Budapesti gyárak listája

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont!
Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión!

A szócikk/szakasz építőjének: Ha az építés várhatóan néhány napnál tovább tart, inkább saját allapon végezd! A többieknek: amíg az építés nem fejeződik be, használd a vitalapot, hogy elkerüld a szerkesztési ütközéseket a cikk építőjével!
Legutóbbi módosítás: 2024. május 8.

A Globus Konzervgyár épületegysége a X. kerületi Maglódi úton

Az alábbi lista a budapesti gyárakat, nagyobb üzemeket, ipari vállalatokat mutatja be kerületi bontásban. Ugyan egyes kisebb üzemek már a XVIII. században megjelentek a mai főváros területén, de a nagyobb iparosodás a XIX. században kezdődött. A XX. század első és második felében folytatódott ez a tendencia. A legtöbb nagy budapesti ipari üzem a rendszerváltás után fejezte be működését.

Jelmagyarázat

Jel Jelentés Jel Jelentés
Az üzem napjainkban is működik.
Az üzem alapítási ideje.
Az üzem megszűnt, de épületei üresen állnak még, vagy más funkcióban tovább üzemelnek.
Az üzem megszűnési ideje.
Az üzem megszűnt, épületeit elbontották.
Az üzem épületeinek elbontási ideje.
Az üzem jelenlegi működéséről, épületeinek állapotáról nincs pontos információ.

Gyárak listája kerületenként

I. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Blum-féle Gőzmalom Rt.[1][2][3]
[6]
1853
1926
1926
1011 Budapest, Fő utca 37.[4][5][6][7] Elbontották.

II. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Ganz Törzsgyári Kéregöntöde (Ganz és Társa Vasöntő és Gépgyár Rt.)[8]
1845
1964
áll


1027 Budapest, Bem József u. 20.
1964-ig működött. Ma az Öntödei Múzeum működik benne.
Del Medico Péter és Fia Szalámigyár[9][10]
1850[11][12]
1912[11]
1912?
1027 Budapest, Kacsa utca 17.[13] Megszűnt,[11] feltehetően elbontották. Volt épületük a Batthyány utca 7. szám alatt is[14][15]
Berger Lajos gőzmalma
(Király gőzmalom)[16][3][17][18]
1860–1862
1880
1880
1027 Budapest, Fő utca 73.[18] 1880-ban leégett.
Budai Gázgyár[19][20]
1866
1910-es évek
1910-es évek
1024 Budapest, Margit körút 77. Bezárt, később elbontották.
Ganz Villamossági Művek[21]
1878
1990-es évek
részben áll


1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Megszűnt. Egyes részeit felújították, és a Millenáris Park üzemel a területén. Több épületét még az 1990-es években elbontották. Más épületeket 2015-ben, de néhány eredeti épülete még áll.
MELOCCO cementgyár (Melocco L. Első Budapest Műportland Románcement Gyára)[22]
[7]
1888 előtt
1929
1929 után
1023 Budapest, Ürömi u. 24-32. 1929-ig működött. Elbontották, helyére az 1960-as években sportpálya épült.
Seenger Béla Kőfaragó Mester hazai márvány és kőipari gyártelepe
[8]
XIX. sz.
n. a.
n. a.
1024 Budapest, Kisrókus utca 21-23.[23] Ismeretlen időben elbontották.

III. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Filatórium[24][25]
[9]
1781
1789
1873 után
1033 Budapest, Filatorigát A gyártási tevékenység megszűnése után Óbuda határában közel 50 évig üresen állt az épület, majd részben összedőlt, köveinek elhordása után pedig végleg eltűnt. Egy 1873-as térképen még szerepel.
Goldberger Textilgyár[26]
1784
1997
áll


1036 Budapest, Lajos u. 136-138
Megszűnt. Az egyik – eredetileg Goldberger Ferenc által lakott – épületben a Goldberger Textilipari Gyűjtemény működik. Más részét egy Penny élelmiszerüzlet, illetve egyéb kisebb vállalatok használják.
Óbudai Selyemgombolyító (Deglomeratórium)[24]
1786
1830-as évek
áll


1033 Budapest, Miklós tér 1.
Megszűnt, az épület napjainkban is áll.
Óbudai Fehérítő-, Festő- és Impregnálógyár Rt. (Selyemkikészítőgyár)[24][27]
1825
2000
áll


1037 Budapest, Bécsi út 267.
Megszűnt. Területét Kft.-k használják.
Pamutkikészítőgyár[24]
[10]
1826
1985
áll


1036 Budapest, Lajos utca 102/b
Megszűnt, az épület napjainkban is áll.
Óbudai Hajógyár[28]
1835
2000
áll


Budapest, Óbudai-sziget déli része
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Holzspach-féle Téglagyár
XIX. sz. második fele
1952
1952 után
1037 Budapest, Szépvölgyi út 41. Leégett, elbontották. Helyére épült a Mechanikai Mérőműszerek Gyára igazgatósági épülete.
Werther Frigyes gőzmalma (Erzsébet Gőzmalom néven is)[17]
1853
1930 után
1930 után


Budapest, Bécsi út (régi Zsigmond u. 59.)
Elbontották.
A Lujza Gőzmalom Rt. gőzmalma[3][29][30][31]
[11]
18531854
1938
1938 után
Budapest, Lajos u. (Kolosy tér) 1921-ben a liszt- és búzaraktár tüzet fogott, és a Lujza Gőzmalom leégett. 1936-ban az Első Budapesti Gőzmalom Rt. tulajdonába került. Nem sokkal később lebontották.
Growe Kalap- és Tompgyár Rt.[24]
[12]
1867
1978 k.
áll


1034 Budapest, Bécsi út 100.
Megszűnt. Területét Kft.-k használják.
Victoria–Bohn Téglagyár (Victoria Gőztéglagyár, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat gyáregysége)[32]
[13]
1867
1975
1975 után
1032 Budapest, Bécsi út 166-168. 1963-tól a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat része. Megszűnt, épületeit elbontották. Helyére 1999–2000-ben EuroCenter bevásárlóközpont épült, majd lakótelep.
Újlaki Téglagyár (a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat gyáregysége)[32]
1869
1973
1973 után
1032 Budapest, Bécsi út 134. 1963-tól a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat része. Megszűnt, épületeit elbontották. Helyére épült a Raul Wallenberg Humán Szakképző Iskola és Gimnázium, a Praktiker és a StopShop áruházak.
Óbudai Szeszgyár (Első Óbudai Szeszégető és Finomító Rt., Leipziger Vilmos Szesz- és Cukorgyára Rt.)[33]
1879
2000-es évek vége
2017


1037 Budapest, Sorompó u. 1.
Megszűnt, elbontották, helyén lakópark épül. Egy csarnoképülete és egy gyártornya látható még.
Óbudai Dohánygyár[34]
1893
1950
áll


1033 Budapest, Polgár u. 6-10.
Megszűnt. Épületét felújították, Flórián Udvar Irodaházként működik.
Óbudai Téglagyár (Bécsi úti Téglagyár, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat 3. sz. gyáregysége)[32][35]
[14]
1893
1986
1986 után
1037 Budapest, Bécsi út 343. 1963-tól a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat része. Megszűnt, épületeit elbontották, területét több kisebb vállalat használja.
Péter-hegyi téglagyárak (Csillaghegyi Téglagyár)[36]
[15]
1894
1988
1988 után
1038 Budapest, Pusztakúti út 1963-ban a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat 6. számú gyáregysége lett. 1988-ban szűnt meg, a helyén később lakótelep épült.
Óbudai Malom[37]
18951908 között valamikor
1980-as évek
áll


1033 Budapest, Hévízi u. 1.
Épületét felújították.
Mosó-Fertőtlenítő Gépgyár[24]
1907
1940-es évek
 ?
Megszűnt.
Magyar Textilfestőgyár Rt.[24][38]
1908
1996
áll


1033 Budapest, Szentendrei út 93.
Megszűnt. Területét Kft.-k használják (PP Center Üzleti Központ).
Csillaghegyi Palagyár (később Csillaghegyi papírgyár)[36]
1912
1945
2014 után


1038 Budapest, Papírgyár utca–Valéria utca
A háborút követően már a gyár nem működött, egykori épületeit azonban sokáig kisebb vállalkozások használták. Épületei a Google kamera szerint 2014-ben még álltak, 2019-ben már nem: a Fagyöngy lakópark épült a helyére.
Óbudai Gázgyár[39]
1913
1984
áll


1031 Budapest, Gázgyár utca
Megszűnt. Épületeinek egy részét felújították, és a Graphisoft Park keretében működnek.
Csillaghegyi Szövőgyár (Salzmann-féle Magyar Textilipar Rt., Csillaghegyi Lenárugyár)[24][40][41]
1920
1985 előtt
1985
1036 Budapest, Pozsonyi u. Megszűnt. 1985-ben lebontották, ma lakóházak vannak a helyén.
Iris Gombgyár[24]
1923
n. a.
n. a.
Budapest, Solymár u. Megszűnt.
Budapesti Harisnyagyár (Filatorigáti Textilművek)[42]
1923
1994
áll


1033 Budapest, Folyamőr u. 21–23.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Fonógépgyár (Textil­gépalkatrész Gyártási Egyesülés)[24]
1950-es évek
n. a.
n. a.
Budapest, Külső Bécsi út Megszűnt.
Óbudai Házgyár (Budapesti Házépítő Kombinát 1., a 43. számú Állami Építőipari Vállalat 1. számú Házgyára)
1963
1990-es évek
1990-es évek
1033 Budapest, Szentendrei út 115. Elbontották, helyére Auchan áruház épült. A Dunai oldalán egy gyárkéményt meghagytak.
MVM Észak-Budai Fűtőerőmű[43][44]
1977
működik
áll


1037 Budapest, Kunigunda útja 49.
Napjainkban is működik.
  • egyéb üzem: Csillaghegyi Szállítóberendezések Gyára

IV. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Furnér- és Lemezművek (FURLEM, Falemezgyár)[45]
[16]
1834
1990-es évek
1990-es évek
1044 Budapest, Váci út 60. Megszűnt, elbontották.
Táncsics Bőrgyár (Wolfner-féle bőrgyár)[46]
1840
1993
2006/2011 k.[47]


1047 Budapest, Károlyi István utca 1–11.
Megszűnt, nagy részét elbontották. 3 épülete maradt meg a József Attila utcai oldalon.
Újpesti Növényolajgyár (korábban Leiner Testvérek Enyvgyára)[48]
1860
1990-es évek közepe
áll


1044 Budapest, Duna sor 15.
Megszűnt, területét a Vízügyi Levéltár használja.
Egyedi Lajos Szeszgyára[49]
1860/1862
1960-as évek után
áll


1042 Budapest, Árpád út 33.
Megszűnt, épületeinek egy része áll.
Hungária Vegyiművek[50]
[17]
1864
1990 után
1990 után
1048 Budapest, Külső Váci út 72. Megszűnt, elbontották.
Pannónia Szőrmegyár (Diamant Samu és Fiai Rt., Pannónia Bőrgyár Rt.)[51]
1866
1993
2007
1044 Budapest, Külső Váci út 44–48.
Újpesti Gázgyár[52][53][54]
1872 vagy 1878[19]
1913
1914
Budapest, Külső Váci út és a Zsilip utca sarkán 1913-ban bezárt, majd 1914-ben elbontották. Területét a Phőbus Villamos Vállalatok Rt. kapta meg. A gyárat 1946-ban államosították, és 1950-ben a Budapesti Elektromos Művekhez csatolták.
Újpesti Bőrgyár (Mauthner-féle bőrgyár)[55]
1887
1990
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 40.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Magyar Pamutipar Rt.[56]
1887
1994
áll


1044 Budapest, Dózsa György (ma Görgey Artúr) út 20-22.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Magyar Hajó- és Darugyár (MHD) Népszigeti gyáregység[57]
1891
1990-es évek
áll


1044 Budapest, Zsilip utca [?]
A Népsziget területén. Megszűnt, épülete üresen áll.
Egyesült Izzó (Tungsram)[58]
1896
működik
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 77.
Működik.
Porfestékgyár[59]
[18]
1903
1970
1970 után
1044 Budapest, Külső Váci út 75. Megszűnt. Területét az Egyesült Izzóhoz csatolták. Eredeti épületei már nincsenek meg.
Újpesti Vízművek (Káposztásmegyeri vízműtelep)[60]
1904
működik
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 102.
Működik.
Istvántelki Főműhely[61]
1905
működik
áll


1045 Budapest, Elem u. 5-7.
Részben működik.
Anker-Művek (Fémötvöző Vállalat)[62]
1906
1990 után
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 51.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja. Nagyobbi épülete áll, a kisebbiket (a Váci úti oldalon) a 2010-es években elbontották.
Chinoin (Sanofi)
1910
működik
áll


1045 Budapest, Tó u. 1–5.
Működik.
Újpesti Erőmű (Phöbus Villamos Vállalatok Rt.)[63]
1910
működik
áll


1045 Budapest, Tó u. 7.
Működik.
Újpesti Vágóhíd[64]
1911
1990-es évek
áll


1044 Budapest, Megyeri út 15.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Duna Cipőgyár[65][66]
1914
1992 után
áll


1047 Budapest, Károlyi István utca 10.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Budalakk[67]
[19]
1917
1994
1990-es évek
1044 Budapest, Duna sor 11.
Duclos Bányagépgyár[68]
[20]
1918
1990-es évek
áll


1047 Budapest, Baross utca 92.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Mahart Újpesti Hajójavító[57]
1919
működik
áll


1044 Budapest, Zsilip u. 9.
A Népsziget területén. Működik.
Újpesti Cérnagyár[69]
1923
működik
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 91.
Coats Magyarország Kft. néven működik.
Újpesti Gyapjúszövőgyár (Finomposztógyár Kopetzky és Fiai Rt.)[70]
1923
működik
áll


1045 Budapest, Berni u. 1.
Ma a Csomagolóanyaggyár (Nova-Pack Csomagolóanyaggyár Kft.)[71] működik a területen.
Hazai Pamutszövőgyár[72]
[21]
1924
1990-es évek
áll


1047 Budapest, Baross utca 99.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Hungária Papírgyár[73]
1927
1993 után
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 83.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Cserzőanyaggyár[74]
[22]
1930-as évek vége
1990-es évek
áll


1047 Budapest, Vasvári Pál utca 11–13.
Megszűnt, területét a Fínombőrgyártó Rt. használja.
Vákuumtechnikai Gépgyár[75]
1951
működik
áll


1041 Budapest, Szilágyi utca 26.
GE Hungary Tungsram Lighting Gépdivízió Vákuumtechnikai Gépgyár néven működik.
Oxigén és Dissousgázgyár Vállalat (ODV)[76]
1952
működik
áll


1044 Budapest, Külső Váci út 117.
Messer Hungarogáz Kft. néven működik.

V. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Valero selyemgyár
18391841
1849
áll


1055 Budapest, Honvéd u. 24.
Az egyik első budapesti nagyüzem volt. Az épületet a magyar katonaság használja.
A Pesti Hengermalom Társaság régi gőzmalma[77]
1841
1850
1850
Budapest, Nádor utca–Balaton utca–Honvéd utca–Klotild utca Leégett. Helyére épült a társaság újabb gőzmalma 1867-ben.
Topits József fia gőztésztagyár
1859
1930
1930 után
1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 10.
Haggenmacher Henrik 2. gőzmalma[78][79]
1865
1899
1899
Budapest, Lipót körút–Honvéd utca–Balaton utca–Szemere utca Elbontották.
Wohanka és Társa vállalkozása[80]
1866
n. a.
n. a.
Budapest, Váci körút 76. Egy gépgyár volt, amely később megszűnt.
Az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság régi gőzmalma (régi Budapesti-malom)[3][81]
1866
n. a.
1908 után[78]
Budapest, Klotild utca–Koháry utca–Balaton utca–Szemere utca Elbontották.
A Pesti Hengermalom Társaság új gőzmalma[77][81]
1867
1911
1911
Budapest, Nádor utca–Balaton utca–Honvéd utca–Klotild utca Egy tűzvész után városrendezési okokból lebontották.
Fővárosi Fotó Vállalat (FŐFOTÓ)[82][83]
1951
1993 k.
áll
1055 Budapest, Deák tér 3. Egy társasházban működött, az államosított Várkonyi fotóstúdió helyén.

VI. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Weil Ede Fiai Szalámigyár[84]
1830
n. a.
n. a.
1061 Budapest, Király utca 1.[13] Megszűnt.
Nicholson Gépgyár[85]
1873
1912
1912 után
1062 Budapest, Váci út 5. Később egyesült a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt.-al, és neve Schlick–Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. lett. A gyárat lebontották.
Freudiger Mózes és Fiai Magyar Ágy-, Fehér- és Ruhaneműgyár[86]
[23]
1883
n. a.
n. a.
1066 Budapest, Dessewffy utca 34. Megszűnt.
Kállai Lajos Motor- és Gépgyár[80]
1900 (?)
n. a.
n. a.
Budapest, Gyár u. 28. Megszűnt.

VII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Erzsébetvárosi Magyar Királyi Dohánygyár (Terézvárosi Magyar Királyi Dohánygyár)[87]
1832
1944
áll
1075 Budapest, Síp utca 23. 1927-ben az üzem dobozgyárrá alakult. Ez 1934-ben szűnt meg. 1963-ban a Villanyszerelő Ipari Vállalat alakította ki a központját az egykori gyárépületben.
Első Magyar Kártyagyár Rt.[88]
1868
1896
1896 után
1074 Budapest, Csengery u. 11 Megszűnt, elbontották.
Kelet-Budapesti Tejüzem (korábban Budapesti Központi Tejcsarnok Rt. fő telephelye, majd Erzsébetvárosi Tejüzem)[89]
1885/1888
n. a.
áll


1076 Budapest, Rottenbiller u. 31.
Megszűnt, épülete áll.
Oesterreicher és Peschat (Peschat és Roth)[80][90]
1905 előtt
n. a.
n. a.
1071 Budapest, Lövölde tér 2. Megszűnt.

VIII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Józsefvárosi Gázgyár[91]
1856
1914
részben áll


1081 Budapest, János Pál pápa tér 20.
Az Óbudai Gázgyár felépülésekor megszűnt a gáztermelés. Az épületek egy részét nem bontották le, a FŐGÁZ tulajdonában van.
Gschwindt-féle Szesz-Élesztő-Likőr és Rumgyár[92]
[24]
1868
1909 után
1909 után
1082 Budapest, Üllői út 44. Megszűnt, elbontották. Helyére épültek a Corvin-házak.
Ganz–MÁVAG Mozdony-, Vagon- és Gépgyár[93]
1870
1987
áll


1087 Budapest, Kőbányai út 31.
Az egymás mellelt lévő Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak (alapítás: 1870) és a Ganz Vagon- és Gépgyárnak (korábban Első Magyar Vagongyár Rt., 1880-tól Ganz tulajdon)[94] egyesüléséből jött létre 1959-ben. 1987-ben megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Schmidt és Császár gőzmalma[95]
1876
1940-es évek eleje
n. a.
1086 Budapest, Szeszgyár u. 4. Megszűnt, elbontották.
Magyar Ruggyantaárugyár Rt. (Taurus Gumiipari Vállalat)[96]
1882
2014
20172018


1087 Budapest, Kerepesi út 87.
Megszűnt. Épületeinek jelentős, ám nem teljes részét elbontották.
Magyar Királyi Dohányraktár[97]
XIX. sz. (?)
n. a.
n. a.
1085 Budapest, Baross utca Megszűnt, elbontották.
Mezőgazdasági és Kémiai Ipartelepek Rt. Szesz- és Élesztőgyár, Likőr- és Rumgyár, Vegyészeti Gyár[98]
1903 előtt[99]
2009 előtt
2009 előtt


1087 Budapest, Diószegi Sámuel (Örömvölgy) u. 8.
Megszűnt, elbontották, területe üres. (Már a 2009-es, első magyarországi Google utcakép felvételen is.) Falainak alsó része áll, a terület kihasználatlan, gyomnövényekkel borított.
Községi Kenyérgyár[100]
[25]
1909
2009
2009 után


1087 Budapest, Százados utca
Megszűnt, elbontották. Alapfalainak egy része áll. Területére részben irodaház épült, részben üres.
Budapest–Kőbányai Dohánygyár[101]
1922
1949
részben áll


1087 Budapest, Kőbányai út 22/b.
Megszűnt. Épületeinek részét (a Könyves Kálmán körút nyomvonalában fekvőt Archiválva 2021. április 19-i dátummal a Wayback Machine-ben) lebontották, egy részét átépítették.
Állami Pénzverde (Állami Pénzverő Nemzeti Vállalat)
1925
működik
áll


1089 Budapest, Üllői út 102.
Magyar Pénzverő Zrt. néven működik.
Józsefvárosi Húsipari Vállalat
1935
n. a.
n. a.
1089 Budapest, Illés utca 14.
Május 1. Ruhagyár[102][103]
1958
1994
áll


1089 Budapest, Elnök utca 1.
Egy korábbi, Magyar Királyi Honvédségi Ruharaktárnak (még 1895 előtt) épült létesítményben alakítottak ki az 1930-as években egy katonai ruhagyárat. Önálló üzemként 1958-tól működött. 1994-ben megszűnt. Épületeit kisebb vállalatok használják.
Kábelgyár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.[104]
n. a.
működik
áll


1089 Budapest, Könyves Kálmán krt. 62-64.
Haluxvill Kft. néven működik.

IX. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Ferencvárosi Dohánygyár[105]
1850
1910
n. a.


1092 Budapest, Soroksári (ma Ráday) utca 28.
Megszűnt. Nagy részét elbontották, 1 épülete maradt meg a Kinizsi utcában. Itt a Kaltenberg Sörház & Étterem működött 2020-ig (1092 Budapest, Kinizsi u. 30-36.).
Concordia-malom
1866
1939
áll


1095 Budapest, Soroksári út 24.
Megszűnt, épületében irodaházat alakítottak ki, egy kisebb részt 1978-tól a Malomipari Múzeum használ. Egy kisebb épülete 2014 körül kiégett és elbontották.
Flóra Gyertyagyár (Flora Első Magyar Stearingyertya és Szappangyár Rt.)[106][107]
[26], [27], [28]
1868
1990-es évek
1990-es évek után
1095 Budapest, Soroksári út 33. Elbontották, OBI áruház épült a helyére.
Pesti Molnárok és Sütők Gőzmalma Rt.[3]
[29]
1868
1933
1933
1095 Budapest, Soroksári út 80. (ma 14.) Elbontották.
Első Pesti Spódium- és Enyvgyár Rt. (Első Pesti Spódium és Csontlisztgyár, Erőtakarmánygyár, Spódiumgyár, Csontlisztgyár)[107][108]
1868
1990-es évek
1990-es évek
Budapest, Csont utca A terület 1990-es évekbeli rendezésekor elbontották.
Budapesti Marhaközvágóhíd és Húsfeldolgozó Vállalat (Marhavágóhíd és marhavásártér)[109]
1872
1984
2019


1095 Budapest, Soroksári út 58.
Megszűnt, épületeit 2019-ben a főkapu, a bálterem és a víztorony kivételével elbontották, helyén lakópark épül.
Hedrich & Strauss Királymalma[3]
[30]
1880
2008
2008
1095 Budapest, Soroksári út 104. (ma 44.) Elbontották.
Gizella-malom
1880
1963
áll


1095 Budapest, Soroksári út 16.
Megszűnt, épületét felújították lakóháznak.
Elevátor-ház[110]
1883
1948
19481966
1093 Budapest, Közraktár u. (Nehru part) Megsérült a II. világháborúban, ezért 1948 és 1966 között elbontották.
Ferencvárosi I. számú Gázgyár (Ferencvárosi Légszeszgyár, Budapesti Légszeszgyár)[53][111][112]
1884
1921
1921 után
1097 Budapest, Koppány u. (Soroksári út és Gubacsi út között) Megszűnt, elbontották.
Magyar Petróleumipar Rt. Kén utcai finomítója[107][113][114]
1884 után
1945 körül
n. a.
1097 Budapest, Kén u.
Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárugyár[115]

[31]
1882
1990-es évek
1993 körül
1095 Budapest, Máriássy u. 1. A gyárat az 1993-ban elkezdett Lágymányosi híd (ma: Rákóczi híd) és a hozzá kapcsolódó pesti úthálózat építése során bontották el.
Herz Szalámigyár Zrt.[116][117]
[32]
1888
2010-es évek
2012
1097 Budapest, Gubacsi út 13. Megszűnt, épületeit elbontották 2012-ben. Üres terület van a helyén.
Magyar Általános Kénsav-, Műtrágya- és Vegyipari Rt. (Budapesti Kénsavgyár)[118]
1890
2003
áll


1097 Budapest, Kén utca 5.
1962-ben egyesítették a Hungária Vegyiművekkel. Megszűnt. A területen a CF Pharma Kft. telephelye működik.
Fegyver- és Gázkészülékgyár[119]
1891
2004
áll


1095 Budapest, Soroksári út 158.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Zwack Unicum gyár
1892
működik
áll


1095 Budapest, Dandár u. 1 / Soroksári út 26.
Jelenleg múzeumként is működik.
Hungária Árpagyöngy- és Köleskásagyár Rt. (Hungária-malom)
1893
1963
áll


1095 Budapest, Soroksári út 48–52.
Megszűnt, épületeit kisebb vállalatok használják.
Ferencvárosi II. számú Gázgyár (Ferencvárosi Légszeszgyár, Budapesti Légszeszgyár)[53][111][112]
1898
1923
1927 után


1097 Budapest, Koppány u. (Gubacsi út és a mai Külső Mester utca között)
Megszűnt, elbontották. Épületei 1927 körül még álltak. Egy régi épülete áll még napjainkban.
Svéd Golyóscsapágy Rt. Budapest
1900-as évek eleje (?)
n. a.
n. a.
1091 Budapest, Üllői út 55.
Budapesti Sertésközvágóhíd[120][121]

[33]
1902
1990-es évek
2001


1095 Budapest, Gubacsi út 6/A–B.
1930–1932-ben egy nagyméretű csarnokot (Sertésvásárcsarnok) is emeltek a területen. Az épületeket elbontották. Kettő maradt meg műemléki védelem miatt: a Sertésvásárcsarnok és a telep víztornya.
Budapest Székesfőváros Községi Lóhúsüzem
1905[122]
1963[123]
1963
1095 Budapest, Gubacsi út 6.[122] Épületeit az Országos Húsipari Kutatóintézetnek adta át, később elbontották.
Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ Rt. (OMTK)[124]
[34]
1922
n. a.
n. a.
1095 Budapest, Ipar u. 9.
Hazai Fésüsfonó és Szövőgyár
1923
n. a.
áll


1095 Budapest, Soroksári út 164.
A FÉG gyár mellé épült. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Borjúvásárcsarnok[125]
1927
n. a.
áll


1095 Budapest, Máriássy utca 5-7.
Az épületet felújították, és irodaházzá alakították Máriássy-ház néven.
Nagyvásártelep
1932
1990-es évek
1990-es évek


1095 Budapest, Hídépítő utca
A nagy csarnok és a nagy irodaház áll már csak a területen, a többi épület elbontásra került.
Budapesti Vegyiművek[126]
1936
2008
áll


1095 Budapest, Illatos út 19–23.
Korábbi nevén Hungária Vegyiművek. 1962-ben egyesítették a Kénsavgyárral. Megszűnt. Területe felszámolás alatt áll.
Ferencvárosi Húsipari Vállalat 1931
n. a.
n. a.
Budapesti Csokoládégyár[127]
1941
működik
áll


1095 Budapest, Vágóhíd utca 20.
Bonbonetti Choco Kft.-ként működik.
Ferencvárosi Házgyár (Budapesti Házépítő Kombinát 2., a 31. számú Állami Építőipari Vállalat 2. számú Házgyára)[128][129]
1966
1990-es évek
1990-es évek
1097 Budapest, Gyáli út 35. Megszűnt, elbontották.
Minitex Pamutkelme Készítő Kft.[130]
1990-es évek
működik
áll
1097 Budapest, Soroksári út 110.
Machlup-féle Bőrgyár
n. a.
1942[131]
n. a.
Budapest, Soroksári út Megszűnt, elbontották. Helyére bérházak épültek.
Jordan-féle Bőrgyár
n. a.
1914 előtt[131]
n. a.
Budapest, Soroksári út Megszűnt, elbontották. Helyére bérházak épültek.
Gregersen-féle Asztalosgyár
n. a.
n. a.
n. a.
Budapest, Soroksári út Megszűnt.
MOLAJ Illatos úti kísérleti üzeme[113]
n. a.
n. a.
n. a.
1097 Budapest, Illatos út 9.
Kemikál Építési Vegyianyaggyár
n. a.
működik
áll


1097 Budapest, Tagló utca 11.
Kemikál Építőanyagipari Zrt. néven működik.
Budapesti Gyümölcs- és Főzelék Konzervgyár (Magyar Konzervipar)
n. a.
n. a.
áll


1095 Budapest, Soroksári út 86, Földváry utca 4.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Gyapjú és Textilnyersanyag Forgalmi Vállalat
n. a.
n. a.
áll
Budapest, Gubacsi út
Asztfaltútépítő Vállalat[132]
n. a.
működik
áll


1097 Budapest, Illatos út 8.
Jelenleg a Magyar Aszfalt Kft.– Strabag Építő Zrt. aszfaltkeverő üzemeként működik.
Vegyipari Készletező Vállalat
n. a.
n. a.
áll


Budapest, Külső Mester utca
Megszűnt, épületei állnak.
KRUPP
n. a.
n. a.
n. a.
Budapest, Soroksári út
ÉPTEK
n. a.
n. a.
n. a.
Budapest, Soroksári út
Élelmiszeripari Gépgyártó és Szerelő Vállalat (ÉLGÉP)
n. a.
n. a.
n. a.
Budapest, Soroksári út 48-52. A korábbi Hungária Malom helyén működött. Megszűnt.
Közmű- és Mélyépítő Vállalat
n. a.
n. a.
áll


1094 Budapest, Angyal utca 1-3.
Megszűnt, épületét a B&B HOTEL Budapest City használja.

X. kerület


NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
[[]]
[[Kép:|150px]]
[[]]
[[]]
[[]]
Kőbányai Téglagyár (Drasche-féle Téglagyár, Kőszénbánya' s Téglagyár Társulat Pesten)
1838
1992
áll


1106 Budapest, Jászberényi út 47.
Megszűnt, területét kisebb cégek használják.
Magnezit Ipari Művek[133]
1838
1990-es évek
áll


1103 Budapest, Gyömrői út 48.
Megszűnt, épületeit elbontották.
Dreher Sörgyárak Zrt.[134]
1862
működik
áll


1106 Budapest, Jászberényi út 7–11.
Működik.
MÁV Északi Járóműjavító Üzemi Vállalat (Északi Főműhely, Északi Járműjavító)[135]
1866
2009
áll


1146 Budapest, Kőbányai út 30–36.
Megszűnt, épületei felújítás alatt állnak. Területére épül az új Közlekedési Múzeum.[136]
Kőbányai Gőztéglagyár Társulat Pesten[137]
1869
n. a.
áll
1103 Budapest, Vaspálya u. 12-18. Megszűnt, egyes épületei még állnak.
Lampart Vegyipari Gépgyár Zrt.[138]
1878
működik
áll


1103 Budapest, Kőér u. 1-5.
Működik.
Mechanikai Hordógyár[139]
[35]
1871
működik
áll


1107 Budapest, Jegenye utca 15–21. (központ: Szállás utca 26.)
1995-ben került magántulajdonba és felvette a DOLIUM Hordógyártó és Faipari Korlátolt Felelősségű Társaság nevet. Mind a mai napig üzemel a régi telephelyen.
Magyar Kerámia Gyár Rt. (Burkolóanyag Gyár Keramit Üzeme, EM Kerámia)[140][141]
1891
n. a.
áll


1103 Budapest, Gergely utca 81.
Megszűnt, helyén különböző cégek működnek.
Kőbányai Gyógyszerárugyár (Richter Gedeon Vegyészeti Gyár)[142]
1901
működik
áll


1103 Budapest, Gyömrői út 19–21.
Richter Gedeon Nyrt. néven működik.
Kőbányai Textilművek[143]

[36]
1906
1990-es évek
2010-es évek


1106 Budapest, Gyömrői út 90-92.
Eredeti nevén Kammer Testvérek Textilipar Rt. Megszűnt, a 2010-es években elbontották. Helyére a Bosch épített üzemet.
Kőbányai Porcelángyár (Porcellán- és Fayencegyár)[144][145][146]
1908
1982
áll


1106 Budapest, Tárna u. 4.
Witeg-Kőporc Kft. néven kisüzem működik a helyén.
Magyar Radiátorgyár Rt.
[37]
1912 előtt
n. a.
áll


1103 Budapest, Gyömrői út 76-78.
Megszűnt, helyén különböző cégek működnek.
Phylaxia Szérumtermelő Rt.[147]
[38]
1912
működik
áll


1107 Budapest, Szállás u. 5.
Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. néven működik.
Kőbányai Haggenmacher Sörgyár[148]
1912
1990-es évek ?
áll


1106 Budapest, Maglódi út 25.
1924-től Dreher–Haggenmacher Textilművek néven textilgyárként működik. Telephelye létezik.
Fővárosi Serfőző Rt.[149]
1912
1949
áll


1106 Budapest, Maglódi út 47.
A gyártelepet 1949-ben a Budapesti Konzervgyár, a Globus jogelődje vette használatba.
Wander Gyógyszer- és Tápszergyár Rt. (Egis Gyógyszergyár)[150]
1913
működik
áll


1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.
Egis Gyógyszergyár Zrt. néven működik.
Orion Villamossági Rt. (Magyar Wolframlámpagyár)
1913
működik
áll


1106 Budapest, Jászberényi út 29/b.
A cég 1997 óta a szingapúri Thakral Csoport tulajdonában van, és Orion Elektronikai Kft. néven működik.
Globus Konzervgyár[151][152]
1924
2009
áll


1106 Budapest, Maglódi út 47.
A fő telephelyen álló épület 1912-ben épült a Fővárosi Serfőző Rt. részére. 1949-ben vette át a Globus jogelődje, a Budapesti Konzervgyár. A Globus megszűnt, a telep fejlesztőre vár.
Kőbányai Vas- és Acélöntöde[153]
1929
n. a.
áll


1107 Budapest, Fertő u. 14.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
REMIX Rádiótechnikai Vállalat
1932
működik
áll
linkhttps://www.google.com/maps/@47.4868282,19.13298,142a,35y,39.45t/data=!3m1!1e3?hl=hu&entry=ttu=

1102 Budapest, Szent László tér 20.
Continental Automotive Hungary Kft. néven működik.
Szerszámgépipari Művek Kőbányai Gyára[154]
1963
1990/2000-es évek
áll


1102 Budapest, Liget u. 22.
Megszűnt, épületei állnak.
Gyömrői úti Paraffingyár[155]
1939 előtt
n. a.
áll


1103 Budapest, Gyömrői-út 140.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Műszéntermelő Kft.[156]
1940/1950 k.
működik
áll


1105 Budapest, Gergely u. 43-51.
1996-tól Carbosint Kft. néven működik.
Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára[157]
1949
működik
áll


1101 Budapest, Kőbányai út 41/c.
Ganz Kapcsoló- és Készülékgyártó Kft. néven működik.
Compack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat[158]
1949
n. a.
áll
1107 Budapest, Horog utca 10. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Tűzállóanyag gyár[144]
1950
n. a.
n. a.
A Kőbányai Téglagyárból vált ki az államosítás után.
Finommechanikai Vállalat[159]
1951
1990 k.
áll
1106 Budapest, Fehér út 10. Megszűnt, területét FMV-Kőér Tematikus Park néven több kisebb vállalat használja.
Egyesült Villamosgépgyár (EVIG)
1963
2001
áll
1103 Budapest, Gyömrői út 128. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Duna Csokoládégyár[160]
1964 előtt
1991
áll
1105 Budapest, Ihász utca 28. Megszűnt, épülete (korábban a Dreher Sörgyár épülete) áll.
Elektromechanikai és Gépgyártó Szövetkezet (ELEKTHERM)
1952
1995
áll
1108 Budapest, Venyige u. 5. Megszűnt, épületei állnak.
ERDÉRT LAP-LEMEZ LOMBKER Facentrum Kft.
n. a.
2012
áll
1101 Budapest, Gép u. 2. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Vasló Gépjavító és Kereskedelmi Kft.
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Keresztúri út 202.
Működik.
Budapesti Tejipari Vállalat Kőbányai Tejüzem (Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft.)
n. a.
n. a.
áll
1106 Budapest, Keresztúri út 210. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Elektromos Készülékek és Anyagok Gyára
n. a.
n. a.
áll
1102 Budapest, Füzér u. 37-39. Megszűnt. Korábban Magyar Szalámigyár Részvénytársaság, ma 4K Kőbányai Kortárs Kulturális Központ.
Állami Nyomda
n. a.
működik
áll
1102 Budapest, Füzér u. 35. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. néven működik.
Metalloglobus Fémipari és Kereskedelmi Zrt.
[39]
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Jászberényi út 57. Működik.
Kőbányai Növényolajgyár (Növényolaj-ipari és Mosószergyártó Vállalat, Cereol Növényipari Rt.)[161]
[40]
n. a.
1990-es évek
áll
1106 Budapest, Maglódi út 6. Megszűnt. Kisebb cégek költöztek a területére.
ERECO Zrt.
[41]
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Gránátos u. 1-3. Működik.
Rath Hungária Kft.
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Porcelán u. 1. működik
Mavex-Rekord Kft.
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Porcelán u. 3. működik
Fe-Ferrum Kft.
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Jászberényi út 18-22. működik
KIPSZER Építési Rt.
n. a.
működik
áll
1106 Budapest, Jászberényi út 24-36. működik
MÁV Vasútépítő Gépellátó és Szolgáltató Kft.
n. a.
működik
áll
1103 Budapest, Kőér u. 2/e. Működik.
Sodronyszövet és Drótháló gyár
[42]
n. a.
n. a.
áll
Vaspálya utca A telephelyet használják.
ÉM Építőanyagipari Gépjavító Vállalat
n. a.
1963
áll
1103 Budapest, Gyömrői út 63. A területet jelenleg több kisebb cég és a Hit Gyülekezete használja.
Budapesti Vegyipari Gépgyár
n. a.
1990-es évek
áll
1103 Budapest, Gyömrői út 76-80. Megszűnt, helyén különböző cégek működnek.
EVIG Alexander-Frankie Villamosgép és Alkatrész Gyártó, Javító Kft.
n. a.
működik
áll
1103 Budapest, Vaspálya u. 18. Működik.
Pestszentlőrinci Egyesült Vegyiművek (Műgyanta-Dolorac Kft.)
n. a.
n. a.
n. a.
1108 Budapest, Újhegyi út 3. Megszűnt, elbontották.
Vegyipari Készletező Vállalat (Horog utcai telephely)
n. a.
n. a.
áll
1107 Budapest, Horog utca 18. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Kőbányai Erőmű (KŐBÁNYAHŐ Távhőtermelő és -szolgáltató Kft.)
n. a.
működik
áll
1107 Budapest, Bihari u. 10/a. működik
Fémtömegcikk Gyár (Lugossy Géza József és fivére Krolupper-féle vasúti jelzőlámpa és fémárugyár)
[43]
n. a.
n. a.
áll
1107 Budapest, Jegenye utca 31. (Monori u. 1–3.) Megszűnt, helyén különböző cégek működnek.
Xellia Gyógyszervegyészeti Kft.
n. a.
működik
áll


1107 Budapest, Szállás u. 1-3.
működik
Üveg és Porcelán Értékesítő Vállalat
n. a.
1992
áll
1107 Budapest, Jegenye utca 30–34. Jelenleg a Monori Center működik a telephelyen.
Országos Bányagépgyártó Vállalat Mélyfúró Berendezések Gyára
n. a.
n. a.
áll
1107 Budapest, Fertő u. 8. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
  • Egyéb üzemek: Bútorgyár (Balkán utca), MÁV Betonelemgyár (Horog utca), ÉPTEK (Jászberényi út), ÉM Parafakő (Gyömrői út), Chemimas (Gyömrői út, [44]), Magnetek Hungária (Gyömrői út), Zalakerámia (Jászberényi út), Hőtechnika Építő és Szigetelő Vállalat (1106 Budapest, Akna u. 2-4.), Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat (ÉLGÉP, 1107 Budapest, Mázsa tér 2-6.)

XI. kerület

Részben forrás:[162]

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
BHG Híradástechnikai Vállalat
1872
1993
áll
1119 Budapest, Fehérvári út 70. Megszűnt, területére az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. működik.
Magyar Kábel Művek Budapesti Kábelgyár[163][164]
1883
2004 előtt
áll
1117 Budapest, Barázda u. 42. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Röck István Gépgyára (Április 4. Gépgyár)
1899
1990-es évek (?)
áll
1117 Budapest, Budafoki út 70. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Lágymányosi Dohánygyár[165]
1910
1965
áll
1111 Budapest, Budafoki út 59. Megszűnt. Épületét felújították. Budapest Főváros Kormányhivatala Földhivatali Főosztálya működik benne.
Pamuttextilművek Bocskai úti gyára (Hadiruhagyár, Cipőgyár, Magyar-francia textilüzem, PATEX)[166]
19101911
1992
áll
1113 Budapest, Bocskai út 134. Megszűnt. Felújított épületében 2002-től Dorottya Udvar irodaház működik.
Zamat Keksz és Ostyagyár (Magyar Édesipari Vállalat)
[45]
1911
1990-es évek (?)
áll
1117 Budapest, Budafoki út 64. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Budai Hengermalom[167]
1911
1990-es évek (?)
áll
1117 Budapest, Hengermalom út 51. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Kelenföldi Erőmű
1914
2005
áll
1117 Budapest, Hengermalom út 60. Megszűnt. Épületei állnak.
Budafoki Erőmű (Budafoki Áramátalakító)[168]
1914
n. a.
áll
1116 Budapest, Fehérvári út 202. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Hangya Rt., Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Gyár[162][169][170]
[46]
1916
1940-es évek ?
1960-as évek ?
1117 Budapest, Hunyadi János út 7. Megszűnt, nagyrészt elbontották. Helyére és megmaradt épületeibe az 1960-as években Caola gyár költözött.
Lenfonó és Szövőipari Vállalat (BUDA-FLAX)
1910-es évek (?)
1990-es évek (?)
áll
1113 Budapest, Karolina út 17. Megszűnt, az épületbe kisebb boltok költöztek.
Budalakk (Lakk és Festékgyárak, Albertfalva, Czákó Textilgyár, Lorrileux Chimie Rt. Tintagyár, Lakk és Festékipari Vállalat, Dunalakk)[162]
1920
1989 után
1989 után
1116 Budapest, Fehérvári út 211-213. Megszűnt, elbontották.
Gamma Művek[171]
1920
1993
áll
1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Goldberger Textilművek Kelenföldi Gyára (Kelenföldi Textilgyár, KELTEX)

[47]
1923
1990-es évek (?)
áll
1117 Budapest, Budafoki út 117. Megszűnt, területén más kisebb vállalatok működnek.
Albertfalvi Cérnázógyár (Vasfonal Rt., Fonalkikészítőgyár)[162]
1924
működik
áll
1116 Budapest, Fonyód u. 2.
Lóden Posztógyár (Magyar Gyapjúfonó és Szövőgyár)[162]
1926/1927
1990-es évek (?)
n. a.
1116 Budapest, Kondorosi út 8. Megszűnt, elbontották. Területére épült a Kondorosi lakópark.
Híradástechnikai Gépgyár (HITEKA, Első Magyar Gazdasági Gépgyár)[162][163][163]
1939
1995 előtt
áll
1116 Budapest, Hunyadi J. út 2. Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG) néven épült. 1963-tól Híradástechnikai Gépgyár. Megszűnt, területén MOL cégek és más cégek működnek.
Budapesti Tejipari Vállalat (BTV) Kelenföldi Tejüzem (FŐTEJ Kft.)
[48]
1930-as évek (?)
1998
áll
1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Megszűnt. Területén létesült a Bartók Udvar.
Kismotor- és Gépgyár (Csonka János Gépgyára Kft.)
[49]
1941
működik
áll
1116 Budapest, Fehérvári út 44. Működik.
Csemege Édesipari Gyár[163][172]
1942
1991
áll
1117 Budapest, Budafoki út 187-189. 1946-ban a Julius Meinl kávépörkölő üzemet Csemege Édesipari Vállalattá keresztelték át. Megszűnt, épületét irodaházzá alakították át (LOKOMOTÍV irodaház).
Zománchuzalgyár (Zománchuzalgyárak, Albertfalva, Permel Zománchuzalgyár, M.K.M. Zománchuzalgyára)[162]
[50]
1948
1990-es évek (?)
áll
1117 Budapest, Hunyadi János út 1. Megszűnt, területét kft.-k használják.
Szellőző Művek és Gépgyár Rt. (Szellőző Művek Kft.)
[51]
1949
működik
áll
1116 Budapest, Építész u. 8-12. Működik.
Közlekedési és Metró Építő Vállalat (KÉV-METRÓ)[163][173]
[52]
1949
1995 után
1995 után
1117 Budapest, Budafoki út, Dombóvári út és a Kopaszi-gát közt Megszűnt, elbontották. A területen épült meg a BudaPart lakópark.
Budapesti Jármű Ktsz. (Budamobil)[174]
1951
1990 k.
n. a.
1116 Budapest, Temesvári u. 19-21. A cég megszűnt, de leányvállalata, a Kalocsai Budamobil Cargo Kft. napjainkban is működik.[175]
Öntödei Vállalat (ÖFAG)[163]
1953
1995 előtt
áll
1117 Budapest, Hunyadi János út 18. Megszűnt, területe nagyrészt üres.
Műszaki Faárugyár
1950-es évek
n. a.
n. a.
1119 Budapest, Kocsis utca 14.
Caola Kozmetikai és Háztartás Vegyipari Zrt.[162][176]
1963
működik
áll
1117 Budapest, Hunyadi János út 7. A „Hangya”-gyár helyére épült. Működik.
Épületgépgyártó Vállalat Sablongyár[177] (ÉPGÉP)
1963
2002
áll
1117 Budapest, Galvani út 44. Megszűnt. Területét részben kft.-k használják, részben üres.
Budafoki Házgyár (Budapesti Házépítő Kombinát 4., a 43. számú Állami Építőipari Vállalat 4. számú Házgyára)[178][179][180][181]
1971
1989
1989 után
1116 Budapest, Hunyadi János út 162. Elbontották, helyén üzemel az Empack kft.
Villamoserőmű Tervező és Szerelő Vállalat (VERTESZ)[182][183]
1963
1990-es évek (?)
áll
1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Villamosszigetelő és Műanyaggyár (VMSZ)[182][184][185]

[53]
n. a.
működik
áll
1116 Budapest, Fehérvári út 120. Villamosszigetelő és Műanyaggyár Kft. néven működik.
Hajtómű- és Felvonógyár (HaFe)[182]
[54]
n. a.
n. a.
n. a.
1116 Budapest, Fehérvári út 98.
Beton és Vasbetonipari Művek Épületelemgyár[163][186]

[55]
n. a.
1998 után
2000-es évek ?
1117 Budapest, Budafoki út 78. Megszűnt, elbontották, területe üres.
Ganz Hídszerkezetek Gyára[163]
[56]
n. a.
1995 előtt
1990-es évek ?
Budapest, Műegyetemi Rakpart Megszűnt, elbontották.
Pamuttextilművek Hauszmann Alajos utcai gyára (PATEX)[166][187]
n. a.
1990-es évek ?
1995
1119 Budapest, Hauszmann Alajos u. 20. 1995-ben lebontották. Helyére lakópark épült.
Lágymányosi Kenyérgyár
1966
n. a.
áll
1117 Budapest, Nádorliget u. 4. Megszűnt, épületében cukrászüzem működik.
Duna Cérnázógyár
1933
n. a.
n. a.

XII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Magyar Optikai Művek[188]
[57]
1905
1996
19971998


1124 Budapest, Csörsz u. 39.
Az ún. Fotex-palota kivételével valamennyi gyárépületet is elbontották. Helyére épült a MOM Park.

XIII. kerület

Kép Név Alapítás éve Megszűnés éve Cím Jelenlegi állapot, megjegyzés Státusz
[58]
Tüköry-féle Serfőzde 1811/1819 körül 1930-as évek 1136 Budapest, Pannónia u. 10-12. 1867-től a Király Serfőzde és Gőzmalom Rt. birtokolta. Megszűnt, elbontották.
[59]
Zarzetzky-féle Gyufagyár[189] 1837 1877 1044 Budapest, Váci út 117. Megszűnt. n. a.
[60]
Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár Rt.[190] 1860 1927 1134 Budapest, Váci út 45-47. Később egyesült a Nicholson Gépgyárral, és neve Schlick–Nicholson Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. lett. n. a.
Az Árpád Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma (Haggenmacher Henrik 1. gőzmalma, Árpád-malom)[81][191][192] 1862 1891 1137 Budapest, Szent István körút 18-20. A körút kiépítése miatt bontották el.
[61]
A Pannónia Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma (Pannónia-malom)[3][81] 1862 1909 1133 Budapest, Kárpát utca 1-7. Elbontották.
[62]
A Victoria Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma (Victoria-malom)[3][81][193] 1866 1970-es évek 1133 Budapest, Kárpát utca 38-46. Az 1930-as évektől a malom már nem működött. Az épületeket azonban ekkor nem bontották még el, hanem irodákként hasznosították még a második világháború után is. Az épületeket végül az 1970-es években bontották el, a helyükön pedig panelházakat építettek.
Az Unió Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma (Unió-malom)[3][194] 1868 1934 1137 Budapest, Katona József utca 2. A malomüzemet városrendezési okokból le kellett bontani. A malom egykori területén sokáig park volt, jóval a háború után egy OTP-ház épült itt a Visegrádi utcában és később az 1980-as években magas lakóházak. A malom telephelyének egy része az Elektromos Művek tulajdonába került, itt van ma az egyik ügyfélszolgálati iroda.
Láng Gépgyár 1868 2000 1138 Budapest, Váci út 152-156. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
[63]
Gyapjúmosó és Finomposztógyár (Első Magyar Gyapjúmosó Rt. Intézet, Magyar Ágytollgyár Rt.)[195] 1868 1988 1133 Budapest, Kárpát u. 9-11. Már 1980-ban megszűnt benne a termelés. Egy ideig itt működött a Textilipari Múzeum. 1988-ban elbontották.
[64]
Az Erzsébet Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma (Erzsébet-malom)[3][196] 1869 1948 u.[95] 1133 Budapest, Pozsonyi út 77-79. / Garam u. 4. / Kárpát utca 28. / Bessenyei u. 1-3. Az épület leégett, elbontották. Helyére új gőzmalom épült.
[65]
Vulkán Gépgyár és Vasöntöde Rt.[197] 1872 1929 Váci út 66. Megszűnt, elbontották.
Fehér Miklós gépgyára[198] 1876 1948 1133 Budapest, Váci út 80-84. n. a.
[66]
Piros malom (Reisz testvérek malma)[199] 1879 1970-es évek a mai Árpád híd Népfürdő utcai lejáratával szemben Az 1920-as évektől már csak raktározási célokra szolgált. Az 1970-es években bontották el.
[67]
Magyar Acélöntő és Csőgyár (Höcker Antal gépgyára, Általános Iparművek, Friedrich Siemens Művek Vasöntő és Hőtechnikai Gyár)[200] 1880 2006 előtt 1139 Budapest, Váci út 81. Megszűnt, elbontották. Helyére épült a Center Point irodaház.
Első Magyar Gazdasági Gépgyár (EMAG)[201] 1883 1963 1132 Budapest, Váci út 19. Megszűnt, épületei állnak. Kisebb cégek használják a területét.
[68]
Kender-, Juta- és Textilipari Rt. (Kender-Jutagyár, Első Osztrák Jutafonó és Szövőgyár Rt. )[202] 1883 2000 1138 Budapest, Váci út 189. Lebontották, a területén TESCO Hypermarket és annak parkolója található n. a.
[69]
Magyar Általános Gépgyár (MÁG, Budapesti Malomgépészet- és Gépgyár, Podvinecz és Heisler Vállalat)[203] 1884 1941 1138 Budapest, Váci út 141-143. n. a.
Szerszámgépipari Művek Budapesti Köszörűgépgyára[204] 1885 n. a. 1134 Budapest, Váci út 19. n. a.
Első Magyar Csavargyár Rt. (Csavaripari Vállalat) 1891 1990-es évek közepe 1138 Budapest, Váci út 168/a Megszűnt, épületei állnak, kisebb társaságok használják.
[70]
A Budapesti Általános Villamossági Rt. áramfejlesztő telepe (BÁV)[205] 1892–1893 1992 1133 Budapest, Hegedűs Gyula utca 85. Elbontották. A helyére épült fel a Cézár ház. A BÁV épületből csak a kapu rész maradt meg.
Rézhenger Művek[206] 1893 1970-es évek közepe Esztergomi út A gyár az 1970-es évek közepéig üzemelt, feladatát a Csepel Vas- és Fémművek vette át. Épületét lebontották, helyén a Vizafogó lakótelep házai állnak.
Budapesti Elektromos Művek (ELMŰ) 1893 működik 1132 Budapest, Váci út 72–74. Működik.
Kéziszerszámgyár (Márkus Lajos Vasszerkezetek Gyára) 1893 1996 1135 Budapest, Hun u. 4/b Bezárt, elbontották.
Bláthy Ottó Villamosgépgyár[207] 1893 1990-es évek 1134 Budapest, Klapka u. 11. Bezárt, elbontása folyamatban van.
[71]
Kaszab Aladár Csavar és Vasárugyár Rt.[208] 1894 1131 Budapest, Madarász Viktor utca 4-6. Megszűnt, 2010/2011 körül elbontották.
[72]
Parkettagyár XIX. sz. 1975 körül 1133 Budapest, Pozsonyi út 63-69. Megszűnt, elbontották.
Gypszpallógyár XIX. sz. 1903 után[209] Budapest, Vágány utca Elbontották.
[73]
Akkumulátor és Szárazelemgyár 1906 2002 1138 Budapest, Váci út 139. Megszűnt, elbontották, emlékére emléktáblát helyeztek el.
Révész utcai Erőmű 1908 2011 1138 Budapest, Révész utca 18. Megszűnt, épülete műemléki védelem alatt áll.
[74]
RICO Kötszerművek[210] 1908 1997 1138 Budapest. Váci út 141-143. A gyár a Váci úton megszűnt, a privatizáció során a céget a német Paul Hartmann AG cégcsoport vette meg és Hajdúböszörménybe költöztette. A privatizált cég HARTMANN-RICO Hungaria Kft. néven működik tovább. n. a.
Varga Testvérek Ventilátor és Lemezárugyára[211] 1910 n. a. Budapest, Frangepán u. n. a.
Felvonógyár[212][213] 1910 k. n. a. 1134 Budapest, Váci út 47/e Működik.
Ganz és Társa-Danubius Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. (Magyar Hajó- és Darugyár, MHD) 1911 2000 körül Váci út Megszűnt, elbontották.
Magyar Automobilgyár Rt. 1911 n. a. 1133 Budapest, Gogol u. 13. Irodaház működik benne.
[75]
Az Első Budapesti Gőzmalom Részvénytársaság új gőzmalma[214] 1915 1944 után 1133 Budapest, Pozsonyi út 77-79. / Garam u. 4. / Kárpát utca 28. / Bessenyei u. 1-3. A leégett Erzsébet Gőzmalom Részvénytársaság gőzmalma helyére épült. A második világháborúban súlyosan megsérült, ezért elbontották.
[76]
Szalag- és Zsinórgyár Rt. (Angyalföldi Zsinórgyár)[215] 1913 után n. a. 1138 Budapest, Váci út 173. n. a.
[77]
Hazai Likőr- Rum- és Szeszárugyár[216] 1913–1914 1995 1139 Budapest, Forgách utca 9/b n. a.

[78]
Habselyem Kötöttárugyár 2. sz. gyára[217] 1923 2000 1138 Budapest, Váci út 177. Eredetileg Selyem- és Gyapjúárugyár Rt. néven alapították, az 1948-ban végrehajtott államosításkor vette fel a Habselyem Kötöttárugyár nevet. 1961-ben összevonták a XX. kerületben működő Pesterzsébet Kötöttárugyárral, a vállalat központja Pesterzsébetre költözött, és a Váci úti gyár ettől kezdve a vállalat 2. sz. gyáraként működött tovább.[218] Megszűnt, helyén más cégek működnek.
Metalloglobus Fémkereskedelmi Rt. 1923 n. a. 1135 Budapest, Mór utca 1-3. A gyár épülete napjainkban is áll.
[79]
Autóvillamossági Felszerelések Gyára (AUTOVILL)[219][220] 1926 n. a. 1132 Budapest, Váci út 20-26. n. a.
Magyar Dunántúli Villamossági Rt. áramelosztó telepe[221] 1929-1930 működik 1133 Budapest, Dráva u. 17.
Elzett Zár- és Lakatgyár 1930 2001 1138 Budapest, Váci út 117. n. a.
Első Magyar Gyapjúmosó és Finomposztógyár Rt.[222] 1930 k. 1n. a. 1133 Budapest, Ipoly u. 10. / Pannonia u. 59. A szépen felújított épületben ALDI üzlet működik.
[80]
Magyar Adócsőgyár (VATEA Rádiótechnikai és Villamossági Rt.)[223] 1931 n. a. 1138 Budapest, Váci út 169. 1980-ban beolvadt a TUNGSRAM Rt. Vákuumelektronikai Gyárába. A Váci úti oldalon a Magyarországi Szcientológia Egyház kelet-közép-európai központi szervezete épült a helyére, a hátsó traktusokat elbontották. n. a.
Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár Rt.[224] 1931 n. a. 1132 Budapest, Váci út 48/e. n. a.
Angyalföldi Bútorgyár[225] 1945 n. a. 1134 Budapest, Lehel u. 8. n. a.
[81]
Budapesti Ampullagyár[226] 1951 n. a. 1139 Budapest, Váci út 99. n. a.
[82]
Medicor Művek[227] 1963 1990-es évek 1132 Budapest, Röntgen utca 11-13. n. a.
[83]
Gyógyászati Segédeszközök Gyára[228] 1963 1990-es évek (?) 1134 Budapest, Dózsa György út 144-148. Megszűnt, elbontották.
Angyalföldi Erőmű 1963 2004 1138 Budapest, Váci út 160. Megszűnt, épületei állnak.
Magyar Felvonógyár n. a. n. a. 1134 Budapest, Lehel u. 12. Működik.
Ásványörlő n. a. n. a. Meder utca Megszűnt, elbontották.
ThyssenKrupp Ferroglobus n. a. n. a. Révész utca n. a.
OKGT n. a. n. a. n. a.
Fővárosi Gázszolgáltató és Fejlesztő Telep n. a. n. a. Révész utca n. a.
Kőtér n. a. n. a.
Bútorgyár[229] n. a. n. a. 1138 Budapest, Újpalotai út Megszűnt. n. a.
Bartko György Gépgyár[80] n. a. n. a. 1135 Budapest, Szegedi út 48. Megszűnt. n. a.
Épületasztalosipari és Faipari Vállalat Redőnygyár n. a. n. a. 1139 Budapest, Országbíró u. 35. n. a.
Villamos Berendezés és Készülék Művek (VBKM)

(AEG-Unió Magyar Villamossági Rt)

1905 működik 1134 Budapest, Tüzér u. 43. 2006 óta Transzvill Mérőváltó Zrt.

XIV. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Motor- és Gépgyár Martos és Herz[80]
1869
n. a.
n. a.
1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 87.
Lardolin zsír- és olajgyár[230]
1874
1970-es évek
n. a.
Telefongyár
1879
2003
áll
1143 Budapest, Hungária körút 126-128. Megszűnt, területét (új épület) több kisebb cég használja.
Budapesti Porcelángyár Rt.[231]
1895
1995
2000-es évek?
1147 Budapest, Öv u. 153. Elbontották, lakópark épült a helyén.[232]
Alumíniumárugyár
1899
működik
áll
1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 57. Alumíniumárugyár Zrt. néven működik.
Magyar Szellőző Művek és Gépgyár Rt.
1906
n. a.
n. a.
1147 Budapest, Ilosvay u. 8-12.
Budapesti Finomkötöttárugyár
1906
n. a.
áll
1141 Budapest, Szugló u. 83-85. Megszűnt, az épületekben más vállalatok működnek.
Lukács Jéggyár / Fővárosi Jéggyár Rt.[233]
1908
n. a.
áll
1148 Budapest, Kövér Lajos u. 43. Épülete felújításra került, abban ALDI üzlet működik.[234]
Danuvia Gépgyár (Danuvia Szerszám és Készülékgyár)
1920
működik
áll
1149 Budapest, Angol u. 34. Danuvia Kft. néven működik.
MÁV Gépjavító üzem
1931
működik
áll
1142 Budapest, Tahi u. 97-101.
MÁV Hídépítési Főnökség
1946[235]
2000-es évek
2020
1145 Budapest, Mexikói út 71. 1992-től MÁV Hídépítő Kft. néven működött. Megszűnt. 2020-ban ledózerolták, helyén parkoló létesült.[236]
Mafilm
1948
működik
áll
1145 Budapest, Róna utca 174. 2018-tól NFI Stúdió néven működik.
Fővárosi Kefe- és Seprűgyártó Vállalat[237][238]
1949
működik
áll
1145 Budapest, Laky Adolf u. 41–49. Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. néven működik.
Fővárosi Műanyagipari Vállalat
1951
2010-es évek
2010-es évek
1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 104. Megszűnt, épületeit elbontották.
Reanal Finomvegyszergyár (Zugló Vegyészeti Gyár)[239]
1952 k.
1990-es évek?
áll
1147 Budapest, Telepes utca 53. Reanal Laborvegyszer Kft. néven működik.[240]
Mélyépítő Vállalat
n. a.
működik
áll
1144 Budapest, Füredi u. 72. Mélyépítő Gépalkatrész Kereskedelmi és Szolgáltató Kkt. néven működik.[241]
Aquincum Orgonagyár[242]
[84]
n. a.
n. a.
2010-es évek
1143 Budapest, Hungária körút 77. A Google utcakép szerint épületét 2014 és 2018 között elbontották.
Zuglói Varrógép- és Alkatrészgyár
n. a.
n. a.
áll
1145 Budapest, Szugló u. 54.
Fonalkikészítő Rt.
n. a.
n. a.
áll
1147 Budapest, Telepes u. 51. Autójavító műhely működik a területén.
Kompozíció- és Illóolajgyár
1929
1978
1978 után
1147 Budapest, Vértes u. 6–8. Schimmel és Társa Bt. 1929-ben alakult meg, 1954-től viselte a Kompozíció- és Illóolajgyár nevet. 1978-ban a gyárat környezetvédelmi okokból vidékre telepítették, később a gyárat eladták.[243]
  • Egyéb üzemek: Brichta asztalosárugyár (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 104.), Terlandi és Tsa asztalosárugyár (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 125/b), gr. Csáky László Ajax acélművek Rt. (1142 Budapest, Erzsébet királyné útja 114.), Szerderit Parafaárugyár Rt. (1147 Budapest, Telepes u. 12.), Fischer Ferenc kalaptompgyára (1147 Budapest, Telepes u. 50.), Budapesti Üvegipari Művek Ampullagyára (1147 Budapest, Telepes u. 112.), Fűtőber Épületgépészeti Berendezéseket Gyártó Vállalat (1147 Budapest, Telepes u. 11.), Rainer és Biró ecetgyára (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 157.), Erzsébet Jéggyár (1149 Budapest, Nagy Lajos király útja 173.), Adler II. Ásványőrlő és Festékárugyár Rt. (1147 Budapest, Telepes u. 54–56.), Dukesz és Perczel Kötöttárugyár (1145 Budapest, Szugló u. 54–56.), Fővárosi Bútor és Intarzia Üzem (1148 Budapest, Angol u. 28.), Fővárosi Jéggyár Rt. (Kövér Lajos u. 52.), Pregitzer Cementárugyár (1148 Budapest, Angol u. 30. – elbontották), Schuller és Tsa fonalüzem (1149 Budapest, Róna u. 95–97. – elbontották), Vorsteher AC Szalag, Csipke és Cérnagyára (1148 Budapest, Angol u. 8–11.)

XV. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Rákospalotai Növényolajgyár (Olajipari Társaság Rt., Hutter Szappangyár Olajipari Rt., Növényolajipari és Mosószergyártó Országos Vállalat)[244]
1840
2006
áll
1151 Budapest, Közvágóhíd u. 4. Megszűnt, épületei állnak, területe értékesítésre vár.
Dozzi József Szalámigyár Rt.[84][245]
19081910 körül
működik
áll
1155 Budapest, Wysocki u. 1. 1947–1949 között már csak konzerveket állítottak itt elő, 1949-től bőrgyárként üzemelt. 1990-től a REAGENS Fejlesztő Gyártó és Ker. Kft. működik benne.
Járműszerelvényt Gyártó Zrt.[246]
1916
működik
áll
1151 Budapest, Fő út 63-65. Működik. A szocializmus évtizedei alatt a Kismotor és Gépgyár II. számú gyáraként volt ismert.
Resinol Illóolajgyár
1910-es évek
1930-as évek
n. a.
Budapest, Késmárk u. Megszűnt.
Rákospalotai Vágóhíd[247]
1930-as évek
n. a.
n. a.
1151 Budapest, Közvágóhíd u. 30-31.
Vegyiműveket Építő és Szerelő Rt. (VEGYÉPSZER)
1951
n. a.
n. a.
1151 Budapest, Mogyoród útja
Thyssenkrupp Materials Hungary Zrt.
1952
működik
áll
1158 Budapest, Rákospalotai körvasút sor 110. Működik.
Mezőgazdasági Gépalkatrész Ellátó Vállalat (MEGÉV)
1967
n. a.
n. a.
Budapest, Késmárk utca
Erőmű Javító és Karbantartó Vállalat (ERŐKAR)[248]
1969
működik
áll
1158 Budapest, Késmárk u. 24-28. 1997-től Siemens Erőműtechnika Kft. néven működik.
Rákospalotai Tejüzem[249]
n. a.
n. a.
n. a.
Medimpex Gyógyszer Nagykereskedelmi Rt.[250]
n. a.
működik
áll
1151 Budapest, Károlyi Sándor út 121. Működik.
MVM OVIT Országos Villamostávvezeték Zrt.
n. a.
működik
áll
1158 Budapest, Rákospalotai körvasút sor 105. Működik.
Rákospalotai Kötöttárugyár
n. a.
n. a.
n. a.
  • Egyéb üzemek: ÁTI (Dunakeszi út), Compack (Dunakeszi út), VEIKI-VNL Villamos Nagylaboratóriumok Kft. (1158 Budapest, Vasgolyó u. 2.), AGROKER (Mogyoródi út)

XVI. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Ikarus Karosszéria- és Járműgyár (Uhry Imre Kovács- és Kocsigyártó Üzeme)
1895
2000
áll


1165 Budapest, Margit u. 114.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Elektronikus Mérőkészülékek Gyára (EMG)
1950
1991
áll


1163 Budapest, Cziráki u. 26–32.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
AURAS – AFIT Alkatrészárugyár
n. a.
n. a.
n. a.
1164 Budapest, Csókakő u 27.

XVII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Egyesült Vegyiművek (EVM)
1941
2013
áll


1172 Budapest, Cinkotai út 26.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.

XVIII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Pestszentlőrinci Téglagyár (Budapest-Szentlőrinci Tégla- és Terracotta Gyár)
1882
n. a.
n. a.
1183 Budapest, Thököly út Megszűnt, elbontották.
Budapesti Kőolajipari Gépgyár (Orenstein és Koppel Rt., Magyar Erdei-Mezei Bányavasutak Rt., MASZOVOL Magyar-Szovjet Rt.)[251]
1896
1990-es évek ?
áll


1183 Budapest, Gyömrői út 79-83.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Lőrinci Fonó (Magyar–Amerikai Northrop Szövőgyár, MASTERFIL Pamutfonóipari Vállalat Lőrinci Gyár)[252]
1900
1990-es évek ?
áll


1183 Budapest, Gyömrői út 85-91.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Kispesti Textilgyár (Kistext)
1907
2003
áll


1184 Budapest, Fáy u 2.
Nevébel ellentétben nem Kispesten, hanem Pestszentlőrincen áll. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Lőrinci Szalagszövő és Csipkegyár (Continental Szalagszövőgyár Rt.)[253]
1921
1995
áll


1184 Budapest, Üllői út 288.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Dunaferr Lőrinci Hengermű[254]
[85]
1949
2012
áll


1184 Budapest, Hengersor u. 38.
Megszűnt.
Kispesti Erőmű
1962
működik
áll


1184 Budapest, Nefelejcs u. 2.
Működik.

XIX. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Vörös Csillag Traktorgyár[255]
1900
2010
áll


1194 Budapest, Hofherr Albert utca
A Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt. utódvállalata. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Hungária Jacquardszövőgyár
1908
1991
áll
1191 Budapest, Szalay u. 14.
Pártos és Társa
1918
1949
n. a.
1191 Budapest, Üllői út 78.
Fehér Ferenc Precíziós Mechanikai és Gépműhelye
1919
1949
n. a.
1191 Budapest, Üllői út 64.
Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár (Gránit Porcelán- és Kőedényárugyár Rt.)[256][257]
1922
működik
áll


1194 Budapest, Fadrusz János u. 2.
Granit Csiszolószerszámgyártó Kft. néven működik.
Pipacs Selyemszövő Vállalat
1924
n. a.
n. a.
Külső-Üllői út 36.
Kispesti Húsipari Vállalat (Budapesti Húsipari Vállalat V. sz. gyár Kispesti Üzeme)
1937
n. a.
n. a.
1194 Budapest, Hofherr Albert u. 4.
  • Egyéb üzemek: Kispesti Vas- Fém Szövetkezet, Vörös Október Férfiruhagyár, Palóczi Horváth István kispesti mészhomoktéglagyára, Aszfaltútépítő Vállalat (Biehn Kátrány Gyár), Budapesti Elektris Ipari Szövetkezet, Carpathia Szövőgyár

XX. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Drasche-féle Gubacsi Téglagyár (Pesterzsébeti Téglagyár)
[86]
1860-as évek
n. a.
n. a.
Budapest, Soroksári út
Ledofsky-féle Gőzmalom
1875
1919
1919
Az üzem leégett.
Posnansky- és Strelitz-féle Fedélpélemez, Facement, Aszfalt és Kátrány Vegyi Termékgyár / Budapesti Fedéllemezgyár (Posnansky és Strelitz Rt.)
1893 / 1897
működik
áll


1201 Budapest, Helsinki út 63.
Isola Budapesti Fedéllemezgyár Kft. néven működik.
Gira Ferenc Fémárugyár
1900
1949
n. a.
1201 Budapest, Attila u. 40. Megszűnt.
Juta- és Kenderipari Rt.
1905
1950 körül
1950 körül
1201 Budapest, Helsinki út 81-91. Megszűnt, elbontották. Helyére épült az ATRA gyár.
Pesterzsébeti Vasöntöde (Peringer Péter és Társai Vasöntöde és Gépgyár, Az Öntödei Vállalat Pesterzsébeti Vasöntödéje, Motoröntvénygyár)[258]
1912
n. a.
n. a.
1201 Budapest, Baross u. 84-86.
„Unio” Textilművek Rt.
1920-as évek
1940-es évek
1940-es évek
A második világháborúban elpusztult.
Habselyem Kötöttárugyár
1922
1999
áll


1204 Budapest, Török Flóris utca 116.
Eredetileg Hazai Kötszövő Ipar néven alapították, majd az 1949. évi államosításkor a Pesterzsébet Kötöttárugyár nevet vette fel. 1961-ben összevonták a XIII. kerületben működő Habselyem Kötöttárugyárral és attól kezdve megszűnéséig ezen a néven működött tovább. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.[218] 1999-ben megszűnt. Területén más vállalatok működnek.
Pesterzsébeti Harisnyagyár (Budapesti Harisnyagyár Pesterzsébeti Gyára)[259]
1922
n. a.
n. a.
1203 Budapest, Ady Endre utca 68-70.
Metallochemia (Galvanokémia Rt.)
1937
n. a.
n. a.
1204 Budapest, Török Flóris u. 116.
Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat
1949
1971
n. a.
Az Unio gyár helyén jött létre. 1971-ben vidékre települt.
Kontakta Alkatrészgyár
1949
n. a.
n. a.
1201 Budapest, Attila u. 40. A Gira-féle gyár helyére települt.
Fonalkikészítőgyár
1951
n. a.
n. a.


1201 Budapest, Vágóhíd u. 14.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
MATERIÁL Vegyi Kisipari Szövetkezet
1951
n. a.
n. a.
1205 Budapest, Határ u. 51.
Pesterzsébeti ATRA gyár (Autó- és Traktoralkatrészgyár)
1951
n. a.
áll


1201 Budapest, Helsinki út 81-91.
A Juta- és Kenderipari Rt. helyére települt. Megszűnt, ma a területet az INCONEX Vas- és Fémipari Kft. használja.
Gyújtógyertyagyár
1952
n. a.
n. a.
1201 Budapest, Vörösmarty u. 3.
Lemezdaraboló Üzem (A Ferroglobus Vállalat Lemezdaraboló Üzeme)
1954
n. a.
n. a.
1237 Budapest, Dezső u. 5.
Állatforgalmi és Húsipari Szolgáltató Vállalat (Zsiradék és Göngyölegkészletező Vállalat)
1955
n. a.
áll


1201 Budapest, Vágóhíd u. 54-55.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Dáma Harisnyagyár[260]
[87]
n. a.
1990-es évek[261][262]
2000-es évek
1204 Budapest, Ady Endre utca 68–70.[263] Megszűnt, épületét a 2000-es évek elején elbontották.
  • Egyéb üzemek: Fried és Benedek Parkettagyár, Műtrágyagyár, IRISZ Bársony- és Szalagárugyár Rt., Stein és Rosenstrauss Gyufagyár, Forgiarini-féle Szalámigyár,[264] Erzsébetfalvai Jéggyár Rt.,[265] Pesterzsébeti Kenyérgyár, [266] Emmerling-féle Tűzijáték- és Papírárugyár (alapítás: 1890), Szappangyár (alapítás: 1892),[265] Fejes János Szalmaárugyára (alapítás: 1898).

XXI. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Weiss Manfréd Acél- és Fémművek (Csepel Művek)
1897
1983
áll


1211 Budapest, Színesfém u.
Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Magyar Posztógyár Rt.[267]
[88]
1920
n. a.
áll


1212 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27.
A Csepel Művek mellett fekszik, de attól független vállalat volt. Megszűnt, területét több kisebb vállalat használja.
Csepeli Papírgyár[268][269]
1923
működik
áll


1215 Budapest, Duna u. 42.
Dunapack Kft. néven működik.

XXII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Brázay-féle sósborszeszgyár
19. sz.
1926
áll


1222 Budapest, Városház tér 11.
A 19. században épült eredetileg szappangyárként. 1901-től Brázay-féle sósborszeszgyár. 1926-ban az épületet Budafok rendezett tanácsú város megvásárolta városháza céljára, díszesen átépítette, új szárnnyal kiegészítette, azóta ezt a funkciót látja el, Nagy-Budapest 1950-es kialakítása óta a város jogutódja, Budafok-Tétény önkormányzata használja.
Budafoki Haggenmacher Sörgyár[270]
1873
1935
áll


1222 Budapest, Nagytétényi út 48.
1935-ben állították le. 2004-ben a Haggenmacher udvar Kft. vásárolta meg, és hozzákezdett a régi téglaépületek felújításához. A folyamat máig (2021) tart. Egy művészeti központ kezd kialakulni a régi magtárban, feldolgozó üzemben és egyéb sörgyári épületekben.
Törley Pezsgőmanufaktúra[271]
1882
működik
áll


1221 Budapest, Anna u. 7.
Működik.
Budafoki Gyufagyár (Unió Magyar Általános Gyufagyár Rt., „Szikra” Magyar Gyújtógyárak Rt., Gyufaipari Vállalat)[272][273]
1894
1998
áll


1222 Budapest, Nagytétényi út 100-112.
A Nagytétényi Ipari Park működik a helyén.
Lampart Budafoki Zománc Vállalat[274]
1904
2010
áll


1222 Budapest, Gyár u. 11.
Megszűnt, a telephelyet más vállalatok használják.
Naxos Csiszolóárugyár (Duna Vitex Kft.)[275]
1906
működik
áll


1222 Budapest, Nagytétényi út 72-76.
Duna Vitex Kft. néven működik.
Budacolor Nyomdafestékgyár (Lorilleux-féle Nyomdafestékgyár)[276]
1907
működik
áll


1222 Budapest, Háros u. 11. és Gyár u.
A gyár két, egymáshoz közel lévő telephelyen alakult ki. Működik, de a telephelyre más vállalatok is beköltöztek.
Budafoki Élesztő és Szeszgyár Rt. (Budapesti Szeszipari Vállalat)[277]
1908
működik
áll


1222 Budapest, Gyár u. 5-9.
Lesaffre Magyarország Kft. néven működik.
Metallochemia (Magyar Ónművek)
[89]
1908
1990
2000
1225 Budapest, Harangozó utca 36. Megszűnt, elbontották.
Nagytétényi Sertéshizlalda (Nagytétényi Húsipari Hizlaló Vállalat)[278]
1914
1995
n. a.


1225 Budapest, Campona utca 1-2.
Az épületegyüttesből csak a régi siló és víztorony épülete és a sertéstőzsde épülete ipari műemlék, ma Harbor Park néven logisztikai központ. A többi épület elbontásra került.
Nagytétényi Bányagyutacs-gyár
1920 előtt
1970 előtt
1970 előtt
1225 Budapest, Bányalég u. A Chinoin Gyógyszergyár költözött 1970-ben a telephelyre.
Budafoki Baromfi Feldolgozó Vállalat (Baromfiipari Országos Vállalat, „Csirkegyár”)[279]
[90]
1922
1995
2006 után
1222 Budapest, Nagytétényi út 74. Megszűnt, elbontották.
Budafoki Papírgyár (Első Cartonlemezgyár Rt., PCA Budafok Kartongyár)[280]
1923/1924
1995
áll


1222 Budapest, Gyár u. 13.
Megszűnt, a telephelyet más vállalatok használják.
Hárosi Falemezművek[281]
1942
működik
áll


1222 Budapest, Háros u. 7.
Az üzem napjainkban is működik Furnér Művek Kft. néven.
Budafoki Sajtgyár (ERU Hungária Sajtgyártó Kft.)[282]
1961
működik
áll


1222 Budapest, Nagytétényi út 13-17.
Az üzem napjainkban is működik ERU Hungária Sajtgyártó Kft. néven.
Chinoin Gyógyszergyár Rt.
1970
működik
áll


1225 Budapest, Bányalég u.
A telephely fokozatosan a Brenntag és a Donauchem vállalathoz került. Ezek működnek a területen.[283]
Budapesti Vegyiművek Nagytétényi telep
n. a.
n. a.
n. a.
1223 Budapest, Nagytétényi út 120.
Hungarovin Rt.
n. a.
n. a.
áll


1222 Budapest, Háros u. 2.
A Törley Kft. használja telephelyként.

XXIII. kerület

NÉV KÉP ALAPÍTÁS,
MEGSZŰNÉS,
ELBONTÁS ÉVE
CÍM, GOOGLE MŰHOLDKÉP JELENLEGI ÁLLAPOT, MEGJEGYZÉS TOVÁBBI KÉPEK A WIKIMÉDIA COMMONSON STÁTUSZ
Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt.
1921
működik
áll


1239 Budapest, Haraszti út 44.
Működik.
Soroksári Textilgyár (Soroksári Textilipari Rt., Hazai Pamutszövőgyár Soroksári Gyára, SORTEX)[284]
1923
n. a.
áll


1239 Budapest, Grassalkovich út 294.
Megszűnt, épülete áll.
Soroksári Festékgyár (Ellinger Béla–Wagner Vince Egyesült Lakkgyárak Rt., BUDALAKK Festék- és Műgyantagyár III. sz. Gyára, Soroksári Festékipari Vállalat)[285] 1922/1924
működik
áll


1238 Budapest, Grassalkovich út 4.
PPG Trilak Kft. néven működik.
Pesterzsébeti Papírgyár (Papír és Nyersfedéllemezgyár Rt.)
1929
n. a.
áll


1238 Budapest, Helsinki út 101.
Megszűnt, épülete áll. Nevével ellentétben nem Pesterzsébeten, hanem Soroksáron áll.
Fővárosi Ásványvíz és Szikvízüzem (Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt.) 1949
2014
áll


1239 Budapest, Helsinki út 121-123.
Megszűnt, épületei állnak.
Dugattyúgyűrűgyár[286]
[91]
1950
n. a.
n. a.


1239 Budapest Haraszti út 40-42.
Megszűnt, elbontották, ma illegális szeméttelep.
Építőipari Gépesítő Vállalat (ÉVG)
1953
n. a.
áll


1239 Budapest, Grassalkovich u. 255.
Soroksári Vasöntöde (Öntödei Vállalat Soroksári Vasöntödéje)[287]
[92]
1954
működik
áll


1239 Budapest, Ócsai út 4.
SORVAS Rt. néven működik.
MAORT (Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság) Soroksári úti telepe[113]
n. a.
n. a.
n. a.
[?] Soroksári út
Knorr-Bremse Rail Systems Budapest[288][289]
2016
működik
áll


1238 Budapest, Helsinki út 105.
Új építésű vasút fékgyár. Működik.
  • Egyéb üzemek: Cipő- és parkettapasztagyár.

Jegyzetek

  1. Klement, i. m., 143. o.
  2. Archivált másolat. [2016. április 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  3. a b c d e f g h i j Archivált másolat. [2020. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. szeptember 26.)
  4. Szinkronizált nézet | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  5. Budapest (1874-17) • Buda belterületének kataszteri térképsorozata, az 1871 és 1920-as évek közötti út- és ingatlan-kiterjedések feltüntetésével | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  6. Budapest (1882) • Budapest topográfiai térképsorozata | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  7. Budapest (1912) • Budapest kataszteri térképsorozata utólagos bejegyzésekkel | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  8. https://www.mmkm.hu/hu/kiallitasaink/a-ganz-ontodei-gyujtemeny-allando-kiallitasa
  9. https://index.hu/kultur/2019/11/27/meghalt_del_medico_imre/
  10. Del-Medico Péter Fia I. magyar szalámi gyára Budapesten, II. Batthyány-utcza 7. számban volt (legalábbis 1885-ben biztos). Webnaplóm. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  11. a b c https://adt.arcanum.com/hu/view/NepszabadsagPM_1999_09/?pg=29&layout=s
  12. Del-Medico Péter Fia I. magyar szalámi gyára Budapesten, II. Batthyány-utcza 7. számban volt (legalábbis 1885-ben biztos). Webnaplóm. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  13. a b https://adt.arcanum.com/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_23_1911/?pg=1090&layout=s
  14. Del-Medico Péter Fia I. magyar szalámi gyára Budapesten, II. Batthyány-utcza 7. számban volt (legalábbis 1885-ben biztos). Webnaplóm. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  15. II. kerület anno - Budapest 2. kerülete régi képeken | 1893. körül | #Víziváros - Kacsa utca 17 (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  16. Klement, i. m., 143. o.
  17. a b Klement, i. m., 143. o.
  18. a b Szinkronizált nézet | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  19. a b https://m.mult-kor.hu/cikk.php?id=15945&pIdx=2
  20. Dr. Gulyásné Gömöri Anikó – Dr. Balogh András – Vadas Ferenc: Fiókgázgyárak Budapesten, Fővárosi Gázművek Rt., Budapest, 2001, helytelen ISBN kód: 963007236
  21. https://index.hu/belfold/budapest/2015/05/15/igy_valt_a_folddel_egyenlove_a_ganz-csarnok_a_millenaris_mellett
  22. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/melocco-cementgyar-uromi-u-24-32/3183
  23. Szinkronizált nézet | Arcanum Térképek (magyar nyelven). maps.arcanum.com. (Hozzáférés: 2023. április 9.)
  24. a b c d e f g h i j https://obudaianziksz.hu/kutasi-csaba-textilipar-obudan/
  25. http://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/selyemgombolyito-es-selyemfono-filatorium/3274
  26. http://www.textilmuzeum.hu/
  27. http://hampage.hu/kozlekedes/5-os/
  28. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/obudai-hajogyar/3016
  29. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/lujza-gozmalom-a-kolosy-teren/3252
  30. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/harmadik-kerulet-obuda-bekasmegyer/item/1890-es-evek-lajos-utca
  31. https://obvf.hu/projects_posts/a-mult-hagyateka-a-szepvolgyi-uti-park-fejlesztesenel/
  32. a b c http://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/obudai-becsi-uti-teglagyar/3922
  33. https://welovebudapest.com/cikk/2017/10/4/valami-keszul-az-obudai-duna-parton-megneztuk-az-elbontott-szeszgyar-teruletet
  34. http://dohanymuzeum.hu/budapest-obudai-dohanygyar
  35. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/obudai-becsi-uti-teglagyar/3922
  36. a b https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/peter-hegyi-teglagyarak/3959
  37. http://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/obudai-malom/784
  38. https://egykor.hu/budapest-iii--kerulet/magyar-textilfestogyar-igazgatosagi-epulete/3864
  39. http://epitettemlekek.hu/obudai-gazgyar-budapest-iii/[halott link]
  40. Szénási Éva: A Buda-Flax Csillaghegyi Szövőgyárának története 1925-1985, Buda-Flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat, Komárom, 1988
  41. http://www.csipke.info/csillaghegy-ipara
  42. https://welovebudapest.com/cikk/2014/9/24/obudai-harisnyagyar-a-galambfeszektol-az-aktkepekig
  43. Archivált másolat. [2020. augusztus 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  44. https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/obuda/index.html
  45. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/falemez/index.html
  46. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/tancsics/index.html
  47. 2006-os felvétel van még róla, de a legkorábbi, 2011-es Google utcaképen már nem szerepel.
  48. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/novenyolaj/index.html
  49. https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/egyedi/index.html
  50. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hung_vegyi/index.html
  51. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/pannonia/index.html
  52. http://nol.hu/archivum/archiv-95240-77669
  53. a b c https://www.vgfszaklap.hu/lapszamok/2010/december/1930-a-budapesti-gazszolgaltatas-100-eve-epizodokban-i
  54. Archivált másolat. [2022. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 4.)
  55. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/mauthner/index.html
  56. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/pamut/index.html
  57. a b http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hajo/index.html
  58. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/izzo/index.html
  59. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/porfestek/index.html
  60. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vizmu/index.html
  61. https://welovebudapest.com/cikk/2014/4/14/vonattemeto-a-varos-szelen
  62. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/anker/index.html
  63. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/phobus/index.html
  64. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vagohid/index.html
  65. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/duna/index.html
  66. https://archiv.ujpest.hu/feltolt/ujpest_akkor_es_most_osszes.pdf
  67. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/budalakk/index.html
  68. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/duclos/index.html
  69. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/cerna/index.html
  70. https://egy.hu/kult/valodi-idoutazas-budapesten-egy-gyapjuszovogyar-uj-elete-109274#
  71. Archivált másolat. [2014. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 23.)
  72. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hps/index.html
  73. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hung_papir/index.html
  74. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/cserzo/index.html
  75. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/vacuum/index.html
  76. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/oxigen/index.html
  77. a b https://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/a_pesti_hengermalom_tarsasag_megalakulasa__1838
  78. a b Klement, i. m., 144. o.
  79. Budapest fő- és székesváros legújabb térképe, Budapest, 1896
  80. a b c d e https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/945287/default/doc_url/45_94_Hajd_Rfis_Jnos_Mezgazdasgi_Gpek_Gyjtemnye_Mezkvesd_91294.pdf
  81. a b c d e http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/marko.jpg
  82. http://www.fotomuveszet.net/korabbi_szamok/201204/fenykepezes_pest-budan_a_dorottya_utcaban?PHPSESSID=7ca70dcfa3e9ff340482f3208723114b
  83. https://bparchiv.hu/hirek/elerhetove-valt-az-interneten-fofoto-gyujtemenye
  84. a b http://rakospalotaanno.hu/2019/02/08/a-dozzi-szalamigyar/
  85. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/vaciut17/vaciut17.html
  86. http://www.stallum.hu/article-pdf.php?id=1047
  87. https://dohanymuzeum.hu/budapest-erzsebetvarosi-dohanygyar
  88. https://www.kartya-jatek.hu/elso_magyar_kartyagyar_reszvenytarsulat/
  89. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-eUVsUU1PZEVjQkZVbGphZ3crSENKZz09
  90. https://library.hungaricana.hu/hu/view/BPLAKCIMJEGYZEK_12_1900-1901/?pg=521&layout=s
  91. Archivált másolat. [2023. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 7.)
  92. Kollin, 199–200. o.
  93. https://egykor.hu/budapest-viii--kerulet/ganz-mavag/3692
  94. http://www.kosanyo.hu/html_doc/ganzhis1.htm
  95. a b Klement, i. m., 145. o.
  96. https://magyarepitok.hu/mi-epul/2017/10/keszulnek-a-europai-zsido-jatekokra-bontjak-a-regi-taurus-gumigyarat
  97. Archivált másolat. [2020. december 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. január 27.)
  98. https://mijozsefvarosunk.blog.hu/2019/03/29/861_a_mi_utcank
  99. https://maps.arcanum.com/hu/map/budapest-1903/?layers=98&bbox=2124068.753930899%2C6021464.166392197%2C2128614.368456733%2C6023074.121300454
  100. http://jozsefvarosanno.ucoz.com/index/fovarosi_kenyergyar/0-44
  101. https://dohanymuzeum.hu/budapest-kobanyai-dohanygyar
  102. https://nlc.hu/oltozkodjunk/cikk/majus-1-ruhagyar-fotok/
  103. https://pestbuda.hu/cikk/20230327_egy_hires_jozsefvarosi_ruhagyar_tortenete
  104. Archivált másolat. [2021. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 2.)
  105. https://dohanymuzeum.hu/budapest-ferencvarosi-dohanygyar
  106. https://www.zalamedia.hu/vezeto-hirek/egyszervolt/egy-kis-gyertyatortenelem
  107. a b c https://pestbuda.hu/gallery/2020_11/millenniumi%20v%C3%A1rosk%C3%B6zpont_t%C3%A9rk%C3%A9p_1930.jpg
  108. https://www.mkl.mke.org.hu/images/Dokumentumtar/2018/2018_01.pdf
  109. https://epiteszforum.hu/bontjak-az-egykori-kozvagohidat-galeriaval
  110. http://pestbuda.hu/cikk/20180205_orias_allt_a_duna_partjan_az_elevator_haz_tortenete
  111. a b [1]
  112. a b https://mvm.hu/-/media/MVMHu/Documents/Media/Mediatartalmak/Jelentesek/EvesJelentes2018/MVM-Integrlt-jelents-2018.pdf
  113. a b c https://hu-hu.facebook.com/Magyar-Olaj-%C3%A9s-G%C3%A1zipari-M%C3%BAzeum-540685549315885/photos/?tab=album&album_id=714584785259293
  114. https://library.hungaricana.hu/hu/view/MolDigiLib_MOLsegedl_09/?pg=179&layout=s&query=k%C3%A9n%20utca
  115. https://www.facebook.com/groups/2065513653465028/permalink/3173475349335514/ + irodalom: Kardos Ernő: A Máriássy utcai konzervgyár története, Konzerv- és Paprikaipar, 1979. 3. sz.
  116. https://index.hu/gazdasag/magyar/2009/05/29/herz_vs._cib_vs._cegek/
  117. Archivált másolat. [2021. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 11.)
  118. https://hu.greenpeace.org/mergezett-oroksegunk/kenutca/
  119. https://feg-szerviz.hu/fegtortenete.html
  120. Kollin, 201. o.
  121. https://index.hu/belfold/budapest/2014/07/11/kisertetvagohid_a_gubacsi_uton/
  122. a b https://adt.arcanum.com/hu/view/Ujsag_1927_12/?pg=541&layout=s
  123. https://adt.arcanum.com/hu/view/EstiHirlap_1963_07/?pg=93&layout=s
  124. http://bptejipartortenete.blogspot.com/2014/10/az-orszagos-magyar-tejszovetkezeti.html
  125. https://epiteszforum.hu/borjuvasarcsarnok-uj-borben
  126. https://hu.greenpeace.org/mergezett-oroksegunk/bvm/
  127. https://24.hu/elet-stilus/2016/01/15/pillantson-be-velunk-a-budapesti-csokoladegyar-egy-hatvanas-evekbeli-napjaba/
  128. https://fovarosi.blog.hu/2016/05/05/otven_eve_irtak_1966_majus
  129. http://nol.hu/kultura/dan_lakasok_a_ferencvarosi_prerirol-1204211
  130. Archivált másolat. [2021. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 25.)
  131. a b Körner Zsuzsa: Városias beépítési formák, bérház- és lakástípusok, TERC Kft., 2010, 83. o.
  132. http://epulettar.hu/projekt/magyar-aszfalt-kft-strabag-epito-zrt-aszfaltkevero-uzem-budapest-ix[halott link]
  133. https://10ker.blog.hu/2010/01/21/kobanya_ipara_magnezitipari_muvek
  134. https://hvg.hu/magyarmarka/20050329dreher
  135. http://veke.hu/2007/07/140-eves-az-eszaki-jarmujavito/
  136. https://index.hu/urbanista/2019/02/28/kozelekedesi_muzeum_kobanya_eszaki_jarmujavito_diller_scofidio_renfro_high_line/
  137. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Evk_13_Magyarmu/?pg=347&layout=s
  138. https://hvg.hu/magyarmarka/20050329lampart
  139. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/hordo/index.html
  140. https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/nap_tippje_/_dokumentuma/a_magyar_keramiagyar_rt_szabadalmi_okirata_1903.html
  141. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Evk_13_Magyarmu/?pg=351&layout=s
  142. https://www.richter.hu/hu-HU/rolunk/Pages/multunk.aspx
  143. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-TmplQUI0d3plem5uY1h2Unh6b0lzUT09
  144. a b https://mbtgye.hu/katalogus/ad/toertenetek-leirasok,10/koszenbanya-s-teglagyar-tarsulat-pesten-kttp,11201
  145. https://kultura.hu/tomeny-kobanyai-retro/
  146. https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Evk_13_Magyarmu/?pg=345&layout=s
  147. http://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/phylaxia/index.html
  148. https://hu.museum-digital.org/object/376744?navlang=hu
  149. https://mandiner.hu/kultura/2023/09/sor-es-kobanya
  150. https://hvg.hu/magyarmarka/20050329egis
  151. https://hvg.hu/magyarmarka/20050329globus
  152. https://nlc.hu/foto/20171002/elhagyatott-helyek-a-maglodi-uti-konzervgyar/
  153. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-800939
  154. Archivált másolat. [2022. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 4.)
  155. https://adoc.pub/az-allamositas-eltt-mkdtt-asvanyolaj-finomito-vallalatok-rep.html
  156. https://dbstudio.hu/carbosint/index.php
  157. http://www.ganzkk.hu/rolunk/
  158. http://nol.hu/kultura/a-sonak-mennie-kellett-1535047
  159. https://lazarbibi.blog.hu/2016/06/01/a_finommechanikai_vallalat_tortenete
  160. https://www.napi.hu/ingatlanpiac/vevot-keres-az-imhoff-ceg-az-egykori-duna-csokoladegyar-epuletere.13824.html
  161. https://10.kerulet.ittlakunk.hu/civil/120520/egy-gyarbezaras-margojara
  162. a b c d e f g h http://www.museum.hu/kiallitas/3408/Albertfalva_iparanak_tortenete
  163. a b c d e f g h https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/andor/index.html
  164. https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1990-7B2E/magyarorszag-A343/ipari-iranytu-A4B9/4-gepgyartas-A4F5/magyar-kabel-muvek-A51C/
  165. https://dohanymuzeum.hu/budapest-lagymanyosi-dohanygyar
  166. a b http://wikimapia.org/12519889/hu/Dorottya-Udvar-egykori-Pamuttextilm%C5%B1vek-%C3%A9s-Caola-gy%C3%A1r
  167. http://www.muemlekem.hu/muemlek/show/-8202?logsall=1
  168. https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgb/bf/index.html
  169. http://kreativ.hu/cikk/180_eves_a_caola
  170. A "Hangya" Termelő-Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet, a Magyar Gazdaszövetség Szövetkezeti Központja első 25 éve. - Budapest : Hangya, 1923. - p. 137.
  171. https://egykor.hu/budapest-xi--kerulet/gamma-muvek/2582
  172. https://www.origo.hu/gazdasag/20190514-igenyes-irodahazat-varazsoltak-az-egykori-csokoladegyarbol.html
  173. https://www.kisvasut.hu/showgallery.php?a=2357&i=30138
  174. https://magyarjarmu.hu/ipar/budapesti-jarmu-ktsz/
  175. http://www.budamobil-cargo.hu/
  176. http://kreativ.hu/cikk/180_eves_a_caola
  177. https://www.paap.hu/ords/f?p=2013:4:1939955421621::4::P4_CORP_ID:3087
  178. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-UDFOM2FPcEZkYXRzSVg0d3g3RnVJdz09
  179. https://csikosphoto.wordpress.com/category/hazgyar/
  180. https://budafokteteny.hu/hir/nem-kerunk-az-albertfalvai-monstrumokbol
  181. https://www.airbag-dunnagebag.hu/kapcsolat/
  182. a b c https://ujbuda.energyline.hu/viewtopic.php?f=1&t=13&p=126&hilit=HaFe#p126
  183. https://www.vertesz.hu/rolunk/
  184. Archivált másolat. [2021. január 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  185. Archivált másolat. [2021. november 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 4.)
  186. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-MWplWFlZQjE5WDBDL1NjQ1BTUmppMzZDRjNneFRmcmlYVGF5OTVzUTJ1bz0
  187. http://dorottya.net/
  188. https://index.hu/tech/2016/10/10/husz_eve_lett_folddel_egyenlove_a_mom/
  189. https://hu.museum-digital.org/object/376921
  190. https://bu.hu.museum-digital.org/object/691542
  191. Klement, i. m., 142. o.
  192. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/szentistvankorut18_20/szentistvankorut18_20.html
  193. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/ujpestirakpart22/ujpestirakpart22.html
  194. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/katonajozsefutca2/katonajozsefutca2.html
  195. https://hu.museum-digital.org/object/631402?navlang=hu
  196. Archivált másolat. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 11.)
  197. https://egykor.hu/budapest-xiii--kerulet/vulkan-gepgyar/2950
  198. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/vaciut80_84/vaciut80_84.html
  199. https://hu.museum-digital.org/object/870442
  200. https://hu.museum-digital.org/object/376249?navlang=hu
  201. https://egykor.hu/budapest-xiii--kerulet/elso-magyar-gazdasagi-gepgyar-emag/3994
  202. https://hu.museum-digital.org/object/417485
  203. https://hu.museum-digital.org/object/376098
  204. Archivált másolat. [2022. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 4.)
  205. https://hu.museum-digital.org/object/857408
  206. https://hu.museum-digital.org/index.php?t=objekt&oges=387136
  207. https://index.hu/kultur/jardasziget/2023/12/23/angyalfold-vaci-ut-ipar-muemlek-wing-xiii-kerulet-lakopark-iroda-lehel-ter-kritika/
  208. http://remlac.hu/angyalfold_htk/13angyalfold_htk__cimekszerint/madaraszviktorutca4_6/madaraszviktorutca4_6.html
  209. 1903-as térképen még szerepel.
  210. https://hu.museum-digital.org/object/824745?navlang=hu
  211. http://www.szellozomuvek.hu/?id1=rolunk&id2=cegunk&id3=tortenelmunk
  212. https://www.budapest13.hu/wp-content/uploads/2014/01/budapest_xiii_kerulet_vedett_epiteszeti_ertekei_kiadvany2.pdf
  213. https://fovarosi.blog.hu/2018/06/21/vaci_ut_47_a_schlick-gyartol_meno_irodahazig
  214. Bolla, i. m., 210. o.
  215. https://hu.museum-digital.org/object/376348
  216. https://hu.museum-digital.org/object/856217
  217. Archivált másolat. [2022. július 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. július 28.)
  218. a b Jenei Károly, Lázár Károly, Radnóti Károly. A Habselyem Kötöttárugyár története. Habselyem Kötöttárugyár (1972) 
  219. Chiorean Sándor: Autóvillamossági felszerelések gyára, Közlekedési Dokumentációs és Nyomtatványellátó Vállalat, Budapest, 1955
  220. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/tizenharmadik-kerulet/item/1980-vaci-x-balzac
  221. Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet II., Pongrác Kiadó, Budapest, 2017, 119. o.
  222. Bolla, i. m., 134. o.
  223. http://www.elektroncso.hu/cikkek/vatea.php
  224. https://index.hu/kultur/jardasziget/2022/01/28/elveszitheti-ipari-muemlek-statusat-a-vaci-uti-egykori-modiano-gyar/
  225. https://hu.museum-digital.org/object/386586
  226. https://hu.museum-digital.org/object/376139
  227. https://hu.museum-digital.org/object/871653
  228. https://hu.museum-digital.org/object/520359
  229. https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/1988.jpg
  230. Archivált másolat. [2021. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 19.)
  231. https://24.hu/kultura/2020/02/28/budapest-zsolnay-gyar-porcelan-ov-utca/
  232. https://mapio.net/pic/p-61133532/
  233. https://www.szaktars.hu/szaktudas/view/zugloi-lexikon/?pg=46&layout=s&query=j%C3%A9ggy%C3%A1r
  234. https://www.google.com/maps/place/Budapest,+K%C3%B6v%C3%A9r+Lajos+u.+43,+1149/@47.5155434,19.1109506,17.58z/data=!3m1!4b1!4m6!3m5!1s0x4741db64412b2b77:0xe8d5a6983b4b48d1!8m2!3d47.515541!4d19.1126692!16s%2Fg%2F11csgfgg7_?hl=hu&entry=ttu
  235. Zuglói lexikon, i. m., 131. o.
  236. https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/allomasok/rrendezo/index.html
  237. http://www.ilyenisvoltbudapest.hu/ilyen-is-volt/tizennegyedik-kerulet-zuglo/item/1959-laky-adolf-utca-a-fovarosi-kefe-es-seprugyarto-vallalat
  238. https://fokefe.kezmu.hu/
  239. https://szellemvarosok.blog.hu/2023/12/15/reanal_elhagyatott_vegyszergyar_budapest_sziveben
  240. http://www.reanallabor.hu/
  241. https://www.melygepalk.hu/
  242. https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2005/48/052
  243. https://nemzetiarchivum.hu/photobank/item/MTI-FOTO-OS9vbytHYUZOYnZLVDhHMkVaYnhrZz09
  244. Archivált másolat. [2021. október 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 26.)
  245. https://utcakterek.blog.hu/2015/06/11/rakospalota_xv_kerulet_dembinszky_utca_wisocky_utca_atnevezes
  246. https://bpxv.blog.hu/2016/02/16/kismotor_es_gepgyar_jarmufelszerelesi_gyar_jarmu_rt_rakospalota
  247. Archivált másolat. [2022. január 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. október 19.)
  248. https://www.ceginformacio.hu/cr9310047371
  249. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-OUZNUzgxUmxmWjl3c0ltVWp2bmdWUT09
  250. https://medimpex.hu/kapcsolat/logisztikai-park/
  251. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-Z2phR1FyajlObk0zMlVXTjRlZyttQT09
  252. https://archivum.mtva.hu/photobank/item/MTI-FOTO-dmRqdnh1V1ArVjlCUkRjdkZMSDZ0UT09
  253. https://www.tomorylajos-muzeum.hu/continental-szalagszovogyar/
  254. https://www.portfolio.hu/bank/20120828/oriasi-elbocsatas-800-dolgozot-meneszt-a-dunaferr-2-171953
  255. Archivált másolat. [2020. június 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  256. Archivált másolat. [2018. március 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. május 20.)
  257. https://19.kerulet.ittlakunk.hu/uzlet/120919/egykor-europa-masodik-legnagyobb-gyara-volt-kispesti-granit
  258. https://library.hungaricana.hu/hu/view/ORSZ_KOZL_OntMuzFuz_02/?pg=3&layout=s
  259. http://fal-art.blogspot.com/2008/12/pesterzsbet-harisnyagyr.html
  260. [2]
  261. [3]
  262. [4]
  263. [5]
  264. https://adt.arcanum.com/hu/view/MagyarCompass_1912_2/?pg=867&layout=s
  265. a b https://www.gyogyszeresztortenet.hu/wp-content/uploads/2018/12/19-Budapest-XX.-XXIII.-ker%C3%BClet.pdf
  266. https://adt.arcanum.com/hu/view/FrissUjsag_1930_07/?pg=115&layout=s
  267. http://www.cshve.hu/?q=node&page=1
  268. https://www.antikvarium.hu/konyv/75-eves-a-csepeli-papirgyar-454098
  269. https://transpack.hu/2023/11/02/csepel-csomagolas-csepel-papirgyartas-hullamkarton-kornyezetbarat-ujrahasznositas/
  270. https://22.kerulet.ittlakunk.hu/kultura-szabadido/170825/haggenmacher-art-avagy-mive-valtozott-sorgyar
  271. https://cultura.hu/gasztro/135-eves-a-torley-pezsgogyar/
  272. http://www.magyargyufa.hu/cikkek/gyufagyartas-budafokon.html
  273. https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/gyufa/index.html
  274. https://index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/19/elado_a_legregebbi_budafoki_gyar/
  275. https://dunavitex.hu/rolunk/
  276. http://real-j.mtak.hu/8502/3/2008_3.pdf
  277. https://lesaffre.hu/rolunk/lesaffre-magyarorszag/
  278. https://budafokteteny.hu/uploads/files/1513333637.pdf
  279. https://villamosok.hu/balazs/teher/ipvgk/csirke/index.html
  280. https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Helysegnevtar_Gyalay-gyalay-mihaly-a-magyar-igazgatastorteneti-helysegnev-lexikon-2/b-F5E/budafok-2CC1/
  281. http://bfm.hu/
  282. https://22.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/uzletek/sajtkucko-budafok
  283. https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/nagyteteny/index.html
  284. http://soroksarihelytortenet.blogspot.com/2015/01/sortex.html
  285. https://ppgtrilak.hu/rolunk/ppg-trilak
  286. https://hulladekvadasz.hu/2017/04/22/soroksar-illegalis-szemettelepe/
  287. http://real-eod.mtak.hu/4788/1/Tanulmanyok_2007_10_Szantai_Millisits_A_Soroks%C3%A1ri_Vasontode.pdf
  288. https://23.kerulet.ittlakunk.hu/uzlet-szolgaltatas/171017/soroksaron-epitette-fel-vilag-legnagyobb-vasuti-fekgyarat-knorr-bremse
  289. https://www.knorr-bremse.hu/hu/

Források

  • http://budapestcity.org/02-tortenet/Budapest-gyarai/index-hu.htm Archiválva 2020. június 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://mrfoster.blog.hu/2017/05/19/5_regi_budapesti_gyar_melyet_mara_mar_elnyelt_a_fold
  • http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/index.html
  • Hatvan éves Zugló. Zugló: Herminamező Polgári Köre. 1995.  
  • Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest: Magyar Zsidó Lexikon. 1929. Ipar
  • Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye II. Ipar, kereskedelem, hitelügy és forgalom. Az ipar: Gyárak és ipartelepek In: Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky SamuSziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség
  • Bolla Zoltán: Újlipótváros építészete 1861–1945. Budapest: Ariton Kft. 2019. ISBN 9786150058528  
  • (szerk.) Fodor Béla: Zuglói lexikon, Herminamező Polgári Köre, 2009, ISBN 978-963-9935-05-1 (léteznek a műből 1998-as, 2003-as és 2015-ös kiadások is, elektronikusan a 2009-es elérhető)

Általános szakirodalom

  • Sranger Mária: A magyar ipartörténeti irodalom négy évtizede. Az önálló művek bibliográfiája, egyszerűsített címleírásokkal 1945–1985, Budapest, 2016 (kézirat)
  • (szerk.) Fáy László: 250 legjobb magyar cég, Theather Public GM Céginformációs Szolgálat, Budapest, 1992
  • Futó Mihály: A magyar gyáripar története I. – A gyáripar kialakulása az első állami iparfejlesztési törvényig (1881), Magyar Gazdaságkutató Intézet, Budapest, 1944 (több kötet nem jelent meg?)
  • Ki mit gyárt, kutat, tervez, szerel, szolgáltat, forgalmaz, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1972
  • Bencze Géza: Váci út, a magyar gépipar főutcája, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest, 2006, ISBN 963-9712-05-1
  • Berend Iván – Ránki György: Magyarország gyáripara – Az imperializmus első világháború előtti időszakában 1900–1914, Szikra Kiadó, Budapest, 1955
  • Berend Iván – Ránki György: Magyarország gyáripara – A második világháború előtt és a háború időszakában (1933–1944), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958
  • (szerk.) Dr. Kovács István – Dr. Kelényi Gábor – Dr. Kocsis György: Ipari monográfia I-II., Ipari Minisztérium-Magyar Gazdasági Kamara, Budapest, 1987, ISBN 963-7028-04-8
  • (szerk.) Tóth Endréné: Budapest enciklopédia, Corvina Kiadó, Budapest, 1981, ISBN 963-13-1248-8
  • (szerk.) Gáspár Ferenc – Berza László – A. Czétényi Piroska – Dörnyei Sándor: Budapest Lexikon I–II. (2., bővített és átdolgozott kiadás), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, ISBN 963-05-6409-2
  • Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19–20. században. Budapest, 2010, ISBN 978-963-346-946-0
  • Kollin Ferenc: Budapesti üdvözlet, Helikon Kiadó, Budapest, 1983, ISBN 963-207-595-1
  • Mérei Gyula: Magyar iparfejlődés 1790–1848, Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Budapest, 1951
  • A technika vívmányai (A Műveltség Könyvtára-sorozat), Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, 1905
  • (szerk.) Beke Manó: A technika világa, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat, Budapest, é. n. [1920-as évek]
  • Szabó János: Nagyipari létesítmények 1945–1975, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975, ISBN 963-10-0883-5
  • A Magyar Ipar, Halász Pál Könyvkiadóvállalat, Budapest, 1941
  • Iparunk 40 éve, Ipari Minisztérium, Budapest, 1985, ISBN 963-382-009-x
  • Berend T. Iván – Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848-1944, Kossuth Könyvkiadó-Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1973
  • Az üzemtörténetírás kérdései – Elméleti és módszertani tanulmányok, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1979
  • Kiss László – Kiszely Gyula – Vajda Pál: Magyarország ipari műemlékei, Országos Műszaki Múzeum, Budapest, 1981, ISBN 963-562-750-5
  • Holló Szilvia Andrea: A fővárosi "művek", Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Budapest, 2010, ISBN 978-963-9669-28-4
  • Kiss Katalin: Ipari műemlékek, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Budapest, 1993, ISBN 963-8376-16-3
  • Gera Mihály: Ipari táj, Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala, Budapest, 1998, ISBN 963-8376-82-1

Egyes iparágakkal, üzemekkel foglalkozó szakirodalom

Textilipar

  • Jenei Károly – Gáspár Ferenc – Sipos Péter: 186 éves a Goldberger gyár. A Pamutnyomóipari Vállalat Goldberger Textilnyomógyárának története 1784-től, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1970
  • Geszler Ödön: Másfél évszázad az Óbudai kékfestők és textilnyomók között I–II. A Pamutkészítőgyár története 1826–1976, Pamutkészítőgyár, Budapest, 1960
  • 100 éves a Gyapjúmosó és Szövőgyár, Athenaeum, Budapest, 1968
  • Szakács Margit: A Valero-gyár, Magyar Nemzeti Múzeum-Történeti Múzeum, Budapest, é. n.
  • (szerk.) Szekeres József: A Habselyem Kötöttárugyár története, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztálya, Habselyem Kötöttárugyár, Budapest, 1971
  • Bangha Jenő: A Budaprint PNYV Magyar Pamutipar története, Budaprint PNYV Magyar Pamutipar kiadása, Budapest, 1987
  • A Buda-Flax Csillaghegyi Szövőgyárának története 1925–1985, Buda-Flax Lenfonó és Szövőipari Vállalat, Budapest, 1985
  • (szerk.) Koroknai Ákos: A Pamutfonóipari Vállalat története, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1983
  • Bud Melitta: A Valero selyemgyár – Az első pesti gyár története, Budapest, 1941
  • Pesti Tibor: A magyar textilipar története, Budapest, 1942
  • A kelmefestéstől a korszerű vegyiparig, Vegyipari Dolgozók Szakszervezete , Budapest, 1989
  • A pamutkikészitőgyár története, h. n., é. n.
  • Hanák Péter – Hanák Katalin: A magyar pamutipar története 1887–1962, PNYV, Magyar Pamutipar 1. sz. Gyáregysége, Budapest, 1962

Papíripar

  • A csepeli papírgyár krónikája I–III., MTESZ Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, Budapest, 1985, ISBN 963-8271-15-9

Bőr-, szőrme- és cipőipar

  • (szerk.) Dr. Fülöp Sándor – Dr. Pécsi Jánosné: A Loden Posztogyár fejlődésének története megalakulásátol a II. világháboru végéig, Budapest, é. n.
  • (szerk.) Tóth Béla: A Budapesti Bőripari Vállalat és gyáregységének története, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1984

Nyomdaipar

  • Iványi Béla – Gárdonyi Albert: A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda története 1577–1927, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1927
  • N. Pataki Márta: A Kossuth Nyomda története I–II., Kossuth Nyomda, Budapest, 1994
  • Kiss István: Az Athenaeum Könyvkiadó története és szerepe a magyar irodalomban, Akadémiai Kiadó Budapest, 1980, ISBN 963-051-937-2
  • Révai Mór János: Irók – könyvek – kiadók – Egy magyar könyvkiadó emlékiratai I–II., Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, Budapest, 1920 (reprint kiadás: Kiss József Könyvkiadó, Budapest, 2006, ISBN 9638550090)

Gépipar

  • Hollós József – Kiss Emil: Ötven esztendő – A Szerszámgépipari Művek Kőbányai Gyárának története, Szerszámgépipari Művek Kőbányai Gyára, Budapest, 1968
  • Beloiannisz Híradástechnikai Gyár, Budapest, é. n. [1980-as évek?]
  • Nagy István: Az Északi Főműhely története 1867–1945, Népszava a Szakszervezetek Országos Tanácsa Lap- és Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1954
  • (szerk.) Beleznai Károlyné: A Klement Gottwald (Ganz) Villamossági Gyár története, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1962
  • 25 éves az EMG 1950–1975, Budapest, 1975
  • Koroknai Ákos: A Ganz Műszer Művek története, Ganz Műszer Művek, Budapest, 1975
  • Vári József – Zámbó László – Kandra Lajos: A villamosgép és kábelgyár 50 éve és szerepe a magyar villamosipar fejlődésében 1913–1963, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1963
  • A budapesti MÁVAG története, Népszava Szakszervezetek Országos Tanácsa Lap- és Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1953
  • A budapesti rádiótechnikai gyár története alapításától napjainkig, Budapest, é. n.
  • Czakó Sarolta – Jenei Károly: A telefongyár története 1876–1976, Telefongyár, Budapest, 1976
  • Asztalos Péter: A 100 éves Ganz Villamossági Művek gyártmányainak fejlődése 1878–1978, Ganz Villamossági Művek, Budapest, 1978
  • (szerk.) Rózsa Gyula: 70 éves a traktorgyár, Vörös Csillag Traktorgyár, Budapest, 1971
  • Pásztor László: 40 év története 1947–1987 – 40 éves az Egyedi Gépgyár, Vízügyi Dokumentációs Szolgáltató Leányvállalat, Budapest, 1987
  • 25 éves a Budapesti Rádiótechnikai Gyár, Budapesti Rádiótechnikai Gyár, Budapest, 1978
  • Nyárádi Éva: A magyar hajó- és darugyár – GANZ, Hungexpo, Budapest, é. n. [1990-es évek]
  • Borus József – Dávid Istvánné – Gabi Tibor: Az Elektromos Készülékek és Anyagok Gyárának története, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1973
  • Pintér Nándor: A Magyar Optikai Művek története 1876–1963, Magyar Történelmi Társulat Üzemtörténeti Szakosztály, Budapest, 1972
  • (szerk.) Detvay László – Dobos Imre – Smuta Árpád – Thuróczy Attila – Trieb Elemér: Lampart Vegyipari Gépgyár története 1883–1983, Lampart Vegyipari Gépgyár, Budapest, 1983
  • Fülöp János: Hajógyártók dicsérete, Magyar Hajó- és Darugyár, Budapest, 1972
  • 20 éves az EM, Budapest, é. n.
  • Koch Vilmos: Régi gyár a Váci úton – A Láng Gépgyár 90 éve, Budapest, 1960
  • Fülöp János: A Láng Gépgyár száz éve 1868–1968, Budapest, 1968
  • A magyar akkumulátorgyártás 75 éve. Jubileumi évkönyv 1893-1968, Villamos Berendezés és Készülék Művek, Budapest, 1968
  • Zsuppán István: A magyar autó. A magyar autógyártás története, Oldtimer Média Kft., Budapest, 2009, ISBN 978-963-87582-3-1

Kohászat

  • Kovács László: Vas- és acélöntödék Magyarországon a II. világháború előtt, Budapest, 1998 (Öntödei múzeumi füzetek 3.)
  • Pusztai István: Kőbányai vas- és acélöntöde 1911–1981, Kőbányai Vas- és Acélöntöde, Budapest, 1981
  • (szerk.) Dutkó Lajos: A Lőrinci Hengermű 50 éve, Dunatáj Kiadói Kft., Budapest, é. n.
  • Domanovszky Sándor: A Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Részvénytársaság története 1874–1994, Ganz Acélszerkezet Rt., Budapest, 1994
  • Remport Zoltán: A Lőrinci Hengermű 10 éve 1975–1984, Dunai Vasmű, Dunaújváros, 1986
  • Kápolnai Iván: A gránit gyár 50 éve, Finomkerámiaipari Művek Gránit Csiszolókorong- és Kőedénygyár, Budapest, 1972
  • A 70 éves Ferroglobus története, OMBKE Műszaki Információs Iroda , Budapest, 1992
  • 75 éves az Alumíniumárugyár 1899–1974, Alumíniumárugyár kiadása, Budapest, 1974
  • 90 éves a Csepel Vas- és Fémművek 1892–1982 – Gazdaságtörténeti monográfia, Csepel Vas- és Fémművek, Budapest, 1982
  • 40 éves a Kőbányai Könnyűfémmű 1949–1989, Budapest, 1989, ISBN 963-7133-06-2
  • Bencze Géza: 100 éves a Csavaripari Vállalat, Mercurius Kiadó , Budapest, 1989
  • (szerk.) Vecsey Ágoston: Kábelgyártásunk 75 éve 1891–1966, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó , Budapest, 1966
  • Zsigmond András – Boldog Gyöngyi – Szabó László: Hídépítő történet, VÉ-KA Kiadó, Budapest, 2001, ISBN 963-03-8233-4
  • Kőbányai vas- és acélöntöde 1911–1981, Kőbányai Vas- és Acélöntöde, Budapest, 1981
  • Rabi Béla – Dr. Adamovits Jenő – Dr. Dobay Jenő: Csepel Vas- és Fémművek 75. éve, Budapest, é. n.
  • (szerk.) Baczoni Gábor: Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez 1892–1977, Csepel Vas- és Fémművek Oktatási és Társadalomtudományi Intézet Társadalomtudományi Osztály, Budapest, 1977, ISBN 963-320-660-X
  • Budapest – Öntödei Múzeum, Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület Budapest, 1984, ISBN 963-555-268-8
  • Csepel története, Csepel Vas- és Fémművek Pártbizottsága, Budapest, 1965
  • Remport Zoltán: A lőrinci hengermű története, Táncsics Könyvkiadó, Budapest, 1977, ISBN 963-320-611-1
  • Antal Zoltán: A csepeli csőgyártás 75 éve 1920–1995, Budapest, 1995

Élelmiszeripar

  • Budapest sertésközvágóhidja és vására, Budapest, 1902
  • Cserkúti Ferenc: A magyar húsipar, Agroinform, Budapest, 1984
  • Balatoni Mihály és társai: A magyar élelmiszeripar története, Mezõgazdasági Kiadó, Budapest, 1986
  • (szerk.) Dr. Kirsch János – Dr. Szabó Lóránd – Dr. Tóth-Zsiga István: A magyar élelmiszeripar története, Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat, Budapest, 1986, ISBN 963-232-213-4
  • (szerk.) Síki Jenő – Tóth-Zsiga István: A magyar élelmiszeripar története, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 1997, ISBN 963-9121-04-5
  • Klement Judit: Gőzmalmok a Duna partján. A budapesti malomipar a 19-20. században. Budapest, 2010, ISBN 978-963-346-946-0

Építőipar

  • (szerk.) Simon Károly – Gajdos Gyula – Konkoly Tibor – Dr. Bertóty István : 20 – Fővárosi Mélyépítési Tervező Vállalat FŐMTERV 1950–1970, Städtisches Entwurfsbüro für Tiefbau-Municipal Planning Office for Civil Engineering, Budapest, 1970
  • 25 éve az állami építőiparban a 100 éves Budapestért 1948–1973, 43. sz. Állami Építőipari Vállalat, Budapest, 1973
  • 150 év az Épületkerámiaipari Vállalat történetéből, Artunion Kiadó és Nyomda Iroda, Budapest, 1987, ISBN 963-018-531-8
  • Tizenöt év az állami építőipar szolgálatában. Kézirat/15 éves az ÉM. 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 1951–1966, Állami Építőipari Vállalat, Budapest, 1966
  • Fodor József: Magyarországi tégla és cserépgyártás története, Szerzői magánkiadás, Veszprém, 2005, ISBN 963-430-978-X

Faipar

  • Barna József: Képek a 75 éves Budafoki Gyufagyár történetéből, Gyufaipari Vállalat, Budafok, 1971
  • (szerk.) Fóris Zoltán – Kozári László – Németh Mihály – Tóth Tibor – Zohna György: 100 éves a Budapesti Bútorgyár 1864–1964, Budapest, 1964

Villamosenergia-ipar

  • Gáspár Ferenc: A TUNGSRAM Rt. története 1896–1945, Tungsram Rt. Gyártörténeti Bizottsága Budapest, 1987
  • (szerk.) Koroknai Ákos: A Tungsram Rt. története 1896–1996, Aschner Lipót Alapítvány, Budapest, 2004, ISBN 963-214-247-0
  • 75 éves a Budapesti Elektromos Művek, Budapest, 1968
  • (szerk.) Börcsök Dezső: 100 éves az Elektromos Művek, Budapesti Elektromos Művek Rt., Budapest, 1993, ISBN 963-02-9431-1

Vegyipar

  • Koczkás Márta: A budapesti vegyiművek 100 éve, Budapest, 1976
  • Székely András: A Ruggyantaárugyár 75 éves története 1882–1957, Budapest, é. n. [1950-es évek]
  • A Richter Gedeon Rt. 100 éves története, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2001, ISBN 963-242-758-0
  • A Chinoin története. Egy mindig megújuló vállalat – 1910–1995, Chinoin Rt. Kommunikációs Osztálya, Budapest, 1996
  • (szerk.) Issekutz Béla: A Chinoin Gyár története, Chinoin Gyár, Budapest, 1964
  • Pécsi Vera – Pető Iván: A magyar gumiipar története, Budapest, é. n.
  • A magyar vegyipar, NIM Műszaki Dokumentációs és Fordító Iroda, Budapest, 1967

Bányászat, olaj- és gázipar

  • Dr. Gulyásné Gömöri Anikó – Dr. Balogh András – Vadas Ferenc: Az Óbudai Gázgyár története, Fővárosi Gázművek Rt., Budapest, 2004, ISBN 963-217-207-8
  • Fővárosi Gázművek 1856–1945 I–II., Fővárosi Gázművek, Budapest, 1982, ISBN 963-02-1823-2
  • Laklia Tibor: A Magyar Gázipar 1970–1998, Montan-Press Kft. , Budapest, 1999
  • Laklia Tibor: A magyar gázipar másfél évszázada. Történeti kronológia 1856–2000, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, Budapest, 2003, ISBN 963-8042-13-3
  • Kertész Gábor: A gázszolgáltatás fejlődése Magyarországon, Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, Budapest, 1972
  • Gömöri Géza: A fővárosi gázszolgáltatás fejlődéstörténete – 125 év, Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület, Budapest-Esztergom, 1981

Egyéb További információk

  • http://egykor.hu/taxonomy/term/264
  • https://web.archive.org/web/20100328010359/http://www.villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/andor/index.html
  • https://web.archive.org/web/20160828090720/http://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/index.html
  • https://hvg.hu/magyarmarka
  • https://pestbuda.hu/cikk/20190219_a_budapesti_dohanygyarak_tortenete_diohejban
  • https://24.hu/kultura/2017/01/08/ismeretlen-budapest-az-ipar-talalkozasa-a-szecesszioval/
  • https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/945287/default/doc_url/45_94_Hajd_Rfis_Jnos_Mezgazdasgi_Gpek_Gyjtemnye_Mezkvesd_91294.pdf
  • https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Helysegnevtar_Gyalay-gyalay-mihaly-a-magyar-igazgatastorteneti-helysegnev-lexikon-2/g-6868/gyarak-742D/
  • https://library.hungaricana.hu/hu/collection/mltk_mol_sorozatok_mol_segedletei/

Kapcsolódó szócikkek