Budapest elpusztult nevezetes épületeinek listája

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Az 1951-ben lebontott Regnum Marianum templom egyike azoknak a budapesti épületeknek, amelyekről ma már csak régi fényképek tanúskodnak

Az alábbi szócikk Budapest, természeti, történelmi viszontagságok következtében elpusztult, eltűnt, megsemmisült vagy egyéb okok miatt elbontott, – már teljes, eredeti épségében nem látható – nevezetesebb épületeit és épületkomplexumait igyekszik felsorolni, a főváros egy-egy kerületére lebontva, az építés illetve a pusztulás (elbontás) idejének, valamint az építmény helyének feltüntetésével.

Budapest területén számtalan épület tűnt el az évszázadok alatt. A magánházak sokasága mellett jelentős középületek (Aquincumi paloták, középkori templomok) is elpusztultak, sokak létéről mindössze régészeti kutatások nyújtanak információt. Viszonylag pontosabb adatok a XIX. és XX. századi nagyobb építkezések kapcsán lebontott, vagy a második világháború alatt megsemmisült épületekről vannak.

A vasúttal kapcsolatos épületeket a Budapesti vasúti épületek és épületegyüttesek listája szócikk tartalmazza.

I. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Mária Magdolna-templom 13. század 1950 Kapisztrán tér Az 1944-es ostrom során több bombatalálat érte az épületet. Ezt követően Rákosi Mátyás parancsára lebontották. A gótikus tornyot Csemegi József tervei szerint 1950–1952 között állították helyre.
Budavári régi evangélikus templom[1] ? 19. sz. vége
Szent Miklós kolostor[2] ? ? Hess András tér Helyére épült 1969-ben a Hilton szálló
Jezsuita kollégium[2] ? ? Maradványait a Hilton Szálló tartalmazza.
Krisztinavárosi kápolna[3] 1700-as évek eleje 1795 Mészáros u. 1. Helyére épült a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom.
Gellért-hegyi kálvária 1715 1920-as évek–1951 Gellért-hegy Több lépcsőben bontották el.
Szent Demeter-templom 1742–1751 1949 Döbrentei térnél Budapest ostroma során 1945-ben súlyosan megsérült, 1949-ben lebontották.
Arany Kacsa 18. sz. 1968 Kacsa utca 18.
Fehérkereszt fogadó[4] 1775–1776 19. sz. Batthyány tér
József főhercegi palota[5] 1787–1789 1968 Szent György tér 1968-ban felrobbantották.
Budai Színkör[6] 1843 1937 a mai Horváth-kert északi részén 1937-ben elbontották.
Régi Budavári evangélikus templom 1846 1895 körül (?) Dísz tér A telekre a Honvédelmi Minisztériumnak volt szüksége, és így telekcsere után a Bécsi kapu téren épülhetett fel az új Budavári evangélikus templom. A régi templomot elbontották.
Blum-féle gőzmalom[7][8] 1853 1926 Batthyány tér [1] Archiválva 2016. május 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
Karátsonyi-palota[9] 1853–1856 1938 Krisztina körút 55. Az épület az 1930-as évek elejére a hitelezők kezére került. 1938-ban alapjaiig lebontották. A telken a magyar kormány egy német birodalmi iskola (Reichsschule) építését tervezte, de ez sohasem épült fel. A második világháború után a telekre a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézetének (KGMTI) székházát építették.
A Régi budai vízmű szivattyúháza[10] 1856 1880-as évek? 1011 Budapest, Fő u. 3. A Clark Ádám által tervezett berendezést az új szivattyúház építésekor elbontották, helyére Máltás Hugó tervei alapján bérház épült. [2]
Budai indóház (Régi déli pályaudvar)[11] 1859–1861 1945 Krisztina körút 37 Helyére épült az új Déli pályaudvar.
gőzmalom[8] 1860–1862 Fő utca–Kacsa utca
Budai Takarékpénztár, földszintjén a Lánchíd kávéház[12][13] 1860–1862 1949 Clark Ádám tér 1945-ben pusztult el. Végső maradványait, amelyben a Lánchíd eszpresszó működött, 1990-ben bontották el.
Budai Népszínház[14] 1861 1870 a Lánchíd budai hídfőjénél Rövid ideig létező épület. Az üzemelte vállalat néhány év alatt csődbe ment. 1870-ben a színházat elbontották. [3] Archiválva 2020. szeptember 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
Kereskedelmi Minisztérium[12][15] 1870–1873 1948 Clark Ádám tér Budapest ostroma során jelentős károkat szenvedett. Megmentése helyett maradványait 1948-ban felrobbantották. [4]
Budai Tornacsarnok[16] 1878 1941 az Attila utca és a Szent János tér találkozásánál 1940 februárjában a tornaegyletet kiköltöztették épületből. 1941-ben a tornacsarnokot lebontották.
Honvédelmi Minisztérium palotája[17] 1879–1881 1945 után Szent György tér 3. Budapest ostroma során jelentős károkat szenvedett. A minisztérium palotáját a romeltakarítást követően elbontották. [5]
Honvéd Főparancsnokság[17] 1895–1897 1945 után Dísz tér 17. Budapest ostroma során jelentős károkat szenvedett. A főparancsnokság épületéről a kupolát és a felső két emeletet visszabontották és évtizedekig torzóként állt a Dísz téren. 2012 és 2014 között részlegesen felújították. [6]
Darabont testőrségi laktanya[18] 19. sz. 1945 után Dózsa György tér A Dózsa György tér oldalán állt épületpár bal oldali tagja. Mindkét épület Budapest ostroma során súlyosan megsérült, maradványaik felhasználásával modern ikerházak épültek a helyükre. [7] Archiválva 2020. szeptember 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
Udvarlaki őrségépület[19] 19. sz. 1945 után a Szent György utcából kiinduló palota-főútvonal nyugati oldalán A második világháború utáni helyreállítási munkák során került elbontásra.
Lónyay Menyhért villája[20] 19. sz. 1944–1945 Halászbástyánál A Halászbástya tövében álló épület 1944–1945-ben pusztult el.
Marczibányi-palota[20] 19. sz. (?) 19. sz. vége Dísz tér A 19. század végén bontották el, és a helyére ötemeletes bérház épült.
Fehér Sas téri iskola[21][22] 1906 1935 Budapest, Fehér Sas tér 3. Tervezte: Balázs Ernő. A Tabán városrész felszámolásakor bontották el.
Krisztina körúti vásárcsarnok[23] 1928 k. 1945 k. Budapest, Lovas út 6/A. A második világháború alatt elpusztult. [8]
Diplomataház[24] 1981 2021–2022 Szentháromság tér A második világháború alatt elpusztult három lakóház helyére épült. [9]

II. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Kápolna a Budapest Országúti Szent István első vértanú templom helyén 1707 1753 körül Margit körút 23. Kicsinek bizonyult, ezért később elbontották. Helyére épült a mai templom.
Régi Szent János-kórház[25] 1710–1713 1947 Széna tér 5. 1820-ban átalakították. Budapest ostroma során súlyosan megsérült. Lebontották, helyére épült az egykori, mára szintén lebontott Széna tér autóbusz-állomás. A helyükön park található.
Régi Szent János-kórház kápolnája[26] 1735–1736 1949 Széna tér 5. 2 évvel a Régi Szent János-kórház után bontották le.
Régi Szent Vér-kápolna[27] 1724 19. sz. eleje (?) Doberdó út (?) Közelébe épült az új Szent Vér kápolna.
Régi Budai Irgalmasrendi Kórház[28] 1806–1817 1901 körül Frankel Leó út 17-19. Helyén épült az új Budai Irgalmasrendi Kórház. [10] Archiválva 2016. április 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
Balázs Vendéglő[29][30] 1838 2012 Hűvösvölgyi út 207. 2004-ben bezárt, majd leromlott, és hajléktalanok tanyája lett. 2009-ben kiégett, majd elbontották. 2012-ben a magántulajdonban lévő épületet törölték a műemléki nyilvántartásból. Megkezdték az épület bontását, így az végleg eltűnik. [11] Archiválva 2020. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
Ganz Villamossági Művek[31] 1878 2014–2015 Lövőház utca 39. Az üzem az 1990-es években bezárt. Épületeinek egy részét közvetlenül ezután robbantással elbontották, majd egyes részein 2001-ben megnyílt a Millenáris Park. A Park területén lévő megmaradt épületeket felújították. A szomszédos romos épületek üresen álltak, illetve az egyikben autóparkoló működött. Ezeket is lebontották és helyükön a park tovább bővült.
Budai Lövőház[32] 1885 1945 k. Margit körút 66. Tervezte Hofhauser Antal. 1932-ben Ray Rezső Vilmos átépítette. A második világháborúban nagyrészt elpusztult. Megmaradt része ma étterem. [12]
Margit körúti katonai börtön[33] n. a. (19. sz. vége ?) 1969 Margit körút 1962-ben bezárt, 7 év múlva elbontották. Körülbelül a Mammut II. üzletház és részben a mára szintén elbontott Kohó- és Gépipari Minisztérium épülete helyén volt.
Pálfy telep[34] 1896 2002 Henger u. 2. 2002-ben a régi falak részbeni megtartásával új irodaház-komplexumot építettek a helyére. [13]
gőzmalom[35] 19. sz Zsigmond tér
Széll Kálmán téri Régi Korcsolyacsarnok[36] 1896 1913 Széll Kálmán tér Tervező: Neuschloss Ödön és Marcell. Helyére épült az új Korcsolyacsarnok. [14]
Széll Kálmán téri Új Korcsolyacsarnok és klubház[36] 1913 1938 Széll Kálmán tér Tervező: Sándy Gyula. Az épülő villamos végállomás miatt bontották el. [15]
Ipari Minisztérium[37][38] 1971 2014 Margit körút Millenáris Széllkapu néven park épült a helyén.

III. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Csemege-ház (korábban Körtvélyessy áruház)[39][40] n. a. 1976 Flórián-tér [16]
Óbudai régi városháza[41] 1800 körül 1900 körül Fő tér A századfordulón lebontották, helyére az elöljáróság új épülete került.
Óbudai régi evangélikus templom 1842 1935 körül (?)
gőzmalom[8] 1853 20. század első fele Bécsi út
A Lujza Gőzmalom Rt. gőzmalma[8][42][43] 1853–1854 1938 Lajos utca–Szépvölgyi út–Óbudai rakpart–Evező utca 1921-ben a liszt- és búzaraktár tüzet fogott, és a Lujza Gőzmalom leégett. 1936-ban az Első Budapesti Gőzmalom Rt. tulajdonába került. Nem sokkal később lebontották. [17] Archiválva 2020. október 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
Óbudai Szeszgyár[44] 1879 2017 Sorompó u. 1. Habár 2013-ban több épülete helyi védettséget kapott, ezek figyelmen kívül hagyásával 2017-ben – a téglakémény és a központi csarnok kivételével – a gyárat fizikailag is felszámolták.
Óbudai Kisfaludy Színház[45] 1896–1897 1945 Lajos utca 111. Budapest ostrom alatt súlyosan megsérült az épület, 1949-ben elbontották. [18] Archiválva 2013. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
Óbuda kocsiszín[46] 1907 1996 Vörösvári út 111–117. Hosszabb időn keresztül (a Google kamera szerint 2014-ben) az épület fő homlokzata még állt, az újabb kamerafelvétel (2019) idején már nem. Helyén jelenleg egy gödör található.
Karácsonyi Kis Jézus régi plébániatemplom[47] n. a. 1989 Zaránd u. 35. Elbontották. Helyére épült az Új Karácsonyi Kis Jézus-plébániatemplom.

IV. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Pannónia Szőrmegyár[48] 1866 2007 Váci út 44-48. Az épületeket elbontották, a terület jelenleg üresen áll. [19]
Táncsics Bőrgyár[49] 1894 2000-es évek Károlyi István utca 1-11. Csak két védett és felújított épületét nem bontották el. Helyén épült a Metrodom Panoráma nevű lakópark.
Falemezgyár[50] 19. század vége 1990-es évek Váci út 60. Az üzem a rendszerváltás után végelszámolással megszűnt, majd az 1990-es években elbontották. Helyén ma egy barkácsáruház található. [20]
Újpesti Színház[51][52] 1905 1947 Az üzem a rendszerváltás után végelszámolással megszűnt, majd az 1990-es években elbontották. Helyén ma egy barkácsáruház található. [21]
Budalakk[53] 1918 2004 Duna sor 11. Az épületeket elbontották, a terület jelenleg üresen áll. [22]
Ady Endre Művelődési Központ (Újpesti Művelődési Központ)[54][55] 1984 2020 1043 Budapest, Tavasz u. 4. [23]

V. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Eklektikus bérház[56] n. a. 1910 1053 Budapest, Deák Ferenc tér 3. Helyére épült a Modern és Breitner áru- és lakóház. [24]
Dzsámi[57] XVI-XVII. sz. 1723 előtt 1053 Budapest, Papnövelde utca 5-7. Helyére épült a mai Kisboldogasszony-templom.
Régi szerb templom 1695–1698 1731 Szerb utca 4. Helyére épült a mai Szerb templom.
Régi pesti városháza[58] 1702 1900 Városház tér A régi Erzsébet híd építése miatt került elbontásra a századfordulón.
Szervita téri rendház[59] 1722 1900 körül (?) Szervita tér A Belvárosi Szent Anna-plébániatemplom mellett helyezkedett el.
Grassalkovich palota[60] 1730–1735 1887 Ferenciek tere A Kossuth Lajos utca szélesítésekor bontották el.
Glöckelsberg-ház[58] 1762 1913 Városház tér
Pesti Rondella színház[61] 1774 1815 Régi posta u. 2
Újépület[62][63] 1786–1793 1897 Szabadság tér A kiegyezés után felmerült az épület nyomda, majd városi árvaház céljára való hasznosítása, de végül lebontották. Helyén alakították ki a mai Szabadság teret.
Heccszínház[64][65] 1787 1796 a mai Szent István-bazilika helyén (Szent István tér) A városi tanács a tűzveszélyességre hivatkozva az épületet lebontatta. [25]
Régi (I.) Angol Királynő Szálló[66] 1790-es évek 1838 Apáczai Csere János utca – Deák Ferenc utca Az 1838-as pesti árvízben semmisült meg. Helyére épült a Régi (II.) Angol Királynő Szálló.
Orczy-ház[66][67] 1795 1934 Deák Ferenc tér [26] Archiválva 2020. szeptember 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
egyemeletes klasszicista ház[68] 1811 1946 Podmaniczky Frigyes tér A második világháború után bontották el. A helyén ma a Podmaniczky Frigyes tér van.
Pesti Városi Német Színház[69] 1812 1847 Vörösmarty tér Leégett az épület. Helyére épült a Haas-palota A Haas-palotát 1959-ben lebontották. Az üres telken először parkolót alakítottak ki, majd 1971-ben felépítették a modern stílusú, és így a tér összes klasszikus épületétől eltérő, tízemeletes ORI-székházat, gúnynevén Elizélt-palotát. (Ez utóbbit is lebontották 2004–'05-ben.). Majd a helyére egy modern épület épült.
Magyar Király Szálló[70] 1814 1937 Vörösmarty tér 1918-ban a teljesen elavult szálloda megszűnt, az épületbe a Haditermény Vállalat költözött. 1937-ben a már alig álló épületet lebontották. A Belkereskedelmi Minisztérium épülete épült a helyén. [27]
Vadászkürt szálloda[59][71] 1810-es évek vége 1945 Aranykéz utca 1945-ben telitalálatot kapott és annyira kiégett, hogy le kellett bontani. [28] Archiválva 2020. augusztus 25-i dátummal a Wayback Machine-ben
Régi párizsi udvar (Brudern-ház)[60][72] 1817 1909 előtt Ferenciek tere Helyére épült az új Párizsi udvar. [29]
Diana fürdő[62] 1823 1905 József Attila utca Elbontották, helyére épült a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank székháza (ma a Belügyminisztérium épülete.) [30] Archiválva 2016. május 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
Lloyd-palota[62] 1827–1830 1948 Széchenyi István tér Végső soron értelmetlenül bontották le, hiszen falai sértetlenek maradtak, csak tetőzete pusztult el a világégésben.
Redoute[73] 1829–1833 1849 Vigadó tér 2. Heinrich Hentzi osztrák tábornok lövette szét az 1848–49-es szabadságharc alatt. Helyén épült a Pesti Vigadó.
Wodianer (Kemnitzer) ház[74] 1830 körül 1944–1945 Deák tér A második világháborúban pusztult el.
Régi (II.) Angol Királynő Szálló[66] 1839 1849 Apáczai Csere János utca – Deák Ferenc utca Heinrich Hentzi osztrák tábornok lövette szét az 1848–49-es szabadságharc alatt. Helyére épült az új (III.) Angol Királynő Szálló.
A Pesti Hengermalom Társaság régi gőzmalma[75] 1841 1850 Nádor utca–Balaton utca–Honvéd utca–Klotild utca Leégett. Helyére épült a társaság újabb gőzmalma 1867-ben.
Új Angol Királynő Szálló[66] 1850–1851 1940 Apáczai Csere János utca – Deák Ferenc utca Szállodaként 1916-ig üzemelt. A két világháború között a Pénzintézeti Központ irodái voltak benne. 1940-ben lebontották. Később a helyére épült az UVATERV székház néven ismert épület, ami jelenleg üresen áll.
Európa Szálló[76] 1850 1945 Széchenyi István tér Végső soron értelmetlenül bontották le, hiszen falai sértetlenek maradtak, csak tetőzete pusztult el a világégésben.
Ganz Ábrahám háza[77] 1862–1864 1944–1945 Széchenyi utca [31]
Haggenmacher gőzmalom[35] 1865 20. sz. Lipót körút–Honvéd utca–Balaton utca–Szemere utca
Az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[8][78] 1866 20. sz. Klotild utca–Koháry utca–Balaton utca–Szemere utca
Haris-bazár 1866 1910
A Pesti Hengermalom Társaság új gőzmalma[75][78] 1867 1911 Nádor utca–Balaton utca–Honvéd utca–Klotild utca Egy tűzvész után városrendezési okokból lebontottak.
Stein-ház[79] 1867 1909 Széchenyi István tér A Stein-házat 1909-ben bontották le, a helyén épült fel a Ritz-Duna Szálló.
Tüköry-palota (Tüköry-bérház)[80][81] 1871–1872 1945 után Arany János utca 5.[82] Budapest ostromában több bombatalálat érte, majd kiégett.[83]
Hungária Nagyszálloda[84][85] 1871 1945 Dunapart Budapest ostroma alatt pusztult el 1945 januárjában. [32] Archiválva 2020. október 16-i dátummal a Wayback Machine-ben
Első Magyar Általános Biztosító Társaság Székháza[84][86] 1871 1945 után Vigadó tér A második világháborúban jelentős károkat szenvedett. A világháború után elbontották. [33]
Erzsébet téri kioszk[70] 1872–1873 1945 után Erzsébet tér A második világháborúban jelentős mértékben megrongálódott. Nem sokkal a háború után lebontották, helyén ma park van.
Haas-palota[87] 1873 1959 Vörösmarty tér Helyére épült az Országos Rendező Iroda székháza, majd 2004-05-ben elbontották, helyére új, modern épület épült.
háromemeletes eklektikus bér- és átjáróház[68] 1870-es évek 1946 Podmaniczky Frigyes tér A második világháború után bontották el. A helyén ma a Podmaniczky Frigyes tér van.
Bristol Szálló[84][88] 1896 1960-as évek Dunapart 1926-ben kezelése kettévált: a déli épület (ún. Carlton Szálló) már 1944-ben elpusztult, míg az északi (a tényleges Bristol Szálló 1926 után) az 1960-as évekig működött. Akkor elbontották. [34] Archiválva 2020. július 31-i dátummal a Wayback Machine-ben
Osztálysorsjáték Palota[89] 1898–1899 1945 után Március 15. tér A második világháborúban a tömb valamennyi épülete súlyosan megsérült, az Osztálysorsjáték Palota kiégett. Az Erzsébet híd újjáépítésekor a tömb valamennyi épületét elbontották. [35] Archiválva 2020. október 6-i dátummal a Wayback Machine-ben
István főherceg fogadó[76] 19. sz. ? Széchenyi István tér
Nagy Kristóf ház[59] 19. sz. 1909 Kristóf tér
Zrínyi fogadó[74] 19. sz. 1914 előtt Astoria Helyére épült az Astoria Szálló.
elbontott piarista szerzetesrendi épületek[90] n. a. 1932 előtt 1052 Budapest, Eskü (ma Március 15.) tér Helyén ma park van.
Nemzeti Szalon[70] 1907 1960 Erzsébet tér A második világháborúban jelentős mértékben megrongálódott. Épületét kijavították. Az 1960-ban mégis az elbontása mellett döntöttek. Helyén park található.
Balaton utcai iskola[91] 1910 k. 1940 k. (?) Balaton (ma: Pálffy György) u. A Bárczy István-féle kislakás- és iskolaépítési program keretében épült iskolaépület. Tervező: K. Császár Ferenc.
az Angol-Magyar Bank által 1912-ben építtetett négyemeletes szecessziós bérház[68] 1912 1946 Podmaniczky Frigyes tér A második világháború után bontották el. A helyén ma a Podmaniczky Frigyes tér van.
Ritz Szálló (Duna-palota)[84] 1913 1945 Dunapart Budapest ostroma során pusztult el 1945 januárjában. A szemtanúk szerint 3 napig égett.
Országos Rendező Iroda székháza[92] 1966–1971 2004–2005 Vörösmarty tér Az Országos Rendező Iroda működött benne. Az 1990-es években már leromlott állapotban volt. 2005-ben lebontották, és helyére egy új, többfunkciós, modern épületet emeltek.
Fontana Üzletház[93] 1969–1984 2020- Váci utca 16., Régi posta utca 17. Az Aranypók Fontana Áruház működött benne. A lebontott épület helyén egy többszintes lakóház épül. Az ingatlan új tulajdonosa a Müller Drogéria Magyarország. Három szinten üzlethelyiségeket alakíttat ki, a felsőbb emeleteken pedig 35 nagyméretű lakás kap majd helyet.[94]

VI. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Pesti indóház[95] 1846 1877 körül Nyugati tér Az első budapesti pályaudvar. A megnövekedett vasúti forgalom miatt mérete az 1870-es évekre kicsinek bizonyult, ezért elbontották. Helyére épült az új Nyugati pályaudvar 1874 és 1877 között.
London szálloda[96] 1859 1936 Nyugati tér 1927-ben áruházzá akarták átalakítani, de rossz állapota miatt erre nem került sor. Nem sokkal később elbontották. A néhai szálló helyén 1984-re készült el a Skála Metró ötszintes, modern üzletháza. [36] Archiválva 2020. november 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
Weiner-Grünbaum-Schwartz palotabérház[97][98] 1875–1876 1945 Bajcsy-Zsilinszky út 32., a mai Arany János utcai metrómegálló helyén Tervezte: Freund Vilmos.
Régi Anker-palota[74] 19. sz. 1907 előtt Deák tér Helyére épült a ma is álló új Anker-palota.
Westend-ház[99] 19. sz. 1978 Váci út 1. Már az 1930-as években rossz állapotban volt, és fel is merült az elbontása. Ez akkor nem történt meg, hanem csak 1978-ban a Marx tér átépítése alkalmával. Helyére épült a buszpályaudvar.

VII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
István téri színház[100][101] 1872 1878 1072 Budapest, István (Klauzál) tér 11. 1874-ben leégett, 1878-ban lebontották. Helyére épült 1897-ben a Klauzál téri vásárcsarnok. [37]
A Katolikus Legényegylet épülete[102] 1883–1884 1970 után 1074 Budapest, Rottenbiller utca 20-22. A főhomlokzatát és a közvetlenül mögötte lévő részt nem bontották el, hanem felújították.
A Budapesti Elektromos Művek telephelye[103] 1893 1934 1072 Budapest, Kazinczy utca 21. Elbontották, helyére új telep épült. Ma az Elektrotechnikai Múzeum működik itt.
Stern-féle üzlet- és bérház[104] 1898 1956 1072 Budapest, Rákóczi út 72. Tervezte: Schmahl Henrik. Az épületet azonban az 1956-ban ért károk miatt lebontották. Itt működött 1899 és 1907 között a Magyar Mezőgazdasági Múzeum.
Hungária fürdő[105] 1909–1910 2008 Dohány u. 42-44 A főhomlokzatát és a közvetlenül mögötte lévő részt nem bontották el, hanem felújították.
Garay téri régi vásárcsarnok[106] 1931 2003 Garay tér 20. Rossz állapota miatt bontották el. [38]
Baross téri református templom[107] 1933 1966 1077 Budapest, Baross tér Városképrontó okokra hivatkozva elbontották. [39]

VIII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Két pisztoly fogadó[108] 18. sz. (?) 1880 előtt Kálvin tér Helyére épült a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület épülete. [40] Archiválva 2016. július 21-i dátummal a Wayback Machine-ben
Régi Nemzeti Színház[109][110] 1835–1837 1913–1914 Rákóczi út 1. Az 1870-es években jelentős mértékben átalakították. Az épület karbantartására nem igazán figyeltek oda, így állaga leromlott. 1908-ban tűzveszélyesnek és életveszélyesnek nyilvánították, majd bezárták. Az új Nemzeti Színház felépítéséről szóló határozattal egyidőben született meg a döntés a régi színházépület lebontásáról, amely hamarosan meg is történt.
Nemzeti Lovarda[108] 1857–1858 1948 Pollack Mihály tér A második világháborúban kiégett, maradványait 1948-ban bontották el.
Régi Nemzeti Tornacsarnok[111] 1857–1858 1871 Pollack Mihály tér Lebontották. Ma az 1871-ben épült Esterházy-palota található a helyén.
Geist-ház[112][113] 1863 1948 Kálvin tér Budapest ostroma során sérült meg menthetetlenül a Geist-ház födémezte és a homlokzata. 1948-ben az épületet lebontották és hosszú ideig csak egy kis méretű park létezett a helyén. 1966-ban döntés született egy szálloda létrehozásáról a Geist-ház és a Pintér bérpalota helyén maradt üres telkeken, amely építését csak 1987-ben kezdték meg a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat megbízásából. [41] Archiválva 2020. augusztus 8-i dátummal a Wayback Machine-ben
Népszínház[114][115][116] 1872–1875 1965 Rákóczi út 37. (Blaha Lujza tér) 1908-ban ide költözött ideiglenes jelleggel a nemzeti Színház, és ott is működött hosszabb időn keresztül. Az épület az 1960-as évekre már kifejezetten rossz műszaki állapotban volt, feújítása nagyon költséges lett volna. Az M2-es metróvonal építése idején építészeti szakvélemény alapján bontották le.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető régi ravatalozója[117] 1875 1906 1087 Budapest, Salgótarjáni utca 6. 1908-ra új ravatalozó épült.
Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület épülete[108] 1880 1945 után Kálvin tér A második világháborúban súlyosan megsérült, később lebontották, ma irodaház áll a helyén. [42]
Golgota téri kápolna[118] 1885 1971 Golgota tér Lebontották, ma üres a tér. [43], [44]
József fiúárvaház 1890-es évek 1960-as évek 1082 Budapest, Üllői út 76. Lebontották.
Saxlehner-mauzóleum[119] 1893 1944/1945 1086 Budapest, Fiumei út 16-18., Fiumei Úti Sírkert Budapest ostroma során pusztult el.
Heim Pál Gyermekkórház régi épületei 1904–1907 2006 (G pavilon), 2019 (H épület) 1089 Budapest, Üllői út 86. Lebontották, helyükre új épület épült.
Pintér bérpalota[113] 1912 1945 után (1948?) Kálvin tér Az 1945-ös ostrom súlyos sérüléseket szenvedett az épület. Valószínűleg a Geist-házzal egy időben bontották le. 1966-ban döntés született egy szálloda létrehozásáról a Geist-ház és a Pintér bérpalota helyén maradt üres telkeken, amely építését csak 1987-ben kezdték meg a Pannónia Szálloda- és Vendéglátó Vállalat megbízásából. [45] Archiválva 2020. augusztus 18-i dátummal a Wayback Machine-ben
Capitol Mozi[120] 1914/1918 k. 1967 1089 Budapest, Verseny u. / Baross tér találkozása Az első világháború során emelt katonai épületben alakították ki. 1950-ben moziként megszűnt, majd a MÁV tehergépjárműtelepévé vált. Valószínűleg a metró építése miatt bontották el. Helyén parkoló van.

IX. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Régi ferencvárosi plébániatemplom[121] ? 1865 Bakáts tér Helyére épült az Assisi Szent Ferenc-templom.
Pesti Molnárok és Sütők Részvénytársaság gőzmalma[8] 1868 1933 Soroksári út 80. (ma 14.) [46]
Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár[122] 1868 1909 után Üllői út–József körút találkozásánál Helyére épültek a Corvin-házak. [47]
Budapesti Marhaközvágóhíd[123] 1872 2019 Soroksári út 58. Bár az üzem már 1984-ben megszűnt, épületei további 30 éven át megmaradtak. A területet kisebb vállalatok használták. A 2010-es években lakóparképítés során az épületek túlnyomó részét elbontották.
Marhavásártér[124] 1872 után 2000-es évek Mester utca–Vágóhíd utca találkozásánál Közvetlenül a Közvágóhíd mellett feküdt. Használata az 1980-as években megszűnt. Terület hosszú időn át üresen állt. A Google kamera 2014-es felvételén még ez az állapot látható. A következő 2019-es állapotát már a felépült lakóparkot mutatja. [48]
Hedrich & Strauss Királymalma[8] 1880 20. sz. első fele Soroksári út 104. (ma 44.)
Budapest-Dunapart teherpályaudvar[125] 1880–1883 1992 Soroksári út A rendszerváltás után lecsökkent forgalmú pályaudvar helyére tervezték a Bécs–Budapest világkiállítást. A pályaudvart elbontották, azonban a világkiállítás később nem valósult meg. A pályaudvar területére később lakó- és irodaházak, kulturális létesítmények épültek (Millenniumi városközpont). [49]
Az egyik Közraktár[126] 1881 1945 körül 1093 Budapest, Fővám tér 11-12. Eredetileg 4 közraktár épült, azonban egy elpusztult a második világháború alatt. A másik hármat az ezredfordulót követően felújították, és ráépítették a „Bálna” üvegcsarnokot.
Elevátor-ház[127] 1883 1948 déli rakpart Megsérült a II. világháborúban, ezért 1948-ban elbontották.
Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár[128] 1885 1970-es évek után Soroksári út–Máriássy utca találkozása [50]
Vágóhíd kocsiszín[129] 1887 2000 Soroksári út 60. A területen üzemelt a Ráckevei HÉV kocsiszínje is. Teljes mértékben elbontották, a területen a létesült az ún. Kvassay áttörés (Kvassay út átvezetése). [51], [52]
Pestszentlőrinci vasút indóháza és kocsiszíne[130][131] 1890-es évek n. a. Üllői út 115. [53]
Budapesti Sertésközvágóhíd[124][132] 1897–1902 2000-es évek Külső Mester utca 1930–1932-ben egy nagyméretü csarnokot (Sertésvásárcsarnok) is emeltek a területen. Az épületeket elbontották. Kettő maradt meg műemléki védelem miatt: a Sertésvásárcsarnok és a telep víztornya. [54]
I. Ferenc József laktanya[133] 1898 2008 Üllői út 131 Helyén ma az MVM Dome (Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok) áll. [55]
Semmelweis Egyetem II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika[134] 1898 1960-es évek Üllői út 78/A Kauser József tervei alapján épült, de ma már nem áll, az 1960-as években, majd másodszor a közelmúltban új épület került a helyére. [56], [57]
„Hangya” szövetkezet áruháza 1905 2006 Budapest, Közraktár utca 32. Tervező: Schmahl Henrik. 2006-ban elbontották[135] [58]
A Magyar Köztisztviselők Fogyasztó Szövetkezetének üzletháza[136] 1906 1940 a Mester utca és a Tinódi utca sarkán Tervező: Sándy Gyula. [59]
Illatos úti szükséglakás-telep (közkeletű nevén Dzsumbuj) 1937–1938 2005–2014 1097 Budapest, Illatos út 5.
Kultiplex Művelődési Ház[137] ? 2008 Kinizsi utca 28. A Tilos Rádió egykori székhelye, azelőtt Kinizsi Mozi. 2008-ban lebontották a Ferencvárosi Önkormányzat egyik ingatlanüzlete miatt. Helyével a mellette lévő kis park bővült.

X. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Kőbánya kocsiszín[138][139] 1868 1966–1967 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 27. 1949-ben bezárt. Később elbontották, helyére lakótelepi toronyházakat emeltek. [60]
Taurus Gumiipari Vállalat[140] 1882 2017–2018 Kerepesi út 17. Elbontották, helyére különböző beruházásokat terveznek. A Taxi utcában néhány földszintes kis épület megmaradt.
Kőbányai Társaskör kaszinója[141][142] 1899 1976 Jászberényi út 7. Tervezte: Steinhardt Antal. Az épületet 1976-ban lakossági tiltakozás ellenére lebontották[143] [61]
Ihász utcai víztorony[144] 1903 1968 Ihász utca Robbantással bontották le. [62]

XI. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Sáros fürdő[145] 16. sz. (?) 1917 Szent Gellért tér Helyére épült a Gellért Szálló.
Török palánk favár[146] 1598 1813 Gellért hegyen Utolsó maradványait a Csillagda építésekor bontották el.
Csillagda[147] 1813–1815 1849 Gellért hegyen Helyére épült a Citadella.
Erzsébet Sósfürdő[148] 1854 1954 1115 Budapest, Tétényi út 12-16. Elbontották. Helyére épült a mai Szent Imre Kórház.
Gellérthegyi Kioszk[149] 1895–1897 1941 Gellért hegyen Az egyik szobában szabálytalanul tárolt Szent István napi tűzijáték megtartásához szükséges pirotechnikai eszközök berobbantása miatt teljesen kiégett. A robbanás 5 éttermi konyhai kisegítő életét követelte. A romos épületet lebontották. Visszaépítésének gondolata 2020-ban felmerült. [63]
Budafok kocsiszín[150][151][152] 1899 2016 Fehérvári út 247. A leromlott állagú épületkomplexum teljes átépítése 2016 és 2018 között történt meg. Ennek során régi épületeit kettő kivételével elbontották.
Konstantinápoly Budapesten[153] 1896 1896 után Az Összekötő vasúti híd budai hídfőjétől északra fekvő rész (ma Henryk Sławik rakpart) A létesítményt elbontották, helyére épült a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem.
Villányi úti Nagyboldogasszony templom[154][155] (Nagyboldogasszony kisegítő kápolna)[156] 1923–1924 1938 Villányi út 3. Tervezte: Balázs Ernő. Ideiglenes kisebb épület volt, a Budai ciszterci Szent Imre-templom (1938) megépülése után elbontották.
Régi Szent Gellért templom (Vasút utcai templom)[156] 1930 2014 Vasút utca Állapota fokozatosan leromlott, ezért bontották el. [64]
Skála Budapest Nagyáruház[157] 1976 2007 Október 23. utca Az áruházat 2007-ben lebontották, helyére az Allee bevásárlóközpont épült.
Református imaház[156] n. a. 1980-as évek a Bartók Béla út és a Kelenföldi út sarkán Helyére később a volt Generalimpex-irodaház parkolója épült fel.
Ildikó téri református imaház[156] n. a. 1980-as évek Ildikó tér Az Ildikó téri református templom épült a helyére.

XII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Régi Kútvölgyi Szűz Mária kápolna[158] 1753 1990 előtt 1125 Budapest, Galgóczi u. 49-51. Helyére épült az új Kútvölgyi Szűz Mária kápolna.
Magyar Optikai Művek[159] 1905 1996 Csörsz utca Az ún. Fotex-palota kivételével valamennyi gyárépületet is elbontották. Helyére épült a MOM Park. [65]
Keresztes Szent János-temetőkápolna (A Farkasréti temető kápolnája])[160] 1938 1945 Németvölgyi út 99. A mai ravatalozó mellett volt. Rövid ideig állt, mert már a második világháborúban el is pusztult. Megmaradt alját urnasírok számára használják. [66]

XIII. kerület

A Margit-sziget elpusztult épületei:

Bővebben: A Margit-sziget épületeinek listája
Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Az Árpád Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[78][161] 1862 1891 Szent István körút 18-20. A körút kiépítése miatt bontották el.
Az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[162] 1911/1915 1945 után Kárpát utca 28. Elbontották. [67]
A Pannónia Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[8][78] 1862 1909 Kárpát utca 1-7. Elbontották. [68]
A Victoria Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[8][78][163] 1866 1970-es évek Kárpát utca 38-46. Az 1930-as évektől a malom már nem működött. Az épületeket azonban ekkor nem bontották még el, hanem irodákként hasznosították még a második világháború után is. Az épületeket végül az 1970-es években bontották el, a helyükön pedig panelházakat építettek. [69]
Az Unió Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[8][164] 1868 1934 Katona József utca 2. A malomüzemet városrendezési okokból le kellett bontani. A malom egykori területén sokáig park volt, jóval a háború után egy OTP-ház épült itt a Visegrádi utcában és később az 1980-as években magas lakóházak. A malom telephelyének egy része az Elektromos Művek tulajdonába került, itt van ma az egyik ügyfélszolgálati iroda.
Az Erzsébet Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[8][165] 1869 1914 Kárpát utca 28. Az épület leégett. [70]
Angyalföldi Elme- és Ideggyógyintézet központi épülete 1884 1984–1985 1135 Budapest, Róbert Károly körút 82-84. Elbontották.
Meder utcai vasúti őrház[165] 1889 után 2003 után Meder utca Elbontották. [71]
Parkettagyár[165] 19. század 1975 körül Pannónia utca [72]
Újlipótvárosi Magyar Dohánykereskedelmi Rt. raktár épülete[166] 1904 1945 körül Budapest, Hegedüs Gyula u. 42. / Victor Hugo u. 18-22. / Pannonia u. 45-47. Tervezte: Ray Rezső Vilmos. Az épület a második világháború során elpusztult.
Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt.[167] 1911 2000 körül Külső Váci út 178 A gyár az 1990-es években tönkrement, épületeit az ezredfordulón elbontották.
Pick Aladár lakatosüzeme és lakóháza 1914–1915 2011/2014 1135 Budapest, Lehel út 51-53. 2011/2014 táján lebontották. [73]
Az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma[168] 1915 1944 után 1133 Budapest, Pozsonyi út 77-79. / Garam u. 4. / Kárpát utca 28. / Bessenyei u. 1-3. A leégett Erzsébet Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma helyére épült. A második világháborúban súlyosan megsérült, ezért elbontották. [74]
Volga Szálló[169] 1971 2012 Váci út Nagyméretű irodaház épült a helyén. [75]
Fővárosi Vízművek Irodaháza[170] 1979–1981 2019 Váci út Az épület rossz állapota miatt nem érte volna meg felújítás, ezért az új tulajdonos a lebontás mellett döntött. Az épületegyütteshez tartozott még az egykori munkásszálló épülete is, amelyet szintén elbontottak. A három részből álló épületegyüttes helyére a tulajdonos egy új, modern irodaházat tervez építeni.
Árpád híd autóbusz-állomás[171] 1986 2015 Árbóc utca–Váci út Irodaház épült a helyén. [76]

XIV. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Városligeti Aréna (Arena im Stadtwäldchen, régi Városligeti Színház, Városligeti Színkör)[172] 19. század első fele 1908 Városliget Az épületet 1879-ben a német színigazgatóból magyar színigazgatóvá lett Feld Zsigmond saját költségén alakíttatta át a favázas nyári színházból, s tette állandó előadásokra alkalmassá. Helyére épült a Városligeti Színház. [77]
Favázas korcsolyacsarnok[173] 1870 1874 Városliget Tervező: Hofhauser Antal. Leégett. Helyére épült a Régi Korcsolyacsarnok.
Régi Korcsolyacsarnok[174] 1875 1893 Városliget Tervező: Lechner Ödön. Helyére épült az új Korcsolyacsarnok. [78]
Gloriette kút épülete[175] 1884 1894 Városliget Széchenyi-emlékmű és kilátó lett a neve, a Széchenyi hegyre telepítették át. Eredeti helyén ma a Hősök tere van.
Az 1885-ös Országos Általános Kiállítás során emelt épületek[176] 1885 1885 Városliget Az ünnepségek után az épületeket elbontották. [79]
Iparcsarnok[177] 1885 1945 Városliget Ez is az 1885-ös kiállításra készült, de nem bontották akkor el. Az épület Budapest ostroma alatt kiégett, tetőszerkezete elpusztult. A második világháború pusztításai után nem építették újjá. A helyén épült fel 1947-ben a Városligetben működő Budapesti Nemzetközi Vásár legnagyobb, 5. számú csarnoka.
Király-pavilon[178] 1885 1944 után Városliget Ez is az 1885-ös kiállításra készült, de ugyancsak nem bontották akkor el. Az 1896-os kiállításon Gerbeaud cukrászatként működött. 1944 őszén bombatalálat érte, melynek helyreállítását a későbbiekben nem támogatták, ezért lebontásra került.
Rotunda[179] 1894 1899 Városliget A Feszty-körkép számára készült. Néhány év után lebontották, helyére épült a Szépművészeti Múzeum.
[80]
Kreinz Károly körhintájának épülete 1890-es évek 1910-es évek Városliget Helyére épült a Széchenyi gyógyfürdő.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek során emelt épületek 1896 1896 Városliget Az ünnepségek után az épületek nagy részét elbontották.
Az 1896-os millenniumi ünnepségek Történelmi Épületcsoportja, (1.) Vajdahunyad vára[180] 1896 1899 Városliget Az ünnepségek után a nagyközönség tiltakozására nem bontották el, azonban mivel nem tartós anyagokból épült, 3 évvel később mégis a lebontása mellett döntöttek. Helyére épült a (2.) Vajdahunyad vára, amely nagyrészt az előzővel megegyezik, és napjainkban is áll.
Ős-Budavára[177][181] 1896 1910 Városliget Tűzveszélyessé nyilvánították, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa pedig lebontásra ítélte. Helyén alakult ki a Vurstli, majd ebből a Budapesti Vidám Park.
Közlekedési Múzeum[182] 1899 2016–2017 Városliget A Közlekedési Múzeum fő épületét bezárták és a Liget Budapest Projekt keretében 2016–17-ben teljesen lebontották, hogy helyére új épületet emeljenek. A központi épületet azonban – az eredeti tervekkel ellentétben – mégsem a Városligetben, hanem az Északi Járműjavító helyére építik majd fel. A régi helyére más kiállítóhelyet terveznek. Jelenleg a terület üresen áll.
A Budapesti Vidám Park épületeinek nagy része az 1900-as évektől első évtizedétől a 2000-es évek első évtizedéig 2014–2016 Állatkerti krt. 14-16. A Park bezárása után épületeinek nagy részét elbontották, néhány épület azonban védettséget kapott.
Rózsafüzér Királynéja-kápolna[183] 1905 1912 Thököly út 56 Helyére épült a Rózsafüzér Királynéja-templom.
Kis-Szuglói Gazdasági Ismétlő Iskola[184] 1907 1969 1149 Budapest, Egressy út 73. Elbontották. Jogutóda a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium (1149 Budapest, Mogyoródi út 56-60.)
Városliget Bioscope[185] 1908 n. a. Városliget Dénes Dezső tervezte.
Városligeti Színház[186][187] 1909 1952 Városliget A Felvonulási tér kialakításának áldozatul esett.
A Fővárosi Temetkezési Intézet Egressy úti telepe[188][189][190] 1920-as évek előtt 2016[191] Egressy út 13. Korábban az Enterprise des pompes funebres ingatlana volt, 1920-as évektől a Községi Temetkezési Intézet telepe. Helyén napjainkban parkoló van. [81]
Regnum Marianum[192] 1925 1951 Dózsa György út A Felvonulási tér kialakítása, benne a Sztálin születésnapjára szánt szobor építése miatt lebontásra került.
Puskás Ferenc Stadion[193] 1948–1953 2016 Istvánmezei út 3-5. Az épület nagyon rossz állapotban volt. Különféle tervek születtek felújítására, bővítésére, illetve újjáépítésére, de végül 2016-ban lebontották. Helyén épült meg az új Puskás Aréna.
A Puskás Ferenc Stadion metróállomás eredeti állomásépülete[194] 1950-es évek 1968 Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél Az állomásépületet elkészülte előtt visszabontották, helyén újat építettek a metró átadására. [82]
A Városliget ikonikus bódésora[195] 1970-es évek 2015 Városliget A Liget Budapest projekt keretében bontották el. [83]
Budapest Sportcsarnok[196] 1982 1999 Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésénél 1999-ben három óra alatt teljesen leégett, majd elbontották.
Petőfi Csarnok[197] 1985 2016–2017 Városliget 2015-ben bezárt, majd elbontották.

A fentieken túl a Budapesti Állatkertben is számos olyan épület állt korábban, amely ma már nem látható.

Bővebben: A Fővárosi Állat- és Növénykert épületei

XV. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Porcelángyár 20. sz. (?) 1980-as évek? Csömöri útnál Teljesen elbontották, helyére lakóházak épültek.
Bárka Baptista Gyülekezet háza[198] 1933 előtt 2003 1158 Budapest, Adria utca 24. Elbontották. Helyére épült a Bárka Baptista Gyülekezet temploma.

XVI. kerület

XVII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Régi Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása templom[199] 1741 1894 1173 Budapest, Pesti út 136. Lebontották. Helyére épült az új Rákoskeresztúri Szent Kereszt Felmagasztalása templom.

XVIII. kerület

XIX. kerület

XX. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Ledofsky-féle Gőzmalom 1875 1919 Az üzem 1919-ben leégett.
Pesterzsébeti kápolna 1876 1908 1203 Budapest, Erzsébet tér Lebontották. Helyére épült az Árpádházi Szent Erzsébet templom.

XXI. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Csepeli temető kápolnája és ravatalozója[200] n. a. 1970 Lebontották.

XXII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Savoyai kastély[201] 1700-as évek 1911 Lebontották.
Metallochemia[202] 1908 2007 Harangozó utca 36. Az 1990-es rendszerváltás után a vállalat összeomlott. Az épületeket elbontották, helyük üresen áll.

XXIII. kerület

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
Soroksári szivattyútelep[203] 1893 1940-es évek A második világháborúban pusztult el.

Egyéb épületek

Név Építés ideje Elpusztulás ideje Elhelyezkedés Megjegyzés Kép
A budapesti hidak vámszedőházai (több épület)[204] 1849–1903 között 1945 után budapesti hidak hídfőinél Egyedül a Szabadság híd pesti hídfőjénél maradt meg két vámszedőház.
A Millenniumi Földalatti Vasút lejárócsarnokai (több épület) 1896 1910-es–1920-as évek Andrássy út, Deák tér Millenniumi Földalatti Vasút számára 1896 körül felszíni fedett, díszes lejárócsarnokok épültek (valószínűleg 8 épület). Ezeket az 1910-es–1920-as években bontották el.[205][206]

Építmények

Jegyzetek

  1. Somorjai, 80. o.
  2. a b Somorjai, 74. o.
  3. Somorjai, 133. o.
  4. Kollin, 186. o.
  5. http://pestbuda.hu/cikk/20190904_bukovszki_peter_interaktiv_terkepen_nezhetjuk_meg_mi_epul_ujja_a_budai_varban
  6. https://egykor.hu/budapest-i--kerulet/budai-szinkor/3952
  7. Archivált másolat. [2016. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  8. a b c d e f g h i j k Archivált másolat. [2020. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  9. https://web.archive.org/web/20150502030846/http://budapestcity.org/11-egyeb/eltunt/Karatsonyi-palota/index-hu.htm
  10. https://pestbuda.hu/cikk/20210112_ivovizet_a_varba_165_eve_keszult_a_clark_adam_tervezte_vizmu
  11. http://egykor.hu/budapest-i--kerulet/regi-deli-palyaudvar/3991
  12. a b Kollin, 187. o.
  13. https://mandadb.hu/cikk/674394/Lebontott_emlekek_elvesztett_epuletek__Budapest
  14. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/elso-kerulet-varkerulet/item/1870-clark
  15. http://urbface.com/budapest/a-volt-kereskedelmi-miniszterium
  16. http://urbface.com/budapest/a-volt-budai-tornacsarnok
  17. a b https://pestbuda.hu/cikk/20191227_f_nagy_veronika_175_eve_szuletett_kallina_mor_a_neoreneszansz_epiteszet_kiemelkedo_alakja
  18. Kollin, 181. o.
  19. Kollin, 176. o.
  20. a b Kollin, 175. o.
  21. https://egykor.hu/budapest-i--kerulet/polgari-iskola-a-tabanban-a-fehersas-teren-1933-ban/886
  22. http://taban-anno.blogspot.com/2015/10/elt-29-evetfehersas-teri-polgari.html
  23. http://egykor.hu/budapest-i--kerulet/fedett-vasarcsarnok/3863
  24. https://pestbuda.hu/cikk/20220203_lebontottak_a_varban_az_egykori_diplomata_hazat
  25. Kollin, 183. o.
  26. http://felsovizivaros.plebania.hu/node/41
  27. Archivált másolat. [2022. május 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. január 27.)
  28. Kollin, 185. o.
  29. Kollin, 192. o.
  30. https://index.hu/bulvar/hirek/2009/10/18/kigyulladt_az_egykori_balazs_bela_vendeglo_epulete/
  31. https://index.hu/belfold/budapest/2015/05/15/igy_valt_a_folddel_egyenlove_a_ganz-csarnok_a_millenaris_mellett
  32. http://lasdbudapestet.blogspot.com/2013/01/lovohaz-mammutok-koraban.html
  33. https://ntf.hu/index.php/2020/03/19/a-szegeny-bortonparancsnok-panaszai-avagy-csendes-lazadas-a-gyujtoben/
  34. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgb/palffy/index.html
  35. a b Budapest fő- és székesváros legújabb térképe, Budapest, 1896
  36. a b https://pestbuda.hu/cikk/20211229_egykor_hires_budai_jegpalya_volt_ma_az_orszag_egyik_legforgalmasabb_csomopontja
  37. https://epiteszforum.hu/a-volt-gazdasagi-miniszterium-epuletenek-bontasa
  38. https://welovebudapest.com/cikk/2017/7/12/bovul-a-millenaris-hatalmas-uj-park-epul-budan
  39. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/harmadik-kerulet-obuda-bekasmegyer/item/1968-florian-ter
  40. https://m.facebook.com/groups/901698413212937/posts/a-F%C5%B1szer-Csemege-h%C3%A1z-bont%C3%A1sa-a-Fl%C3%B3ri%C3%A1n-t%C3%A9ren-1976-ban.../2698525363530224/
  41. Kollin, 188. o.
  42. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/lujza-gozmalom-a-kolosy-teren/3252
  43. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/harmadik-kerulet-obuda-bekasmegyer/item/1890-es-evek-lajos-utca
  44. https://welovebudapest.com/cikk/2017/10/4/valami-keszul-az-obudai-duna-parton-megneztuk-az-elbontott-szeszgyar-teruletet
  45. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/obudai-kisfaludy-szinhaz/1236
  46. http://villamosok.hu/balazs/kcssz/obuda/index.html
  47. http://nagyvofely.hu/budapest%2C+iii.+kerulet/templomok
  48. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/pannonia/index.html
  49. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/tancsics/index.html
  50. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/falemez/index.html
  51. http://www.mvkkvar.hu/kiallitas/magyarszecessziosepuletek/02muvelodes.html
  52. https://ujpestmedia.hu/az-ujpest-szinhaz-tortenete/
  53. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/budalakk/index.html
  54. https://epiteszforum.hu/bontjak-ferencz-istvan-ujpesti-muvelodesi-hazat
  55. https://mmakademia.hu/alkoto/-/record/MMA5911
  56. https://enbudapestem.hu/2021/06/milyen-lenne-nelkuluk-ikonikus-lakohazak-a-belvarosban/
  57. http://nagyvofely.hu/1051/templomok
  58. a b Kollin, 212. o.
  59. a b c Kollin, 214. o.
  60. a b Kollin, 208. o.
  61. http://egykor.hu/budapest-v--kerulet/pesti-rondella-szinhaz/3851
  62. a b c Kollin, 217. o.
  63. http://pestbuda.hu/cikk/20161006_varosresznyi_epulet_volt_batthyany_lajos_vesztohelye
  64. https://bpromantikaja.blog.hu/2019/06/17/ilyen_volt_a_pesti_kolosszeum
  65. https://mindennapoktortenete.blog.hu/2014/04/04/heccszinhaz
  66. a b c d Kollin, 216. o.
  67. Archivált másolat. [2020. október 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 15.)
  68. a b c https://index.hu/kultur/epiteszet/2019/10/25/podmaniczky_ter_metroallomas_zoldfelulet_tajepiteszet_lipotvaros_csomopont/
  69. Kollin, 214–215. o.
  70. a b c Kollin, 215. o.
  71. https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/vadaszkurt-szallo/786
  72. https://nullahategy.hu/suszterbazarbol-luxushotel-a-parisi-udvar-tortenete/
  73. https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/10/27/elpusztult_lebontottak_orokre_eltunt_budapesti_epuletek_2_resz
  74. a b c Kollin, 203. o.
  75. a b https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_pesti_hengermalom_tarsasag_megalakulasa__1838
  76. a b Kollin, 216–217. o.
  77. https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/09/19/elpusztult_megsemmisult_lebontottak
  78. a b c d e http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/marko.jpg
  79. https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/stein-haz/3010
  80. https://index.hu/belfold/2022/06/09/hauszmann-alajos-orszaghaz-budavari-palota-epiteszet/
  81. https://nevpont.hu/palyakep/hauszmann-alajos-ae581
  82. Magyar Nemzet, 1. évfolyam, 41. szám: Az V. kerületben 54, a VI. kerületben 64 rommá lett házat bontanak le. Magyar Nemzet (az Arcanumon), 1945. június 21. (Hozzáférés: 2022. augusztus 31.)
  83. Látogatás a romházak romlakásaiban. Népszava (az Arcanumon), 1946. május 16. (Hozzáférés: 2022. augusztus 31.)
  84. a b c d Kollin, 173. o.
  85. https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/hungaria-nagyszalloda/227
  86. http://urbface.com/budapest/a-volt-emabt-szekhaz
  87. https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/haas-palota/487
  88. https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/hotel-bristol/2026
  89. Kollin, 213. o.
  90. Prohászka László: Szoborsorsok, Kornétás Kiadó, Budapest, 1994, ISBN 963 7843 159, 47. o.
  91. Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-15-4278-5, 227. o.
  92. https://beatkorszak.blog.hu/2017/03/05/az_elizelt_palota_az_ori_szekhaza
  93. UrbFace – A Fontana Üzletház
  94. Már javában bontják a Fontana-házat a Belvárosban
  95. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1877_oktober_28_a_nyugati_palyaudvar_megnyitasa/
  96. Kollin, 194. o.
  97. https://epiteszforum.hu/megemlekezes-egy-elpusztult-fomurol--a-magyar-kereskedelmi-reszvenytarsasag-szekhaza
  98. https://24.hu/kultura/2019/03/30/arany-janos-utca-bajcsy-zsilinszky-ut-ismeretlen-budapest/
  99. https://index.hu/tudomany/tortenelem/2018/02/22/westend_haz_bontas_1978_nyugati_palyaudvar_marx_ter_atalakitas/
  100. http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz11/60.html
  101. https://egykor.hu/budapest-vii--kerulet/az-istvan-klauzal-teri-csarnok/3802
  102. https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2015/06/30/rottenbiller_utca_20_22
  103. https://www.kozterkep.hu/42596/budapest-cimere
  104. https://pestbuda.hu/cikk/20220713_a_pesti_foutvonalak_epitesze_110_eve_halt_meg_schmahl_henrik
  105. http://www.kitervezte.hu/epuletek/vendeglatas/hotel-zara-hungaria-furdo-budapest
  106. https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2016/06/09/garay_ter_20_regi_piac
  107. https://reformacio.mnl.gov.hu/orokseg/baross_teri_hordozhato_reformatus_templom
  108. a b c Kollin, 202. o.
  109. https://nemzetiszinhaz.hu/torteneti-attekintes
  110. https://24.hu/kultura/2017/09/05/a-belvaros-legszebb-epulete-is-lehetne-ma-a-nemzeti-szinhaz/
  111. Archivált másolat. [2020. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 15.)
  112. Kollin, 211. o.
  113. a b https://egykor.hu/budapest-v--kerulet/geist-haz-/-pinter-berpalota---korona-szallo/3902
  114. Kollin, 210. o.
  115. https://mult-kor.hu/20140401_miert_kellett_lebontani_a_nemzeti_szinhazat
  116. https://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2008/04/23/robbantjak_a_nemzeti_szinhazat_1/
  117. (szerk.) Gyökös Eleonóra: Lajta Béla művei a temetőben, Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2019 (NÖRI Füzetek 19.), 6-7. o.
  118. https://24.hu/belfold/2016/04/06/ismeretlen-budapest-a-nepliget-kozeleben-all-az-esztergomi-bazilika-kicsinyitett-masa/
  119. Gyökös Eleonóra: Falsírboltok. NÖRI-füzetek 16., Nemzeti Örökség Intézete, Budapest, 2019, 15. o.
  120. https://24.hu/kultura/2017/11/15/katonai-epuletbol-lett-mozi-allt-egykor-a-keleti-palyaudvar-parkolojanak-helyen/
  121. Kollin, 200. o.
  122. Kollin, 199–200. o.
  123. https://index.hu/kultur/epiteszet/2019/12/02/lehangolo_pusztitast_vegeztek_a_muemlekvedelmi_kozvagohidon/
  124. a b Kollin, 201. o.
  125. http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/dunapart/index.html
  126. http://www.balnabudapest.hu/cikk/kozraktarak-ma-es-a-xix-szazadban
  127. http://pestbuda.hu/cikk/20180205_orias_allt_a_duna_partjan_az_elevator_haz_tortenete
  128. https://www.facebook.com/groups/2065513653465028/permalink/3173475349335514/
  129. http://villamosok.hu/balazs/kcssz/vagohid/index.html
  130. https://iho.hu/hirek/fogatolt-vaskereku-az-ulloi-uton-140126
  131. 1895-ös Budapesti térkép
  132. https://index.hu/belfold/budapest/2014/07/11/kisertetvagohid_a_gubacsi_uton/
  133. https://pestbuda.hu/cikk/20220120_ahol_regen_kaszarnya_allt_most_sportcsarnok_mukodik_a_ferenc_jozsef_gyalogsagi_laktanya_tortenete
  134. https://semmelweis.hu/hirek/2011/08/15/szaz-eve-fejeztek-be-klinikai-tombok-kialakitasat/
  135. https://egykor.hu/index.php/budapest-ix--kerulet/hangya-szovetkezet-szekhaz-es-kozponti-epuletek/3104
  136. https://pestbuda.hu/cikk/20220122_egy_epulet_ket_arca_a_jozsefvarosi_heinrich_udvar
  137. Buldózerrel a művházba – Index-cikk, 2004. április. 29.
  138. https://villamosok.hu/balazs/kcssz/kobanya/index.html
  139. https://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1908/?layers=99&bbox=2129445.0115213776%2C6021759.04223686%2C2130953.4485014426%2C6022529.384162546
  140. https://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/10/keszulnek-a-europai-zsido-jatekokra-bontjak-a-regi-taurus-gumigyarat
  141. Az építésztárs, Steinhardt Antal In: Pilkhoffer Mónika: Lang Adolf építész munkássága; Terc Kft., Budapest, 2017, ISBN 9786155445453, 188. o.
  142. http://www.bmknet.hu/kozmuv-cdk/4/html/tartalom/t3.html
  143. https://10.kerulet.ittlakunk.hu/civil/130111/ostorfa-orzi-kaszino-emleket
  144. https://viztorony.hu/h/budapest/68.html
  145. Archivált másolat. [2020. szeptember 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  146. Kollin, 178. o.
  147. https://nlc.hu/utazas/20140525/amiket-ma-mar-nem-lathatsz-budapesten-10-elfeledett-epulet/
  148. https://falanszter.blog.hu/2013/09/13/nyomtalanul_felszamoltak_a_hires_budai_gyogyfurdot
  149. https://falanszter.blog.hu/2020/06/01/visszaepitik_a_gellerthegyi_kioszkot_es_kalvariat
  150. http://hampage.hu/kozlekedes/budafok.html
  151. http://villamosok.hu/balazs/kcssz/budafok/index.html
  152. https://magyarepitok.hu/mi-epul/2018/05/mar-hasznaljak-a-villamosok-a-modernizalt-budafok-kocsiszint
  153. https://falanszter.blog.hu/2010/11/27/europa_legnagyobb_vigalmi_negyede_volt_a_lagymanyosi_konstantinapoly
  154. https://csodalatosbudapest.hu/latnivalok/templomok/szent-imre-templom-budapest/
  155. Déry Attila: Házak, emlékek, alkotók. Építészettörténeti séta a Szentimrevárosban és környékén. Budapest, 1999, 54. o.
  156. a b c d https://falanszter.blog.hu/2014/09/24/szep_csendben_lebontottak_a_kelenfoldi_templomot
  157. https://index.hu/gazdasag/magyar/buska070807/
  158. http://nagyvofely.hu/1122/templomok
  159. https://index.hu/tech/2016/10/10/husz_eve_lett_folddel_egyenlove_a_mom/
  160. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/budapest/budapest-farkasreti-temeto-keresztes-szentjanos-templom-krassoivirgil-modosferenc/
  161. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/szentistvankorut18_20/szentistvankorut18_20.html
  162. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/karpatutca16_18/karpatutca16_18.html
  163. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/ujpestirakpart22/ujpestirakpart22.html
  164. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/katonajozsefutca2/katonajozsefutca2.html
  165. a b c Archivált másolat. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  166. Bolla, i. m., 108. o.
  167. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/tizenharmadik-kerulet/item/1982-vaci-ut
  168. Bolla, i. m., 210. o.
  169. https://index.hu/belfold/2012/03/14/bontjak_az_egykori_volga_szallot/
  170. https://infostart.hu/belfold/2019/10/08/igy-tunt-el-budapest-egyik-jellegzetes-toronyhaza-kepgaleria
  171. https://sony872.blog.hu/2015/11/07/arpad_hid_aut_all_bontas_elott[halott link]
  172. https://pestbuda.hu/cikk/20160804_milyen_volt_a_regi_varosligeti_szinhaz
  173. https://budapest-anno.blog.hu/2011/07/05/a_varosligeti_mujegpalya_elso_favazas_csarnoka_az_1880_as_evekben
  174. https://pestbuda.hu/cikk/20190124_lechner_odon_korcsolyacsarnoka_a_legsikerultebb_alkotas
  175. https://www.zuglo.hu/a-varosligeti-gloriette-kut-tortenete/
  176. https://pestbuda.hu/cikk/20200502_gonczi_ambrus_rendkivuli_pompaval_nyilt_meg_135_evvel_ezelott_az_orszagos_altalanos_kiallitas_a_varosligetben
  177. a b Kollin, 207. o.
  178. https://mkvm.hu/gerbeaud-hires-ligeti-pavilonja/
  179. Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 433. o. ISBN 963-05-6410-6  
  180. https://pestbuda.hu/cikk/20210727_a_125_eve_alapitott_mezogazdasagi_muzeum_szamara_epitettek_fel_ujbol_a_vajdahunyadvarat
  181. http://egykor.hu/budapest-xiv--kerulet/os-budavar/2076
  182. https://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/02/lebontottak-a-kozlekedesi-muzeumot
  183. http://nagyvofely.hu/1141/templomok
  184. Zuglói lapok, 1997. márc. 4., 4. o.
  185. Gerle János – Kovács Attila – Makovecz Imre: A századforduló magyar építészete. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1990, ISBN 963-15-4278-5, 44. o.
  186. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/10-epitmeny-amit-soha-nem-fogtok-mar-latni-budapesten/
  187. https://ligetbudapest.reblog.hu/milyen-volt-a-regi-varosligeti-szinhaz
  188. Fodor Béla (szerk.): Zuglói lexikon (Budapest, 2009), 39-40. o
  189. https://gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny/1051630/?img=0
  190. https://tti.abtk.hu/images/kiadvanyok/folyoiratok/tsz/tsz1991_3-4/lakner.pdf
  191. Városkép Romboló hatás – Az Egressy út 13 bontása. hulladekvadasz.hu, 2016. október 16. (Hozzáférés: 2022. január 30.)
  192. Archivált másolat. [2020. május 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 14.)
  193. https://www.origo.hu/itthon/20180609-puskas-ferenc-stadion-bontasa.html
  194. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-MitQVXBmZ0FhMlVZemllS01DN3VkQT09
  195. https://www.origo.hu/itthon/20150302-sokan-siratjak-a-varosligeti-bodesort.html
  196. https://24.hu/tudomany/2010/12/15/leeg-a-budapest-sportcsarnok-1999/
  197. Archivált másolat. [2020. február 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 15.)
  198. http://nagyvofely.hu/1151/templomok
  199. http://nagyvofely.hu/1171/templomok
  200. https://mult-kor.hu/cikk.php?id=7907&fb_comment_id=10150222739002899_22569243&pIdx=4&print=1
  201. https://dokkozpont.hu/elindultunk
  202. https://doksi.hu/get.php?order=DisplayPreview&lid=16223
  203. Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 456. o. ISBN 963-05-6410-6  
  204. https://pestbuda.hu/cikk/20200831_a_budapesti_hidak_elveszett_epuletei_a_vamszedohazak
  205. Archivált másolat. [2021. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. augusztus 27.)
  206. https://pestbuda.hu/cikk/20210304_alig_harom_evtizedig_diszitettek_budapestet_a_foldalatti_gyonyoru_lejarocsarnokai
  207. https://www.kozterkep.hu/9167/ereklyes-orszagzaszlo#

Források

  • Kollin Ferenc: Budapesti üdvözlet, Helikon Kiadó, Budapest, 1983, ISBN 963-207-595-1
  • Somorjai Ferenc: Budapest, Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1996, ISBN 963-243-766-7

További információk

  • (szerk.) Tóth Endréné: Budapest enciklopédia, Corvina Kiadó, Budapest, 1981, ISBN 963-13-1248-8
  • (szerk.) Gáspár Ferenc – Berza László – A. Czétényi Piroska – Dörnyei Sándor: Budapest Lexikon I–II. (2., bővített és átdolgozott kiadás), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, ISBN 963-05-6409-2
  • Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19-20. században. Budapest, 2010, ISBN 978-963-346-946-0
  • http://egykor.hu/
  • http://budapestcity.org/11-egyeb/eltunt/index-hu.htm Archiválva 2019. szeptember 23-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://mandadb.hu/cikk/674394/Lebontott_emlekek_elvesztett_epuletek__Budapest
  • https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/09/19/elpusztult_megsemmisult_lebontottak
  • https://multidezoepiteszet.blog.hu/2018/10/27/elpusztult_lebontottak_orokre_eltunt_budapesti_epuletek_2_resz
  • https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/10-epitmeny-amit-soha-nem-fogtok-mar-latni-budapesten/
  • https://nlc.hu/utazas/20140525/amiket-ma-mar-nem-lathatsz-budapesten-10-elfeledett-epulet/
  • http://budapest100.hu/egykori-malomepuletek-a-duna-partjan/ Archiválva 2020. szeptember 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://nava.hu/id/272804/
  • http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/tovabbi-cimkek
  • https://infostart.hu/kultura/2020/12/20/eletre-kelnek-budapest-eltunt-epuletei-video-kepek
  • https://vasarnap.hu/tag/eltunt-epuletek-nyomaban/
  • https://pestbuda.hu/cikk/20221011_hazbontasok_a_fovarosban

Kapcsolódó szócikkek

  • Művészet Művészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap