Zen mester

A sorozat témája Nyugati buddhizmus
Fő cikkek Nyugati buddhizmus Buddhista modernizmus Buddhizmus Európában Buddhizmus Magyarországon Történelmi Gréko-buddhizmus A buddhizmus és a római világ
Tibeti terjesztés 14. dalai láma az USA-ban Csögyam Trungpa Németországban Anagarika Govinda Angliában Kelszang Gyaco
Théraváda terjesztés Thai erdei hagyomány Vipasszana mozgalom Angliában Anágárika Dharmapála Ácsán Cshá Németországban Nyanatolika Nyanaponika Théra az Amerikai Egyesült Államokban Thánisszaró Bhikkhu Joseph Goldstein Jack Cornfield Szangharaksita
Zen terjesztés Modern kínai csan Hszüan Hua Seng-jen Hszing Jun Rinzai zen D. T. Suzuki Szótó zen Szuzuki Sunrjú Szanbó Kjódan Hakuun Jaszutani Fehér szilva aszanga Taizan Maezumi Koreai szon Szungsan Vietnámi thiền Thích Nhất Hạnh
Összehasonlítások A buddhizmus és a kereszténység A buddhizmus és a hinduizmus A buddhizmus és a dzsainizmus A buddhizmus és a keleti vallások A buddhizmus és a nyugati tudományok A buddhizmus és a pszichológia A buddhizmus és az evolúciós elmélet Általános buddhizmus Buddhizmus Buddhizmus körvonalakban Hagyományok Hínajána Théraváda Mahájána Vadzsrajána Navajána Ázsiai országok India Kína Tibet Japán Korea Buddhista témák listája
Sablon:Nyugati buddhizmus m v sz

A zen mester fogalma a 20. század első felében jelent meg. Általában arra a személyre vonatkozik, aki zen buddhista meditációt és gyakorlatokat tanít, amelyből arra lehet következtetni, hogy hosszú ideig tanult és azt követően felhatalmazást kapott arra, hogy mások számára továbbadhassa a hagyományt.

Kína

A Tang-dinasztia előtt a csansi„” (禅师; dhjána mester) kifejezést használták általában arra a szerzetesre, aki a csan buddhizmus, vagy meditáció mestere volt, nem pedig arra, aki a dharmában (írásos tanítások) és a vinajában (erkölcsi szabályzat) volt jártas.^{[web 1]} Az előbbiek közé tartozott Cse-ji (Zhiyi), a tientaj mestere, akit később nem is soroltak a csan iskola egyértelmű tagjaként.

A korabeli Kínában a "csan" (禪) kifejezés a meditáció egyik formáját jelentette csupán, és nem kizárólag a csan iskolára vonatkozott. Sem az egyházi személyek sem a világi emberek nem kötelezték el magukat egy buddhista „iskola” mellett sem, nem úgy mint Japánban. Csak az idősebb és tapasztaltabb gyakorlók kaptak a csan iskolától felhatalmazást. A legtöbb templom csak a nevében hordozta a csan irányzatot, valójában egyaránt követték a tientaj, a Tiszta Föld, a hua-jen és a jógácsára tanokat, amelyet összefoglaló néven kínai buddhizmusnak (中國佛教) neveztek. Ez volt jellemző az elmúlt ezer évre, a Szung-dinasztia óta.

A megtisztelő címeknek nem létezik ugyan hivatalos szervezete, a „csansi” kifejezés a szakértőknek jár, főleg a csan buddhizmus területén. A „csancong tasi” (禅宗大師; a csan iskola nagymestere) egy még tiszteletreméltóbb kifejezés, amelyet nagyon ritkán használnak. Szintén ritkán használatos megszólítás a dharma tanítókra a „tasi” (大師; nagymester) kifejezés, amelyet gyakran a tanítványok használnak elhunyt tanítójukra.

A buddhista mesterek egyre népszerűbb megszólítása a „sifu” (師父; mester), amelyet bármely szerzetesre vagy apácára használnak. Mivel a kifejezésben szerepel az „apa” (父) tag, ezért szigorúbb értelemben csak a saját tanítójukra szokás használni ezt a megszólítást. A „fasi” (法師; dharma tanító) egy általánosabb fogalom, amelyet egyaránt használnak az egyházi és a világi buddhisták. Általános megszólítás még a „laosi” (老師; tanító), amely vonatkozhat bármilyen tanítóra.

Japán

Japánban a különböző zen hagyományokban a zen mestereknek nincs hivatalos címe. Különböző megszólítások léteznek:

• „sike”: megkülönböztető elnevezés (a rinzaiban és a szótóban egyaránt) azok számára, akik felügyelik a leendő papok tréningjeit.^[1][2]
• „rósi”: (öreg tanító) hagyományos megtisztelő cím, egyes zen iskolában félhivatalos vagy hivatalos.
• „szenszei”: (egyszerűen csak "tanító") zen tanító vagy „mester”.
• „osó”: „érdemes pap/lelkész”, azon gyakorlók részére, akik a papság alapszintjét már elérték.^{[web 2]}

Szótó

A szótó zen buddhizmusban a "dai-osó" a legmagasabb papi cím az egyházi hierarchiában. Ennél már csak a "zendzsi" a magasabb, amelyet kizárólag Dógen és Keizan iskolaalapítókra használnak, illetve a szekták fő templomainak aktuális apátjaira.^{[web 3][3]}

Rinzai

A rinzaiban is további képzésre van szükség a felügyelői cím megszerzéséhez. Az általános átadásba nem tartozik bele az inka sómei, amely a zen legmélyebb elsajátítása,^[4] a gyakorlatban azonban a mesterek igaz hagyományvonalát jelenti a gyakorlótermekben.^[5] A gyakorlótermek olyan templomok, amelyekben a templom papjai folytathatnak továbbképzéseket. Inka someiből összesen mintegy 50^{[web 4]} – 80 fő^{[web 5]} van Japánban.^{[web 4]}

Korea

A buddhista szerzetes vagy apáca koreai elnevezése a szunim, hagyománytól és ragtól függetlenül. Az idősebb egyházi személyek tiszteletbeli megszólítása a kun szunim. A koreai templomok többségében a középkorú szerzetesek dzsudzsi szunim szerepet tölthetnek be, amely egy adminisztrációs szerepkör. A legidősebb szunimot a fiatalabb szunimok szimbolikus vezetőjének tekintik.

A koreai szon iskolában az „inka” cím a tanító által a tanítványnak magán úton átadott dharma hagyományvonal elismerését fejezi ki. Az átadás történhet publikusan is, amelynek értéke egyenlő a magán úton történő átadással. Az ilyen átadással rendelkező szerzetesek címe lehet a „szon sza” vagy „zen mester”.^[6]

A Kvan Um zen iskola egyedülálló abban az értelemben, hogy egyértelműen megkülönböztet két zen tanítói szintet. Az alsóbb szintű elnevezése dzsi do poep szanim, avagy dharma mester. Ez a mester inka átadásban részesült és tanításra jogosult, azonban csak az iskolán belül. Amint el kívánja hagyni az iskolát, a címe érvénytelenné válik. Ezen felül ez a tanító nem adhat másnak inka átadást.

Amikor dzsi do poep szanim elérési szintjét az iskolán kívülről is megerősítette több zen mester, akkor hivatalos szertartás keretein belül is megkaphatja a szoen szanim címet. Ezzel hivatalosan is átadhat hagyományvonalat és az iskolát elhagyva is tanító maradhat.

Kapcsolódó szócikkek

• Dzsisa
• Dzsikidzsicu
• Szenszei
• Osó

Jegyzetek

Könyvek

Internetes

Források

• Bodiford, William M.. Dharma Transmission in Theory and Practice. In: Zen Ritual: Studies of Zen Buddhist Theory in Practice. Oxford University Press (2008) ^{[halott link]}
• Borup, Jørn. Japanese Rinzai Zen Buddhism: Myōshinji, a Living Religion. Brill (2008) 
• Buswell, Robert. The Zen Monastic Experience. Princeton University Press (1992). ISBN 0-691-03477-X 
• Clarke, Peter Bernard. Japanese New Religions: In Global Perspective. Routledge (2000). ISBN 0-7007-1185-6 
• Daehang Sunim. No River to Cross: Trusting the Enlightenment That's Always Right Here. Wisdom Publications (2007). ISBN 0-86171-534-9 
• Ford, James Ishmael. Zen Master Who?: A Guide to the People and Stories of Zen. Wisdom Publications (2006). ISBN 0-86171-509-8 
• Gard, Richard A.. Buddhism. Gardners Books (2007). ISBN 0-548-07730-4 
• Katagiri, Dainin. Returning to Silence: Zen Practice in Daily Life. Shambhala Publications (1988). ISBN 0-87773-431-3 
• Kwan, Okyun. Buddhist and Protestant Korean Immigrants: Religious Beliefs and Socioeconomic Aspects of Life. LFB Scholarly Publishing LLC (2003). ISBN 1-931202-65-6 
• Ogata, Sohaku. Zen for the West. Greenwood Press (1975). ISBN 0-8371-6583-0 
• Seager, Richard Hughes. Buddhism In America. Columbia University Press (1999). ISBN 0-231-10868-0 

Külső hivatkozások

• Muho Noelke: What does it take to become a full-fledged Sōtō-shu priest and is it really worth the whole deal? Part 1 – 2 – 3 – 4 – 5 – 6 – 7 – 8 – 9 – 10