Edward Heath

Edward Heath
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
Hivatali idő
1970. június 19. – 1974. március 4.
ElődHarold Wilson
UtódHarold Wilson
Katonai pályafutása
Csatáimásodik világháború

Született1916. július 9.[1][2][3][4][5]
Broadstairs[6]
Elhunyt2005. július 17. (89 évesen)[1][2][3][4][5]
Salisbury
SírhelySalisbury Cathedral
PártKonzervatív Párt

SzüleiEdith Anne Pantony
William George Heath
Foglalkozás
Iskolái
  • Balliol College
  • Chatham House Grammar School[6]
  • Chatham and Clarendon Grammar School
Halál okatüdőgyulladás
Vallásanglikanizmus

Díjak
  • Member of the Order of the British Empire
  • Károly-díj (1963. május 23.)
  • Robert Schuman-emlékérem (1996)
  • térdszalagrend
A Wikimédia Commons tartalmaz Edward Heath témájú médiaállományokat.

Sir Edward Richard George Heath KG MBE (Broadstairs, 1916. július 9. – Salisbury, 2005. július 17.), gyakran Ted Heath néven is ismert brit politikus, aki 1970 és 1974 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke, 1965 és 1975 között a Konzervatív Párt vezetője volt. Heath 51 éven át parlamenti képviselőként is szolgált 1950 és 2001 között.

Életpályája

Heath egy szobalány és egy asztalos gyermekeként született a Kent megyei Ramsgate-ben, Oxfordra járt, ahol a diákpolitika egyik vezető alakja lett. A második világháború alatt a Királyi Tüzérségnél szolgált tisztként. Ezután rövid ideig a közszolgálatban dolgozott, de lemondott, hogy az 1950-es általános választáson indulhasson, sikeresen meg is nyerte Bexley választókerületet. Anthony Eden 1955-ben a Konzervatívok chief whip-jévé léptette elő, 1959-ben pedig Harold Macmillan munkaügyi miniszterré nevezte ki a kormányába. Később lordpecsétőri szerepet töltött be, és 1963-ban Alec Douglas-Home a Kereskedelmi Tanács elnökévé nevezte ki. Miután a Konzervatívok vereséget szenvedtek az 1964-es választásokon, Heath-et 1965-ben a Konzervatív Párt élére választották, így az ellenzék vezetője lett. Bár az 1966-os választásokon ugyancsak veszített a pártja, de Heathnek sikerült egy váratlan fordulattal 1970-ben megnyernie a következő választást.[7]

Miniszterelnöksége alatt Heath felügyelte a brit pénzrendszer decimalizálását 1971-ben, 1972-ben pedig az önkormányzati rendszer megreformálását, jelentősen csökkentve a helyhatóságok számát. Heath talán legkiemelkedőbb eredményeit 1973-ban érte el, amikor az Egyesült Királyságot az Európai Közösségek tagjává tette. Heath mindig is erősen támogatta a brit EK-tagságot, és miután az Alsóház 356:244 arányban azt megszavazta, ő vezette a tárgyalásokat, amelyek az Egyesült Királyság 1973. január 1-jei csatlakozásával zárultak. John Campbell szerint Heath ezt személyes „legkiválóbb órájának” tekintette.[8][9]

Heath miniszterelnöksége egybeesett az észak-írországi konfliktus tetőzésével, jóváhagyta a letartóztatottak tárgyalás nélküli bebörtönzését, majd az északír parlament felfüggesztését, a közvetlen brit uralom bevezetését. Az Ideiglenes Ír Köztársasági Hadsereg küldötteivel folytatott nem hivatalos tárgyalások sikertelenek voltak, ahogy az 1973-as sunningdale-i megállapodás is, amely miatt az Ulsteri Unionista Párt képviselői kivonultak a konzervatív frakcióból. Heath a brit szakszervezeti tevékenységet is próbálta megreformálni az ipari kapcsolatokról szóló törvénnyel, abban reménykedve, hogy deregulálja a gazdaságot, és áttér a közvetlen adózásról a közvetett adózásra. A bányászsztrájk azonban 1974 elején súlyos csorbát ejtett a kormány népszerűségén. A helyzet megoldására Heath választást írt ki 1974 februárjára, amit szűken ugyan, de elvesztett a Harold Wilson vezette Munkáspárttal szemben.

Miután 1974 októberében a második egymást követő választást elveszítette, Heath ragaszkodott hozzá, hogy továbbra is vezető maradjon, de 1975 januárjában Margaret Thatcher bejelentette, hogy kihívja Heath-t a vezetői pozícióért, amit Thatcher meg is nyert.[10]

Jegyzetek

  1. a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 26.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b The Peerage (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. a b Oxford Dictionary of National Biography (angol nyelven). Oxford University Press, 2004
  7. Edward Heath: A profile of the former UK Prime Minister”, BBC News, 2015. augusztus 4. (Hozzáférés: 2017. április 2.) 
  8. EUROPEAN COMMUNITIES (Hansard, 28 October 1971). api.parliament.uk . (Hozzáférés: 2020. június 3.)
  9. John Campbell, Edward Heath (1993) pp. 404–405.
  10. Langdon, Julia. „Sir Edward Heath: One Nation Tory's political legacy”, BBC News, 2015. október 1. (Hozzáférés: 2019. december 18.) 

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Edward Heath című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.


Elődje:
Harold Wilson
Az Egyesült Királyság miniszterelnöke
1970. június 19. – 1974. március 4.
Őfelsége kormányának címere
Utódja:
Harold Wilson
Sablon:Brit miniszterelnökök
  • m
  • v
  • sz
Robert Walpole (1721) · Spencer Compton (1742) · Henry Pelham (1743) · Thomas Pelham-Holles (1754) · William Cavendish (1756) · Thomas Pelham-Holles (1757) · John Stuart (1762) · George Grenville (1763) · Charles Watson-Wentworth (1765) · id. William Pitt (1766) · Augustus FitzRoy (1768) · Frederick North (1770) · Charles Watson-Wentworth (1782) · William Petty-FitzMaurice (1782) · William Cavendish-Bentinck (1783) · ifj. William Pitt (1783) · Henry Addington (1801) · ifj. William Pitt (1804) · William Wyndham Grenville (1806) · William Cavendish-Bentinck (1807) · Spencer Perceval (1809) · Robert Jenkinson (1812) · George Canning (1827) · Frederick Robinson (1827) · Arthur Wellesley (1828) · Charles Grey (1830) · William Lamb (1834) · Arthur Wellesley (1834) · Robert Peel (1834) · William Lamb (1835) · Robert Peel (1841) · John Russell (1846) · Edward Smith-Stanley (1852) · George Hamilton-Gordon (1852) · Henry John Temple (1855) · Edward Smith-Stanley (1858) · Henry John Temple (1859) · John Russell (1865) · Edward Smith-Stanley (1866) · Benjamin Disraeli (1868) · William Gladstone (1868) · Benjamin Disraeli (1874) · William Gladstone (1880) · Robert Cecil (1885) · William Gladstone (1886) · Robert Cecil (1886) · William Gladstone (1892) · Archibald Primrose (1894) · Robert Cecil (1895) · Arthur Balfour (1902) · Henry Campbell-Bannerman (1905) · Herbert Asquith (1908) · David Lloyd George (1916) · Bonar Law (1922) · Stanley Baldwin (1923) · Ramsay MacDonald (1924) · Stanley Baldwin (1924) · Ramsay MacDonald (1929) · Stanley Baldwin (1935) · Neville Chamberlain (1937) · Winston Churchill (1940) · Clement Attlee (1945) · Winston Churchill (1951) · Anthony Eden (1955) · Harold Macmillan (1957) · Alec Douglas-Home (1963) · Harold Wilson (1964) · Edward Heath (1970) · Harold Wilson (1974) · James Callaghan (1976) · Margaret Thatcher (1979) · John Major (1990) · Tony Blair (1997) · Gordon Brown (2007) · David Cameron (2010) · Theresa May (2016) · Boris Johnson (2019) · Liz Truss (2022) · Rishi Sunak (2022)
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJfCxD6wmC39gTk3H7pVmd
  • VIAF: 2471651
  • LCCN: n50025636
  • ISNI: 0000 0001 2095 4563
  • GND: 118709348
  • SUDOC: 033536244
  • NKCS: js20050725003
  • BNF: cb119070832
  • BNE: XX1425343
  • KKT: 00442822
  • BIBSYS: 90135551
  • MusicBrainz: 5e96247e-3ed2-4421-a65e-1c2329a9191f