Csan-kuo cö

A szócikk keleti írásjegyeket tartalmaz. Többnyelvű támogatás nélkül a kelet-ázsiai írásjegyek helyén négyszög, kérdőjel vagy más értelmetlen jel áll.

Ebben a szócikkben a mandarin nyelvű szavak pinjin és magyaros átírása között ide kattintva szabadon lehet választani.

Csan-kuo cö (Zhanguo ce)
A Csan-kuo cö (Zhanguo ce) hagyományos kiadásának első oldala
Szerző	Liu Hsziang (Liu Xiang) 劉向 (szerkesztő)
Eredeti cím	Csan-kuo cö (Zhanguo ce) hagyományos kínai: 戰國策 egyszerűsített kínai: 战国策
Ország	Csin (Qin)-dinasztia, (Kína)
Nyelv	klasszikus kínai nyelv
Téma	A Hadakozó fejedelemségek korának története
Műfaj	történetírás
Kiadás
Kiadó	nem ismert
Kiadás dátuma	i. e. 209.
A Wikimédia Commons tartalmaz Csan-kuo cö (Zhanguo ce) témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A Csan-kuo cö (Zhanguo ce) ókori kínai történeti mű, amelynek címéről a kínai történetírói hagyomány a benne tárgyalt, az i. e. 5. századtól az i. e. 3. századig terjedő történelmi időszakot, a Hadakozó fejedelemségek korát is elnevezte utólag.^[1] Az ismeretlen szerzők műveinek végleges formába öntője az i. e. 1 században élt Liu Hsziang (Liu Xiang), ám elkészülte idejeként hagyományosan a második Csin (Qin) császár, Csin Er Si Huang-ti (Qin Er Shi Huangdi) trónaralépésének második évét, i. e. 209-et tüntetik fel.

Címe, címváltozatai

Csan-kuo cö (Zhanguo ce)nek magyarul egyelőre nincs fordítása, de a kínai történelemmel, irodalommal kapcsolatos magyar nyelvű könyvek, tanulmányok hivatkozásaiban általában A hadakozó fejedelemségek politikája^[2], vagy A hadakozó fejedelemségek intrikái^[3] címen fordítják.

A Csan-kuo cö (Zhanguo ce) a történelem során többféle címet is viselt,^[4] többféle címváltozatban hivatkoztak rá:^[5]

• Kuo cö (Guo ce) 《國策》 („A fejedelemségek politikája”)
• Kuo si (Guo shi) 《國事》 („A fejedelemségek ügyei”)
• Tuan csang (Duan chang) 《短長》 („Hátrányok és előnyök”)
• Csang su (Chang shu) 《長書》 („Előnyök könyve”)
• Si jü (Shi yu) 《事語》 („Az ügyek könyve”)
• Hsziu su (Xiu shu) 《修書》 („Hsziu (Xiu) könyve”)

Szerzősége és keletkezési ideje

.

A mű legteljesebb változata abban a formában maradt fenn, amelyik a Han-kor kiváló tudósának, Liu Hsziang (Liu Xiang)nak (劉向 / 刘向; i. e. 77-i. e. 6.) az előszavát tartalmazza, épp ezért ő az egyetlen személy, akit bizonyosan a műhöz lehet kapcsolni. Azonban Liu Hsziang (Liu Xiang) saját bevallása szerint is csupán összeállítója a műnek. Az i. e. 26-tól i. e. 8-ig tartó munkája során számos, a Hadakozó fejedelemségek korából származó szöveget használt fel.^[6] Liu fel is sorol néhány címet azok közül, amelyet az általa felhasznált szövegek viseltek (lásd az előző szakaszt), és valóban ő volt az, aki a művet a ma is ismert Csan-kuo cö (Zhanguo ce) címmel ellátta. Az ókori kínai írásbeliség legfontosabb bibliográfiájában, amelyet a Han-dinasztia hivatalos történeti műve, az i. sz. 100 körül már elkészült Han su (Han shu) tartalmaz, már nem is szerepelnek a korábbi címek, amely arra utalhatna, hogy Liu Hsziang (Liu Xiang) szerkesztői tevékenységét követően még léteztek volna szövegvariánsok, vagy legalább részleteiben ismertek lettek volna önálló művek a Csan-kuo cöhöz (Zhanguo cehez) kapcsolódóan. Az azonban ma már nem állapítható meg, hogy a mű jelenlegi formájában szereplő szövegek, fejezetek kiknek a munkája, és a Hadakozó fejedelemségek korán belül, pontosan mikor keletkeztek.^[7]

Kommentátorai

Csan-kuo cö (Zhanguo ce) Liu Hsziang (Liu Xiang) által összeállított és véglegesített, ma ismert változatának a történelem során több kommentátora, magyarázója is volt. A legkorábbi Kao Jü (Gao Yu) 高誘 (168-212.), aki a Huaj-nan-ce (Huainanzi) kommentátoraként is ismert.^[8] A mű második legnépszerűbb kommentárja 1147-ből származik és Pao Piao (Bao Biao) 鮑彪 (1106–1149) munkája.^[9] Érdemes még megemlíteni a mongol Jüan (Yuan)-dinasztia idején élt Vu Si-tao (Wu Shidao) 吳師道 (1283–1344) nevét, aki a legkomolyabb kritikai munkát végezte a szövegen, amellyel 1325-ben készült el, és amely majd csak halála után, 1355-ben került kinyomtatásra.^[10]

Korai töredékek

1973-ig csupán a Liu Hsziang (Liu Xiang) által összeállított Csan-kuo cö (Zhanguo ce) volt ismert. Azonban ebben az évben, a Hunan tartományban található Mavangtuj (Mawangdui) 馬王堆 településen végzett régészeti feltárás során egy, az i. e. 168-ban lezárt sírból nagy mennyiségű írott szöveget tartalmazó selyem került elő. A rendkívül jelentős leletegyüttes ma a „mavangtuji (mawangdui-i) selyem-kéziratok” (Mavangtuj po-su (Mawangdui boshu) 馬王堆帛書) néven ismert. A mintegy 28 különböző mű hosszabb-rövidebb szövegtöredékét tartalmazó selymeken, az Út és erény könyve és a Változások könyve legkorábban feljegyzett töredékes szövegein kívül a Csan-kuo cö (Zhanguo ce) számos fejezete is napvilágot látott. 27 előkerült fejezet az addig ismert szöveg mintegy 60%-át teszi ki. A szöveg keltezését nagyban segítette, hogy nem szerepel, illetve azonos hangzású szóval helyettesítették az i. e. 202 és i. e. 195. között uralkodott Kao-cu (Gaozu) 高祖 császár (i. e. 256/247-i. e. 195.) személynevét a pang (bang) 邦 írásjegyet, amit a „névtabu” gyakorlata tett szükségessé, mely szerint az aktuális uralkodó nevét nem volt szabad leírni. Az 1976-ban publikált anyag máig rendkívül fontos és nélkülözhetetlen forrás a Csan-kuo cö (Zhanguo ce) szövegének filológiai kutatásaihoz.^[11]

Tartalma

Liu Hsziang (Liu Xiang) előszavában azt állítja, hogy a mű a Tavasz és ősz korszak végétől a Csu (Chu) 楚 és Han 漢 fejedelemség felemelkedéséit tartó 245 év eseményeit rögzíti. Ez, a mai tudásunk szerint az i. e. 454-től i. e. 209-ig tartó időszakot jelentené. Ezzel szemben a műben szereplő legrégebben élt személy a Vej (Wei)-házbeli 衛 Ling 靈 herceg, aki i. e. 534 és i. e. 493. között uralkodott, míg az utolsó tárgyalt esemény a Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) ellen végrehajtott i. e. 221-es merényletkísérlet. A szakértők ezt az ellentmondást a Liu Hsziang (Liu Xiang) munkáját követő későbbi átszerkesztésekkel magyarázzák.^[12]

A mű szövege tartalmi szempontból a Hadakozó fejedelemségek korának politikai szövetségeinek és széthúzásainak eseményeit szövi lendületes, ritmikus prózába.^[13]

Ecsedy Ildikó a következőképpen jellemzi:^[14]

„A történeti hősök sorsában azonban csak az »elfajult« utókort ragadta meg a kaland; a kortársi írástudó hagyomány a bennük rejlő erkölcsi példázat kedvéért idézgette őket, epikus ihlet helyett filozófiai tanulságokat merített belőlük.”

A mű modern kori kiváló ismertetője, Tsien Tsuen-hsuin (Csien Cun-hszin (Qian Zunxin) 錢存訓) pedig a következőket írja:

„A sajátos stílusú könyv diplomáciai jellegű érvelésekkel és példákkal alátámasztva fejti ki a hatalmi politikák stratégiáit. A színes jellemzésekkel tarkított okos meggyőzés módszere szellemességet és humort kölcsönöz a műnek, melynek irodalmi értéke nagyobb, mint a történeti.^[15]”

Szerkezete

A 120 ezer írásjegy terjedelmű szöveg alapvetően 33 fejezetre (csüan (juan) 卷) van osztva, amely további 497 alfejezetre vagy szakra oszlik. A nagyobb tartalmi egységeket a korszak fejedelemségeinek történései jelölik ki, bár gyakorta előfordul, hogy egy-egy fejedelemségnek akár 3-6 teljes fejezetet is szentelnek, míg arra is van példa (32. fejezet), hogy egy fejezeten belül két kisebb, jelentéktelenebb fejedelemség történetei vannak összekapcsolva. A mű szerkezetét az alábbi táblázat szemlélteti:

Jegyzetek

Források

• ↑ Ecsedy 1992: Ecsedy Ildikó: Ex Oriente Lux. Bevezetés a régi Kína társadalmának és kultúrájának történetébe. Tanulmányok Kínáról Európa Ókorában. Miskolc, Miskolci Bölcsész Egyesület. 1992. ISBN 963 7528 032
• ↑ Gernet 2001: Jacques Gernet: A kínai civilizáció története. Budapest, Osiris Kiadó, 2001. ISBN 963 389 111 6
• ↑ He 1990: He, Jianzhang: Zhanguo ce zhu yi. Zhonghua Shuju. 1990 ISBN 978-7-101-00622-3
• ↑ Salát 2013: Salát Gergely: „Történeti áttekintés”. In Kósa Gábor - Várnai András (szerk.): Bölcselők az ókori Kínában. Magyar Kína-kutatásért Alapítvány, Budapest 2013. pp. 10–31. ISBN 978-963-284-374-2
• ↑ Tsien 1993: Tsien, Tsuen-hsuin 錢存訓: "Chan kuo ts'e 戰國策". In Michael Loewe (szerk.). Early Chinese Texts: A Bibliographical Guide. The Society for the Study of Early China and the Institute of East Asian Studies, University of California. pp. 1–11. ISBN 1-55729-043-1
• ↑ Tokaji 2003: Szun Pin: A háború művészete (ford., jegyz.: Tokaji Zsolt). Szukits Könyvkiadó, Pécs 2003. ISBN 963 9344 63 X

Külső hivatkozás

A kínai Wikiforrásban további forrásszövegek találhatók Zhan Guo Ce témában.