Tennessee állam kormányzóinak listája

Az Amerikai Egyesült Államok politikai élete
Szövetségi kormány
Az Amerikai Egyesült Államok választási rendszere
Politikai pártok
  • Demokrata
  • Republikánus
Tagállamok kormányzata
Sablon:USA politikai élete
  • m
  • v
  • sz

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Tennessee államának kormányzóit sorolja föl. Az állam területét először paleoindiánok népesítették be, kb. 11 ezer évvel ezelőtt. A legkorábbi népcsoportok nevét nem ismerjük, de számos, régészetileg azonosítható kultúra nyomai megtalálhatók (ún. Archaikus, Woodland és Mississippi kultúrák). Ezek leszármazottja az első ismert nevű törzs, a muszkogi kultúra.

Muszkogi és jucsi indiánokkal találkoztak a Hernando de Soto által vezetett spanyol felfedezők 1539-43-as expedíciójuk során. Később (valószínűleg az európai telepesek ottani térhódítása miatt) a mai Virginia területéről dél felé nyomulva az irokéz családba tartozó cseroki törzs foglalta el a Tennessee folyó felső szakaszánál fekvő területeket.

A hamarosan megjelenő európai gyarmatosítók fokozatosan dél és nyugat felé szorították ki az őslakos muszkogi és jucsi törzseket is, közöttük a csikaszó és csaktó indiánokat. Az 1830-ban elfogadott indiánkitelepítési határozat nyomán 1838-ban és 1839-ben kb. 17 ezer cseroki indiánt kényszerítettek arra, hogy az állam keleti részét elhagyva a mai Arkansastól nyugatra lévő Indián Terület-re vonuljon, ellátás, élelmiszer és megfelelő ruházat nélkül, embertelen szenvedések közepette. 4000-en haltak meg útközben, és az útvonal a Könnyek Ösvénye néven vált hírhedtté.

Tennessee 1796-ban, tizenhatodikként lépett be az Amerikai Egyesült Államokba. Az állam északi és déli határait úgy jelölték ki, hogy a keletről szomszédos Észak-Karolina határát egyszerűen meghosszabbították egy-egy K-Ny-i egyenes vonallal a Mississippi folyóig, ami ezáltal az állam nyugati határa lett.

A polgárháború után Tennessee volt az egyetlen konföderációs állam, amely nem került katonai kormányzás alá. Ez Andrew Johnson befolyásának volt köszönhető, aki Lincoln elnök meggyilkolása után (addigi alelnökként) emelkedett az elnöki székbe.

Tennessee államnak 95 megyéje van. A megye a helyi kormányzat szerepét tölti be, amely alacsonyabb rangú az állami törvényeknél. A 2000-es becslések szerint Shelby megye volt Tennessee legnépesebb megyéje 897 472 fő lakosságával, de egyben a legnagyobb területű megye is, amely 1955 km² területet foglal magában. A leggyérebben lakott területek Pickett megye, lakosainak száma 4945 fő, és Trousdale megye, amely egyben a legkisebb területű megye is, 295 km²-t foglal el. A 2000-es évi felmérések szerint Davidson megye, melynek székhelye Nashville, lakosainak száma 569 891 fő volt, s 1300 km²-nyi területe van. (Az egész Tennessee állam lakosainak száma ugyanebben az időben 5 689 283 fő volt.)

A kormányzót négy évre választják és az adott személy egyszer újraválasztható.

Jelenleg az 50. kormányzó, a Republikánus Párthoz tartozó Bill Lee tölti be a tisztséget 2019. január 19. óta. A kormányzóhelyettes a szintén republikánus Randy McNally, aki 2017 óta tölti be ezt a tisztséget.

Párthovatartozás

Párt Kormányzók
Demokrata 35
Republikánus 11
Demokrata-republikánus 7
Whig 4
Unionista 1

Délnyugati terület kormányzója

# Kép Kormányzó Hivatali idő Párt Egyéb választott (szövetségi) tisztségei Kinevező elnök
1 William Blount[1] 1790. szeptember 20.

1796. március 30.
Az USA szenátusának tagja

(1796–1797)

George Washington

Tennessee szövetségi állam kormányzói

Tennessee kormányzóinak listája
Unionisták Demokrata-Republikánus          Whig Párt Demokrata Párt Republikánus Párt
# Kép Kormányzó Hivatali idő Párt Egyéb választott (szövetségi) tisztsége Helyettes
1 John Sevier[2]
(1745–1815)
1796. március 30.

1801. szeptember 23.
Az USA képviselőházának tagja

(Észak-Karolina képviseletében)

(1790–1791)

Az USA képviselőházának tagja

(1811–1815)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
2 Archibald Roane[3]
(1760–1819)
1801. szeptember 23.

1803. szeptember 23.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
1 John Sevier[2]
(1745–1815)
1803. szeptember 23.

1809. szeptember 20.
Az USA képviselőházának tagja

(Észak-Karolina képviseletében)

(1790–1791)

Az USA képviselőházának tagja

(1811–1815)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
3 Willie Blount[4]
(1768–1835)
1809. szeptember 20.

1815. szeptember 27.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
4 Joseph McMinn[5]
(1758–1824)
1815. szeptember 27.

1821. október 1.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
5 William Carroll[6]
(1788–1844)
1821. október 1.

1827. október 1.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
6 Sam Houston[7]
(1793–1863)
1827. október 1.

1829. április 16.
(1823–1827)

A Texasi Köztársaság elnöke

(1836–1838; 1841–1844)

Az USA szenátusának tagja

(Texas képviseletében)

(1823–1827)

Texas kormányzója

(1859–1861)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
7 William Hall[8]
(1775–1856)
1829. április 16.

1829. október 1.
Az USA képviselőházának tagja

(1831–1833)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
5 William Carroll[6]
(1788–1844)
1829. október 1.

1835. október 12.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
8 Newton Cannon[9]
(1781–1841)
1835. október 12.

1839. október 14.
         Az USA képviselőházának tagja

(1814-1817; 1819-1823)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
9 James K. Polk[10]
(1795–1849)
1839. október 14.

1841. október 15.
Az USA képviselőházának tagja

(1825–1833; 1833–1839)

Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának

képviselőházi elnöke

(1835–1839)

Az Amerikai Egyesült Államok 10. elnöke

(1845–1849)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
10 James C. Jones[11]
(1809–1859)
1841. október 15.

1845. október 14.
         Az USA szenátusának tagja

(1851–1857)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
11 Aaron V. Brown[12]
(1795–1859)
1845. október 14.

1847. október 17.
Az USA képviselőházának tagja

(1839–1843; 1843-1845)

Az USA Főpostamestere

(1857-1859)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
12 Neill S. Brown[13]
(1810–1886)
1847. október 17.

1849. október 16.
         nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
13 William Trousdale[14]
(1790–1872)
1849. október 16.

1851. október 16.
Az USA-t képviselő miniszter Brazíliában

(1853-1857)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
14 William B. Campbell[15]
(1807–1867)
1851. október 16.

1853. október 17.
         Az USA képviselőházának tagja

(1837–1843; 1866-1867)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
15 Andrew Johnson[16]
(1808–1875)
1853. október 17.

1857. november 3.
Az USA képviselőházának tagja

(1843–1853)

Az USA szenátusának tagja

(1857–1862; 1875)

Az Amerikai Egyesült Államok 16. alelnöke

(1865)

Az Amerikai Egyesült Államok 17. elnöke

(1865-1869)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
16 Isham G. Harris[17]
(1818–1897)
1857. november 3.

1862. március 12.
Az USA képviselőházának tagja

(1849–1853)

Az USA szenátusának tagja

(1877–1897)

Az Amerikai Egyesült Államok Szenátusának

pro tempore elnöke

(1893-1895)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
15 Andrew Johnson[16]
(1808–1875)
1862. március 12.

1865. március 4.
katonai kormányzóként

Az USA képviselőházának tagja

(1843–1853)

Az USA szenátusának tagja

(1857–1862; 1875)

Az Amerikai Egyesült Államok 16. alelnöke

(1865)

Az Amerikai Egyesült Államok 17. elnöke

(1865-1869)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
Robert L. Caruthers[18]

(1800–1882)

[19] Az USA képviselőházának tagja(1841–1843) nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
Edward H. East[20][21]
(1830–1904)
1865. március 4.

1865. április 5.
nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
17 William G. Brownlow[22]
(1805–1877)
1865. április 5.

1869. február 25.
Az USA szenátusának tagja

(1869–1875)

nem volt, feladatát a szenátus elnöke töltötte be
18 Dewitt Clinton Senter[23]
(1830–1898)
1869. február 25.

1871. október 10.
Dorsey B. Thomas
19 John C. Brown[24]
(1827–1889)
1871. október 10.

1875. január 18.
John C. Vaughn

(1871-1873)

A. T. Lacey

(1873–1875)

20 James D. Porter[25]
(1828–1912)
1875. január 18.

1879. február 16.
Az USA-t képviselő miniszter Chilében

(1893-1894)

Thomas H. Paine

(1875–1877)

Hugh M. McAdoo

(1877–1879)

21 Albert S. Marks[26]
(1836–1891)
1879. február 16.

1881. január 17.
John R. Neal
22 Alvin Hawkins[27]
(1821–1905)
1881. január 17.

1883. január 15.
George H. Morgan
23 William B. Bate[28]
(1826–1905)
1883. január 15.

1887. január 17.
Az USA szenátusának tagja

(1887–1905)

Benjamin F. Alexander

(1883–1885)

Cabell R. Berry

(1885–1887)

24 Robert Love Taylor[29]
(1850–1912)
1887. január 17.

1891. január 19.
Az USA képviselőházának tagja

(1879–1881)

Az USA szenátusának tagja

(1907–1911)

Z. W. Ewing

(1887–1889)

Benjamin J. Lea

(1889–1891)

25 John P. Buchanan[30]
(1847–1930)
1891. január 19.

1893. január 16.
William C. Dismukes

(1891–1895)

26 Peter Turney[31]
(1827–1903)
1893. január 16.

1897. január 21.
Ernest Pillow

(1895–1897)

24 Robert Love Taylor[29]
(1850–1912)
1897. január 21.

1899. január 16.
Az USA képviselőházának tagja

(1879–1881)

Az USA szenátusának tagja

(1907–1911)

John Thompson
27 Benton McMillin[32]
(1845–1933)
1899. január 16.

1903. január 19.
Az USA képviselőházának tagja

(1879–1899)

Az USA-t képviselő miniszter Peruban

(1913-1919)

Az USA-t képviselő miniszter Guatemalában

(1920-1921)

Seid Waddell

(1899–1901)

Newton H. White

(1901–1903)

28 James B. Frazier[33]
(1856–1937)
1903. január 19.

1905. március 21.
Az USA szenátusának tagja

(1905–1911)

E. T. Seay

(1903–1905)

John I. Cox

(1905)

29 John I. Cox[34]
(1855–1946)
1905. március 21.

1907. január 17.
Ernest Rice
30 Malcolm R. Patterson[35]
(1861–1935)
1907. január 17.

1911. január 26.
Az USA képviselőházának tagja

(1901–1906)

E. G. Tollett

(1907–1909)

William Kinney

(1909–1911)

31 Ben W. Hooper[36]
(1870–1957)
1911. január 26.

1915. január 17.
Nathaniel Baxter, Jr.

(1911–1913)

Newton H. White

(1913–1915)

32 Thomas C. Rye[37]
(1863–1953)
1915. január 17.

1919. január 15.
Hugh C. Anderson

(1915)

Albert E. Hill

(1915–1917)

W. R. Crabtree

(1917–1919)

33 Albert H. Roberts[38]
(1868–1946)
1919. január 15.

1921. január 15.
Andrew L. Todd
34 Alfred A. Taylor[39]
(1848–1931)
1921. január 15.

1923. január 16.
Az USA képviselőházának tagja

(1889–1895)

William West Bond
35 Austin Peay[40]
(1876–1927)
1923. január 16.

1927. október 3.[41]
Eugene J. Bryan

(1923–1925)

Lucius D. Hill

(1925–1927)

Henry Hollis Horton

(1927)

36 Henry Hollis Horton[42]
(1866–1934)
1927. október 3.

1933. január 17.
Széküresedés
Sam R. Bratton

(1929–1931)

Scott Fitzhugh

(1931)

Ambrose B. Broadbent

(1931–1933)

37 Hill McAlister[43]
(1875–1959)
1933. január 17.

1937. január 15.
Albert F. Officer

(1933–1935)

William P. Moss

(1935–1936)

Bryan Pope

(1936–1939)

38 Gordon Browning[44]
(1889–1976)
1937. január 15.

1939. január 16.
Az USA képviselőházának tagja

(1923–1935)

39 Prentice Cooper[45]
(1895–1969)
1939. január 16.

1945. január 16.
Az USA nagykövete Peruban

(1946-1948)

Blan R. Maxwell

(1939–1943)

Joseph H. Ballew

(1943–1945)

40 Jim Nance McCord[46]
(1879–1968)
1945. január 16.

1949. január 16.
Az USA képviselőházának tagja

(1943–1945)

Larry Morgan

(1945–1947)

George Oliver Benton

(1947–1949)

38 Gordon Browning[44]
(1889–1976)
1949. január 16.

1953. január 15.
Az USA képviselőházának tagja

(1923–1935)

Walter M. Haynes
41 Frank G. Clement[47]
(1920–1969)
1953. január 15

1959. január 19.
Jared Maddux
42 Buford Ellington[48]
(1907–1972)
1959. január 19.

1963. január 15.
William D. Baird
41 Frank G. Clement[47]
(1920–1969)
1963. január 15.

1967. január 16.
James L. Bomar, Jr.

(1963–1965)

Jared Maddux

(1965–1967)

42 Buford Ellington[48]
(1907–1972)
1967. január 16.

1971. január 16.
Frank Gorrell
43 Winfield Dunn[49]
(1927–)
1971. január 16.

1975. január 18.
John S. Wilder

(1971–2007)

44 Ray Blanton[50]
(1930–1996)
1975. január 18.

1979. január 17.
Az USA képviselőházának tagja

(1967–1973)

45 Lamar Alexander[51]
(1940–)
1979. január 17.

1987. január 17.
Az USA szenátusának tagja

(2003–hivatalban)

46 Ned McWherter[52]
(1930–2011)
1987. január 17.

1995. január 21.
47 Don Sundquist[53]
(1936–)
1995. január 21.

2003. január 18.
Az USA képviselőházának tagja

(1983–1995)

48 Phil Bredesen[54]
(1943–)
2003. január 18.

2011. január 15.
Ron Ramsey

(2007–2017)

49 Bill Haslam[55]
(1958–)
2011. január 11.

2019. január 19.
Randy McNally

(2017–hivatalban)

50 Bill Lee

(1959–)

2019. január 19.


hivatalban[56]

Jegyzetek

  1. BLOUNT, William - Biographical Information. bioguide.congress.gov. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  2. a b root: John Sevier. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  3. root: Archibald Roane. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  4. root: Willie Blount. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  5. root: Joseph McMinn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  6. a b root: William Carroll. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  7. root: Samuel Houston. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  8. root: William Hall. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  9. root: Newton Cannon. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  10. root: James Knox Polk. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  11. root: James Chamberlain Jones. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  12. root: Aaron Venable Brown. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  13. root: Neill Smith Brown. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  14. root: William Trousdale. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  15. root: William Bowen Campbell. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  16. a b root: Andrew Johnson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  17. root: Isham Green Harris. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  18. root: Robert Looney Caruthers. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  19. Az Amerikai Konföderációs Államok részéről kormányzó, a soha nem töltötte be hivatalát.
  20. Andrew Johnson helyett, ideiglenesen.
  21. root: Edward Hazzard East. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  22. root: William Gannaway Brownlow. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  23. root: DeWitt Clinton Senter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  24. root: John Calvin Brown. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  25. root: James Davis Porter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  26. root: Albert Smith Marks. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  27. root: Alvin Hawkins. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  28. root: William Brimage Bate. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  29. a b root: Robert Love Taylor. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  30. root: John Price Buchanan. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  31. root: Peter Turney. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  32. root: Benton McMillin. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  33. root: James Beriah Frazier. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  34. root: John Isaac Cox. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  35. root: Malcolm Rice Patterson. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  36. root: Ben Walter Hooper. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  37. root: Thomas Clarke Rye. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  38. root: Albert Houston Roberts. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  39. root: Alfred Alexander Taylor. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  40. root: Austin Peay III. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  41. Elhunyt hivatali ideje alatt.
  42. root: Henry Hollis Horton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  43. root: Harry Hill McAlister. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  44. a b root: Gordon Browning. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  45. root: William Prentice Cooper. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  46. root: Jim Nance McCord. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  47. a b root: Frank Goad Clement. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  48. a b root: Earl Buford Ellington. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  49. root: Bryant Winfield Culberson Dunn. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  50. root: Ray Blanton. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  51. root: Lamar Alexander. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  52. root: Ned Ray McWherter. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  53. root: Don Sundquist. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  54. root: Phil Bredesen. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  55. root: Bill Haslam. www.nga.org. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
  56. Mandátuma 2023 januárjáig tart, s indulhat újraválasztásért.

Források

  • Tennessee Government and Politics: Democracy in the Volunteer State p. 43, John R. Vile and Mark E. Byrnes. 1998, Vanderbilt University Press
  • Welcome to the Tennessee Secretary of State's Website | Tennessee Secretary of State. sos.tn.gov. (Hozzáférés: 2016. október 27.)
Sablon:Az Amerikai Egyesült Államokat alkotó államok kormányzóinak listái
  • m
  • v
  • sz
Tagállamok
USA
Washington DC
Társult államok
Külbirtokok