Szterényi József

Szterényi József
Magyarország kereskedelemügyi minisztere
Hivatali idő 1918. január 25. – október 31.
Előd	Serényi Béla
Utód	Garami Ernő
Születési név	Stern József
Született	1861. november 5.[1] Lengyeltóti
Elhunyt	1941. február 6. (79 évesen)[2] Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Párt	Országos Alkotmánypárt
Foglalkozás	újságíró politikus
Vallás	kálvinizmus
A Wikimédia Commons tartalmaz Szterényi József témájú médiaállományokat.

Báró Szterényi József, születési nevén Stern József (Lengyeltóti, 1861. november 5. – Budapest, 1941. február 6.) zsidó származású magyar politikus, kereskedelemügyi miniszter, iparfejlesztési és iparoktatási szakértő. Szterényi Hugó mineralógus és tanár öccse.

Élete

Apja Stern Albert (1826–1888)^[3] újpesti rabbi volt. Fia református hitre kikeresztelkedett,^[4] és mint újságíró kezdte pályafutását Budapesten, 1888-ben megalapította a Brassó című politikai napilapot. 1885-től 1889-ig az erdélyi ipari és kereskedelmi egyesület főtitkára volt. Többször beutazta ipari és kereskedelmi tanulmányok céljából a Balkán államait és Kis-Ázsia egy részét. 1889-ben fölkeltette Baross Gábor kereskedelmi miniszter figyelmét, aki erdélyi iparfelügyelőnek nevezte ki.

Bár felsőfokú végzettsége nem volt, 1890-ben Baross pártfogásával bekerült a kereskedelemügyi minisztériumba, ahol kezdetben iparfejlesztési ügyekkel foglalkozott. 1896-ban országos iparoktatási főigazgató, 1900-ban miniszteri tanácsos, 1905-től 1910-ig államtitkár, ebből az időből nevéhez fűződik az ipartörvény módosítása. 1906 és 1918 között Brassó alkotmánypárti országgyűlési képviselője.

1906 tavaszán, a Wekerle-kormány megalakulásakor Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter őt hívta meg politikai államtitkárnak, a kormány bukása után pedig az Agrárbank elnöke lett. Ezt az állást egy nagy bankcsoporttól kapta, amiért korábban a minisztérium nevében velük kötött szerződést a dalmát vasút kiépítésére, az indokoltnál legalább százmillióval drágábban és a konkurencia ajánlatánál még drágábban.^[5]

1918-tól kereskedelemügyi miniszter a harmadik Wekerle-kormányban. Az őszirózsás forradalom idején a minisztertanács internáltatta mint a forradalmi vívmányokat veszélyeztető egyént.

1918. április 15-től kijelölt miniszterelnök, az immáron harmadik alkalommal lemondott Wekerlét váltandó mint kijelölt miniszterelnök egy hónap alatt sem sikerült kormányt alakítania, így május 8-a után, most már utoljára újfent Wekerle alakíthatott kormányt (az általa vezetett kabinetek sorában hatodik próbálkozásaként). 1919-ben a Károlyi-kormány internálta, a Tanácsköztársaság alatt a Gyűjtőfogházban tartották fogságban.

1920-ban és 1926-ban pártonkívüli képviselő, 1927-től felsőházi tag. Nemzetközi tárgyalásokon és öt éven át a Népszövetségben mint főmegbízott volt jelen.

1941-ben hunyt el életének 80. évében. Halála előtt súlyos epe és májbántalmakat szenvedett.^[6][7] A Fiumei Úti Sírkertben helyezték nyugalomra.^[8]

Művei

• A takarékszövetkezetekröl (1884);
• Törökország kereskedelmi viszonyai (1889);
• Az iparoktatás külföldön (1894);
• A háziipar Magyarországon (1895);
• Magyarország nagy- és mezőgazdasági ipara (1895);
• A kézügyességi és háziipari oktatás Magyarországon (1896);
• Az iparoktatás Magyarországon, Budapest, 1897 (a mű franciául és németül is megjelent);
• A magyar szent korona országainak gyáripara (20 köt., 1901);
• Az iparoktatás Magyarországon és külföldön (1909);
• Emlékirat az iparfejlesztésről (1909);
• Régmúlt idők emlékei (1925).

Jegyzetek

Források

• Magyar életrajzi lexikon I–IV. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai.   1967–1994. [1]
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929.  Online elérés
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. (Steiner–Télfy). Budapest: Hornyánszky. 1909.  
• Lengyel Géza. Magyar újságmágnások. Budapest: Akadémiai Könyvkiadó, 70–73. o. (1963)  Irodalomtörténeti füzetek 41. szám.

Egyéb irodalom

• Keresztény magyar közéleti almanach I–II. [III. köt. Erdély, IV. köt. Délvidék.]. Fel. szerk. és kiadó Hortobágyi Jenő. Budapest, 1940.