Ortodox szentek listája

Szentek listái

Katolikus szentek és boldogok listája név szerint
Katolikus szentek és boldogok listája naptár szerint
Szentek ismertetőjegyei
Védőszentek listája
Ortodox szentek listája
Szentté, boldoggá avatott uralkodók listája

Sablon:Szentek listái
  • m
  • v
  • sz

Az alábbi lista az Ortodox (görögkeleti) kereszténység által évszázadokon át tisztelt (illetve néhány "új") embereinek egy részét tartalmazza naptár szerint. A kelet-európai területeken (Szerbia, Bulgária, Románia, Görögország, Oroszország), Grúziában és a Közel-Kelet bizonyos helyein egészen a 20. század elejéig (és részben néhol napjainkban is) nagy befolyással rendelkezett az ortodox egyház. A római katolikus egyházhoz hasonlóan itt is nagy szerepe volt a szentek napjainak, mivel az egyszerű emberek az életüket ezek alapján szabályozták, a felsőbb rétegek pedig a politikai, irodalmi, művészeti, gazdasági és teológiai alkotásaikban hivatkoztak sokszor a szentek tetteire. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a szentek példamutató életükkel joggal tekinthetők minden korok útjelzőinek – felekezetre való tekintet nélkül.

Mivel ilyen lista eddig nem készült magyar nyelven, ezért több tekintetben pontatlan lehet.

  • A legtöbb szentnél a görögös, itáliai/római szenteknél a latinos, néhány esetben a magyaros névváltozat van megadva.
  • A származási, születési/halálozási adatok is pontatlanok lehetnek.
  • A római itáliait jelent a listában.
  • Egyes naptárak között kisebb-nagyobb különbségek szoktak lenni a szentek tiszteletei idejét tekintve, illetve, egyes naptárak a régi Julián naptár szerint adják meg a napokat.
  • A listában szerepelnek katolikus szentek is a skizma (egyházszakadás, 1054) előttről.
  • A listában nem (vagy csak közös tisztelet esetén) szerepelnek egyéb, magukat ortodoxnak tekintő miafizita egyházak (örmény, szír, kopt, indiai és etióp), illetve az ugyancsak keleti nesztoriánusok szentjei.
  • A lista két angol honlap alapján lett összeállítva, de egy magyar nyelvű oldal is foglalkozik a témakörrel, ld. alul.
  • Az azonos napokhoz tartozó szentek időrendi sorrendben szerepelnek.
  • Az ismertebb, híresebb szentek – legyenek azok magyarok vagy külföldiek – félkövér betűvel lettek szedve.

Január

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
JANUÁR
január 1. Idősebb Nazianzi Szent Gergely *276, †374 görög
január 1. Szent Emilia 375 görög
január 1. Nagy Szent Vazul *329, †379 görög
január 2. Alexandriai Szent Makariosz *297, †395 görög?
január 2. Szent Szilveszter pápa 335 római
január 2. Grúziai Szent György 1770 grúz
január 2. Szarovi Szent Szerafim *1759, †1833 orosz
január 3. Szent Malakiás próféta Kr. e. 400 k. zsidó
január 3. Szent Gordius 4. század görög
január 3. Szent Genovéva *423, †512 római
január 4. Szicíliai Szent Theotiszkosz 800 k. görög?
január 5. Szent Theopemptosz és Theonasz 290 görög
január 5. Alexandriai Szent Szünklétika 4. század egyiptomi
január 6. Reclusus Szent Theophan *1815, †1894 orosz
január 7. Attaliai Szent Athanáz 1700 görög
január 7. Szent Caedda 664 angolszász
január 8. Szent Domnika 4. század görög?
január 8. Konstantinápolyi Szent Attikosz 425 görög
január 8. Noricumi Szent Szeverin *410 k., †482 egyiptomi?
január 8. Hozevai Szent György 9. század görög
január 9. Szent Polüeuktusz 250 k. római?
január 9. Szebasztei Szent Péter 381 után görög
január 9. Moszkvai Szent Fülöp *1507, †1569 orosz
január 10. Nüsszai Szent Gergely *331, †395 görög
január 10. Melitenei Szent Domitianosz 6. század görög
január 10. Obnorszki Szent Pál *1317, †1429 orosz
január 11. Cönobiarkha Szent Theodósziosz *424, †529 görög
január 11. Gázai Szent Vitálisz 625 k. görög
január 12. Szent Tatiana 230 római
január 13. Niszibiszi Szent Jakab 337 szír
január 13. Poitiers-i Szent Hilár *315 k., †367 római
január 13. Szent Hermülosz és Sztratonikosz 515 görög
január 13. Kavszokalübitész Szent Maximosz 1365 görög
január 13. Kapszokalüviai Szent Maximosz 1354 görög
január 14. Szent Nina 335 görög
január 14. Szent Száva *1169, †1236 szerb
január 15. Remete Szent Pál *229 k., †342 egyiptomi
január 15. Kunyhós Szent János 450 k. görög
január 15. Szent Ita 570 k. ír
január 17. Remete Szent Antal *251, †356 egyiptomi
január 17. Patmoszi Szent Makariosz 1737 görög
január 18. Alexandriai Szent Atanáz *298, †373 egyiptomi
január 18. Alexandriai Szent Cirill *376, †444 egyiptomi
január 19. Egyiptomi Szent Makariosz *300 k., †391 egyiptomi
január 19. Eugenikosz Szent Márk *1392, †1443 görög
január 20. Szent Inna, Pinna és Rimma 1. század szkíta?
január 20. Nagy Szent Euthümiosz *377, †473 örmény
január 20. Adószedő Szent Péter 6. század afrikai
január 21. Hitvalló Szent Maximosz *580, †662 görög
január 21. Szent Ágnes 304 római
január 21. Görög Szent Maximosz *1470 k., †1556 görög
január 22. Szent Timóteus 97 görög
január 22. Perzsiai Szent Anasztáz 628 perzsa
január 23. Ankürai Szent Klement és Agathangelosz 296 görög
január 24. Szent Macedonián 430 k. görög
január 24. Szentpétervári Szent Xénia *1730 k., †1800 k. orosz
január 25. Nazianzi Szent Gergely *329, †389 görög
január 26. Szent Paula *347, †404 római
január 26. Szent Xenophón, Mária, Arkádiosz és János 6. század görög
január 26. Szent Ámon 350 k. egyiptomi
január 28. Szír Szent Efrém *306, †373 szír
január 28. Ninivei Szent Izsák 6. század arábiai
január 29. Rubljov Szent András *1370 k., †1430 orosz
január 29. Perzsiai Szent Aphrahat 4. század perzsa
január 30. Szent Péter cár *912 k., †970 bolgár
január 31. Csodatévő Szent Kürosz és János 311 görög
január 31. Szent Marcella 410 római

Február

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
FEBRUÁR
február 1. Szent Perpetua és Felicit 203 kárthágói
február 1. Mártír Szent Trüphón 250 fríg
február 1. Kildarei Szent Brigitta *451, †524 ír
február 3. Szent Simeon és Anna 1. század zsidó
február 3. Japán Szent Miklós *1836, †1912 orosz
február 4. Peluszioni Szent Izidor *370 k., †435 k. egyiptomi
február 5. Palermoi Szent Agáta 251 olasz
február 5. Szent Polüeuktusz 970 görög
február 5. Athéni Szent Antal 1774 görög
február 6. Nagy Szent Barszanophiosz és
Próféta Szent János
563 k. egyiptomi
február 6. Szent Phótiosz *810 k., †893 görög
február 7. Szent Partheniosz 4. század görög?
február 7. Megvilágosító Szent Lukács *896, †946/953 görög
február 8. Hérakleai Szent Theodor 319 görög
február 8. Szent Zakariás próféta Kr. e. 6. század zsidó
február 8. II. Szent Száva 1271 szerb
február 9. Mártír Szent Niképhorosz 257 szír
február 9. Damaszkuszi Szent Péter 776 szír?
február 9. Hészükhaszta Szent Péter 12. század görög?
február 10. Szent Haralambosz 202 görög?
február 10. Szent Skolasztika 543 római
február 10. Kijev-barlangi Szent Prokhorosz 1107 orosz
február 11. Szent Balázs 316 örmény
február 11. Ifjabb Szent Theodóra császárnő 867 görög
február 12. Antiokhiai Szent Meletiosz 381 örmény
február 12. Moszkvai Szent Alexisz 1378 orosz
február 13. Szent Priscilla és Aquila 58 után zsidók
február 13. Caesareai Szent Martinián 422 kappadókiai
február 13. Chilandari Szent Simeon *1114, †1199 szerb
február 14. Szent Auxentiosz 470 perzsa
február 15. Szent Onézimosz 109 fríg
február 15. Szent Theogniosz 522 fríg
február 15. Szibériai Szent Dalmát 1697 orosz
február 16. Szent Pamphilius és 11 társa 308 palesztin?
február 17. Tyro Szent Theodor 306 görög
február 18. Szent Leó pápa 461 római
február 19. Szent Arkhipposz, Philemon és Apphia 1. század? görög
február 19. Athéni Szent Philoteosz *1522, †1589 görög
február 20. Nagy Szent Besszárión 466 egyiptomi
február 20. Cataniai Szent Leó 780 olasz
február 20. a Valaam monostor 34 szentje 1578 orosz
február 21. Antiokhiai Szent Eusztathiosz 337 szír
február 21. Skolasztikus Szent János 577 görög
február 21. Jeruzsálemi Szent Zakariás 632 görög
február 22. Hierapoliszi Szent Papiasz *60/70 k., †120/130 k. görög
február 23. Szent Polikárp *69 k., †155 görög
február 23. Szent Gorgonia 372 kappadókiai
február 24. Szent Ethelbert *552, †616 angolszász
február 25. Konstantinápolyi Szent Tarasziosz 806 görög
február 26. Szent Photiné 66 szamaritánus
február 26. Gázai Szent Porphüriosz *347, †420 görög
február 27. Sevillai Szent Leander *540, †600 római
február 27. Dekapoliszi Szent Prokopiosz 9. század görög?
február 27. Brooklyni Szent Rafael *1860, †1915 szír
február 28. Hitvalló Szent Baszileosz 8. század görög
február 28. Szent Küranna 1750 görög
február 29. Cassianus Szent János *370 k., †432 római

Március

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
MÁRCIUS
március 1. Héliopolisz Szent Eudokia 2. század egyiptomi
március 2. Szent Euthalia 257 római
március 2. Mártír Szent Hészükhiosz 302 görög?
március 2./3. Planasz Szent Miklós *1851, †1932 görög
március 3. Szent Eutropiosz, Kleonikosz és Baziliszkosz 308 görögök
március 4. Jordáni Szent Geraszimosz 475 lükiai
március 4. Föniciai Szent Jakab 6. század föniciai
március 5. Izauriai Szent Konon 2. század görög
március 5. Athéni Szent Márk 4. század görög
március 5. Aszkéta Szent Márk 5. század görög?
március 6. A 42 ammórioni mártír szent 845 frígek
március 7. A Kherszoni 7 hieromártírszent 4. század görög?
március 8. Nikomédiai Szent Theophülaktosz 845 nem ismert
március 9. a 40 szebasztei mártírszent 320 k. görög
március 9. Szent Kaiszariosz 369 görög
március 10. Szent Anasztázia 563 görög
március 11. Szent Pioniosz 250 görög
március 11. Moszkosz Szent János 622 görög?
március 11. Jeruzsálemi Szent Szophróniosz *560 k., †638 görög?
március 12. Nagy Szent Gergely *540 k., †604 római
március 12. Hitvalló Szent Theophanész *760 k., †818 görög
március 14. Nursiai Szent Benedek *480 k., †543 római
március 14. Kijevi Szent Theognosztosz 1353 görög
március 15. Mártír Szent Sándor 270/275 pamfüliai
március 15. Mártír Szent Agapiosz és társa 303 palesztin
március 16. Britanniai Szent Arisztobulosz 1. század görög
március 16. Hermopoliszi Szent Szabina 287 egyiptomi
március 16. Csodatévő Szent Khrisztodulosz 1111 görög
március 17. Szent Alexisz, Isten embere 411 római
március 17. Szent Patrik *387, †461 brit
március 18. Jeruzsálemi Szent Cirill *313, †387 nem ismert
március 18. Csodatévő Szent Anániás †? görög
március 18. Velimirovics Szent Miklós *1880, †1956 szerb
március 19. Szent Chrysanthos és Daria 283 római
március 20. Szent Cuthbert *634, †687 angolszász
március 21. Szent Szerápión 366 egyiptomi
március 21. Hitvalló Szent Jakab 8. század görög
március 22. Ankürai Szent Baszileosz 362 görög
március 23. Mártír Szent Nikon és 199 tanítványa 251 római
március 24. Reclusus Szent Zakariás 4. század egyiptomi
március 25. Popovics Szent Jusztin *1894, †1979 szerb
március 27. Thesszalonikai Szent Matrona 4. század zsidó
március 28. Peleketé-i Szent Hilárión 754 görög
március 29. Hitvalló Szent Márk és Diakónus Szent Kürillosz 361 k. görög
március 29. Remete Szent János 4. század örmény
március 29. Photikéi Szent Diadokhosz 474 görög
március 29. Sínai Szent Hészükhiosz 7. század görög?
március 30. Lépcsős Szent János *579 k., †649 görög?
március 31. Csodatévő Szent Hüpatosz 325/326 görög
március 31. Moszkvai Szent Jóna 1461 orosz
március 31. Alaszkai Szent Ince *1797, †1879 orosz

Április

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
ÁPRILIS
április 1. Szardeszi Szent Meliton 2. század görög
április 1. Egyiptomi Szent Mária *344, †421 egyiptomi
április 2. Szent Amphianus és Aedesius 306 szír?
április 2. Csodatévő Szent Titusz 9. század görög
április 3. Hitvalló Szent Nikétasz *761, †824 görög
április 3. Himnuszköltő Szent József 886 itáliai
április 3. Vyritsa-i Szent Szerafim *1866, †1949 orosz
április 4. Palesztinai Szent Zoszimosz *423, †523 palesztinai
április 4. Maleoni Szent György 9. század görög
április 5. Szent Agathopous és Theodoulos 303 görög
április 5. Szent Kaludiosz és társai 251? görög
április 5. Trákiai Szent Márk 400 k. görög
április 6. Konstantinápolyi Szent Eutükhiosz *512, †582 fríg
április 7. Mártír Szent Kalliopiosz és Theoklea 304 görög
április 7. Mitülénei Szent György 820 görög
április 7. Moszkvai Szent Tikhón *1865, †1925 orosz
április 7. Új Szent Száva *1862, †1947 görög
április 8. Szent Herodión és társai 1. század? ?
április 8. Szent I. Celesztin pápa 432 római
április 9. Caesareai Szent Eupszükhiosz 362 görög
április 10. Szent Terencius és társai 250 afrikai
április 10. A 6000 grúz mártír 1615 grúz
április 10. Új Mártír Szent György *1785, †1821 görög
április 11. Pergamoni Szent Antipasz 92 görög
április 11. Szent Processus és Martinianus 1. század római
április 12. Spoletoi Szent Izsák 550 k. szír
április 12. Pariumi Szent Baszileosz 760 k. görög
április 13. Laodiceai Szent Artemón 303 görög
április 13. Szent I. Márton pápa *590 k., †655 római
április 14. Szent Arisztarkhosz, Pudensz és Trophimosz apostolok 1. század ?
április 14. Szent Ardalión 3. század görög?
április 15. Gót Szent Szabbász 372 gót
április 16. Illíriai Szent Agape, Irene, és Chionia 295/304 római
április 17. Barszabbasz Szent Simon 343 görög?
április 17. Korinthoszi Szent Makariosz *1731, †1805 görög
április 18. Szent Platón *735 k., †814 görög
április 18. Igazságos Szent János 820 görög
április 18. Új Ioannina Szent János *1522, †1546 görög
április 19. Barlangi Szent János 8. század görög?
április 19. Eszphigmenou-i Szent Agathangelosz 1819 trák
április 20. Szent Zákeus apostol 1. század zsidó
április 20. Trikhinasz Szent Theodórosz 400 k. görög
április 21. Szent Januarius és társai 305 római
április 22. Szent Nathániel apostol 1. század zsidó
április 22. Szent Leonidasz 202 görög
április 22. Szükeon Szent Theodórosz 613 görög
április 23. Szent György 303 görög
április 24. Sztrateletész Szent Száva és 70 társa 272 gót
április 24. Csodatévő Szent Erzsébet 5. század görög
április 25. Szent Márk evangélista *14, †68/72 görög
április 25. Alexandriai Szent Ananias 1. század egyiptomi
április 26. Szent Baszileosz, és Szent Glaphyra 322 görög
április 26. Permi Szent István *1340 k., †1396 orosz
április 27. Szent Simon apostol 107 zsidó?
április 27. Kijevi Szent István 1094 orosz
április 28. A küzikoszi 9 mártír 3. század görög
április 29. Szent Jászón és Szoszipater apostolok 1. század görög
április 29. Osztrogi Szent Baszileosz *1610, †1671 szerb
április 30. Idősebb Jakab apostol 42/44 zsidó
április 30. Brjancsanyinov Szent Ignác *1807, †1867 orosz

Május

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
MÁJUS
május 1. Szent Jeremiás próféta Kr. e. 583 zsidó
május 1. Trier-i Szent Simeon *980 k., †1035 görög
május 1. Szent Tamara *1160 k., †1213 grúz
május 2. Szent Heszperosz és társai 2. század görög?
május 2. Szent Mihály cár *824, †907 bolgár
május 3. Mártír Szent Timóteus és Maura 286 egyiptomi
május 3. Kijevi Szent Feodoszij *1028, †1074 orosz
május 4. Tarzuszi Szent Pelágia 287 görög
május 4. Szent Mónika *330 k., †388 afrikai
május 4. Hészükhaszta Szent Niképhorosz 14. század görög
május 5. Thesszalonikai Szent Eiréné 3. század görög
május 6. Szent Jób próféta †? arábiai?
május 6. Szent Barbarosz, Bakkhosz, Kallimakhosz és Dionüsziosz 362 római
május 6. Pocsevi Szent Jób *1551, †1651 orosz
május 6. Igazságos Szent Zsófia *1911, †1914 görög
május 7. Philippi-i Szent Lídia 1. század görög
május 7. Szent Akakiosz 303 római
május 7. Grúziai szentatyák 6. század görög?
április 7. Szórai Szent Nilus *1433, †1508 orosz
május 7. Pennsylvaniai Szent Alexisz *1854, †1909 ruszin
május 8. Evangélista Szent János 100 k. zsidó
május 8. Szent Emília 375 görög
május 8. Nagy Szent Arszéniosz *354, †449 egyiptomi
május 9. Szent Ézsaiás próféta Kr. e. 7. század zsidó
május 9. Szent Kristóf 251? görög?
május 10. Szent Simon apostol 1. század zsidó
május 10. Szent Alphaeus, Philadelphus és Cyprinus 251 római
május 10. Szent Izidóra 4. század egyiptomi
május 11. Szent Mocius 295? római
május 11. Szent Cirill és Szent Metód *827, †869 és *815, †885 görög
május 12. Szent Epiphaniosz és
Konstantinápolyi Szent Germánosz
*315, †403 és
*634, †733
görög
május 13. Hérakleai Szent Glükéria 141 görög
május 13. Római Szent Sándor 298 római
május 14. Khioszi Szent Izidor 251 görög
május 14. Szindonite Szent Szerapion 5. század görög
május 14. Krisztusért Együgyü Szent Izidor 1484 orosz
május 15. Larisszai Szent Akhilliosz 330 görög
május 15. Szent Pakhomiosz *287, †346 egyiptomi
május 16. Megszentelt Szent Theodórosz 368 egyiptomi
május 16. Méd Szent Musza 5. század méd
május 16. Szent Brandanus *484, †577 ír
május 16. Müsztikosz Szent Miklós *852, †925 görög
május 17. Szent Andronikosz apostol és Júnia 1. század görög
május 17. Szent Szolokhón 298 egyiptomi
május 18. Szent Péter, Dionüsziosz, Krisztina, András,
Pál, Benedimosz, Paulinosz, és Herakliosz
250 görög
május 18. Ankürai Szent Theodotosz és a 7 szűz 303 görög
május 19. Pruszai Szent Patrik 3. század görög
május 20. Kilikiai Szent Thaleléosz és társai 327 görög
május 20. Remete Szent Márk 5. század egyiptomi
május 20. Moszkvai Szent Alexisz *1292, †1378 orosz
május 21. Szent Ilona és Szent Konstantin császár *248, †330 és *272, †337 római
május 21. Új Szent Pakhomiosz 1730 fehérorosz
május 22. Szent Melkizedek, Szálem királya †Kr. e. ? ?
május 22. Komanai Szent Baziliszkosz 308 görög?
május 23. Szent Mária és Kleopás 1. század zsidó
május 23. Szünnadai Szent Mihály 818 görög
május 23. Szabbasz-i Szent Mihály 9. század görög
május 23. Polocki Szent Eufrozina 1173 orosz
május 24. Lerini Szent Vince 445 gall
május 24. Ifjabb Oszlopos Szent Simeon *522, †595 görög
május 24. Oszlopos Szent Nikétasz 1186 orosz
május 25. Szent Paszikratész és társai 302 római
május 25. Ciprusi Szent Therapon 4. század görög
május 26. Szent Karposz apostol 1. század görög
május 26. Canterburyi Szent Ágoston *534, †604 római
május 26. Új Szent Mártír Sándor 1794 görög
május 27. Szardiszi Szent Therapon 259 görög
május 27. Szent Theodóra és Didümosz 304 görög
május 27. Gareszdzseji Szent Dávid 6. század grúz
május 27. Szent Béda *672, †735 angolszász
május 27. Orosz Szent Iván 1730 orosz
május 29. Mártír Szent Theodozia 308 görög
május 28. Khalkédóni Szent Nikétasz 9. század görög
május 30. Dalmáciai Szent Izsák 303 görög?
május 30. Kappadókiai Szent Makrina 4. század görög
május 31. Szent Hermász apostol 1. század görög

Június

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
JÚNIUS
június 1. Szent Jusztinusz *103, †166 római
június 1. Kijevi Szent Agapét 1095 orosz
június 2. Szent Erasmus 303 római
június 2. Líbiai Szent Thalassziosz 7. század afrikai
június 2. Hitvalló Szent Niképhorosz *758, †829 görög
június 2. Új Szent Konstantin 1819 török
június 3. Szent Lucián 2. század római
június 3. Szent Lucillián és társai 270 görög?
június 3. Szent Dimitrij cárevics *1583, †1591 orosz
június 4. Szent Márta és Mária 1. század zsidó
június 4. Konstantinápolyi Szent Metrophanész 326 görög
június 5. Türei Szent Dorotheosz 361 görög?
június 5. Csodatévő Szent Theodorosz 583 görög
június 6. Mártír Szent Archelaïs, Thekla és Zsuzsanna 293 római
június 6. Új Szent Hilárión *775, †845 görög
június 7. Ankürai Szent Theodotosz 303 görög
június 7. Szent Marcellinusz pápa 304 római
június 7. Szkétiszi Szent Dániel 4. század egyiptomi
június 8. Idősebb Szent Melánia 410 hispániai
június 8. Antiochiai Szent Ephraim 545 görög
június 8. Főniciai Szent Zoszimasz 6. század görög?
június 9. Alexandriai Szent Kürillosz *378, †444 egyiptomi
június 9. Szent Kolumba *521, †597 ír
június 9. Belozerszki Szent Cirill *1337, †1427 orosz
június 10. Szent Alexandrosz és Antonina 313 egyiptomi?
június 10. Pruszai Szent Timotheosz 362 görög
június 10. Kínai mártírok a boxer-lázadás idején 1900 orosz
június 11. Szent Bertalan és Szent Barnabás apostol 1. század zsidó
június 12. Nagy Szent Onuphriosz *320 k., †400 k. egyiptomi
június 12. Áthoszi Szent Péter *650 k., †734 görög
június 13. Bübloszi Szent Aquilina 293 görög?
június 13. Lecosai Szent Triphülliosz 370 görög
június 13. Szent Anna és fia János 5. század görög?
június 14. Szent Elizeus próféta Kr. e. 9. század zsidó
június 14. Hitvalló Szent Methodiosz *788, †847 görög
június 15. Szent Ámos próféta Kr. e. 8. század zsidó
június 15. Mártír Szent Vitusz és társai 303 római
június 15. Clermont-i Szent Ábrahám 476 szír
június 15. Szent Lázár cár *1329, †1389 szerb
június 16. Mártír Szent Tigriosz és Eutropiosz 404 görög
június 16. Ciprusi Szent Tikhón 425 görög
június 17. Perzsiai Szent Mánuel, Szabael és Iszmael 362 perzsa
június 17. Ikanhoe-i Szent Botolph *610, †680 angolszász
június 18. Szent Leontius, Hüpatiosz és Theodoulosz 73 római
június 18. Gázai Szent Dorotheosz 565 k. palesztinai
június 19. Szent Mária, Jakab apostol édesanyja 1. század zsidó
június 19. Szent Júdás apostol 80 zsidó
június 19. Egyiptomi Szent Paisziosz 400 egyiptomi
június 20. Patarai Szent Methodiosz 312 görög
június 20. Szent I. Kallisztosz pátriárka 1363 görög
június 21. Tarzoszi Szent Julianosz 305 görög
június 21. Szent Juliosz és Julianosz testvérek 5. század görög
június 22. Szent Albán 3. század római
június 22. Szamoszatai Szent Euszebiosz 380 görög
június 23. Mártír Szent Agrippina 260 k. római
június 24. Mártír Szent Orentius és társai 235/238 k. római
június 25. Niszibiszi Szent Febronia 310 római
június 25. Athoszi Szent Dénes 1380 albán
június 26. Thesszalonikai Szent Dávid 540 görög
június 27. Zsidó Szent Johanna 1. század zsidó
június 27. Szent Severus 5. század római
június 27. Konstantinápolyi Szent Sámson 530 görög
június 28. Szent Szennuphiosz 4. század egyiptomi
június 28. Valaami Szent Szergiosz és Valaami Szent Hermann 1353 orosz
június 29. Szent Péter és Szent Pál apostol 67 zsidó
június 30. a 12 apostol együttes ünnepe ld. külön-külön zsidó
június 30. Vlagyimiri Szent András *1111, †1174 orosz

Július

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
JÚLIUS
július 1. Szent Kozma és Damján 284 arabok?
július 2. Konstantinápolyi Szent Juvenalosz 458 görög
július 2. Alaszkai Szent Juvenalosz *1761, †1796 orosz
július 2. Sanghaji Szent János *1896, †1966 orosz
július 3. Caesarea-i Szent Jácint 108 görög
július 3. Akoimétosz Szent Alexandrosz *355, †430 görög
július 3. Konstantinápolyi Szent Anatoliosz 458 görög
július 3. Gázai Szent Ézsaiás 491 egyiptomi
július 4. Szent Márta, Szent Simeon édesanyja 551 görög
július 4. Krétai Szent András 720/723 görög
július 4. Szent II. Miklós cár és családja *1868, †1918 orosz
július 5. Athoszi Szent Atanáz *930 k., †1003 görög
július 5. Új Szent Mártír Ciprián 1679 görög
július 5. Romanov Szent Erzsébet 1918 orosz
július 6. Mártír Szent Marinus és társai 269 perzsa
július 6. Szent Sziszoész 429 egyiptomi
július 7. Mártír Szent Cirják 289 görög
július 7. Maleoni Szent Tamás 10. század görög
július 8. Mártír Szent Prokópiosz 303 görög
július 8. Együgyü Szent Prokópiosz 1303 német
július 9. Szent Pankratiosz 1. század görög
július 10. A 45 nikopoliszi mártírszent 319 görög
július 10. Pecserszki Szent Antal *983, †1073 orosz
július 11. Kijevi Szent Olga 969 orosz
július 11. Új Szent Mártír Nikodémosz és
Nektáriosz
1722, ill. 1820 török
július 12. Szent Veronika 1. század zsidó?
július 12. Mártír Szent Proklosz és Hiláriosz 2. század görög
július 13. Szent Gábriel angyal
július 13. Cenomanisi Szent Julianus 1. század római?
július 13. Szent Golinduk 6. század perzsa
július 14. Szent Aquila és Priscilla 1. század zsidó?
július 14. Thesszalonikai Szent József 833 görög
július 14. Athoszi Szent Nikodémosz *1749, †1809 görög
július 15. Szent Kürikosz és édesanyja 304 görög
július 15. Nagy Szent Vlagyimir *956, †1015 orosz
július 16. Szent Athenogenész 311 görög
július 16. Harmadik Oszlopos Szent Simeon 7. század szír
július 17. Antiokhiai Szent Marina 270 görög
július 17. Nüsszai Szent Makrina 380 görög
július 17. Szent Pambosz *303, †373/386 egyiptomi
július 18. Mártír Szent Emiliánosz 362 görög
július 19. Szent Diosz 390 k. szír?
július 19. Edesszai Szent Theodorosz 7. század görög
július 20. Szent Illés próféta Kr. e. 9. század zsidó
július 20. Szent Maria Skobtsova és társai 19441945 lett
július 21.[1] Szent Ezékiel próféta Kr. e. 6. század zsidó
július 21. Edesszai Szent János és Simeon 570 görög
július 21. Khioszi Szent Marcella 1500 k. görög
július 22. Szent Mária Magdolna 1. század zsidó
július 23. Szent Apollinariosz 75 görög
július 24. Türei Szent Krisztina 200 görög
július 24. Szent Borisz és Gleb *986 és 987, †1015 orosz
július 25. Szent Olimpiász 408 görög
július 26. Szent Paraszkeve 140 római
július 26. Szent Hermolaosz és társai 305 görög
július 26. Aleuti Szent Jakab 1867 orosz
július 27. Szent Pantaleimón 305 görög
július 27. Ohridi Szent Kelemen 916 görög
július 28. Szent Prokhorosz és társai 1. század zsidó
július 28. Khrüszovalantou-i Szent Iréne 912 görög
július 29. Szent Szerafima 2. század görög
július 29. Gangrai Szent Kallinikosz 250 k. görög
július 30. Szent Szilász és társai 1. század zsidó?
július 30. Szent Polükhroniosz és társai 251 görög
július 31. Arimathiai Szent József 1. század zsidó
július 31. Szent Eudokimosz 9. század görög

Augusztus

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
AUGUSZTUS
augusztus 1. A 7 szent makkabeus ifjú Kr. e. 2. század zsidó
augusztus 1. Japán Szent Miklós *1836, †1912 orosz
augusztus 2. I. Szent István pápa 257 római
augusztus 3. Szent Salome 1. század zsidó
augusztus 3. Igaz Szent Izsák és társai 5. század görög
augusztus 3. Római Szent Antal *1086, †1148 olasz
augusztus 4. A 7 szent epheszoszi ifjú 250, ill. 5. század görög
augusztus 5. Szent Fábián pápa 250 római
augusztus 5. Szent Euszigniosz 362 görög
augusztus 5. Szent Nonna 374 görög
augusztus 7. Mártír Szent Marinus és Asterius 260 római
augusztus 7. Szent Dometiosz 363 perzsa
augusztus 7. Szent Hór 390 egyiptomi
augusztus 7. Szent Pimen 1110 orosz
augusztus 8. Csodatévő Szent Mürón 350 görög
augusztus 8. Hitvalló Szent Emiliánosz 820 görög
augusztus 8. Sínai Szent Gergely *1255, †1346 görög
augusztus 9. Szent Mátyás apostol a 70-ből 1. század zsidó
augusztus 9. Mártír Szent Antal 2. század görög
augusztus 10. Szent Lőrinc, Szent II. Szixtusz pápa és társaik 258 római
augusztus 11. Szent Zsuzsanna és társai 295/296 római
augusztus 11. Szent Euplus 304 római
augusztus 11. Szent Niphon 1508 görög
augusztus 12. Komanai Szent Sándor 3. század görög
augusztus 12. Mártír Szent Aniketosz és Photiosz 305 görög
augusztus 13. Szent Hippolytus és társai 258 római
augusztus 13. Gázai Szent Doszitheosz 530 k. egyiptomi
augusztus 13. Hitvalló Szent Maximosz *580, †662 görög
augusztus 13. Szent Piroska *1088, †1134 magyar
augusztus 13. Zadonszki Szent Tikhón *1724, †1783 orosz
augusztus 14. Szent Mikeás próféta Kr. e. 9. század zsidó
augusztus 14. Apameai Szent Marcellosz 389 görög
augusztus 16. Szent Diomédész 298 görög
augusztus 17. Küzikoszi Szent Mürón 250 görög
augusztus 17. Szent Patroklosz 250 görög
augusztus 18. Szent Florus és Laurus 2. század illír
augusztus 18. Rilai Szent Iván *876, †946 bolgár
augusztus 19. Sztrateletész Szent András és társai 289 k. szír
augusztus 20. Szent Sámuel próféta Kr. e. 11. század zsidó
augusztus 20. Heraklióni Szent Fülöp 2. század görög
augusztus 20. Szent István magyar király *969, †1038 magyar
augusztus 21. Edesszai Szent Taddeus 44 zsidó
augusztus 21. Szent Bassza és fiai 4. század görög
augusztus 22. Szent Agathonikosz 4. század görög
augusztus 22. Szent Eulália 303 római
augusztus 23. Szent Pothinosz 177 görög
augusztus 23. Szent Iréneusz *115?, †202 görög
augusztus 23. Szent Luposz 306 görög
augusztus 24. Szent Eutükhész 1. század görög?
augusztus 24. Új Szent Mártír Kozmasz 1779 görög
augusztus 25. Szent Bertalalan apostol 1. század zsidó
augusztus 25. Szent Titusz 1. század görög
augusztus 26. Szent Adorján és Natália 4. század görög
augusztus 26. Szent Tithoész 4. század egyiptomi
augusztus 27. Nagy Szent Poimén 450 egyiptomi
augusztus 27. Szent Phanuriosz †? egyiptomi?
augusztus 28. Etiópiai Szent Mózes *332, †407 néger
augusztus 29. Szalonikai Szent Teodóra 879 görög
augusztus 30. Konstantinápolyi Szent Sándor,
Konstantinápolyi Új Szent Pál
340,
784
görög
augusztus 31. Konstantinápolyi Szent Gennádiosz 471 görög
augusztus 31. Szent Aidan 651 angolszász

Szeptember

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
SZEPTEMBER
szeptember 1. Szent Józsué Kr. e. 15. század k. zsidó
szeptember 1. Idősebb Oszlopos Szent Simeon *388, †459 szír
szeptember 1. Ifjabb Szent Meletiosz *1035, †1124 görög
szeptember 1. Új Szent Mártír Angelisz 1680 görög
szeptember 2. Szent Eleázár †? zsidó
szeptember 2. Mártír Szent Mamasz 275 görög
szeptember 2. Szent IV. János pátriárka 595 görög
szeptember 3. Szent Anthimosz 303 görög
szeptember 3. Szent Balissza 309 görög
szeptember 3. Szent Theoktisztosz 467 görög
szeptember 3. Szent Joannikosz 1354 szerb
szeptember 4. Szent Mózes próféta Kr. e. 15. század zsidó
szeptember 4. Szent Hermione 1. század zsidó
szeptember 4. Szent Babülasz és társai 251 görög
szeptember 4. Mavroposz Szent János 1100 görög
szeptember 4. Vak Szent Anthimiosz *1727, †1782 görög
szeptember 4. Szent Gorazd *1879, †1942 cseh
szeptember 5. Szent Zakariás próféta Kr. e. 1. század zsidó
szeptember 5. Szent Abda, Hormizd és Szunin 4. század perzsa
szeptember 5. Breszt-litovszki Szent Athanasziosz *1596, †1649 orosz
szeptember 6. Szandovics Szent Maximosz *1888, †1914 ruszin
szeptember 7. Szent Evodosz és Onesziphorosz 1. század görög
szeptember 7. Szent Eupszükhiosz 2. század görög
szeptember 7. Szent Szozón 208/304 görög
szeptember 7. Himnuszköltő Szent Kasszianosz 9. század görög
szeptember 7. Novgorodi Szent Iván 1185 orosz
szeptember 8. Szent Joachim és Szent Anna 1. század zsidó
szeptember 8. Szebasztei Szent Szeverianosz 320 görög
szeptember 8. Szent Kiarán 549 ír
szeptember 8. Thesszalonikai Szent Athanasziosz 1774 görög
szeptember 8. Pszkovi Szent Szerapion 1481 orosz
szeptember 9. Diabenosz-hegyi Szent Theophanész 299 görög
szeptember 9. Mártír Szent Szeveriánosz 315 k. görög
szeptember 10. Szent Menodóra és társai 305311 görög
szeptember 11. Alexandriai Szent Theodóra 490 görög
szeptember 11. Hitvalló Szent Paphnutiosz 251360 egyiptomi
szeptember 11. Szent Euphroszinosz 9. század görög
szeptember 12. Mártír Szent Autonomosz 298 görög
szeptember 12. Idősebb Vjszotszki Szent Athanasziosz és
Ifjabb Vjszotszki Szent Athanasziosz
15. század, ill. 1395 orosz
szeptember 13. Szent Kornéliosz 1. század római
szeptember 13. Grúziai Szent Ketevan 1624 grúz
szeptember 14. Szent Placilla 386 görög
szeptember 14. Thesszalinikai Szent Makariosz 1527 görög
szeptember 15. Mártír Szent Porfüriosz 361 görög
szeptember 15. Gót Szent Nikétasz 372 gót
szeptember 16. Kárthágói Szent Ciprián 258 afrikai
szeptember 16. Egyiptomi Szent Dorotheosz 4. század egyiptomi
szeptember 16. Szent Ninian *360 k., †432 brit
szeptember 17. Mártír Szent Zsófia 137 római
szeptember 17. Szent Lambert 705 frank
szeptember 18. Szent Ariadné 2. század görög
szeptember 18. Gortürnai Szent Eumenész 7. század görög
szeptember 19. Szent Trophimosz és társai 278 görög
szeptember 19. Remete Szent Zoszimosz 4. század görög
szeptember 20. Szent Eustathius Placidas és családja 118 római
szeptember 20. Ifjabb Szent Anasztáziosz és társai 7. század görög
szeptember 20. Mártír Szent Hüpatiosz és András 8. század görög
szeptember 21. Szent Kvadrátosz 130 görög?
szeptember 21. Zaonyikov Szent József 1612 orosz
szeptember 22. Szinopéi Szent Phókasz 102 görög
szeptember 22. Szent Phókasz, a kertész 320 görög
szeptember 22. Athoszi Szent Kozmasz 1323 görög
szeptember 23. Alexandriai Szent Iraida 308 egyiptomi
szeptember 23. Épeiroszi Szent János 1814 albán
szeptember 24. Szent Tekla 1. század görög
szeptember 24. Szent Kopriosz 6. század görög
szeptember 24. Nemanjics Szent István *1167, †1228 szerb
szeptember 24. Athoszi Szent Sziluán *1866, †1938 orosz
szeptember 25. Szent Euphroszina 445 k. görög
szeptember 25. Radonyezsi Szent Szergej *1314, †1392 orosz
szeptember 25. Szent Doszithea *1721, †1776 orosz
szeptember 27. Szent Márk evangélista, Szent Arisztarkhosz
és Szent Zénász
1. század zsidó
szeptember 27. Szent Kallisztratosz és társai 288/304 afrikai
szeptember 27. Szoloveci Szent Szabbatiosz 1435 orosz
szeptember 27. Új Szent Mártír Aquilina 1764 görög
szeptember 28. Szent Báruk próféta Kr. e. 6. század zsidó
szeptember 28. Szent Khariton 350 görög
szeptember 28. Szent Vencel *907, †935 cseh
szeptember 29. Szent Dada és társai 4. század perzsa
szeptember 29. Remete Szent Cirjék *449, †557 görög
szeptember 29. Palesztinai Szent Mária 6. század görög
szeptember 29. Usztiugi Szent Ciprián 1276 orosz
szeptember 30. Világosító Szent Gergely *257, †331 örmény
szeptember 30. Kijevi Szent Mihály 992 görög
szeptember 30. Pelsmai Szent Gergely 1441/1451 orosz

Október

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
OKTÓBER
október 1. Szent Remigius *437, †533 római
október 1. Szent Rómanosz 556 szír?
október 1. Athoszi Szent Gergely 1355 görög
október 1. Kukuzelisz Szent János *1280 k., †1360 bolgár
október 2. Szent Ciprián és Jusztina 304 görög
október 2. Szent András, a Krisztusért együgyü 911 görög
október 2. Görög Szent Kasszianosz 1504 görög
október 3. Areopagoszi Szent Dénes 96 görög
október 3. Alexandriai Szent Dénes 258 görög
október 3. Caesarea-i Szent János 532 egyiptomi
október 4. Athéni Szent Hierotheosz 1. század görög?
október 4. Szent Ámon *294, †357 egyiptomi
október 5. Szent Kharitina 304 görög
október 5. A moszkvai szent elöljárók különböző orosz
október 5. Szent Methodia *1865, †1908 görög
október 6. Szent Tamás apostol 1. század zsidó
október 7. Szent Szergiosz és Bakkhosz 296/303 görög
október 7. Szent Polükhroniosz 4. század görög
október 7. A krétai szent atyák †? görög
október 8. Szent Thaisz 4. század görög
október 8. Antiochiai Szent Pelágia 457 szír
október 9. Szent Ábrahám pátriárka és Lót Kr. e. 18. század zsidó
október 9. Ifjabb Szent Jakab apostol 62/69 zsidó
október 9. Párizsi Szent Dénes 258 római
október 9. Szent András és Anasztázia 5. század görög
október 9. Vak Szent István *1417, †1476 szerb
október 10. Szent Eulampiosz és Eulampia 196 görög?
október 10. Totmai Szent András 1637 orosz
október 11. Szent Fülöp diakónus 1. század zsidó
október 11. Himnuszköltő Szent Theophanész 847 görög
október 11. Szent Philotheosz Kokkinosz *1300 k., †1379 görög
október 12. Mártír Szent Probosz és társai 304 görög?
október 12. Új Teológus Szent Simeon *949, †1022 görög
október 13. Szent Karposz és társai 251 görög
október 13. Szent Zlata 1796 bolgár
október 14. Szent Nazarius és társai 1. század római
október 14. Himnuszköltő Szent Kozmasz 8. század görög
október 14. Csernyigovi Szent Miklós 1143 orosz
október 15. Antiokhiai Szent Lúcián 312 szír?
október 16. Szent Longinus 1. század római
október 16. Szent Gál (Gallus) *551, †646 ír
október 16. Alaszkai Szent Jakab *1802, †1865 orosz
október 17. Szent Hóseás próféta Kr. e. 820 k. zsidó
október 17. Kilíkiai Szent Kozma és Damján 4. század szír?
október 18. Szent Lukács 1. század görög?
október 18. Vak Szent Didümosz *313, †398 egyiptomi
október 19. Szent Jóel próféta Kr. e. 8. század zsidó
október 19. Szent Varus és társai 304 római
október 19. Szent Sadot és társai 342 perzsa
október 19. Kronstadti Szent Iván *1829, †1908 orosz
október 20. Szent Artemiosz 362 görög
október 20. Új Szent Geraszimosz 1579 görög
október 20. Manchuria-i Szent Jóna 1925 orosz
október 21. Gázai Szent Hilárión *291, †371 görög?
október 21. Monembaszia Szent János 1773 görög
október 22. Szent Aberkiosz 167 görög
október 22. Egyiptomi Szent Lót 5. század egyiptomi
október 23. Szent Jakab (Jézus testvére) 1. század zsidó
október 23. Római Szent Makariosz †? római
október 24. Szent Arethasz és társai 524 arábiai
október 25. Szent Tabitha 1. század zsidó
október 25. Szent Markianosz és Martüriosz 346 görög
október 26. Mártír Szent Démétriosz 306 görög
október 27. Szent Prokla, Pilátus felesége 1. század római
október 27. Szent Nesztor 306 görög
október 27. Baszarabovi Szent Démétriosz 13. század bolgár
október 28. Szent Firmiliánosz 268 görög
október 28. Jeruzsálemi Szent Cirják 4. század görög
október 28. Rosztovi Szent Démétriosz 1709 orosz
október 29. Római Szent Anasztázia 256 római
október 29. Kidunaiai Szent Ábrahám *296, †366 görög?
október 30. Szent Kleopás 1. század zsidó
október 30. Szent Zenobiosz és Zenobia 290 k. görög
október 30. Szent Hermenegild 586 gót
október 30. Szent I. József pátriárka 1283 görög
október 30. Kocsurov Szent Iván *1871, †1917 orosz
október 31. Szent Sztakhüsz és társai 1. század görög?
október 31. Szent Epimakhosz 251 egyiptomi?
október 31. Khioszi Szent Miklós 1754 görög

November

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
NOVEMBER
november 1. Szent Kozma és Damján 303 arábiai
november 1. Szinopéi Szent Ilona 18. század görög
november 2. Szent Akindünosz és társai 376 perzsa
november 3. Szent Akepszimasz és társai 378379 perzsa
november 3. Treffynnoni Szent Winefrida 7. század walesi
november 4. Nagy Szent Joannikiosz *752, †846 görög
november 5. Szent Patrobasz és társai 1. század görög?
november 5. Szent Galaktion és Episzteme 250 k. görög
november 5. Hitvalló Szent Gergely pátriárka 9. század görög?
november 6. Hitvalló Szent Pál pátriárka 351? görög
november 6. Kazanyi Szent Germanosz *1505, †1568 orosz
november 7. Melitenei Szent Hierosz és társai 290 görög
november 7. Szent Willibrord *658, †739 angolszász
november 7. Csodatévő Szent Lázár *967, †1053 görög
november 9. Szent Onesziphorosz és Porphüriosz 284 görög
november 9. Törpe Szent János *339, †409 egyiptomi
november 9. Szent Matróna 492 római?
november 9. Metaphrasztész Szent Simeon 960 görög
november 9. Pentapoliszi Szent Nektáriosz *1846, †1920 görög
november 10. Szent Olümpasz és társai 1. század görög
november 10. Kappadókiai Szent Arszéniosz *1840, †1924 görög
november 11. Szent Menasz 304 k. görög
november 11. Sztudita Szent Theodórosz *759, †826 görög
november 12. Tours-i Szent Márton *316, †397 római
november 12. Ankürai Szent Nilus 430 görög
november 12. Alamizsnás Szent János *552, †616/619 görög
november 12. Athoszi Szent Nilus 1651 görög
november 13. Aranyszájú Szent János *344, †407 görög
november 14. Szent Fülöp apostol 1. század zsidó
november 14. Szent I. Justinianus császár és
Szent Theodóra császárnő
*483, †565, ill.
*497, †548
görög
november 14. Palamasz Szent Gergely *1296, †1359 görög
november 15. Velicskovszkij Szent Paisziosz *1722, †1794 orosz
november 16. Szent Mátyás apostol 1. század zsidó
november 17. Csodatévő Szent Gergely *213, †270 görög
november 17. Egyiptomi Szent Longinosz 4./5. század görög
november 17. Whitby-i Szent Hilda *614, †680 angolszász
november 17. Radonyezsi Szent Nyikon *1350, †1426 orosz
november 18. Mártír Szent Platón 266 görög
november 18. Épeiroszi Szent Anasztáziosz és Dániel 1750 görög
november 19. Szent Abdiás próféta Kr. e. 6. század? zsidó
november 19. Antiochiai Szent Barlám 304 görög
november 19. Indiai Szent Barlám és Jozafát 4. század indiai
november 19. Moszkvai Szent Filaret *1782, †1867 orosz
november 20. Szent Proklosz pátriárka 446 görög
november 20. Dekapoliszi Szent Gergely 842 görög
november 22. Szent Filemon és társai 1. század görög
november 22. Szent Cecília és társai 3. század római
november 22. Szent Péter Jaropolk herceg 1086 orosz
november 22. Tveri Szent Mihály *1271, †1318 orosz
november 23. Szent Amphilokosz 395 görög
november 23. Alexandriai Szent Kelemen *150 k., †215 k. görög
november 23. Szent Kolumbán *530 k., †615 ír
november 23. Névai Szent Sándor *1220, †1263 orosz
november 24. Szent I. Kelemen pápa *35 k., †97 római
november 24. Szent I. Péter pátriárka 312 görög
november 24. Szmolenszki Szent Merkuriosz 1238 orosz
november 25. Mártír Szent Merkuriosz 259 görög
november 25. Alexandriai Szent Katalin 305 görög
november 26. Oszlopos Szent Alüpiosz *515, †614 görög
november 26. Bűnbánó Szent Nikon *930 k., †998 görög
november 26. Irkutszki Szent Ince *1680/1682, †1731 orosz
november 26. Khioszi Szent Gergely 1897 görög
november 27. Perzsiai Szent Jakab 421 perzsa
november 28. Új Szent István *715, †767 görög
november 29. Szent Paramon és társai 250 k. görög
november 29. Szent Pitirim 4. század egyiptomi
november 30. Szent András apostol 1. század zsidó
november 30. Szent Frumentius 383 görög

December

Nap
Szent
Élt
Nemzetiség
DECEMBER
december 1. Szent Náhum próféta Kr. e. 7. század zsidó
december 1. Szent Eligius 660 frank
december 1. Irgalmas Szent Philaret 762 görög
december 2. Szent Habakkuk próféta Kr. e. 7. század zsidó
december 2. Szent Müropé 251 görög
december 2. Feltámadott Szent Athanasziosz 1176 orosz
december 2. Szent V. István Uroš cár *1336, †1371 szerb
december 3. Szent Szofoniás Kr. e. 7. század zsidó
december 3. Hallgatag Szent János *454, †558 örmény
december 4. Szent Borbála 290 görög
december 4. Damaszkuszi Szent János *645, †749 arab
december 4. Novgorodi Szent Gennádiosz *1410 k., †1505 orosz
december 5. Szabbai Szent Szabbász *439, †532 görög
december 5. Athoszi Szent Kozmasz 1274 görög
december 6. Szent Miklós *270, †343 görög
december 6. Kratiai Szent Ábrahám *474, †557 szír
december 6. Kijevi Szent Maximosz 1305 orosz
december 6. Karamosz Szent Miklós 1657 görög
december 7. Szent Ambrus *339, †397 római
december 7. 429-es afrikai mártírok 429 görög?
december 7. Szijai Szent Antal *1477, †1556 orosz
december 8. Szent Szoszthenész és társai 1. század zsidó
december 8. Szent Patapiosz 6./7. század egyiptomi
december 9. Szent Anna, Sámuel anyja Kr. e. 12. század zsidó
december 9. Neolampész Szent István 912 görög
december 10. Szent Ménasz, Hermogenész és Eugraphosz 235 görög
december 11. Oszlopos Szent Dániel *409, †493 görög
december 11. Oszlopos Szent Lukács *879, †979 görög
december 11. Száradt Szent Nyikon 1101 orosz
december 12. Csodatévő Szent Szpiridion 349 görög
december 12. Szent Finian 549 ír
december 13. Szent Eusztratiosz és társai 300 k. görög
december 13. Szent Lúcia 304 görög
december 13. Alaszkai Szent Hermann,
Szent Juvenaliosz és
Aleut Szent Péter
*1756 k., †1836,
*1761, †1796 és
1815
orosz
december 14. Szent Thürszosz és társai 250 görög
december 14. Szent Philemon és társai 3. század görög
december 15. Illüriai Szent Eleutheriosz 126 görög
december 15. Kincstárnok Szent Eleutheriosz 4. század görög
december 15. Új Szent Bakkhosz 787 görög
december 15. Kolai Szent Trüphón és Kolai Szent Jónás 1583, ill. †1590 orosz
december 16. Szent Aggeus próféta Kr. e. 520 k. zsidó
december 16. Szent Theophano császárné *865, †893 görög
december 17. Szent Dániel próféta Kr. e. 6. század? zsidó
december 17. Új Szent Dénes 1624 görög
december 18. Szent Sebestyén 288 római
december 18. Jeruzsálemi Szent Modesztosz 634 görög
december 19. Mártír Szent Bonifác és társai 290 római
december 20. Antiochiai Szent Ignác 107 görög
december 21. Nikomédiai Szent Julianna 304 görög
december 21. Moszkvai Szent Péter *1260, †1321 orosz
december 21. Vjatkai Szent Prokopiosz 1627 orosz?
december 22. Mártír Szent Anasztázia 290 római
december 23. A 10 krétai mártír 250 görög
december 23. Neocaesareai Szent Pál 4. század görög
december 23. Ochridi Szent Náhum *830 k., †910 görög
december 24. Szent Eugénia 190 k. római
december 25. Szent pásztorok 1. század zsidó
december 25. Szent háromkirályok (mágusok) 1. század perzsa?
december 26. Szünnadai Szent Konstantin 7. század görög
december 26. Hitvalló Szent Euthümiosz 840 görög
december 27. Szent István apostol 36 k. zsidó
december 28. A nikomédiai 20.000 mártírszent 304 görög
december 28. Athoszi Szent Simeon 1287 görög
december 29. Aprószentek Kr. e. 4 k. zsidó
december 29. Apameai Szent Markellosz 485 görög
december 30. Szent Anüszia 298 görög
december 30. Moszkvai Szent Makariosz *1492, †1563 orosz
december 31. Szent Zotikosz 4. század római
december 31. Ifjabb Szent Melánia *383, †439 római
december 31. Ochridi Szent Theophülaktosz *1055 k., †1126 bolgár

Jegyzetek

  1. A szláv naptárban (a gör. 23-án ünnepli).

Források

  • http://www.szynaxarion.wordpress.com
  • http://www.goarch.org/chapel/calendar/
  • http://www.abbamoses.com Archiválva 2014. február 1-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • https://web.archive.org/web/20160115100655/http://www.parochia.hu/

További információk

  • Lakatos László: Szentek virágoskertje, Szent Atanáz Kiadó, Nyíregyháza, 2010
  • Puskely Mária: A keresztény Európa szellemi gyökerei: Az öreg földrész hagiográfiája. Budapest: Kairosz Kiadó. 2004. ISBN 963 9568 18 X  

Kapcsolódó szócikkek

  • Vallás Vallásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap