Vaszil Vlagyimirovics Bikov
| Vaszil Bikov | |
 | |
| Bikov 1944-ben | |
| Született | Васі́ль Уладзі́міравіч Бы́каў 1924. június 19. Bicski(wd), Vicebszki terület,  Szovjetunió |
| Elhunyt | 2003. június 22. (79 évesen) Borovljanyi(wd), Minszki terület  Fehéroroszország |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | fehérorosz |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái | Vitebsk People's Art School |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Eastern Cemetery |
 | |
| Vaszil Bikov aláírása | |
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Vaszil Bikov témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Vaszil Vlagyimirovics Bikov (fehérorosz: Васі́ль Уладзі́міравіч Бы́каў, oroszul: Василь Влади́мирович Быков) (Byčki, 1924. június 19. vagy 1924. augusztus 19. – Barawlyany, 2003. június 22.) szovjet és fehérorosz író, világháborús regények és novellák szerzője. Munkásságát többek között Joszif Brodszkij és Czesław Miłosz Nobel-díjasok is javasolták a Nobel-díjra.
Élete és pályafutása
Vaszil Bikov 1924-ben Bicski(wd) faluban született, nem messze Vicebszktől. 1941-ben Ukrajnában tartózkodott, amikor Németország megtámadta a Szovjetuniót. A tizenhét éves Bikovot besorozták a Vörös Hadseregbe, ahol lövészárkok ásására osztották be. A háború előrehaladtával később bekapcsolódott a németek elleni harcba, és hadnagyi rangra emelkedett.[2] Részt vett Krivoj Rog, Alexandria(wd), Znamjanka(wd) városok felszabadításáért vívott harcokban. A kirovhradi hadművelet(wd) során a lábán és a hasán megsebesült (tévedésből halottnak nyilvánították); a sérülés utáni események szolgáltak a „A halottaknak nem fáj” című történet alapjául. 1944 elején három hónapig kórházban volt. Ezután részt vett a jászvásári-kisinyov-i hadműveletben(wd), amelynek célja Moldova felszabadítása a náci betolakodóktól és Románia kivonása a háborúból. Az aktív hadsereggel áthaladt Bulgárián, Magyarországon, Jugoszlávián, Ausztrián; erről a "Hosszú út hazafelé" (2003) című könyvében emlékezett meg.
A háború után leszerelték, de később visszatért a Vörös Hadsereghez, 1949-1955 között szolgált, végül őrnagyi rangban vonult vissza tartalékosnak. Ezután újságíróként kezdett dolgozni a Hrodna Pravda újságnál. Ugyanebben az évtizedben kezdtek megjelenni első novellái, amelyek közül a leghíresebbek Az út végén, az Obeliszk, a Ki tudja, visszatérsz-e? és a Hajnalig élni. Az út végén ihlette Larisza Sepityko(wd) rendező Kálvária című filmjét, amelyet 1977-ben mutattak be, és a 27. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját nyerte el.[3] A peresztrojka alatt és után részt vett a reformpárti mozgalomban (pl. Fehéroroszországi Népfront). 1993 októberében aláírta a "negyvenkettő levelét".[4][5] Bikov irodalmi teljesítménye a második világháborús harcok szigorúan realista, bár líra által megérintett, jellemzően kevés szereplős ábrázolásában rejlik. Az összecsapás ádáz voltában erkölcsi dilemmákkal szembesülnek mind ellenségeikkel szemben, mind pedig saját ideológiai és politikai korlátokkal terhelt szovjet világukon belül. Ez a megközelítés a Vörös Hadsereg egyes tábornokaitól és a kommunista párt sajtójától a "hamis humanizmus" gonosz vádjait idézte elő. Más kritikák dicsérték a megalkuvást nem ismerő írást. "Vaszil Bikov nagyon bátor és megalkuvást nem ismerő író, inkább Szolzsenyicin bélyegű" - írta Michael Glenny(wd) a Partisan Review-ban(wd) 1972-ben. Bikov a Szovjetunió egyik legcsodáltabb írója volt. 1980-ban megkapta a Fehérorosz SSR népi írója kitüntető címet.
Minden művét anyanyelvén, fehérorosz nyelven írta, és néhányat önállóan fordított oroszra. Az orosz nyelvű művek szövegei nem "pontos" fordítások, ennek egyik oka az volt, hogy a cenzúra nagyobb mértékben torzította az orosz változatokat, mint a fehérorosz eredetieket (hogy megakadályozzák pl. Bikov kollektivizálási leírását). Státusza hazájában továbbra is óriási. Alekszandr Lukasenko rezsimjének ellenfele, a Fehérorosz Népfront(wd) támogatója, több évig külföldön élt (először Finnországban, majd Németországban és Csehországban), de egy hónappal halála előtt, 2003-ban visszatért hazájába. Viharos élete és megalkuvást nem ismerő háborús álláspontja azóta is csak növelte hírnevét.
Halála
Bikov 2003. június 22-én halt meg rosszindulatú gyomordaganatban a Minszk melletti Borovljanyi(wd) onkológiai kórház intenzív osztályán.[6]
Alekszandr Lukasenko, a Fehérorosz Köztársaság elnöke(wd) nem volt a temetésen: munkalátogatást tett a Homel régióban. Bikov sírjánál az államfő nevében koszorút helyeztek el, de a koszorúról letépték az „Elnök” feliratú szalagokat.[7]
Díjai
- Szocialista Munka Hőse (1984)
- Lenin-rend (1984)
- Katonai Érdemérem(wd) (1951)
- Honvédő Háború 1. osztályú rendje(wd) (1985)
- Népek Barátsága Rendje(wd) (1994. július 26., Oroszország) - a modern irodalom fejlesztéséhez és az aktív társadalmi tevékenységekhez való nagy hozzájárulásáért
- Munka Vörös Zászló érdemrendje (1974)
- Vörös Csillag Rend(wd) (1945)
- Franciszk Szkarina-medál(wd) (1994. július 13., Fehéroroszország) – a fehérorosz irodalom és művészet fejlődéséhez, a nemzeti újjászületés ügyéhez való jelentős hozzájárulásért
- „Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban Németország Fölött Aratott Győzelemért érdemérem"
- Jubileumi érem „Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem huszadik évfordulójára emlékérem"
- Jubileumi érem „Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem harmincadik évfordulójára emlékérem”
- Jubileumi érem „Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem negyvenedik évfordulójára emlékérem"
- Jubileumi érem „Az 1941–1945-ös Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem ötvenedik évfordulójára emlékérem"
- Lenin-díj (a "Baljós jel" című történetért; 1986)
- A Szovjetunió Állami Díja(wd) (a "Túlélni hajnalig" és az "Obeliszk" című történetekért; 1974)
- Jakub Kolaszról elnevezett BSSR Állami Díj (a "Farkasfalka", "Az ő zászlóalja" című regényekért; 1978)
- Jakub Kolaszról elnevezett BSSR irodalmi díj ("A harmadik rakéta" című történetért; 1964)
- A BSSR népi írója (1980)
- Az Usacskij kerület(wd) díszpolgára
Könyvei
- 1957 – Az utolsó harcos ("Апошні баец")
- 1959 – Daruszó ("Жураўліны крык")
- 1960 – Lovaglás ("Ход канём")
- 1962 – A harmadik rakéta ("Трэцяя ракета")
- 1962 – Csapda ("Пастка")
- 1964 – Alpesi ballada ("Альпійская балада")
- 1965 – Egy éjszaka ("Адна ноч")
- 1965 – A halottaknak nem fáj (Мёртвым не баліць)
- 1968 – Átkozott magasság (Праклятая вышыня)
- 1968 – A krugljani híd (Круглянскі мост)
- 1968 – Támadás menetben (Атака з ходу)
- 1969 – Hideg (Сцюжа)
- 1970 – Az út végén ("Ліквідацыя" ["Felszámolás"]; eredetileg mint: "Сотнікаў" ["Szotnyikov"])
- 1971 – Az obeliszk ("Абеліск")
- 1972 – Meredek folyópart ("Круты бераг ракі")
- 1973 – Túlélni hajnalig ("Дажыць да світання")
- 1974 – Farkasfalka ("Воўчая зграя")
- 1975 – Az ő katonái ("Яго батальён")
- 1978 – Ki tudja, visszatérsz-e? ("Пайсці і не вярнуцца")
- 1983 – Baljós jel ("Знак бяды")
- 1985 – A kőbánya ("Карьер")
- 1989 – A ködben ("У тумане")
- 1996 – Szeress engem, katona ("Пакахай мяне, салдацік)
- 1997 – A fal ("Сцяна", novellák)
- 1998 – Afgán ("Афганец")
- 1998 – Farkasverem ("Ваўчыная яма")
- 2001 – Ingovány ("Балота")
- 2003 – Hosszú út hazafelé ("Доўгая дарога да дому")
Magyarul
- A harmadik rakéta (Трэцяя ракета) – Európa, Budapest, 1963 · Fordította: Szegő György
- Alpesi ballada; Mai szovjet kisregények (Альпійская балада) – Európa, Budapest, 1968 · Fordította: Brodszky Erzsébet, Hernádi László, Kristó Judit, Soproni András, B. Lányi Márta
- – Vaszil Bikov: Alpesi ballada (Hernádi László)
- – Enn Vetemaa: Az emlékmű (Kristó Judit)
- – Vlagyimir Amlinszkij(wd): Felhők a város felett (Soproni András)
- – Icchokas Meras(wd): Mi tartja a világot? (Brodszky Erzsébet)
- – Grigorij Baklanov(wd): Karpuhin (B. Lányi Márta)
- Az út végén (Сотнікаў) – Kossuth, Budapest, 1972 · Fordította: Nagy Elek
- Hajnalig élni (Дажыць да світання) – Magvető, Budapest, 1975 · ISBN 9632700155 · Fordította: Enyedy György
- Az obeliszk; kisregények (Абеліск) – Európa, Budapest, 1975 · ISBN 9630701766 · Fordította: Nagy Elek, Karsai Éva, Hernádi László
- – Az obeliszk (Nagy Elek)
- – Az út végén (Nagy Elek)
- – A krugljani híd (Karsai Éva)
- – Alpesi ballada (Hernádi László)
- Farkascsorda; Szovjet kisregények (Воўчая зграя) – Európa, Budapest, 1978 · ISBN 9630713160 · Fordította: Árvay János, G. Lányi Márta, Kántor Péter, Szabó Mária
- – Vaszil Bikov: Farkascsorda (Szabó Mária)
- – Jurij Dodolev(wd): A Sabolovkán, akkor ősszel (Kántor Péter)
- – Anatolij Makarov: Életem a muzsika (G. Lányi Márta)
- – Fazil Iszkander: Remzik (Árvay János)
- Az ő katonái (Его батальон) – Móra, Budapest, 1979 · ISBN 9632113179 · Fordította: Soproni András
- Ki tudja, visszatérsz-e? (Пайсці і не вярнуцца) – Európa, Budapest, 1984 · ISBN 9630733536 · Fordította: Soproni András
- Baljós jel (Знак бяды) – Zrínyi, Budapest, 1986 · ISBN 9633268850 · Fordította: Soproni András
- A kőbánya (Карьер) – Európa, Budapest, 1988 · ISBN 9630745887 · Fordította: Soproni András
- A halottaknak nem fáj (Мёртвым не баліць) – Népszava, Budapest, 1988 · ISBN 9633226902 · Fordította: Enyedy György
Filmek
- 1963 A harmadik rakéta (film)
- 1966 Alpesi ballada (film)
- 1975 Волчья стая (film)
- 1977 Obeliszk (film)
- 1977 Kálvária (film)
- 1981 A háború hosszú útjai (TV-film)
- 1989 Его батальон (TV-film)
- 2012 Ködben (film)
- 2009 Обречен на войну (film)
Jegyzetek
- ↑ LIBRIS, 2012. szeptember 17. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
- ↑ БЫКОВ, Василь (2003. április 30.). „Долгая дорога домой”. Дружба Народов.
- ↑ Согласно легенде Лариса ШЕПИТЬКО рано ушла из жизни, потому что на съемках своего последнего фильма "Матёра" сожгла вековой дуб. Эту картину Лариса Ефимовна снять не успела — ее закончил муж Шепитько Элем Климов. bulvar.com.ua . [2021. szeptember 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. június 1.)
- ↑ A negyvenkettő levele (oroszul: Письмо́ сорока́ двух) egy negyvenkét orosz irodalmár által aláírt nyílt levél, amely az orosz társadalomnak, az elnöknek és a kormánynak szólt, válaszul az 1993-as orosz alkotmányos válságra. Az Izvesztyija(wd) újságban 1993. október 5-én jelent meg „Az írók határozott fellépést követelnek a kormánytól” címmel.
- ↑ „Писатели требуют от правительства решительных действий”, Izvestia , 1993. október 5.. [2011. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2011. augusztus 21.) (orosz nyelvű)
- ↑ Газета «Витебский проспект», № 25(314) от 19.06.08[halott link]
- ↑ Похороны Василя Быкова вылились в политический скандал. [2020. június 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 11.)
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Vasil Bykaŭ című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Быков, Василь Владимирович című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalomportál
Oroszország-portál
