Dors, mon amour

Dors, mon amour
André Claveau a verseny egyik próbáján.
André Claveau a verseny egyik próbáján.
Adatok
Év1958-as Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágFranciaország Franciaország
Előadó(k)André Claveau
Nyelvfrancia
DalszerzőPierre Delanoë
SzövegíróHubert Giraud
KarmesterFranck Pourcel
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Döntő1. hely, 27 pont
Kronológia
Előző◄ La belle amour (1957)
KövetkezőOui, oui, oui, oui (1959) ►

A Dors, mon amour (magyarul: Aludj, szerelmem) című dal volt az 1958-as Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, melyet a francia André Claveau adott elő francia nyelven.

A dal a francia nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát, ahol Claveau adta elő mindegyik dalt.[1]

A dal egy altatódal, melyben az énekes szerelmét ringatja álomba.

A március 12-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben harmadikként adták elő, a holland Corry Brokken Heel De Wereld című dala után, és a luxemburgi Solange Berry Un grand amour című dala előtt. A szavazás során huszonhét pontot szerzett, mely az első helyet érte a tízfős mezőnyben. Ez volt Franciaország első győzelme, és az első alkalom, hogy egy férfi nyert.

A következő francia induló Jean Phillipe Oui, oui, oui, oui című dala volt az 1959-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes a holland Teddy Scholten Een beetje című dala volt.

Kapott pontok

Zsűrik
Olaszország
ITA
Hollandia
NED
Franciaország
FRA
Luxemburg
LUX
Svédország
SWE
Dánia
DEN
Belgium
BEL
Németország
GER
Ausztria
AUT
Svájc
SUI
Kapott pontok 6 0 1 1 9 1 1 7 1
A tábla a fellépés sorrendjében van rendezve. A szavazás fordított sorrendben történt.

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A Dors, mon amour című dal előadása a hilversumi döntőn

Források

  1. 1958-as francia nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 27.)
Sablon:Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
  • m
  • v
  • sz
Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
1950-es évek
Svájc Refrain · Hollandia Net als toen · Franciaország Dors, mon amour · Hollandia Een beetje
1960-as évek
1970-es évek
1980-as évek
1990-es évek
Olaszország Insieme: 1992 · Svédország Fångad av en stormvind · Írország Why Me · Írország In Your Eyes · Írország Rock ’n’ Roll Kids · Norvégia Nocturne · Írország The Voice · Egyesült Királyság Love Shine a Light · Izrael Diva · Svédország Take Me to Your Heaven
2000-es évek
Dánia Fly on the Wings of Love · Észtország Everybody · Lettország I Wanna · Törökország Everyway That I Can · Ukrajna Wild Dances · Görögország My Number One · Finnország Hard Rock Hallelujah · Szerbia Molitva · Oroszország Believe · Norvégia Fairytale
2010-es évek
Németország Satellite  · Azerbajdzsán Running Scared  · Svédország Euphoria  · Dánia Only Teardrops  · Ausztria Rise Like a Phoenix  · Svédország Heroes  · Ukrajna 1944  · Portugália Amar pelos dois · Izrael Toy  · Hollandia Arcade
2020-as évek
Olaszország Zitti e buoni  · Ukrajna Stefania  · Svédország Tattoo
Sablon:Franciaország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1956: Le temps perdu
  • 1956: Il est là
  • 1957: La belle amour
  • 1958: Dors, mon amour
  • 1959: Oui, oui, oui, oui
  • 1960: Tom Pillibi
  • 1961: Printemps, avril carillonne
  • 1962: Un premier amour
  • 1963: Elle était si jolie
  • 1964: Le chant de Mallory
  • 1965: N’avoue jamais
  • 1966: Chez nous
  • 1967: Il doit faire beau là-bas
  • 1968: La source
  • 1969: Un jour, un enfant
  • 1970: Marie-Blanche
  • 1971: Un jardin sur la terre
  • 1972: Comé-comédie
  • 1973: Sans toi
  • 1974: La vie à vingt-cinq ans
  • 1975: Et bonjour à toi l’artiste
  • 1976: Un, deux, trois
  • 1977: L’oiseau et l’enfant
  • 1978: Il y aura toujours des violons
  • 1979: Je suis l’enfant-soleil
  • 1980: Hé, hé m’sieurs dames
  • 1981: Humanahum
  • 1983: Vivre
  • 1984: Autant d’amoureux que d’étoiles
  • 1985: Femme dans ses rêves aussi
  • 1986: Européennes
  • 1987: Les mots d’amour n’ont pas de dimanche
  • 1988: Chanteur de charme
  • 1989: J’ai volé la vie
  • 1990: White and Black Blues
  • 1991: C’est le dernier qui a parlé qui a raison
  • 1992: Monté la riviè
  • 1993: Mama Corsica
  • 1994: Je suis un vrai garçon
  • 1995: Il me donne rendez-vous
  • 1996: Diwanit bugale
  • 1997: Sentiments songes
  • 1998: Où aller
  • 1999: Je veux donner ma voix
  • 2000: On aura le ciel
  • 2001: Je n’ai que mon âme
  • 2002: Il faut du temps (Je me battrai pour ça)
  • 2003: Monts et merveilles
  • 2004: À chaque pas
  • 2005: Chacun pense à soi
  • 2006: Il était temps
  • 2007: L’amour à la française
  • 2008: Divine
  • 2009: Et s’il fallait le faire
  • 2010: Allez! Ola! Olé!
  • 2011: Sognu
  • 2012: Echo (You and I)
  • 2013: L’enfer et moi
  • 2014: Moustache
  • 2015: N’oubliez pas
  • 2016: J’ai cherché
  • 2017: Requiem
  • 2018: Mercy
  • 2019: Roi
  • 2020: The Best in Me
  • 2021: Voilà
  • 2022: Fulenn
  • 2023: Évidemment
  • 2024: Mon amour
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál