Növényzeti övek

A Föld növényzeti övei (a zonobiomok) az éghajlati öveknek megfelelően kialakult fitocönológiai formációcsoportok.^[1]

Minden éghajlati övnek megvan a maga sajátos növényzete. Az éghajlati és növényzeti övek elvileg párhuzamosak az Egyenlítővel, a valóság azonban jócskán különbözik ettől az elvi képtől. Az eltérés két fő oka:

• a tengerek és a szárazföldek egyenlőtlen területi megoszlása és
• a domborzat.

Főként ezek alakítják ki azokat a légkörzési rendszereket és tengeráramlatokat, amelyek jelentősen módosítják a szárazföldek klímáját. Az egyes éghajlati öveknek megfelelően alakulnak ki a Föld növényzeti övei.

A domborzat hatására a növényzetnek vertikális zonalitása is kialakul. Ezek az úgynevezett orografikus növénytársulások egy-egy növényzeti övön belül, intrazonális helyzetben fejlődnek ki a hegyvidék speciális éghajlati viszonyainak hatására. Ugyancsak intrazonálisak a különböző speciális élőhelyeken (zömmel különleges talajokon) létrejött edafikus társulások.

Az egyes éghajlati öveket számos szerző jellemző növényzetük alapján nevezi meg, emiatt a kétféle terminológia gyakran keveredik.

A globális éghajlati öveket az egyes kontinensek sajátosságai, az éghajlat kisebb különbségei szerint kisebb egységekre osztják. Az egyes övek határain átmeneti zónák alakultak ki — ilyen például a füves puszták és a lombhullató erdők között az erdős sztyepp; ebbe az átmeneti zónába tartozik Magyarország területének nagyobb része.

Minden éghajlati övnek (és persze minden átmeneti zónának) megvannak a maga jellemző haszonnövényei, emiatt az egyes növényzeti övekben más-más, az adott övre jellemző mezőgazdasági kultúra alakult ki.

A trópusi éghajlati öv növényzeti övei

Trópusi esőerdő

Bővebben: trópusi esőerdő

A trópusi esőerdők (Kevey), más néven sík- és dombvidéki esőerdők (TAMOP) formációcsoportja az Egyenlítő mentén, a kontinensek belsejében kb. a 10. szélességi fokig, azok partvidékein és az óceáni szigeteken jóval északabbra, illetve délebbre húzódik.

• Dél-Amerikában ilyen az
  • Amazonas-medence,
  • az Andok északi részének csapadékosabb keleti lejtői és
  • Északkelet-Brazília (ami az Orinoco és több kisebb folyó vízgyűjtőjéhez tartozik);
• Közép-Amerikában
  • a Kordillerák alacsonyabb részei és
  • az Antillák hegyvidékei;
• Afrikában:
  • a Guineai-öböl partvidéke,
  • a Kongó-medence,
  • a kelet-afrikai szigethegyek és vulkánok;
• Ázsiában:
  • a Nyugati-Ghátok,
  • a Himalája középső és keleti részének déli lejtői,
  • Asszám,
  • Hátsó-India és az indonéz szigetvilág csapadékosabb területei;
• ÉK-Ausztrália; valamint
• Óceánia szigetvilága.

A nagy esőerdők közül a legősibbek a hátsó-indiaiak. Az Amazonas-medence trópusi esőerdei a pleisztocén eljegesedések alatt 19 viszonylag kis refúgiummá zsugorodtak össze; ezek napjainkban kiugróan nagy biodiverzitásukról ismerhetők fel.

Trópusi lombhullató zárt erdők

Bővebben: trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők

A trópusi lombhullató zárt erdők (TÁMOP) a trópusi és szubtrópusi lombhullató erdők (Kevey) (Hiemilignosa) formációcsoportjának trópusi tagjai. Legnagyobb területet borító képviselőik a monszunerdők és a száraz trópusi erdők:

• Elő- és Hátsó-Indiában nagy összefüggő területeken,
• a Maláj-szigetvilágban, Afrika DK-i és Ny-i tájain, ÉK-Ausztráliában és Brazília K-i részén a tengerpartokon

terjedtek el.

Szavanna

A szavanna a trópusi erdők övét szegélyezi vagy nagy területen helyettesíti. Kialakulásuk feltétele a hosszú és határozott száraz évszak, az erdő életéhez szükségesnél kevesebb csapadék(<1000mm/év) és nagyobb napi, illetve éves hőingás.

• Legnagyobb kiterjedését Afrikában éri el, ahol széles sávként szegélyezi
  • a Kongó-medence és
  • Nyugat-Afrika erdeit; emellett
• Ázsiában (Elő- és Hátsó-India, Kelet-Jáva),
• Amerikában:
  • Orinoco vízgyűjtője,
  • Kelet-Brazília,
  • a közép-amerikai földhíd szárazabb Ny-i fele,
  • az Antillák esőárnyékos tájai és
• Észak-Ausztráliában is előfordul.

Intrazonális növénytársulások

Helyi okok miatt a trópusi éghajlati övben (is) többféle, a növényzeti övben dominálótól eltérő előforduló növénytársulás tűnik fel szigetszerűen. Közülük a legáltalánosabbak az orografikus növénytársulások, amelyeket a növényzet vertikális zonalitása cím alatt ismertetünk részletesebben.

A további intrazonális társulások többnyire edafikus jellegűek, tehát talajtani okok miatt alakultak ki. A trópusok legjellemzőbb ilyen társulásai:

• a mangroveerdő,
• a trópusi sziklanövényzet,
• a keranga (trópusi fenyérerdő),
• a folyóparti mocsárerdő,
• a várzeaerdő,
• a szudd és a
• a tengerparti pálmaliget.

Mangroveerdő

A mangroveerdők a trópusi folyók torkolataiban és az egyéb, a hullámtöréstől védett tengerpartokon alakulnak ki. Fafajaik többsége elevenszülő, azaz nem magokat, hanem félig fejlett csíranövényeket potyogtatnak el, és azok a puha iszapba fúródva rögtön meggyökeresednek. Hogy az iszapból ki ne forduljanak, a fákat többnyire rugalmas horgonygyökérzet rögzíti. Az időszakos elöntések miatt a törzseket az iszapszint fölött szellőzőgyökerek (pneumatofórák) sokasága veszi körül. A mangrove (Rhizophora spp., Avicennia spp.) fajok előfordulása függ az árapály erejétől és a száraz évszak hosszától is. Legnagyobb magasságukat (35–40 m) a nedves trópusokon érik el. Gazdasági jelentőségük főként a szénégetés alapanyagaként van.^[2]

Bővebben: mangroveerdő

Trópusi sziklanövényzet

A trópusi sziklanövényzet fő növénytársulásai a legfeljebb embermagas cserjések (bozótok) és a sziklagyepek. Karakterfajai többnyire:

• kemény levelű pozsgás vagy félszukkulens növények,
• kúszónövények,
• bambuszok és
• üstökösfák.

Sok növényfaj endemikus.

Bővebben: trópusi sziklanövényzet

Keranga

A keranga (trópusi fenyérerdő) az ásványi tápanyagok – elsősorban a nitrogén – szűkössége miatt limitált növekedésű,, erdő jellegű életközösség. A fák satnyák, lombkoronájuk letörpült. Többnyire savanyú homoktalajon jelenik meg.

Bővebben: keranga

Folyóparti mocsárerdő

A folyóparti mocsárerdő a trópusi fenyérerdő nagyon nedves, vízben bővelkedő, tőzeges változata. Talaját az év nagy részében víz borítja. Aljnövényzetében sok a páfrány.

Bővebben: folyóparti mocsárerdő

Várzeaerdő

A várzeaerdők a sok üledéket és tápanyagot szállító, ún. fehér vizű folyók (például Rio Blanco, Amazonas) ártéri lagúnáinak periodikusan elárasztott peremén alakultak ki.

Bővebben: várzeaerdő

Szudd

A szudd avagy trópusi ingóláp az álló vagy lassan folyású vizekben, különösen ez utóbbiak kiterjedt mocsaras deltáiban alakult ki nagy területeken összefüggő, rendkívül sűrű növényközösségekkel. Legjellemzőbb képviselője a társuláscsoport nevét is adó Szudd Dél-Szudánban^[3]

Bővebben: szudd (társuláscsoport)

Tengerparti pálmaliget

A tengerparti pálmaligetek nyílt, homokos tengerpartokon, illetve trópusi homokpadkákon tűnnek fel.

Bővebben: tengerparti pálmaliget

Másodlagos növénytársulások

A másodlagos növénytársulások az emberi tevékenység következményei. A letarolt síkvidéki és hegyi trópusi esőerdők helyén alakulnak ki a másodlagos esőerdők — ezek fajdiverzitása korábbinál jóval kisebb. A síkvidékeken másodlagos szavannák alakulnak ki vagy olyan, óriás füvek dominálta társulások, mint például az indomaláj alang-alang.

A szubtrópusi éghajlati öv növényzeti övei

A trópusi és mérsékelt öv széles határzónájában átmeneti (trópusi és mérsékelt) klímahatások érvényesülnek. E területeket összefoglalóan szubtrópusoknak nevezzük, és közös jellemzőjük, hogy a meleg éghajlat ellenére enyhe fagyok előfordulhatnak. Három élesen eltérő típusa az állandóan száraz éghajlatú sivatag, az esős nyarú szubtrópusi monszun és az esős telű mediterrán terület.

A szubtrópusok növényföldrajzi formációcsoportjai:

• a Ráktérítő és a Baktérítő mentén, az állandóan száraz területeken
  • (zonális) sivatag,
  • (zonális) félsivatag;

• az esős nyarú (szubtrópusi monszun) területek fitocönológiai formációcsoportjai
  • szubtrópusi esőerdő,
  • babérlombú erdő,

• az esős telű mediterrán területek természetes növényzete
  • a keménylombú erdő;
  • az ennek degradálása után kialakult másodlagos növényzet a macchia; szélsőséges esetben a garrigue.

A mérsékelt éghajlati öv formációcsoportjai

A mérsékelt éghajlati és egyben növényzeti övek két oldalról széles sávban szegélyezik a szubtrópusi öveket. A kontinensek úgy helyezkednek el, hogy az északi féltekén a mérsékelt öv sokkal nagyobb, mint a délin.

A trópusi és a szubtrópusi övben a hőmérséklet lehetővé teszi, hogy a vegetáció folyamatosan fejlődjön, a mérsékelt övben azonban a fagyponthoz közeli vagy az alatti hőmérséklet téli nyugalomba (dormancia) kényszeríti a növényeket. Ez hasonlít a trópusi területek száraz évszakához, hiszen a fagy éppen úgy a folyékony vizet veszi el a növényektől, mint a szárazság. A növények áttelelő szerveket fejlesztettek ki a kedvezőtlen időszakra. Életfolyamataik ilyenkor sem állnak meg, csak lelassulnak. Az északi mérsékelt öv négy fő növényzeti zónája:

• sztyepp (mérsékelt övi füves puszta),
• mérsékelt övi lombhullató erdő,
• tajga (a tűlevelű erdők, azaz fenyvesek zónája),
• kontinentális (mérsékelt övi) sivatag.

A déli mérsékelt övben kiterjedt tűlevelű erdőzóna nincsen, mert az ennek megfelelő földrajzi szélességeken jelenleg nincs kontinens.

A hideg éghajlati öv növényzete

A hideg éghajlati öv növényzeti öve a tundra; azon túl már a sarki jégsivatag következik.

További információk

• vegetáció
• éghajlat
• trópusi és szubtrópusi lombhullató erdő
• sztyepp
• mediterrán éghajlat
• szavanna

Jegyzetek

Források

• Kevey: Kevey Balázs: Növényföldrajz és társulástan
• Magyar nagylexikon XVIII. (Unh–Z). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 302. o. ISBN 963-9257-19-2  
• TAMOP: TAMOP 4.2.5 Pályázat könyvei > … > Növénytan. Botanika: 3. A Föld növényzeti övei