József · Décsy Ede · Elekes József · Gaál Sándor · Grechenek György · Gruber Fülöp · Hillebrandt Hugó · Kovács Gusztáv · Ludwigh Elek · Mándy Károly · Menyhárt G. János · Pokorny Antal · Püspöky Grácián · Radnich István · Rosti Pál · Svastits Benő · Szigethy Csehi Miklós · Takács Ferenc
  • 1848–49-es forradalom és szabadságharc Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc portálja
  • Erdély Erdély-portál