Fly on the Wings of Love

Fly on the Wings of Love
Adatok
Év2000-es Eurovíziós Dalfesztivál
OrszágDánia Dánia
Előadó(k)Olsen Brothers
Nyelvangol
DalszerzőJørgen Olsen
SzövegíróJørgen Olsen
Dalszövegdiggiloo.net
Eredmények
Döntő1. hely, 195 pont
Kronológia
Előző◄ This Time I Mean It (1999)
KövetkezőNever Ever Let You Go (2001) ►

A Fly on the Wings of Love (magyarul: Szállj a szerelem szárnyain) című dal volt a 2000-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, melyet a dán Olsen Brothers adott elő angol nyelven.

Az Eurovíziós Dalfesztivál

A dal a február 19-én rendezett dán nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát, ahol dán nyelven, Smuk som et stjerneskud ("Szép, mint egy üstökös") címmel adták elő.[1]

A dal egy közepes tempójú ballada, melyben az énekesek a női szépségről beszélnek.

A május 13-án rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizennegyedikként adták elő, a spanyol Serafín Zubiri Colgado de un sueño című dala után, és a német Stefan Raab Wadde Hadde Dudde Da? című dala előtt. A szavazás során százkilencvenöt pontot szerzett, mely az első helyet érte a huszonnégy fős mezőnyben. Ez volt Dánia második, és eddig utolsó győzelme. Korábban 1963-ban nyertek, és a két győzelem között eltelt harminchét év rekordnak számít.

A következő dán induló Rollo & King Never Ever Let You Go című dala volt a 2001-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

A következő győztes az észt Tanel Padar, Dave Benton & 2XL Everybody című dala volt.

Slágerlistás helyezések

Slágerlisták (2000) Lh.*
Ausztria[2] 11
Belgium Flandria[3] 16
Dánia[4] 1
Hollandia[5] 45
Németország[6] 7
Norvégia[7] 5
Svájc[8] 17
Svédország[9] 1

*Lh. = Legjobb helyezés.

Külső hivatkozások

  • Dalszöveg
  • YouTube videó: A Fly on the Wings of Love című dal előadása a stockholmi döntőn

Források

  1. 2000-es dán nemzeti döntő. natfinals.50webs.com. (Hozzáférés: 2009. június 28.)
  2. Austriancharts.at
  3. Ultratop.be/nl
  4. Billboard Magazine Archive, 2000. 06. 10.
  5. Dutcharts.nl
  6. Media Control Gfk. [2011. június 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. május 27.)
  7. Norwegiancharts.com
  8. Hitparade.ch
  9. Swedishcharts.com
Sablon:Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
  • m
  • v
  • sz
Az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dalai
1950-es évek
1960-as évek
1970-es évek
1980-as évek
1990-es évek
Olaszország Insieme: 1992 · Svédország Fångad av en stormvind · Írország Why Me · Írország In Your Eyes · Írország Rock ’n’ Roll Kids · Norvégia Nocturne · Írország The Voice · Egyesült Királyság Love Shine a Light · Izrael Diva · Svédország Take Me to Your Heaven
2000-es évek
Dánia Fly on the Wings of Love · Észtország Everybody · Lettország I Wanna · Törökország Everyway That I Can · Ukrajna Wild Dances · Görögország My Number One · Finnország Hard Rock Hallelujah · Szerbia Molitva · Oroszország Believe · Norvégia Fairytale
2010-es évek
Németország Satellite  · Azerbajdzsán Running Scared  · Svédország Euphoria  · Dánia Only Teardrops  · Ausztria Rise Like a Phoenix  · Svédország Heroes  · Ukrajna 1944  · Portugália Amar pelos dois · Izrael Toy  · Hollandia Arcade
2020-as évek
Olaszország Zitti e buoni  · Ukrajna Stefania  · Svédország Tattoo
Sablon:Dánia az Eurovíziós Dalfesztiválokon
  • m
  • v
  • sz
Előadók
  • 1957: Birthe Wilke & Gustav Winckler
  • 1958: Raquel Rastenni
  • 1959: Birthe Wilke
  • 1960: Katy Bødtger
  • 1961: Dario Campeotto
  • 1962: Ellen Winther
  • 1963: Grethe és Jørgen Ingmann
  • 1964: Bjørn Tidmand
  • 1965: Birgit Brüel
  • 1966: Ulla Pia
  • 1978: Mabel
  • 1979: Tommy Seebach
  • 1980: Bamses Venner
  • 1981: Tommy Seebach & Debbie Cameron
  • 1982: Brixx
  • 1983: Gry Johansen
  • 1984: Hot Eyes
  • 1985: Hot Eyes
  • 1986: Lise Haavik
  • 1987: Anne-Cathrine Herdorf & Bandjo
  • 1988: Kirsten & Søren
  • 1989: Birthe Kjær
  • 1990: Lonnie Devantier
  • 1991: Anders Frandsen
  • 1992: Kenny Lübcke és Lotte Nilsson
  • 1993: Tommy Seebach Band
  • 1995: Aud Wilken
  • 1996: Dorte Andersen & Martin Loft
  • 1997: Kølig Kaj
  • 1999: Michael Teschl & Trine Jepsen
  • 2000: Olsen Brothers
  • 2001: Rollo & King
  • 2002: Malene Mortensen
  • 2004: Tomas Thordarson
  • 2005: Jakob Sveistrup
  • 2006: Sidsel Ben Semmane
  • 2007: DQ
  • 2008: Simon Mathew
  • 2009: Brinck
  • 2010: Chanée & N'evergreen
  • 2011: A Friend in London
  • 2012: Soluna Samay
  • 2013: Emmelie de Forest
  • 2014: Basim
  • 2015: Anti Social Media
  • 2016: Lighthouse X
  • 2017: Anja Nissen
  • 2018: Rasmussen
  • 2019: Leonora
  • 2020: Ben & Tan
  • 2021: Fyr & Flamme
  • 2022: REDDI
  • 2023: Reiley
  • 2024: Saba
Dalok
  • 1957: Skibet skal sejle i nat
  • 1958: Jeg rev et blad ud af min dagbog
  • 1959: Uh, jeg ville ønske jeg var dig
  • 1960: Det var en yndig tid
  • 1961: Angelique
  • 1962: Vuggevise
  • 1963: Dansevise
  • 1964: Sangen om dig
  • 1965: For din skyld
  • 1966: Stop - mens legen er go'
  • 1978: Boom Boom
  • 1979: Disco Tango
  • 1980: Tænker altid på dig
  • 1981: Krøller eller ej
  • 1982: Video, Video
  • 1983: Gry Johansen
  • 1984: Det' lige det
  • 1985: Sku' du spørg' fra no'en?
  • 1986: Du er fuld af løgn
  • 1987: En lille melodi
  • 1988: Ka' du se hva' jeg sa'?
  • 1989: Vi maler byen rød
  • 1990: Hallo Hallo
  • 1991: Lige der hvor hjertet slår
  • 1992: Alt det som ingen ser
  • 1993: Tommy Seebach Band
  • 1995: Under stjernerne på himlen
  • 1997: Stemmen i mit liv
  • 1999: This Time I Mean It
  • 2000: Fly on the Wings of Love
  • 2001: Never Ever Let You Go
  • 2002: Tell Me Who You Are
  • 2004: Shame on You
  • 2005: Talking to You
  • 2006: Twist of Love
  • 2007: Drama Queen
  • 2008: All Night Long
  • 2009: Believe Again
  • 2010: In a Moment Like This
  • 2011: New Tomorrow
  • 2012: Should’ve Known Better
  • 2013: Only Teardrops
  • 2014: Cliche Love Song
  • 2015: The Way You Are
  • 2016: Soldiers of Love
  • 2017: Where I Am
  • 2018: Higher Ground
  • 2019: Love Is Forever
  • 2020: Yes
  • 2021: Øve os på hinanden
  • 2022: The Show
  • 2023: Breaking My Heart
  • 2024: Sand
  • könnyűzene Könnyűzenei portál
  • eurovízió Eurovízió portál