Rhode Island kormányzóinak listája

Az Amerikai Egyesült Államok politikai élete
Szövetségi kormány
Az Amerikai Egyesült Államok választási rendszere
Politikai pártok
  • Demokrata
  • Republikánus
Tagállamok kormányzata
Sablon:USA politikai élete
  • m
  • v
  • sz

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Rhode Island államának kormányzóit sorolja föl. Amerikai Egyesült Államok időrendben 13. tagállama, az államok új-angliai részén. Fővárosa Providence. Ez a legkisebb területű állam (a területe szinte megegyezik Győr-Moson-Sopron megye területével). Szomszédai: nyugaton Connecticut, északon és keleten Massachusetts; délnyugaton tengeren New York állam (Long Island). Az állam egyike azon kevés államoknak, ahol a kormányzónak nincs állandó rezidenciája. Az állami törvényhozás a Rhode Island-i Közgyűlés, ami a 75 fős képviselőházból és a 38 fős szenátusból áll. Mivel az állam lakossága alig éri el a szövetségi szavazatok minimális küszöbét, a lakosságszámhoz viszonyítva igen nagy arányban képviseli a polgárokat az egy lakosra jutó nyolcadik legnagyobb elektori számmal és a második legtöbb képviselői hellyel.

A kormányzót négy évre választják és az adott személy egyszer újraválasztható.

Jelenleg a 75. kormányzó, a Demokrata Párthoz tartozó Gina Raimondo tölti be a tisztséget 2015. január 6. óta. A kormányzóhelyettes a szintén demokrata Daniel McKee. Raimondót Joe Biden az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterének jelölte, így várhatóan le fog mondani 2021-ben.

Párthovatartozás

Párt Kormányzók száma
Republikánus Párt 32
Demokrata Párt 21
Demokrata-Republikánus 4
Független 4
Whig 4
Country 3
Law and Order 2
Dorr Rebellion 1
Föderalista 1
Rhode Island Párt 1

Az USA fennhatóságát megelőző időszak kormányzói

Bővebben: Rhode Island koloniális kormányzóinak listája

Rhode Island Kolónia kormányzói (1690-1788)

# Kép Név Hivatali idő
1 Henry Bull 1690. február - 1690. május
2 John Easton 1690–1695
3 Caleb Carr 1695
4 Walter Clarke 1696-1698 
5 Samuel Cranston  1698-1727
6 Joseph Jenckes 1727-1732
7 William Wanton  1732-1733
8 John Wanton 1734-1740 
9 Richard Ward  1740-1743
10 William Greene 1743-1745
11 Gideon Wanton 1745-1746
12 William Greene 1746-1747
13 Gideon Wanton 1747-1748
14 William Greene 1748-1755
15 Stephen Hopkins 1755-1757
16 William Greene 1757-1758
17 Stephen Hopkins 1758-1762
18 Samuel Ward  1762-1763
19 Stephen Hopkins 1763-1765
20 Samuel Ward  1765-1767
21 Stephen Hopkins 1767-1768
22 Josias Lyndon 1768-1769
23 Joseph Wanton  1769-1775 

Rhode Island szövetségi állam kormányzói

Rhode Island kormányzóinak listája
     Rhode Island Párt      Dorr lázadás      Rhode Island-i Törvény és Rend Párt      Ország Párt

Föderalista  Demokrata-Republikánus          Whig Párt 40x40px[halott link] Demokrata Párt Republikánus Párt

# Kép Kormányzó Hivatali idő kezdete Hivatali idő vége Párt Egyéb választott (szövetségi) tisztségei Helyettes
1 Nicholas Cooke[1] 1775. november 7. 1778. május 4. FÜGG William Bradford FÜGG
2 William Greene[2] 1778. május 4. 1786. május 3. FÜGG Jabez Bowen

(1778-1780)

FÜGG
William West

(1780-1781)

FÜGG
Jabez Bowen

(1781-1786)

FÜGG
3 John Collins[3] 1786. május 3. 1790. május 5. FÜGG Daniel Owen FÜGG
4 Arthur Fenner[4] 1790. május 5. 1805. október 15.      Samuel J. Potter

(1790-1799)

FÜGG
George Brown

(1799-1800)

FÜGG
Samuel J. Potter

(1800-1803)

FÜGG
Paul Mumford

(1803-1805)

FÜGG
5 Henry Smith[5] 1805. október 15. 1806. május 7.      Isaac Wilbour FÜGG
6 Isaac Wilbour[6] 1806. május 7. 1807. május 6.      Az USA képviselőházának tagja

(1807-1809)

7 James Fenner[7] 1807. május 6. 1811. május 1. Az USA szenátusának tagja

(1805-1807)

Constant Taber

(1807-1808)

FÜGG
Simeon Martin

(1808-1810)

FÜGG
Isaac Wilbour

(1810-1811)

FÜGG
8 William Jones[8] 1811. május 1. 1817. május 7. Simeon Martin

(1811-1816)

FÜGG
Jeremiah Thurston

(1816-1817)

FÜGG
9 Nehemiah R. Knight[9] 1817. május 7. 1821. május 2. Az USA szenátusának tagja

(1821-1841)

Edward Wilcox[10][11] FÜGG
10 William C. Gibbs[12] 1821. május 2. 1824. május 5. Caleb Earle FÜGG
11 James Fenner[7] 1824. május 5. May 4, 1831 Az USA szenátusának tagja

(1805-1807)

Charles Collins FÜGG
12 Lemuel H. Arnold[13] 1831. május 4. 1833. május 1          Az USA képviselőházának tagja

(1845–1847)

13 John B. Francis[14] 1833. május 1 1838. május 2. 40x40px[halott link][15] Az USA szenátusának tagja

(1844–1845)

Jeffrey Hazard

(1933-1835)

FÜGG
George Engs

(1835-1836)

FÜGG
Jeffrey Hazard

(1836-1837)

FÜGG
Benjamin Babock Thurston

(1837-1838)

FÜGG
14 William Sprague III[16] 1838. május 2. 1839. május 2. 40x40px[halott link][17] Az USA képviselőházának tagja

(1835–1837)

Az USA szenátusának tagja

(1842–1844)

Joseph Childs FÜGG
15 Samuel Ward King[18] 1839. május 2.[19] 1843. május 2.     [17] Byron Diman

(1840-1842)

FÜGG
Nathaniel Bullock

(1842-1843)

FÜGG
16 Thomas Dorr[20] 1842. május 1.[19] 1843. január 23.      Byron Diman     
17 James Fenner[7] 1843. május 2. 1845. május 6.     [17] Az USA szenátusának tagja

(1805-1807)

18 Charles Jackson[21] 1845. május 6. 1846. május 6.         
19 Byron Diman[22] 1846. május 6. 1847. május 4.     [17]
20 Elisha Harris[23] 1847. május 4. 1849. május 1          Edward W. Lawton FÜGG
21 Henry B. Anthony[24] 1849. május 1. 1851. május 6.          Az USA szenátusának tagja

(1859–1884)

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának

pro tempore elnöke

(1859-1873; 1875)

Thomas Whipple FÜGG
22 Philip Allen[25] 1851. május 6. 1853. július 20. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1853–1859)

William Beach Lawrence

(1851-1852)

FÜGG
Samuel G. Arnold

(1852-1853)

FÜGG
23 Francis M. Dimond[26] 1853. július 20. 1854. május 2 40x40px[halott link] Francis M. Dimond 40x40px[halott link]
24 William W. Hoppin[27] 1854. május 2 1857. május 26.          John J. Reynolds

(1854-1855)

FÜGG
Anderson C. Rose

(1855-1856)

FÜGG
Nicholas Brown III

(1856-1857)

FÜGG
25 Elisha Dyer[28] 1857. május 26. 1859. május 31. 40x40px[halott link] Thomas G. Turner 40x40px[halott link]
26 Thomas G. Turner[29] 1859. május 31. 1860. május 29. 40x40px[halott link] Isaac Saunders FÜGG
27 William Sprague IV[30] 1860. május 29. 1863. március 3. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1863–1875)

J. Russell Bullock

(1860-1861)

FÜGG
Samuel G. Arnold

(1861-1863)

40x40px[halott link]
28 William C. Cozzens[31] 1863. március 3. 1863. május 26. 40x40px[halott link] Seth Padelford

(1863-1865)

40x40px[halott link]
29 James Y. Smith[32] 1863. május 26. 1866. május 29. 40x40px[halott link]
Duncan Pell FÜGG
30 Ambrose Everett Burnside[33] 1866. május 29. 1869. május 25. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1875–1881)

William Greene

(1866-1868)

FÜGG
Pardon Stevens

(1868-1872)

FÜGG
31 Seth Padelford[34] 1869. május 25. 1873. május 27. 40x40px[halott link]
Charles Cutler

(1872-1873)

FÜGG
32 Henry Howard[35] 1873. május 27. 1875. május 25. 40x40px[halott link] Charles C. Van Zandt 40x40px[halott link]
33 Henry Lippitt[36] 1875. május 25. 1877. május 29. 40x40px[halott link] Henry Tillinghast Sisson 40x40px[halott link]
34 Charles C. Van Zandt[37] 1877. május 29. 1880. május 25. 40x40px[halott link] Albert Howard FÜGG
35 Alfred H. Littlefield[38] 1880. május 25. 1883. május 29. 40x40px[halott link] Henry Fay FÜGG
36 Augustus O. Bourn[39] 1883. május 29. 1885. május 26. 40x40px[halott link] Oscar Rathbun FÜGG
37 George P. Wetmore[40] 1885. május 26. 1887. május 29. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1895–1907, 1908–1913)

Lucius B. Darling 40x40px[halott link]
38 John W. Davis[41] 1887. május 29. 1888. május 29. 40x40px[halott link] Samuel R. Honey FÜGG
39 Royal C. Taft[42] 1888. május 29. 1889. május 28. 40x40px[halott link] Enos Lapham FÜGG
40 Herbert W. Ladd[43] 1889. május 28. 1890. május 27. 40x40px[halott link] Daniel Littlefield 40x40px[halott link]
41 John W. Davis[41] 1890. május 27. 1891. május 26. 40x40px[halott link] William T. C. Wardwell 40x40px[halott link]
42 Herbert W. Ladd[43] 1891. május 26. 1892. május 31. 40x40px[halott link] Henry A. Stearns 40x40px[halott link]
43 D. Russell Brown[44] 1892. május 31. 1895. május 29. 40x40px[halott link] Melville Bull

(1892-1894)

40x40px[halott link]
Edwin Allen FÜGG
44 Charles W. Lippitt[45] 1895. május 29. 1897. május 25. 40x40px[halott link]
45 Elisha Dyer, Jr.[46] 1897. május 25. 1900. május 29. 40x40px[halott link] Aram J. Pothier

(1897-1898)

40x40px[halott link]
William Gregory

(1898-1900)

40x40px[halott link]
46 William Gregory[47] 1900. május 29. 1901. december 16. 40x40px[halott link] Charles D. Kimball 40x40px[halott link]
47 Charles D. Kimball[48] 1901. december 16. 1903. január 3. 40x40px[halott link] George L. Shepley 40x40px[halott link]
48 Lucius F. C. Garvin[49] 1903. január 3. 1905. január 3. 40x40px[halott link] Adelard Archambault

(1903-1904)

40x40px[halott link]
George H. Utter

(1904-1905)

40x40px[halott link]
49 George H. Utter[50] 1905. január 3. 1907. január 1. 40x40px[halott link] Az USA képviselőházának tagja

(1911–1912)

Frederick H. Jackson

(1905-1908)

40x40px[halott link]
50 James H. Higgins[51] 1907. január 1. 1909. január 5. 40x40px[halott link]
Ralph Watrous

(1908-1909)

40x40px[halott link]
51 Aram J. Pothier[52] 1909. január 5. 1915. január 5. 40x40px[halott link] Arthur W. Dennis

(1909-1910)

40x40px[halott link]
Zenas Work Bliss

(1910-1913)

40x40px[halott link]
Rosewell Burchard

(1913-1915)

40x40px[halott link]
52 R. Livingston Beeckman[53] 1915. január 5. 1921. január 4. 40x40px[halott link] Emery J. San Souci 40x40px[halott link]
53 Emery J. San Souci[54] 1921. január 4. 1923. január 2. 40x40px[halott link] Harold Gross 40x40px[halott link]
54 William S. Flynn[55] 1923. január 2. 1925. január 6. 40x40px[halott link] Felix A. Toupin 40x40px[halott link]
55 Aram J. Pothier[52] 1925. január 6. 1928. február 4. 40x40px[halott link] Nathaniel W. Smith

(1925-1927)

40x40px[halott link]
Norman S. Case

(1927-1928)

40x40px[halott link]
56 Norman S. Case[56] 1928. február 4. 1933. január 3. 40x40px[halott link] James G. Connelly 40x40px[halott link]
57 Theodore Francis Green[57] 1933. január 3. 1937. január 5. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1937–1961)

Robert E. Quinn 40x40px[halott link]
58 Robert E. Quinn[58] 1937. január 5. 1939. január 3. 40x40px[halott link] Raymond E. Jordan 40x40px[halott link]
59 William Henry Vanderbilt III[59] 1939. január 3. 1941. január 7. 40x40px[halott link] James O. McManus 40x40px[halott link]
60 J. Howard McGrath[60] 1941. január 7. 1945. október 6. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1947–1949)

Az USA igazságügyi államtitkára

(1949-1952)

Louis W. Cappelli

(1941-1944)

John O. Pastore

(1945)

61 John Orlando Pastore[61] 1945. október 6. 1950. december 19. 40x40px[halott link] Az USA szenátusának tagja

(1950–1976)

John S. McKiernan

(1945-1956)

40x40px[halott link]
62 John S. McKiernan[62] 1950. december 19. 1951. január 2. 40x40px[halott link]
63 Dennis J. Roberts[63] 1951. január 2. 1959. január 6. 40x40px[halott link]
Armand H. Cote

(1957-1959)

40x40px[halott link]
64 Christopher Del Sesto[64] 1959. január 6. 1961. január 3. 40x40px[halott link] John A. Notte, Jr. 40x40px[halott link]
65 John A. Notte, Jr.[65] 1961. január 3. 1963. január 1. 40x40px[halott link] Edward P. Gallogly

(1961-1965)

40x40px[halott link]
66 John Hubbard Chafee[66] 1963. január 1. 1969. január 7. 40x40px[halott link] Az USA tengerészeti államtitkára

(1962-1972)

Az USA szenátusának tagja

(1976–1999)

Giovanni Folcarelli

(1965-1967)

40x40px[halott link]
Joseph O'Donnell, Jr.

(1967-1969)

40x40px[halott link]
67 Frank Licht[67] 1969. január 7. 1973. január 2. 40x40px[halott link] J. Joseph Garrahy 40x40px[halott link]
68 Philip W. Noel[68] 1973. január 2. 1977. január 4. 40x40px[halott link]
69 J. Joseph Garrahy[69] 1977. január 4. 1985. január 1. 40x40px[halott link] Thomas R. DiLuglio 40x40px[halott link]
70 Edward D. DiPrete[70] 1985. január 1. 1991. január 1. 40x40px[halott link] Richard A. Licht

(1985-1989)

40x40px[halott link]
Roger N. Begin

(1989-1993)

40x40px[halott link]
71 Bruce Sundlun[71] 1991. január 1. 1995. január 3. 40x40px[halott link]
Robert Weygand

(1993-1997)

40x40px[halott link]
72 Lincoln C. Almond[72] 1995. január 3. 2003. január 7. 40x40px[halott link]
Bernard Jackvony

(1997-1999)

40x40px[halott link]
Charles J. Fogarty

(1999-2007)

40x40px[halott link]
73 Donald Carcieri[73] 2003. január 7. 2011. január 4. 40x40px[halott link]
Elizabeth H. Roberts 40x40px[halott link]
74 Lincoln Chafee[74] 2011. január 4. 2013. május 30. FÜGG Az USA szenátusának tagja

(1999–2007)

2013. május 30. 2015. január 6. 40x40px[halott link]
75 Gina Raimondo[75] 2015. január 6. 2021. március 2.[76] 40x40px[halott link] Daniel McKee 40x40px[halott link]
76 Daniel McKee 2021. március 2. hivatalban 40x40px[halott link] Rhode Island helyettes kormányzója

(2015-2021)

Cumberland polgármestere

(2001-2005, 2007-2015)

betöltetlen

Jegyzetek

  1. root: Nicholas Cooke. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  2. root: William Greene. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  3. root: John Collins. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  4. root: Arthur Fenner. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  5. root: Henry Smith. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  6. root: Isaac Wilbour. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  7. a b c root: James Fenner. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  8. root: William Jones. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  9. root: Nehemiah Rice Knight. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  10. Neve más forrásban Edward Cox, s ügyvezető kormányzóként 1821. január 9 - 1821. május 2. között - mivel a kormányzó a megüresedett szenátusi széket töltötte be, ellátta a kormányzói tisztséget.
  11. root: Edward Cox. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  12. root: William Channing Gibbs. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  13. root: Lemuel Hastings Arnold. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  14. root: John Brown Francis. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  15. Más forrásban Demokrata-republikánus.
  16. root: William Sprague 1799. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  17. a b c d Más forrásban Whig Párt.
  18. root: Samuel King. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  19. a b Megválasztása vitatott.
  20. Thomas Wilson Dorr (1805 - 1854) - Find A Grave Memorial. www.findagrave.com. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  21. root: Charles Jackson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  22. root: Byron Diman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  23. root: Elisha Harris. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  24. root: Henry Bowen Anthony. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  25. root: Phillip Allen. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  26. root: Francis M. Dimond. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  27. root: William Warner Hoppin. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  28. root: Elisha Dyer Sr.. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  29. root: Thomas Goodwin Turner. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  30. jlucas: William Sprague 1830. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  31. root: William Cole Cozzens. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  32. root: James Youngs Smith. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  33. root: Ambrose Everett Burnside. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  34. root: Seth Padelford. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  35. root: Henry Howard. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  36. root: Henry Lippitt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  37. root: Charles Collins Van Zandt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  38. root: Alfred Henry Littlefield. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  39. root: Augustus Osborn Bourn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  40. root: George Peabody Wetmore. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  41. a b root: John William Davis. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  42. root: Royal Chapin Taft. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  43. a b root: Herbert Warren Ladd. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  44. root: Daniel Russell Brown. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  45. root: Charles Warren Lippitt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  46. jlucas: Elisha Dyer Jr.. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  47. root: William Gregory. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  48. root: Charles Dean Kimball. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  49. root: Lucius Fayette Clark Garvin. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  50. root: George Herbert Utter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  51. root: James Henry Higgins. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  52. a b root: Aram Pothier. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  53. root: Robert Livingston Beeckman. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  54. root: Emery J. San Souci. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  55. root: William Smith Flynn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  56. root: Norman Stanley Case. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  57. root: Theodore Francis Green. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  58. root: Robert Emmet Quinn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  59. root: William Henry Vanderbilt. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  60. root: James Howard McGrath. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  61. root: John Orlando Pastore. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  62. root: John Sammon McKiernan. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  63. root: Dennis Joseph Roberts. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  64. root: Christopher Del Sesto. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  65. root: John A. Notte. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  66. root: John Hubbard Chafee. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  67. root: Frank Licht. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  68. root: Philip W. Noel. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  69. root: J. Joseph Garrahy. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  70. root: Edward D. DiPrete. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  71. root: Bruce G. Sundlun. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  72. root: Lincoln Almond. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  73. root: Don Carcieri. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  74. root: Lincoln Chafee. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  75. khastings: Gina Raimondo. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 26.)
  76. Joe Biden az Egyesült Államok kereskedelmi miniszterének jelölte, így lemondott 2021. március 2-án, Szenátusi jóváhagyását követően.

Források

  • Text of the Rhode Island constitution
  • Full text of the 1842 constitution
Sablon:Az Amerikai Egyesült Államokat alkotó államok kormányzóinak listái
  • m
  • v
  • sz
Tagállamok
USA
Washington DC
Társult államok
Külbirtokok