Tom Pillibi

Tom Pillibi
Adatok
Év1960-as Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágFranciaország Franciaország
Előadó(k)Jacqueline Boyer
Nyelvfrancia
DalszerzőAndré Popp
SzövegíróPierre Cour
KarmesterFranck Pourcel
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Döntő1. hely, 32 pont
Kronológia
Előző◄ Oui, Oui, Oui, Oui (1959)
KövetkezőPrintemps, Avril Carillonne (1961)►

A Tom Pillibi című dal volt az 1960-as Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, melyet a francia Jacqueline Boyer adott elő francia nyelven.

Az Eurovíziós Dalfesztivál

A dalt nemzeti döntő nélkül választották ki, a francia tévé kérte fel Boyer-t a feladatra.

A dal közepes tempójú, melyben az énekesnő a címben szereplő szerelmét jellemzi. Felsorolja Tom Pillibi vagyonát, majd a dal végén bevallja, hogy mindez csak hazugság, de ő azért szereti.

A március 29-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizenharmadikként adták elő, az olasz Renato Rascel Romantica című dala után. A szavazás során harminckét pontot szerzett, mely az első helyet érte a tizenhárom fős mezőnyben. Ez volt Franciaország második győzelme.

A következő francia induló Jean-Paul Mauric Printemps (Avril carillonne) című dala volt az 1961-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes a luxemburgi Jean-Claude Pascal Nous les amoureux című dala volt.

Kapott pontok

Zsűrik
Egyesült Királyság
GBR
Svédország
SWE
Luxemburg
LUX
Dánia
DEN
Belgium
BEL
Norvégia
NOR
Ausztria
AUT
Monaco
MON
Svájc
SUI
Hollandia
NED
Németország
GER
Olaszország
ITA
Franciaország
FRA
Kapott pontok 5 4 1 4 3 5 1 5 1 2 1 0
A tábla a fellépés sorrendjében van rendezve. A szavazás fordított sorrendben történt.

Slágerlistás helyezések

Slágerlisták (1960) Lh.*
Belgium[1] 5
Egyesült Királyság[2] 33
Hollandia[3] 15
Spanyolország[4] 1

*Lh. = Legjobb helyezés.

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A Tom Pillibi című dal előadása a londoni döntőn

Források

  1. Billboard Magazine Archives, 1960. 06. 27.
  2. UK theofficalcharts.com
  3. Billboard Magazine Archives, 1960. 06. 13.
  4. Ukmix.org June 1960'. [2017. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 27.)
Sablon:Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
  • m
  • v
  • sz
Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
1950-es évek
1960-as évek
1970-es évek
1980-as évek
1990-es évek
Olaszország Insieme: 1992 · Svédország Fångad av en stormvind · Írország Why Me · Írország In Your Eyes · Írország Rock ’n’ Roll Kids · Norvégia Nocturne · Írország The Voice · Egyesült Királyság Love Shine a Light · Izrael Diva · Svédország Take Me to Your Heaven
2000-es évek
Dánia Fly on the Wings of Love · Észtország Everybody · Lettország I Wanna · Törökország Everyway That I Can · Ukrajna Wild Dances · Görögország My Number One · Finnország Hard Rock Hallelujah · Szerbia Molitva · Oroszország Believe · Norvégia Fairytale
2010-es évek
Németország Satellite  · Azerbajdzsán Running Scared  · Svédország Euphoria  · Dánia Only Teardrops  · Ausztria Rise Like a Phoenix  · Svédország Heroes  · Ukrajna 1944  · Portugália Amar pelos dois · Izrael Toy  · Hollandia Arcade
2020-as évek
Olaszország Zitti e buoni  · Ukrajna Stefania  · Svédország Tattoo
Sablon:Franciaország az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
Dalok
  • 1956: Le temps perdu
  • 1956: Il est là
  • 1957: La belle amour
  • 1958: Dors, mon amour
  • 1959: Oui, oui, oui, oui
  • 1960: Tom Pillibi
  • 1961: Printemps, avril carillonne
  • 1962: Un premier amour
  • 1963: Elle était si jolie
  • 1964: Le chant de Mallory
  • 1965: N’avoue jamais
  • 1966: Chez nous
  • 1967: Il doit faire beau là-bas
  • 1968: La source
  • 1969: Un jour, un enfant
  • 1970: Marie-Blanche
  • 1971: Un jardin sur la terre
  • 1972: Comé-comédie
  • 1973: Sans toi
  • 1974: La vie à vingt-cinq ans
  • 1975: Et bonjour à toi l’artiste
  • 1976: Un, deux, trois
  • 1977: L’oiseau et l’enfant
  • 1978: Il y aura toujours des violons
  • 1979: Je suis l’enfant-soleil
  • 1980: Hé, hé m’sieurs dames
  • 1981: Humanahum
  • 1983: Vivre
  • 1984: Autant d’amoureux que d’étoiles
  • 1985: Femme dans ses rêves aussi
  • 1986: Européennes
  • 1987: Les mots d’amour n’ont pas de dimanche
  • 1988: Chanteur de charme
  • 1989: J’ai volé la vie
  • 1990: White and Black Blues
  • 1991: C’est le dernier qui a parlé qui a raison
  • 1992: Monté la riviè
  • 1993: Mama Corsica
  • 1994: Je suis un vrai garçon
  • 1995: Il me donne rendez-vous
  • 1996: Diwanit bugale
  • 1997: Sentiments songes
  • 1998: Où aller
  • 1999: Je veux donner ma voix
  • 2000: On aura le ciel
  • 2001: Je n’ai que mon âme
  • 2002: Il faut du temps (Je me battrai pour ça)
  • 2003: Monts et merveilles
  • 2004: À chaque pas
  • 2005: Chacun pense à soi
  • 2006: Il était temps
  • 2007: L’amour à la française
  • 2008: Divine
  • 2009: Et s’il fallait le faire
  • 2010: Allez! Ola! Olé!
  • 2011: Sognu
  • 2012: Echo (You and I)
  • 2013: L’enfer et moi
  • 2014: Moustache
  • 2015: N’oubliez pas
  • 2016: J’ai cherché
  • 2017: Requiem
  • 2018: Mercy
  • 2019: Roi
  • 2020: The Best in Me
  • 2021: Voilà
  • 2022: Fulenn
  • 2023: Évidemment
  • 2024: Mon amour
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál